A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy az adózók benyújtják-e adóbevallásaikat. E tájékoztatónkban elsősorban a 1958-as járulékbevallások teljesítésének fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet.
Igazgatóságunk arra törekszik, hogy a vállalkozók és az adóhatóság kapcsolatát elsősorban a partneri viszony jellemezze, erre tekintettel az adóbevallások határidőben történő benyújtását, illetve késedelem esetén azok pótlását a szankcióval való fenyegetés, és a bírságolás helyett a tájékoztatás, a figyelemfelhívás, vagy akár a személyes kapcsolatfelvétel eszközeivel kívánja elősegíteni. Az önkéntes jogkövetés, továbbá az adóhatóság tájékoztató, figyelemfelhívó tevékenységének eredményeként a Baranya megyei vállalkozások nagyon nagy hányada rendszeresen, és határidőben benyújtja adó- és járulékbevallásait.
Sajnálatos módon azonban még mindig jelentős számban vannak olyan egyéni vállalkozók, akik nem pótolták hiányzó bevallásaikat.
Tekintettel arra, hogy az adóhatóság és az egyéni vállalkozók közötti partneri viszonyt feltételező, tájékoztató és figyelemfelhívó eszközök nem minden esetben vezetnek eredményre, a bevallásaik benyújtását elmulasztó adózók mulasztási bírság kilátásba helyezését tartalmazó felhívást kapnak, amelyben az adóhatóság tizenöt napos határidő tűzésével hívja fel őket a bevallás benyújtására. A bevallás tizenöt napon belüli benyújtásának elmulasztása esetén az adóhatóság a természetes személy adózót 50.000 forint bírsággal sújtja, és tizenöt napos határidő tűzésével ismételten felhívja a bevallás benyújtására. Az újabb tizenöt napos határidő eredménytelen elteltét követően a kiszabandó mulasztási bírság összege már 200.000 forintra emelkedik.
A társadalombiztosítási szabályok szerint biztosítottnak minősülő egyéni vállalkozók, és őstermelők esetében a nyugdíjbiztosítási, valamint az egészségbiztosítási szerv részére az ellátásokra való jogosultság megállapítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatások – többek között – az ’58-as bevallások adatain alapulnak. Az ellátási jogosultságot megalapozó adatszolgáltatások érdekében az egyéni vállalkozótól havonta, az őstermelőktől pedig negyedévente várjuk a 1958-as bevallások teljesítését, illetve pótlását, abban az esetben is, ha azok járulékfizetési kötelezettséget nem tartalmaznak („nullás bevallás”). Az a körülmény, hogy az egyéni vállalkozó, vagy az őstermelő után például társas vállalkozóként, vagy munkaviszonyban állóként vallják be, és fizetik meg a járulékokat, nem jelent mentességet az ’58-as bevallás benyújtása alól.
Nem érdemes tehát megvárni a NAV hiánypótlásra felhívó levelét, vagy akár bírságoló határozatát, jobb megelőzni a problémákat, és szükség esetén felvenni a kapcsolatot a könyvelővel, a járulék bevallási kötelezettségek áttekintése, és az esetlegesen elmaradt bevallások rendezése érdekében. Természetesen az adóhatóság kollégái is segítséget nyújtanak a bevallási kötelezettség teljesítéséhez:
Telefonon
- a NAV Infóvonalán a 1819-es, belföldről ingyenesen hívható telefonszámon;
- a NAV egyedi ügyek intézésére szolgáló Ügyfél tájékoztató és Ügyintéző rendszerében, a belföldről ingyenesen hívható 06 80/20-21-22-es telefonszámon (a rendszer külön regisztrációs eljárást követően, TEL adatlap benyújtása után, ügyfél azonosítószámmal használható).
Személyesen
- a NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóság 7621 Pécs, Rákóczi út 52-56. szám alatti központi ügyfélszolgálatán, továbbá a kirendeltségein, amelyekről bővebb információt a NAV honlapján az Ügyfélszolgálatok menüpont alatt kaphat (http://nav.gov.hu/nav/ugyfelszolg).
Írásban
- e-mailben, melyet a http://nav.gov.hu/nav/kapcsolat linken keresztül küldhet;
- postai levélben, a NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóság, 7602 Pécs, Pf. 230. címen.
NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóság