(kényszer)pályaválasztás

A megyénkben közel 90 féle szakmát lehet tanulni, a technikumokban, szakképzőiskolákban és szakgimnáziumban. A helyi gimnáziumok több mint 80 tanulmányi területet hirdettek meg ebben az évben. Megnyugtató ezt olvasni, bőven van választék…de nem mindenkinek.

50 km valóban leírhatatlanul nagy távolság Pécstől, ahol a képzési kínálat (legyen az szakma, vagy gimnázium) a legbővebb? Mit tud tenni az a pályaválasztás előtt álló patapoklosi és vásárosbéci kiskamasz, aki tanulni szeretne és a közeli város (Szigetvár) 1 db középiskolájában nem talál számára érdekes szakmát, tanulni valót? Voltaképp szinte semmit. Azt kell tanulnia, amit a közeli iskola kínál. Ez pont nem az „érdelődés-képesség-munkaerőpiac” alapokon nyugvó pályaválasztás. Már az első munkával, hivatással kapcsolatos döntés is kényszerpálya. Ezt tapasztaltuk, amikor az iparkamara pályaválasztással foglalkozó munkatársai kint jártunk az őszi szünetben e két faluban. Feladatunk az volt, hogy a hideg, esős időben ne otthon tengődjenek a gyerekek, hanem hasznos, izgalmas, a világot kicsit kitáró pályaorientációs foglalkozásokon vegyenek részt. Mindkét település önkormányzata erejét megfeszítve dolgozik azon, hogy éljen és fennmaradjon a falu, számos klubot, közösségi programot, kurzust, egyesületet működtetnek fiataloknak és időseknek egyaránt. Nem erről van szó! Mondom a példát:

Szakmákról beszélgettünk, különböző játékokat játszottunk, így kerül elő egy csomag színes gyurma. Cukrászdát nyitottunk, álom süteményeket kreáltunk gyurmából. Hosszú ideje figyelem az egyik lányt, akinek nagyon ügyes a keze. Feszült figyelemmel, precízen, pontosan dolgozik és a munkájában látszik a cukrászkodáshoz elengedhetetlen kreativitás és szépérzék. Meg is jegyzem neki.

– nagyon szépen dolgozol, szívesen sütnél ilyeneket?

– igen, de nem lehet

– miért?

– cukrász szakmát nem tanulhatok Szigetváron, csak péket. Az meg nem érdekel.

– Kadarkúton lehet, az nagyon közel van!

– busszal kétszer kellene átszállni, 4-kor kellene kelnem, hogy beérjek a becsengetésre, hazafelé késő este van már csak busz. Nem lehet érti?

– értem.

Hát persze, hogy nem értem. 16 km-re de 3 óra buszos utazásra van az az iskola, ahol esélyt kapna egy olyan szakma kitanulására, amihez kedve, tehetsége volna, aminek segítségével lehetősége volna a „kiugrásra” abból a helyzetből, amelyben van. Folytassuk:

-Pécsen is van ilyen iskola. Ott van kollégium is!

-tudom, de nem lehet

-miért? Lenne saját íróasztalod a koleszban!

-anyám nem engedi, hogy kollégista legyek

-értem

Ezt most értem és megértem. Sokszor hallottam már ezt a munkám során, hogy a szülők félnek elengedni bentlakásos iskolába, kollégiumba a gyereküket. Szülőként még tudok is azonosulni ezzel a félelemmel. Nézem a lányt, arca, keze, haja piszkos, ruhája viseletes. Belül kezdek dühös lenni, nem gondolom, hogy ez a lány a szüleinek egyetlen féltett dédelgetett kincse, akit alig akarnak elengedni. Számára az életminőség javításának egyedüli útja az oktatás lenne, méghozzá messze a családtól mert az otthoni környezet jelentősen visszahúzó hatású. Folytassuk:

-sajnálom, pedig Pécs nagyon szép város, sok cukrászdája van, biztos szeretnéd

-félnék ott lenni

-félnél? Ezt hogy érted?

-nem tudom, nagyon nagy város, eltévednék

-és Szigetvár nem nagy?

-De igen, de oda be szoktunk menni néha

Az utolsó mondatnál megakadok „be szoktunk menni néha” Itt van ez a fiatal lány, és az egyetlen útvonal, amit megjár minden nap, az az otthon és a tőle 5-8 km-re lévő Somogyapátiban lévő általános iskola. Bár az iskola mindent megtesz, hogy a térség szegénységben, szerény körülmények között élő gyerekeinek esélyt biztosítson a továbbtanulásra, a kilométereket nem tudja megrövidíteni.

Mi városlakók, el se tudjuk képzelni milyen egy 200 fős lélekszámú kis faluban lakni, ahol mindenki ismeri a másikat, amikor a nap, nap utáni történések teljesen egyhangúak, nagy terek, kertes házak, szabadon kószáló háziállatok vesznek körül. Ezek után valóban félelmetesnek hatnak a hömpölygő tömegek az utcán és a buszokon, a magas épületek, világító kirakatok és az állandó zaj. Érthető az ismeretlentől való félelem.

Még sokféle játékot játszunk, közben beszélgetünk a szakmákról, iskolákról, zárásként az örök kedvenc kerül elő: „szakmás Activity”. Lelkesen mutogatnak, rajzolnak,  nagyokat nevetve, egymást túlkiabálva próbálják megfejteni a feladványt. Egy kicsit kezd zavarni, amikor több feladványban a megoldásként bekiabálják a „közmunkás” szót. Nem is értem…az nem szakma. Próbálok szigorú arcot vágni, ők meg nem értik miért. Sok családban ez az egyetlen pénzkereseti forrás, hát persze, hogy azonosítják a szakmával.

Egy kisfiú zavartan nézi a kihúzott kártyát. Odalépek hozzá és megkérdezem

-mi a baj, segítsek olvasni?

-nem értem mi van odaírva

-klímaszerelő – súgom a fülébe

-………….?

-tudod mit jelent a szó?

-nem     

Észrevétlenül a zsebembe csúsztatom a kártyát, fülébe súgok egy másik szakmát. Megtanultam a leckét, legközelebb körültekintőbb leszek a kártyák kiválasztásában…

Nincs mit mondanom. Leírhatatlanul nagy a távolság. Reménykedem, hogy pusztán azért nem ismerte a szót, mert még nem találkozott ilyen géppel. Kívánom, hogy ha bekerül egy középiskolába találkozhasson és szeressen bele az épületgépészeti szakmába, hogy soha többé ne kerüljön zavarba e szó láttán.

Csak reménykedem, hogy a lány a szigetvári iskolában mégis csak talál egy olyan szakmát, vagy tagozatot, ami érdekli és képes is lesz rá, hogy elvégezze. A pék szakma voltaképp közel áll a cukrászhoz. Miért is ne? Csak mutassa meg neki valaki.

Csak reménykedem, hogy a tankötelezettség végével egyikőjük sem lesz azok között a gyerekek között, akik lemorzsolódnak és eltűnnek az oktatásból. Kívánom nekik azt, hogy egy olyan iskolai közegbe kerüljenek, ahol nem fognak találkozni a hátrányos helyeztük miatt iskolai kudarcokkal, hogy a maguk szintjén sikereket tudjanak elérni. Ha sikeresek lesznek a tanulásban, nem fognak hiányozni, lógni, kallódni, az érdeklődésüket is az új ismeretek felé lehet majd irányítani, hiszen motiváltak lesznek a tanulásra.

Bízom benne, hogy ezek a gyerekek, akik nem látták a szülőket, sőt nagyszülőket dolgozni, megtörik ezt a vonalat. Feladat van bőven, az iparkamarában pedig van megfelelő anyagi és humánerőforrás háttér.  Folytatjuk.