A szakember-utánpótlás képzésében újabb változások következtek be, a múlt szeptemberben induló tanévtől már az új duális szakképzés szerint folyik a leendő szakemberek gyakorlati helyen történő oktatása. Pécsett az Aidita Kft. keretein belül, egyéni vállalkozóként Tóth Dániel több oktatóval képez szakembereket elsősorban gépipari szakmákban, hegesztőket és épület- és szerkezetlakatosokat oktatnak már évek óta. A gépészmérnök végzettségű Tóth Dániel, mint egyéni vállalkozó 2015-től vesz részt a tanulók képzésében.
– Elsősorban a cég részére képezünk szakembereket – mondja. Akkor három szakképző iskolából – a Baranya Megyei Szakképzési Centrum iskolái közül Szigetvárról a Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakképző Iskolából, Pécsről kettőből – az Angster József Szakképző Iskola és Szakiskolából és a Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolából – érkeztek a tanulók. Jelenleg már néggyel tartjuk a kapcsolatot, a sor kiegészült a Komlói Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal, ahonnan először 2020-ban fogadtunk tanulókat. Ők részszakmás képzésben vettek rész.
Mint mondja a tanulók között – a hegesztő és az épület- és szerkezetlakatos szakmákban a három éves képzésben résztvevők kilencedik után érkeznek hozzájuk, de vannak olyanok is, akik érettségit követően választják ezeket a szakmákat, ők két év után teszik le a szakmai záróvizsgát.
– Az eltelt évek alatt több mint száz tanulónk volt, sokan közülük azt tervezték, hogy külföldre mennek dolgozni, vagy országon belül a lakóhelyükhöz közel helyezkednek el. Kevés a végzett szakember, nagyon sok cégnek lenne igénye hegesztőre, lakatosra – folytatja tovább. – Akikben láttuk a szikrát, hogy érdekli a szakma, azoknak felajánlottuk a lehetőséget, hogy alkalmazzuk őket. Jelenleg három volt tanulónk van a cégnél, akik nálunk végeztek, egy közülük az első évfolyamból került ki. Miután nagyon széles a cég által gyártott termékek köre, ezek többször egyediek az épületszerkezet-gyártó üzemben, néhány évnek el kell telnie ahhoz, hogy megfelelő tapasztalatra tegyenek szert. Az egyes munkadarabok elkészítése ugyanis nemcsak fizikai, de szellemi munkát is igényel.
A tapasztalataik azt mutatják, hogy a hozzájuk jelentkezők közül többen azért választják ezeket a szakmákat, mert a rokonságon belül vannak olyanok, akik a szakmában dolgoznak. A tanulóik közül sokan Baranya déli részéből érkeznek, 30-40 kilométerről járnak be, és inkább helyben próbálnak meg elhelyezkedni.
Kitért arra is, hogy a végzettek harminc-negyven százaléka továbbtanul, leérettségizik. Aztán van egy a réteg, amelyiket egyáltalán nem érdeklik ezek a szakmák, ők le is morzsolódnak rövid időn belül. A fennmaradó 40-50 százalék az, amelyikből a szakember-utánpótlásunk kikerülhetne, de közöttük is szép számban akadnak olyanok, akik másfele is próbálkoztak. Az elmúlt tanévben húszan végeztek. Közülük szinte senki nem maradt.
– A új duális képzési rendszer bevezetése nem jelentett problémát, ugyanis a kezdetektől olyan szakemberek foglalkoznak a tanulókkal, akik az elméleti ismeretek átadásában is jelentős tapasztalattal rendelkeznek – hangsúlyozza. – Az oktatóink széleskörű szaktudással, pedagógiai ismeretekkel rendelkeznek, van közöttük olyan is, aki hosszabb ideig külföldön dolgozott. Mindig is nagy hangsúlyt helyeztünk a gyakorlati képzés mellett a szakmai ismeretekre, különösképpen a szakmai záróvizsgára történő felkészítés során.
Szólt arról is, hogy a tanulók gyakorlati képzése a lakatosműhelyben folyik. Az első félévben az alapokkal ismerkednek meg, olyan munkadarabokat készítenek, amelyekkel begyakorolják a szükséges fogásokat. Azok pedig, akiknél azt látják ügyesek, érdeklődőek, a gyakorlást követően már a tényleges termelésben vehetnek részt, a szakoktató, vagy egy szakmunkás felügyelete mellett. A saját tempójukban készíthetik el a munkadarabot, mert fontosnak tartják, hogy a kezük alól minőségi munka kerüljön ki, érezzék képesek ők is arra, hogy eladható terméket gyártsanak.
– A gépipari szakmákra kevesen jelentkeznek, igyekszünk mindenkire egyénileg odafigyelni, aki bennünket választ. A korábbi rendszerben a nyári gyakorlat során, az új rendszerben a szakmai oktatás első hónapjaiban már sok minden kiderül egy-egy tanulóról, ennek ismeretében folytatódik a képzésük a későbbi szakaszban. A nálunk végzettek mind a két szakma alapjaival megismerkednek. A hegesztők a gyakorlati képzés során lakatos munkákat is kapnak és ez fordítva is így történik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb tudásra tegyenek szert, növelve az esélyüket arra, hogy a sikeres szakmai záróvizsgát követően könnyebben tudjanak elhelyezkedni. A most induló tanévben várhatóan tíz tanulónk lesz. A technikusképzés újraindulása pedig – amelyben szeretnénk részt venni – egy újabb lehetőség lesz a szakember-utánpótlásunk kinevelésére, közülük kerülhetnek majd ki a csoport- és üzemvezetők, akik a nyugdíjba vonulók helyébe léphetnek – zárja beszélgetésünket.
Szalai Kornélia