Maguk nevelik ki a szakember-utánpótlásukat

Minden cég életében fontos lépés a szakember-utánpótlás megszervezése. Több lehetőség közül választhatnak, kereshetnek már végzett szakembereket hirdetés, ajánlás segítségével, vagy maguk nevelhetik ki azokat. A Pécsi Sörfőzdében ez utóbbi mellett döntöttek.

– Nem egyszerű feladat a több mint százhetven évvel ezelőtt alapított Pécsi Sörfőzde esetében a szakemberek pótlása – kezdi beszélgetésünket Szolnoki Donát, a gyár műszaki és termelési igazgatója. – Nagyon sok telephelyen működünk, szerteágazó, komplex gépparkkal és berendezésekkel folyik a termelés. Az egykor egy millió liter sört előállító gyárban jelenleg ennek ötöde készül. Olyan szakemberekre van ennek gazdaságos előállításához szükség, akik a gyárban hosszú évtizedek alatt nagy tapasztalatokat szerzett kollégáktól – akik az újoncok betanítását végzik -, az általunk támasztott szakmai és emberi elvárásokat magukévá tudják tenni. Próbálkoztunk azzal, hogy hirdetés útján veszünk fel új dolgozókat, de azt tapasztaltuk, hogy őket már nem igazán lehet az általunk elvártak szerint betanítani, nem fogadták el a már nagy gyakorlattal rendelkező szakembereink tanácsait. Miután magam éveken át tanítottam, sok céggel tartottam a kapcsolatot, azt tapasztaltam, hogy szinte mindegyiknél jelentős gondot okoz a szakember-utánpótlás, ezért a gyár tulajdonosának  felvetettem, kezdjünk el tanulókkal foglalkozni.

A javaslata meghallgatásra talált, ezt követően megkeresték a kamarát, vállalkoznának  arra, hogy villamossági és gépész szakmákban gyakorlati képzőhelyként fogadnának tanulókat. Első lépésben három tanuló gyakorlati képzése kezdődött el a cégnél, ketten idén végeznek, mint technikusok, az egy villanyszerelő pedig 10. osztályos.

– Az egyik pécsi szakképző iskola még nyáron keresett meg bennünket azzal, tudnánk-e két technikus tanulójukat fogadni, ősszel pedig egy másik, azzal, hogy az egyik villanyszerelő tanulójuknak nincs gyakorlati helye, vállalnánk-e  a gyakorlati képzését – folytatja tovább beszélgetésünket. – A technikusok öt napból négyet töltenek a munkahelyen, a 10. osztályos villanyszerelő tanulónk pedig egy hetet nálunk, egyet meg az iskolában van. A napi munkában, szakmai vezető irányítása mellett, elsősorban a hibaelhárításban, de a műszerek, a csomagológépek elektronikai karbantartásában vesznek részt. Folyamatosan ismerkednek a Sörfőzdében használt berendezésekkel, gépekkel azok működésével, valamint az automatizáltak programozásával. Miután a szakember-utánpótlásunk kinevelése az elsődleges  cél, nagy hangsúlyt helyezünk a szakmai alapfogások elsajátítása mellett a piaci elvárásoknak megfelelő tudás elsajátíttatására, az  új technológiák megismertetésére. Jók a tapasztalataink, a tanulóink érdeklődők, jól érzik magukat a cégnél, mert érzik a tudásuk átadását a szakembereink fontosnak tartják, partnernek tekintik őket.

Mint mondja, miután több dolgozójuk is nyugdíj előtt áll, fontos volt számukra a szakember-utánpótlás minél előbbi megoldása. E mellett folyamatosan fejlesztik, korszerűsítik a gépparkot, ehhez pedig korszerű ismeretekkel rendelkező szakemberek kellenek.

– A tanulóinkkal villamosmérnök foglalkozik, valamint a gyárban hosszú évtizede dolgozó szakmunkások. Az idén végző technikus-jelöltek már a vizsgaprojektjükön dolgoznak a segítségükkel. Miután elégedettek vagyunk velük, ezért mind a kettőnek felajánlottuk, a végzést követően alkalmazzuk őket. Az egyik már elfogadta az ajánlatunkat, a másik fontolgatja, hogy továbbtanul. Miután jó tapasztalatokat szereztünk, a következő tanévben is fogadunk tanulókat, a végzettek helyére kettőt, ugyanis a jövőben is  egy időben csak hármat szeretnénk egyszerre foglalkoztatni, ezt tartjuk ideálisnak ahhoz, hogy magas színvonalon, odafigyeléssel folyjon a képzésük, jó szakemberek váljanak belőlük. A tervek között szerepel, hogy a felsőfokú szakember képzésben is szerepet vállalunk, már elkezdődtek az ezzel kapcsolatos egyeztetések az egyetemmel, de ez még a jövő zenéje – fejezi be beszélgetésünket Szolnoki Donát.

SZ.K.