A lehetőségekkel élni, innoválni – és mindent megtenni a sikerért

A megfontolt fejlesztéspolitikai alapelveknek köszönhetően a Terrán Tetőcserép Kft. iparágában mára Közép-Európa egyik legfejlettebb gyártástechnológiájával rendelkező nemzetközi cégeként működik. A prémiumkategóriás beton tetőcserepeket gyártó Terrán 2019-ben jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Megalakulásuk óta a növekedést eredményező beruházások és a napi működés kapcsán is az egyensúlyt tartották szem előtt. Kiterjedt, főleg megyei beszállítói hálózattal dolgoznak. Elkötelezettek a térség gazdasági fejlődése és vállalkozásai iránt. Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Kft. ügyvezetőjének munkáját a PBKIK Elnöki kitüntető oklevéllel ismerte el.

– Sikerünk a több száz munkatársunk elkötelezett, kitartó munkájának köszönhető. Elődeink örökségét visszük tovább, ahogy ők is, mi is az alábbi elvet követjük: a lehetőségeinkhez képest a legjobb terméket gyártsuk és azt igyekezzünk a legnagyobb mennyiségben piacra juttatni, minden évben egyre többet, egyre jobban. A sikerért sokat kell tennie sok embernek, és ha jó az irány, az meghozza az eredményt – véli Gódi Attila.

– A sikerben, ahogy említette, nagy szerepe van a csapatnak. Miben áll a Terrán munkatársi gárdájának erőssége?

– Szerencsénk volt, hogy hozzánk hasonló habitusú és gondolkodású kollégákkal tudtuk elindítani az ipari gyártást közel huszonöt évvel ezelőtt. Innentől számítjuk a Terrán modern kori időszakát, ekkor olyan fiatalok, részben pályakezdők csatlakoztak hozzánk, akik többségének ez volt az első munkahelye. A mai napig ez a csapat jelenti a menedzsment magját. E munkatársaink egyrészt nagyon jól ismerik és pontosan értik azt a szakterületet, amelyet vezetnek, és mind a mai napig operatív munkát is végeznek. Ez hatalmas előny számunkra. A létrejött vállalati kultúra egyfajta közös gondolkodásmódot alakított ki, aki ezt a sajátjának érzi, az sikeres tagja tudott lenni és maradni a csapatnak, úgy is, hogy ma már akár regionális feladatokat lát el, mivel időközben jelentősen megnőtt a vállalkozás.

– A Terrán sajátja a folyamatos innováció. Miért kötelezték el magukat ez mellett?

– Ez a fajta attitűd már a kezdetektől jellemzi a vállalkozást. A Terrán egy kis családi cégként indult, három multinacionális versenytársunkkal kellett versenyre kelnünk, amit sem a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat vagy a tőkét tekintve, sem a szakértelem vonatkozásában nem lettünk volna képesek állni. A versenyben az innovációval tudtunk sikert elérni. A tetőcserépgyártás egy statikus iparág, amely azért mégis csak hordoz magában műszaki fejlesztéseket. Gyorsan be tudtuk vezetni az iparágban megjelenő technológiai újdonságokat, és ezek folyamatos alkalmazása tette lehetővé, hogy képesek legyünk versenyben maradni a globális piaci szereplőkkel szemben. Ma a Terrán az egyik legnagyobb tetőcserépgyártó Magyarországon, tavaly minden második hazánkban felhasznált tetőcserép a mi gyárainkból érkezett.

– Milyen a cég baranyai gazdaságba való beágyazottsága, a megyei vállalkozásokkal való kapcsolata?

– A Terrán itt nőtt föl, Baranyában, egy bólyi vállalkozásból indulva lettünk regionális cég, amely Bóly mellett gyárat működtet Szlovákiában és Erdélyben, illetve Bács-Kiskun megyében. A döntési központ továbbra is Pécsett és Bólyban van, mint ahogy a technológiai lépések is innen indulnak. Ha valamilyen technológiai újítást, fejlesztést hajtunk végre, azt először itt dolgozzuk ki, itteni beszállítók, gépipari és informatikai cégek segítségével próbáljuk megvalósítani. Ebben a régióban vásároljuk meg a szükséges alkatrészeket, alapanyagokat is, és ezeket a megoldásokat visszük tovább a gyárainkba. Számtalan ponton kapcsolódunk a gazdasági élethez a pénzügyi, jogi területen is. A PTE Műszaki és Informatikai Karával sokrétű, aktív közös munka alakult ki az elmúlt évek során. Szoros az együttműködésünk Bólyban és Pécsett az önkormányzattal, a kamarával és a helyi szakképző intézményekkel is

– Egy sikeres vállalat működése nagyban múlik azon is, aki vezeti. Önnek cégvezetőként mi a személyes motivációja?

– Valójában az apósommal és a sógorommal hárman irányítjuk a céget. Szívesen végezzük a munkát és erősen hat ránk a családi elköteleződés is. Még valamikor a nagypapa kezdte a vállalkozást, aztán a feleségem édesapja folytatta, és ez a kapocs bennünk, a harmadik generációban is kialakult. Az apósom, dr. Mészáros Vilmos 82 évesen ma is mindennap bejön dolgozni, tapasztalatával nagyban segíti a helyes döntések meghozatalát. Van egy mondása: ha a rendelkezésünkre álló lehetőségeinkkel élünk, azokat jól kihasználjuk, akkor mindent megtettünk, ami tőlünk elvárható. Ez mára kollégáinkkal közös hitvallásunk lett. Ez visz előre bennünket.

K.T.