2013 óta foglalkozik középiskolai tanulók és felsőfokú hallgatók gyakorlati képzésével, illetve szakmai oktatásával a Gépész-Tér Kft. Lakos Tivadar cégvezető elkötelezett a szakmai utánpótlás-nevelés és a folyamatos képzés fontossága mellett. A vállalkozásnál zajló szakmai oktatás során a tanulók valós munkakörnyezetben olyan emberi és szakmai készségek, képességek birtokába jutnak, amelyekkel kiegészíthetik az iskolai képzés során megszerzett elméleti tudást és sikeresek lehetnek szakmai életútjuk során. A PBKIK Baranya Megyei Szakképzési Díjat adományozott a Gépész-Tér Kft.-nek.
– Az egyik legfontosabb szempont, ami miatt tanulóképzéssel foglalkozunk, hogy vállalkozásunk számára biztosítsuk a szakember-utánpótlást. Jelenleg a munkaerőpiacról nem kapunk szakmailag felkészült munkatársakat, ezért a megoldást a saját képzés jelenti, így az általunk preferált mozdulatokkal, anyagokkal és munkaminőséggel tudjuk megismertetni a leendő kollégákat. Még így is sajnos csak 2-3 évente egy ember marad meg nálunk.
– Mit kell ma megtanítani a leendő szakembereknek?
– A szakmai oldal mellett a szakmához, a munkához való hozzáállást mutatjuk meg a fiataloknak. Ma a legtöbben gyorsan akarnak sok pénzt keresni, nulla szaktudással. Erre nálunk nincs lehetőség, de a ranglétrán való egyre feljebb való lépkedéssel biztosított a szakmai és személyiségbeli fejlődés. Fontosnak tartom, hogy a különböző évfolyamok lássák egymást. Van olyan kollégám, aki kifejezetten egy tanulóval szeretne dolgozni, mert vele jól el tudja végezni a munkát. Ez pozitív visszajelzés magának a tanulónak és jó példa a többieknek is, inspiráló lehet számukra. Azt is fontos felmérniük a vezetőknek, hogy kinek milyenek a képességei, mivel foglalkozik szívesen, és csak ezután érdemes elkezdeni a tanítást. Emellett ahhoz, hogy valaki jó szakember legyen, elengedhetetlen a rengeteg gyakorlás.
– Mi jelent önnek sikerélményt a fiatalok oktatásában?
– Óriási sikerélményt jelent, hogy látjuk a szakmai és az emberi fejlődést is a fiatalokon, serdülőként érkeznek és szaktudással felvértezett felnőttként távoznak a gyakorlat befejeztével. Azt is sikerként éljük meg, amikor valamelyik tanulónk országos szakmai versenyen jó eredményt ér el, mint ahogy az is sikernek számít, amikor valaki tanuló létére önállóan meg tud szerelni egy vizesblokkot, és csak ellenőrizni kell odahívni a felelős szerelőt.
K.T.