Idén második éve hirdetjük meg az Ide-süss! turizmus-vendéglátás szakmaismereti versenyünket, melyre rekord számú, 213 általános iskolás jelentkezett.
A Baranyai Gasztronómiai Klaszter támogatásával rendezett verseny első fordulójára 71 csapat, 213 iskolás regisztrált. Ebben képekkel gazdagon illusztrált szakmaismereti kérdőívet kellett online kitölteniük a csapatoknak, ahol a kérdések szorosan kapcsolódtak a szakács, cukrász és a pincér szakmákhoz. Rendkívül sokan, a csapatok 97% -a jutott tovább a második fordulóba, ahol komoly kihívás elé állítottuk őket, ugyanis három fogásból álló menüsort kellett összeállítaniuk úgy, hogy mind az ételeknek, mind az italoknak egyértelműen baranyainak kellet lenniük. Sőt, a zsűri azokat az ételeket, desszerteket díjazta magasabb ponttal, amik elsősorban a dél-dunántúli tájegység földjeiből származó zöldségből, gyümölcsből, fűszerekből, a helyi folyók halaiból, vagy a tájegység erdeiből származó húsokból készültek.
A menü összeállítása során a szervezőknek nem csak a vendéglátásban tanulható szakmák megismertetése volt a célja, hanem azt is szeretették volna megmutatni a fiataloknak, hogy Baranya megye gasztronómiája milyen kivételesen gazdag és sokszínű. Klímája nemcsak a kiváló boroknak kedvez, hanem számtalan fűszer, zöldség, gyümölcs is meghálálja a bőséges napsütést és a gazdag termőföldet. Itt kanyarog az „öreg” Duna és a Dráva, benne sokféle ízletes hal, a Gemenc és a Zselic vadjai.
Örömmel olvastuk a beküldött menüket, melyekre számtalan helyen felkerült a füge, a gránátalma, a mandula, az ormánsági dinnye, a Mecsek erdeinek számtalan gyümölcse, bogyói, gombái és a kihagyhatatlan medvehagyma.
Baranya egész területéről érkeztek a jelentkezők, így mi magunk is láthattuk milyen soknemzetiségű gasztronómiája van ennek a régiónak. A magyar mellett érkeztek sváb, horvát, roma és a szerb nemzetiségű ételek hagyományosan és „újragondolva” is!
Idén még egy turisztikai feladata is volt a csapatoknak. „Baranya rejtett kincseit” kerestük, melyekről fényképeket kellett készíteniük. Olyan helyeket, épületeket szerettünk volna látni a fotókon, amelyeket a turisták és a nagyközönség nem ismer, rejtve volt idáig. A cél az volt, hogy Baranya „főbb és nagyobb” látnivalóin túl, új turisztikai, kulturális és természeti szépségeit ismerhessük meg a gyerekek segítségetekkel. Fantasztikus fotók és valóban rejtett kincsek kerültek elő, hamarosan egy online kiadványt, albumot fogunk ebből összeállítani és megjelentetni.
A döntőbe 10 csapat juthatott tovább. Rácz Lilla a Grower Champagne Kft. tulajdonosa nagy szakértelemmel, hosszú órákon át zsűrizte a menükártyákat és választotta ki azt a 10 legjobb menüt és csapatot, akik továbbjutottak.
A döntő helyszínének a BMSZC Zsolnay Vilmos Technikum felszerelt tankonyhája és tanétterme adott otthont. Köszönjük Simon Zsolt igazgató Úrnak, hogy az első kérésünkre megnyitotta az iskola kapuit.
Nagyon nehéz szavakkal kifejezni azt az izgalmat, nyüzsgést és jó hangulatot, amit a döntőn tapasztaltunk. A csapatok otthoni/iskolai körülmények között többször gyakoroltak a versenyre. Az elkészítendő étel nem volt meglepetés, előre tudták a csapatok, hogy mit kell főzni. A Baranyai Gasztronómiai Klaszter elnöksége batáta-krémlevest zeller és céklachips-szel, fűszeres csirkecombfilét és gombás gerslirizottót adott ki megfőzendő feladatnak. A fűszerezést mindenki maga dönthette el, amit szintén nagyon egyedi módon, rengeteg friss fűszernövénnyel oldottak meg a csapatok.
A versenyzőknek egy asztalt is meg kellett teríteniük szigorúan a terítés szabályai szerint, melyet Bayer Zoltán, a BMSZ Zsolnay Technikum oktatója bírált.
A konyhában nem „maradtak egyedül” a versenyzők, az iskola két kiváló oktatója, Gyimesi Csaba szakács mester és Schmidt László oktató voltak a konyhafőnökök és szakmailag kézben tartották a versenyt.
Az ételek bírálata és pontozása volt a nap legizgalmasabb pillanata. A versenyzők profin feltálalták a megfőzött fogásokat, amelyeket Rácz Lilla, Miseta Zoltán a Blöff Bisztró szakácsmestere és tulajdonosa, Miszler Miklós a Mischler Cukrászda & Bisztró tulajdonosa aprólékosan „ízekre szedtek”.
Köszönjük a cégek, vállalkozások, éttermek és a szakképző intézmény támogatását!
A döntőn lefőzendő menü alapanyagait a Teleky Bistro (Zoba Trend Kft.) biztosították számunkra. A csapatok az élmény mellett rendkívül gazdag és értékes ajándékcsomagokat is kaptak, benne a főzéshez, sütéshez szorosan kapcsolódó eszközökkel, melyet a Baranyai Gasztronómiai Klaszter ajánlott fel.
További felajánlások is érkeztek:
Orfűi Malmok (Orfűi Vízimalom Bt.) – 3 db családi belépőt a malomtúrára és 5.000 Ft fogyasztási lehetőséget ajánlottak fel a „leg természetközelibb” asztaldekorációt készítő csapatnak, aki a Pécs Belvárosi Általános Iskola Süti varázs volt.
Room Bistro / Teleky Bistro (Zoba Trend Kft.) – 3 db 5.000 Ft értékű utalvány adott át a „legízletesebben elkészített hús” -ért. A díjat a Csikeszes Gasztroangyalok vittél el a PRK Drávafoki Általános Iskolából.
Mischler Cakes / Mischler Cukrászda & Bisztró (MM Catering Kft.) – 1 db 5.000 Ft értékű utalványt adott át a „tökéletes gersli rizottót” készítő csapatnak, a Mini manó séfeknek, akik a Komlói Kodály Zoltán Általános Iskolából érkeztek., valamint szintén 1 db 5.000 Ft értékű utalványt adott át a „legfinomabb batátakrémlevest” főző csapatnak. Ők a Hetényi Mágusok voltak, a Hosszúhetényi Általános Iskolából.
Rácz Lilla (Grower Champagne Kft.) – 3 l natúr szőlőlét adott át a „legjobban fűszerezett ételért” a Csikeszes Gasztroangyaloknak.
Köszönjük és gratulálunk!
A verseny végső eredménye:
Csapatnév: | Iskola: | döntő pontszáma | Versenyző 1 neve: | Versenyző 2 neve: | Versenyző 3 neve: | Segítő tanár/ szülő neve: |
Csikeszes Gasztroangyalok | PRK Csikesz Sándor Általános Iskolája Drávafok | 48 | Fodor Zoé Tamara | Pandur Noel Ákos | Pápai Brigitta | Gáspár Katalin |
Hetényi Mágusok | Hosszúhetényi Általános Iskola | 46 | Bertus Kata Sára | Herbály Mila Franciska | Szilágyi Boróka | Hosszú Franciska |
Almák | Park Utcai Katolikus Általános Iskola | 40 | Régaisz Balázs | Schweier Roxána | Szabó Zselyke | Herr Nikoletta |
Lasagne | Dunaszekcsői Iskola (Sombereki Kalász Márton Ált.Isk.) | 40 | Heil Veronika | Bihercz Rita | Rumann Bori | Heil Rita |
Lemoncello | Szentlőrinci Általános Iskola | 38 | Gyuró Zoltán | Varga Vivien | Varga-Szabó Hanna | Károlyi Zsuzsanna |
Mini manó séfek | Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola | 37 | Palotás Lili | Polics Bianka | Bihari Vanda | Molnos Balázs |
Mester szakácsok | Kanizsai Dorottya Általános Iskola | 37 | Papp Maja | Rosinger Katalin | Nesz Hajnal | Gitta Boglárka Natália |
Főzz bátran! | Nagydobszai Általános Iskola (Dél-Zselic Általános Iskola ) | 36 | Kalányos Csenge | Schlichler Bianka | Bíró Vanessza, | Aracs Katalin |
Süti varázs | Pécsi Belvárosi Általános Iskola | 35 | Imreh Anna | Molnár Léna Nóra | Bódi Ramóna Evelin | Bognár Krisztina |
Szak-Ászok | ANK 1.sz. Ált.Isk. | 33 | Varga Luca | Hideg Rebeka | Bencsik Jázmin | Molnár Katalin |
A pontazonosságnál a zsűri a második fordulóban szerzett pontszámok alapján hasonlította össze a két csapatot.
Képgaléria: