Treszner János, a pécsi Treszner Kft. alapítója és vezetője több mint négy évtizede formálja a régió gazdasági és szakmai életét. Kimagasló elhivatottsággal építette fel vállalkozását, amelyet a minőség, a megbízhatóság és az innováció egyaránt jellemez. Munkássága egyszerre szolgálta a helyi közösség fejlődését és a szakma presztízsének erősítését: számos fiatal szakember kapott tőle lehetőséget, támogatást és szakmai iránymutatást, így gyermekei is, akik már a vállalkozást erősítik. Vezetői szemléletére a hosszú távú gondolkodás, az etikus üzleti magatartás és a közösség iránti felelősségérzet jellemző. A Treszner Kft. sikerei mögött az ő következetes szakmai igényessége és embersége áll. Társadalmi szerepvállalása példaértékű: aktívan támogatja a helyi közösségi kezdeményezéseket, programokat, valamint fontos számára a pécsi és regionális értékek megőrzése. Vállalkozóként mindig arra törekszik, hogy sikereivel hozzájáruljon a térség társadalmi és gazdasági megerősödéséhez. Treszner János munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Életmű Díjjal ismerte el.

– Tulajdonképpen azért lettem vállalkozó, mert a korábbi munkahelyemen szerettek volna elhívni egy vállalati gmk-ba, én viszont önállósodni akartam. Így amikor meglett a mestervizsgám, elindítottam a kis másodállású iparos vállalkozásomat, amiben villanyszerelési munkákat vállaltam. Édesapám Németországban vett nekem egy fúrógépet, azzal kezdtem el vállalkozni 23 évesen. Kis idő múlva lett egy emberem, aztán két emberem, majd öt, mára mintegy kétszázan dolgozunk a vállalatnál. Napjainkban zajlik a generációváltás, a gyerekeimnek adom át a céget, akik 3-4 éve aktívan részt vesznek velem a cég irányításában.

– Honnan volt meg önben annak idején a bátorság, a vállalkozói attitűd az elinduláshoz?

– Tulajdonképpen mindig is vállalkozó szellemű voltam, már a régi munkahelyemen is éreztem, hogy többre vagyok képes. Szerettem versenyezni, ahogy a sportban is, és ezt átvittem a mindennapi életbe meg a vállalkozásba. A vállalkozói szellem egyben versenyszellem is, egyfajta megmérettetés, mennyiért tudok elvállalni egy munkát, határidőben, pontosságban, minőségben jól ki tudom-e szolgálni a megrendelőt. Soha nem ijedtem meg a kihívásoktól, pedig akadtak szép számmal. Eleinte ezek voltak a fő motivációim, és ezek sikerre is vittek, amit a 200 munkatársam léte is igazol. Sok mindent köszönhetek a csapatomnak.

– Mik voltak a főbb vezérelvek, mozgatórugók a vállalkozói pályafutása során?

– Az egyik a lojalitás, amit elvártam a kollégáimtól, ha valamit megígértek, akkor tartsák be, mint ahogy én is igyekeztem betartani azt, amit megbeszéltünk – fontos volt számomra, hogy mindannyian így gondolkodjunk. Ha megígértük a megrendelőnek, hogy a munka határidőre kész lesz, hogy azt műszakilag hogyan fogjuk megoldani, akkor annak úgy kellett lennie. Az is lényeges volt, hogy megbecsüljem az embereimet, akikkel mindig is csapatként működtünk. Többen közülük már nyugdíjba mentek, de a fiatalok előtt ott a példa, látják, hogy miként fejeztük ki a tiszteletünket feléjük.

– Mi volt a tanulsága a vállalkozói életútjának?

– Azt nem mondhatom, hogy könnyű volt ez az ötven év, amióta dolgozom. Előfordult, hogy nem fizették ki az embert, olyankor nem kevés erő kellett ahhoz, hogy leküzdjük a nehézségeket. A vállalkozók élete elég hektikus, pláne abban a közegben, amelyben működünk, a válságokat, a ki nem fizetett munkákból adódó helyezeteket át kell ugrani, ha van egy probléma, adott esetben a bank segítségét kérni. Sokszor irigylik a vállalkozót, hogy milyen jó autóval jár, de akkor nem irigylik, amikor nem fizetnek ki 180 ezer eurót, és meg kell oldani a cég működését. Az a jó vállalkozó, aki ezeket a helyzeteket kezeli és nem fut el, nem ijed meg. Számomra tanulságként szolgáltak az ilyen helyzetek, amelyekben a lehető legjobb döntést kellett meghozni.

– Miként válik vállalkozóvá a vállalkozó, ön például hogyan tudta képezni magát?

– Én állandóan képeztem magamat. A legnehezebb a mestervizsga volt, 22 évesen, amikor 12-en mentünk vizsgázni, és csak négyünknek sikerült. Viszont ennek az oklevélnek volt a legnagyobb elismertsége, ezt Németországban és Ausztriában is feltétel nélkül elfogadták. Jelen pillanatban hét országban dolgozunk, ez már a fiam ambíciója, mert eddig öt országban voltunk jelen, de ő azt mondta, hogy öt év múlva 10–12 országban akar munkát vállalni. Ahhoz, hogy előre tudjunk menni, szükség van a fiatalok lendületére és ambíciójára, mert 55–60 évesen az ember már lelassul. A vállalkozói léthez hozzátartozik az állandó fejlődés képessége, a bátorság, az új iránti fogékonyság, a piac ismerete, a sikerhez ezekre a tulajdonságokra az utánunk jövő generációnak is szüksége lesz.