Gép-ésszel gondolkodva, kézzel alkotva – gépipari kihívás gyerekeknek

Péntek délelőtt különleges szakmaismereti verseny zajlott „Gép-ésszel” címmel, amelyet kifejezetten pályaválasztás előtt álló általános iskolások számára hirdettek meg. A háromfordulós megmérettetés célja az volt, hogy a diákok játékos, ugyanakkor tartalmas módon ismerkedjenek meg a gépipari szakmák világával.

Az első fordulóban a résztvevők szakmai kérdésekkel találkoztak, amelyek szorosan kapcsolódtak a gépiparhoz, de könnyen befogadható, színes, képekkel illusztrált formában jelentek meg. A feladatok nemcsak tudást, hanem logikus gondolkodást és megfigyelőképességet is igényeltek.

A második forduló már gyakorlati kihívást tartogatott. A 2–3 fős csapatoknak egy szélkalapácsot kellett elkészíteniük az iskolában. A feladat során a diákok megismerkedhettek a fogaskerekek működésével, miközben mértek, fűrészeltek, ragasztottak, valamint műszaki rajzokat értelmeztek. A közös munka során a csapatmunka fontosságát is megtapasztalhatták.

A döntőbe a tíz legügyesebb csapat jutott be, amelyet április 24-én rendeztek meg. A finálé különlegessége volt, hogy tíz állomáson, hét gépipari vállalkozásnál és szervezetnél, valamint három gépipari képzést nyújtó középiskolában várták a versenyzőket. A diákok tíz különböző gyakorlati feladatban próbálhatták ki magukat, többek között pneumatikus vezérlésekkel dolgoztak, anyag- és szerszámfelismerést végeztek, valamint épületgépészeti terveket értelmeztek és valósítottak meg.

A döntő során a gyerekek közvetlenül találkozhattak a gépiparban használt eszközökkel, alapanyagokkal és szakkifejezésekkel, így valós képet kaphattak erről a sokszínű szakmaterületről.

A szervezők bíznak abban, hogy a verseny élményt és inspirációt adott a résztvevőknek, és hozzájárul ahhoz, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok nyitottabban forduljanak a gépipari szakmák felé.

A rendezvény sikeres lebonyolításához számos partner járult hozzá, köztük a Körber Hungária Kft, a Matro Kft, a Spitzer Silo Pécs Kft, Tóth Dániel ev valamint Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A verseny megszervezésében részt vett továbbá a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter, valamint a térség több szakképző intézménye, köztük a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, a Baranya Vármegyei SZC Simonyi Károly Technikum és a Baranya Vármegyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum.

A verseny a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszak Szakképzési program Magyarországon című program keretében megvalósuló, „A pályaorientáció megerősítése a Dél-Dunántúli régióban” című komponenselemhez kapcsolódó, SM01-2-VET-002 azonosítószámú pályázatnak köszönhetően a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum valósította meg szoros együttműködésben a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával és a ’Pályaválasztás Baranyában’ szakmai munkatársaival.

A közös munka eredményeként egy színvonalas, élményekben gazdag döntő valósult meg, amely maradandó emléket jelenthet minden résztvevő számára.

KÉPGALÉRIA A VERSENYRŐL

Közelgő rendezvényeink