Megtartó Műszakok – felmondás helyett kríziskezelés

A magyar társadalom nagyon rossz mentális állapotban van, ami kihat a munkaerőpiacra is. Egyre nagyobb gondot jelent a cégeknél a szakember-utánpótlás, miközben különböző mentális problémák miatt kénytelenek megválni dolgozóktól. A Megtartó Műszakok program arra ad válaszokat, megoldási javaslatokat, hogy miként lehet segíteni a krízishelyzetbe kerülteknek.

A program kidolgozói hét városba látogatnak el, elsőként Pécsen találkoztak a vállalkozások vezetőivel. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében sorra került rendezvényen a résztvevők a kiégés megelőzéséről, a konfliktuskezelésről, a kommunikációról és a pszichoszociális kockázatokról hallhattak meg előadásokat.

Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára
Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára

– Változatlanul teljesen elutasító a társadalom azokkal szemben, akik valamilyen mentális problémával küszködnek, vagy függők lesznek – hangsúlyozza Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, a Megtartó Műszakok programgazdája. – Ebből kiindulva indítottuk el Kecskeméten kísérleti jelleggel a programunkat. Abból indultunk ki, hogy lassan elapadnak a munkaerőforrások, szükség van a már meglévő szakemberek megtartására. Első körben arra voltunk kíváncsiak, a cégek beengednek-e bennünket, hogy feltérképezzük a dolgozóik mentális és egészségi állapotát. Az elmúlt esztendőben megvalósított sikeres mentálhigiénés pilotprogramunk adta az alapját a programnak, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a konfliktuskezelés, kiégés-megelőzés, a hatékony kommunikáció és addikciós kockázatok kezelése együttesen, struktúrába rendezve jelentősen javítja a munkavállalók megtartását és a vállalati működés hatékonyságát. A tapasztalatok szerint ezek a problémák nem oldhatók meg kizárólag béremeléssel, vagy toborzással, hiszen mélyen a szervezeti kultúrában, a vezetői működésben és a pszichoszociális kockázatok kezelésében gyökereznek.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy egy dolgozót megtartani kevésbé költséges, mint egy újat betanítani. A jelenlegi gyakorlat szerint, ha bármilyen gond adódik egy munkavállalóval a cégek azonnal szerződést bontanak vele, ahelyett, hogy segítenének a probléma megoldásában, annak hátterének feltérképezésében.  Az általuk szakmai szervezetek bevonásával kidolgozott programot országosan szeretnék elterjeszteni.

Szólt arról is, hazánkban a társadalombiztosítás nem támogatja a terápiákat, a megelőzést, a rehabilitációt, csak a gyógyszeres kezelését az egyes mentális betegségeknek, ami a munkából való jelentős kieséssel jár.

Kitért arra is, hogy az egyes cégeknél igény szerint lennének ott a segítők a különböző szakterületekről, valamint módszertani hálózatot is létrehoznának. Azonban az első körben a függőségek kezelése kerül a középpontba, ehhez egy újfajta együttműködés jött létre a gazdaság és az egészségügy szereplői között. Ennek lényege a gyógyszeres kezelés helyett a megelőzés és a terápia előtérbe helyezése.

Dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke
Dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke

Mindehhez Dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke a következőket fűzte hozzá, országosan egyedülálló kezdeményezés, amit Sipos Zsolték az útjára indítottak, ilyen szervezett rendszer eddig még nem jött létre, amelyben összefognak a szakma szereplői.

Szólt arról is, hogy első lépésben az INDIT Közalapítványon keresztül a programban résztvevő vármegyék helyi szakembereit – önkéntes segítőktől, a mentálhigienés szakembereken, szociális munkásokon át egészek az addigtológusokig – fogják össze. Azonban ennek feltétele, hogy létre jöjjön az a szakmai háttér, amelynek tagjai a segítők segítői lesznek. E mellett fontos eleme a sikeres működésének, hogy folyamatos visszajelzés érkezzen a cégektől, megosszák a tapasztalataikat, mennyire tartják hatékonynak a programot.

Ez egy teljesen egyedi, új lehetőség a dolgozók mentális állapotának javítására, a részletek a gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján kerülnek kidolgozásra. A társadalom széles körét érinti, ugyanis a krízisben lévők problémái – példaul azzal, hogy elvesztik a munkahelyüket – nem csak őket, de a családjukat is nehéz helyzetbe hozza. Jelenleg nem ismert, hogy a munkahelyi közösségek felismerik-e, valaki közülük bajban van, emellett arra is meg kell tanítani az embereket arra, ha bajban vannak merjenek segítséget kérni – emeli ki Dr. Szemelyácz János.

Kálmán Edina, Eőry Csaba Örs, Dr. Szemelyácz János, Hegymegi István
Kálmán Edina, Eőry Csaba Örs, Dr. Szemelyácz János, Hegymegi István

A program további állomásai:

A program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének megbízásából, Magyarország Kormányának támogatásával valósul meg.

Megtartó műszakok

A pécsi rendezvény ismertetője:

A program központi weboldala:

A munkaerő-megtartás erősítése érdekében indít országos rendezvénysorozatot a Kamara

JELENTKEZÉS A MEGTARTÓ MŰSZAKOK PROGRAMBA KERETÉBEN SZEMÉLYES/CSOPORTOS TANÁCSADÁSRA

 

 

 

 

Közelgő rendezvényeink