A magyarországi kistelepüléseken élő 13-14 éves fiatalok számára a sikeres továbbtanulás és elhelyezkedés érdekében hamarosan mentorprogram indul hazánk négy megyéjében, így Baranyában is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Központ (KK) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által indított program célja a társadalmi felzárkóztatás és érzékenyítés, amely a kistelepüléseken élő 7-8.-os kisdiákok mentorálásán alapszik. A programban 4 megyei kamarát keresett meg az ITM, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az egyik választott koordináló kamara a régióban. Június 28-án a kamara székházába olyan vállalkozások képviselőit várták, amelyek aktívan kapcsolódhatnak a mentorprogramhoz.
Már 10 baranyai cég fogadta el a mentori felkérést, őket személyesen keresték fel a projekt képviselői, a kamarai találkozó után pedig további vállalkozások csatlakozhatnak a programhoz – mondta köszöntőjében Rabb Szabolcs, a PBKIK főtitkára, aki azt is hozzátette: a cégek szerepe kulcsfontosságú a mentorprogramban, hiszen tevékenységük bemutatásával perspektívát adhatnak a fiataloknak.
A Tanítsuk Magyarországot mentorprogram az ország nehezebb helyzetben lévő kistelepülésein élő fiatalokat célozza meg, lehetőséget biztosítva számukra, hogy sikerrel boldoguljanak az életben. Ezeknek a gyerekeknek segítséget jelenthet, ha valaki megmutatja, hogy a környezetük által körülhatárolt, jelenleg elképzelt burkon kívül is van élet és vannak lehetőségek, vagyis a képességeik alapján tanulással sokra vihetik. Az USA-ban, Nagy-Britanniában és Izraelben már működnek tehetséges fiatalok által végzett mentorálási tevékenységekre alapuló kezdeményezések, az ezekben részt vevő tanulók tanulmányi eredményei akár 15-20 százalékkal javultak, és csökkent az igazolatlan hiányzásaik száma is. A Magyarországon kidolgozott egyedülálló mentorprogramban hasonló eredményekre számítanak. A főként kortárs mentorálási tevékenységekre alapuló programot kettős céllal hozták létre: egyrészt a kistelepülésen élő általános iskolások támogatására tanulmányaik sikeres elvégzése, másrészt pedig a kölcsönös tanulás és az egymás támogatása érdekében.
A kistelepülésen élő általános iskolás tanulók mellé szegődő mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit: az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból és jövőből választhatnak. Segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot. A Tanítsunk Magyarországért program 4 fő pilléren nyugszik: az egyetemi, a középiskolás, a HÖOK és a vállalati mentorprogramon – ezt már dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára mondta a pécsi találkozón. A program koordinálói arra kérik a vállalkozásokat, hogy nyissák meg a gyerekek előtt a kapuikat, mutassák meg, hogy mivel foglalkoznak, ez jó esélyt teremt arra, hogy leendő munkavállalóikat találják meg az érdeklődő fiatalok között.
A pécsi találkozón megjelent vállalkozásvezetők és képviselők egyöntetűen üdvözölték a program létrejöttét. A tavaly alakult építőipari klaszter elnöke elmondta, hogy rendszeresen tartanak pályaorientációs napokat a gyerekeknek és azt tapasztalják, hogy a lányok is érdeklődnek az építőipari szakmák iránt. Viszont nagyon fontosnak tartják, hogy a szülők is megismerjék azokat a modern munkakörülményeket, amelyek között ma dolgoznak, mert nincsenek tisztában azzal, hogy milyen technológiai fejlődés ment végbe az ágazatban az elmúlt évtizedekben, így nem is szorgalmazzák, hogy gyermekük ilyen szakmát válasszon. Több vállalkozás képviselője tett említést arról, hogy a kistelepülésen élők jelentős hátrányban vannak a közösségi közlekedés hiányosságai miatt. Előfordul, hogy egy fiatalnak hajnali fél négykor kell kelnie ahhoz, hogy hatra beérjen dolgozni, mert nincs később induló buszjárat, így pedig egyre kevesebben vállalják a munkába járást. Elhangzott: a cégek lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek, hogy a tömegközlekedési menetrendhez igazítsák munkavállalóik munkabeosztását, de ez nem lehetséges minden esetben. György László államtitkár úgy reagált erre, hogy a Kormány elkezdte a közösségi közlekedési stratégia kidolgozását, amely a jövőben megoldást jelenthet erre a problémára. Az is elhangzott a pécsi egyeztetésen, hogy ugyan több pályaválasztási rendezvényen is szerezhetnek a továbbtanulással, a szakmákkal kapcsolatban információt a gyerekek és szüleik a megyében, ezeket a legtöbb esetben munkaidőben tartják, amikor a szülők nem tudnak jelen lenni. Ezért érdemes lenne koordinálni ezeket a rendezvényeket.
Ősztől a Tanítsunk Magyarországért programban a bevont négy megyében 1200 fiatal vesz részt, 300 mentor 56 településen segíti a gyerekeket. Baranyából 140 7. osztályos diákot és 10-15 vállalkozást érint a mentorprogram.
