Hatalmas érdeklődéssel indult a Gép-Ésszel verseny

Idén a Gép-Ésszel szakmaismereti versenyünk 10 éve alatt az eddigi legmagasabb létszámban jelentkeztek a csapatok.

Összesen 51 csapat töltötte ki a 13+1 kérdésből álló szakmaismereti totót. Az eredeti kiírás szerint 15 csapat juthatott volna tovább, de a szoros eredmény miatt 19 csapat került a II. fordulóba.

Idén merész változást vezettünk be a versenybe, egy hidraulikus robotkart kell a versenyzőknek 10 naptári napon belül megépítenie iskolai/otthoni körülmények között.

A munkához minden alapanyagot, a Tettye Forrásház Zrt biztosított.

A feladat megoldásához a csapattagoknak fúrni, fűrészelni, csavarni, ragasztani, vágni, mérni, számolni kell, közben megismerkednek a pneumatika és a hidraulika működésének elveivel. A zsűri az értékeléskor a robot precizitását, a szakmaiságát, és az összeállítás esztétikus megjelenését egyaránt vizsgálni fogja.

Gratulálunk a csapatoknak!

A 2009-ben indult Gép-Ésszel szakmaismereti verseny célja, hogy felkeltse a 6-7. évfolyamos diákok érdeklődését a gépipari szakmák iránt, hosszú távon hozzájárulva ezzel a gépipari cégek, és ez által a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (DDGK) tagjai munkaerő-igényének kielégítéséhez. A DDGK tagvállalatai évek óta támogatják a verseny sikeres megvalósítását. A Gép-Ésszel verseny szervezője a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.