Az Európai Bizottság (EB) felhívást tett közzé a bizonyítványok elfogadhatóságáról, ami alapján bizonyos esetekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is elfogadja a származási bizonyítványok másolatát.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Vám Főosztálya főosztályvezetője által kiadott 7004/2020. felhívás származást, vagy vámjogi státuszt igazoló bizonyítványok másolatainak elfogadhatósága a koronavírus okozta járványhelyzetben.
A COVID-19 járvány miatt egyes harmadik országok vámhatóságainál megnehezült, illetve ellehetetlenült a származást vagy vámjogi státuszt igazoló bizonyítványok kiadása, ami veszélyezteti a kedvezményes áruforgalom zavartalan működését. Az Európai Bizottság (EB) ezért felhívást tett közzé a bizonyítványok elfogadhatóságáról, ami alapján bizonyos esetekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is elfogadja a származási bizonyítványok másolatát.
Az EB felhívásában
- a járványhelyzetet a vonatkozó szabályok szerinti olyan különleges körülménynek minősítette, mely önmagában feljogosítja a vámhatóságokat a származási bizonyítványok visszamenőleges kiadására;
- javasolja az elfogadott exportőri engedélyek (illetve értelemszerűen a regisztrált exportőri azonosítók) lehető legszélesebb körű használatát; és
- kéri a származási bizonyítványok másolatainak jogszabály adta keretek közötti lehető legszélesebb körű elfogadását, az eredeti bizonyítványok utólagos bemutatásának kötelezettsége mellett.
A NAV ezért a járványhelyzetben – jelen felhívás visszavonásáig – a FORM A származási bizonyítvány, az EUR. 1, EUR-MED és az A.TR szállítási bizonyítványok helyett elfogadja
- azok másolatát
- vagy elektronikusan hitelesített példányát
- vagy elektronikusan hitelesített példányának másolatát.
Tehát a kedvezményes elbánás akkor is kérelmezhető, ha valaki a vám-árunyilatkozat benyújtásának időpontjában nem rendelkezik az eredeti bizonyítvánnyal, azonban azt utólag a NAV-nak bemutatja.
A másolatok elfogadásának, így a kedvezmények igénybe vételének további feltételei:
- a bizonyítványt harmadik ország hatósága 2020. március 1-je után hitelesítette;
- a harmadik ország jelezte az Európai Bizottságnak, hogy másolatokat fog az exportőrei rendelkezésére bocsátani; és
- a bizonyítvány hitelessége és pontossága kapcsán más kétség nem merült fel.
Ha az előbbi feltételek közül bármelyik nem teljesül, akkor a NAV csak úgy adja meg a kedvezményt, ha az érintett ügyfél biztosítékot nyújt. A biztosítékot a NAV az eredeti és szabályos bizonyítvány benyújtását követően szabadítja fel.
Az adminisztráció csökkentése érdekében a Hivatal külön nem keresi meg ügyfeleit az eredeti és szabályos bizonyítvány utólagos bemutatására, kérik, hogy azt önkéntesen tegyék meg!
Forrás: https://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/szarmazas/7004-2020_felhivas_20200422.html