Munkaerő, innováció, megoldás – e három szóval tudjuk leginkább összefoglalni, amiért a kamara Humánerőforrás Bizottsága létrejött, valamint az utat, amelyet kijelölt a maga számára.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Humánerőforrás Bizottságának fő célja közös gondolkodás eredményeként innovatív megoldási javaslatok kidolgozása, annak érdekében, hogy a megye munkaerő-bevonzó és -megtartó képessége javuljon, a baranyai vállalkozások a megfelelő munkaerő megtalálásában és megtartásában eredményesebbek legyenek.
A Humánerőforrás Bizottság, tagjai sorában a megye vezető cégeinek HR szakembereivel, szeptember végén tartotta alakuló ülését. A kamara által korábban egy bizottság által gondozott szakképzés és HR terület, a kamarai mátrix részeként ugyan, de a jövőben különválik, így a Humánerőforrás Bizottság új testületként kezdi meg tevékenységét. A bizottság elnöke Papp Judit, a Manifaktor Kft. (a kamara önkéntes tagja) ügyvezetője, Dr. Kleisz-Bális Eszter alelnökkel (Matro Kft. képzési vezetője) és a megválasztott tagokkal közösen hasznos és gyümölcsöző munkára számít, amely a HR szakma széles spektrumát érintő problémák és a jelentkező kihívások kapcsán megoldási lehetőségek kidolgozását tűzi ki célul.
Kulcs a közös gondolkodás, az együttműködés, az egymástól tanulás.
Feladat innovatív javaslatok kidolgozása, új kezdeményezések útra bocsátása, új projektek indítása.
A cél végső soron a megye munkaerő-bevonzó és -megtartó képességének javítása, a vállalkozások munkaerőgondjainak enyhítése, továbbá a járványügyi helyzet miatt tapasztalható kihívásokra (is) lehetséges válaszok adása, a megoldások megtalálása.
A probléma ismert, a feladat adott, a cél jól látható, a Humánerőforrás Bizottság tagjai a munkát megkezdték.
A Humánerőforrás Bizottság tagjainak sora elérhető a kamara honlapján, IDE kattintva.