Megjelent a Széchenyi Kártya Programmal kapcsolatos feladatokról szóló 1913/2020.(XII.16.) kormányhatározat, amely rendelkezik az átmeneti támogatású Széchenyi Kártya Program konstrukcióinak változatlan paraméterekkel történő meghosszabbításáról.
A Magyar Közlöny 2020. december 16-án megjelent 280. számában közzétett kormányhatározat rendelkezik a meghosszabbítást lehetővé tevő finanszírozási többletigény biztosításáról is, emellett a termékfeltételek közül a hitelkiváltások kerülnek szigorításra.
Eszerint az Széchenyi Kártya Program Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott ún. Kríziskonstrukciói keretében az Európai Bizottság átmeneti közleményének meghosszabbított ideje alatt – jelenleg 2021.06.30-áig – köthető hitelszerződés, illetve vállalható garantőrintézményi kezesség.
A kormányhatározat alapján a Program ezen hiteltermékeire vonatkozóan a hitelkérelmek befogadása korlátozás nélkül folytatódhat.
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár kijelentette: “a koronavírus-járvány idején kialakult gazdasági helyzetben kiemelten támogatja a kormány a vállalkozásokat, mert ők biztosítanak munkát és megélhetést a magyarok számára. A Széchenyi-kártya program májusban bevezetett válságkonstrukcióit igénylő vállalkozások összesen közel 220 ezer főt foglalkoztatnak, és a program segítséget nyújt az érintett vállalkozásoknak a munkahelyek megtartásában és létesítésében. Ezért fontosnak tartjuk a program folytatását.”
A Széchenyi Kártya Program a koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági helyzetben a kormány egyik fontos gazdaságfejlesztést szolgáló eszköze, amely igazodik a vállalkozások változó finanszírozási igényeihez.
A kormány a hitelekhez változatlan mértékű állami támogatást biztosít kamat-, kezelési költség-, kezességi díjtámogatás, illetve adott konstrukció esetén egyéb költségtámogatás formájában annak érdekében, hogy a járvány elhúzódásával a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások továbbra is a finanszírozási igényeiknek megfelelő forráshoz jussanak.
Krisán László, a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a vállalkozók visszajelzései alapján úgy látja, hogy az újonnan bevezetett konstrukciók a vállalkozói igényekre megfelelő választ nyújtanak, hiszen országosan kiemelt az érdeklődés. A mikro-, kis és közepes méretű vállalkozások kevesebb mint hét hónap alatt, közel 28 ezer hitelkérelmet nyújtottak be, összesen 874 milliárd forint hitelösszegben.
A program hitelei iránt a legnagyobb érdeklődés a mikrovállalkozások részéről érkezett, a befogadott ügyletek közel 80 százaléka kapcsolódik hozzájuk. Az igénybe vett SZKP hitelek túlnyomó része likviditási-finanszírozási célokat szolgál, de megfigyelhető a beruházások finanszírozására irányuló kérelmek emelkedő száma is. A beruházások támogatásának azért is van nagy jelentősége, mert amely vállalkozások jól időzített fejlesztésekkel növelik hatékonyságukat, győztesen tudnak kijönni a járvány okozta helyzetből – tette hozzá a vezérigazgató.
A Széchenyi Kártya Programmal kapcsolatban a kamarai ügyfélszolgálati irodákban tájékozódhat.