Év végi építőipari helyzetkép

Az Építőipari Technológiai Klaszter (menedzsmentszervezet: PBKIK) novemberi ülését ezúttal az IMG Építő Kft. székhelyén tartotta.

 

A klaszteralapító IMG Kft.-t 1989-ben alapították, 2020-as árbevétele meghaladta a 100 M Ft-ot, dolgozói létszám közel 20 fő volt. A cég két fő profil mentén végzi tevékenységét. Elsősorban ipari épületek generálkivitelezésével foglalkozik, valamint családi házak építése, felújítása, átalakítása is színesíti portfólióját – mindezt a régióban egyedülálló módon saját acélszerkezet-gyártó üzemmel. A klaszter ülésén többek között az Építőipari Ágazati Képzőközponttal (ÁKK) kapcsolatos aktuális információkat osztották meg egymás között a résztvevők. Az ÁKK 2022 szeptemberében kezdi meg a működést, ahol az építőipari szakmát tanuló diákok elméleti és gyakorlati képzése fog folyni. A klaszter tagjai elkötelezettek a magas szintű oktatásban, ezért tartják kiemelten fontosnak a tanulók magas színvonalú képzését.

A másik fő téma az építőipari beruházási helyzetkép volt. Mint köztudott, a járvány igen erősen érintette az ipar ezen ágazatát, sajnos sok esetben, negatív irányban. A statisztikák szerint a kedvezményes lakásépítési, felújítási hitelek azonban megnövelték a beruházási kedvet. A helyzetet árnyalja azonban, hogy az építőanyagárak folyamatosan emelkednek. A témával kapcsolatban a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg.

Az ülés során a klasztertagok beszélgetéséből kiderült, hogy a cégek piaci, gazdasági helyzete általánosságban véve jó. Minden cégnek van folyamatosan munkája, a kisebb beruházásoktól a nagyobb volumenű építkezésekig. Sajnos azonban vannak negatív tényezők is, amelyek hátráltathatják a munkájukat, egyrészt a régóta fennálló szakemberhiány, másrészt a vírushelyzet még mindig fennáll, amelyet kezelni kell, lehetőség szerint úgy, hogy az minél kisebb hátrányt okozzon a cégnek.

Az ülés végén kiemelték még a közös projektekben való részvétel fontosságát, amelyre a közeljövőben lépéseket tesznek.

Az IMG Építő Kft.-ről bővebb információt talál a: https://www.imgepito.hu/ oldalon.

Forrás: DDG