Üzletenként egymillió forint értékű támogatást hívhatnak le vidéki büfék

Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat október 15-étől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé. Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

A Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára idén májusban kiírt nagyértékű fejlesztési pályázat célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt. A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemezti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül.

Az Ügyfélszolgálatot a +36 1 550-1855-ös telefonszámon hívhatják az érdeklődők, illetve elérhetik, a e-mail címen keresztül is.

Forrás, beadandó dokumentumok és további információ: kisfaludyprogram.hu