6 hónap telt el azóta, mióta utoljára írtunk a Dél-Dunántúli Gazdaságban az országos Vállalkozásfejlesztési Program innovációs alprojektjéről. Akkor Herbály István a projekt koordinátoraként elmesélte terveiket – most pedig máris elérkeztünk a projekt végéhez.
November 14-15-ére Inárcsra kapott meghívást az a 40 cég, mely részt vett az MKIK által menedzselt innovációs alprojektben. A pécsi indíttatású, mellette Szegeden, Debrecenben és Győrben végrehajtott programban 5 szakértő működött közre annak érdekében, hogy egy magyar fejlesztésű módszertannal innovációs felmérést hajtson végre. A pilótaprojekt a résztvevő vállalkozások megelégedésére, sikeresen zárult, megnyitva ezzel az elvi lehetőséget egy következő, ráépülő program számára.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium részvételével lezajlott, Rabb Szabolcs által moderált fórumon a Richter Gedeon Nyrt. bemutatta innovációs stratégiáját, mintát adva ezzel a megjelent innovatív cégek számára. A felméréseket végrehajtott szakértők ezután elmondták tapasztalataikat, kiemelve annak jelentőségét, hogy a feltárt gyengeségek kezelésére rendszer szinten mutat együttműködést a minisztérium. A javaslatokat a Vállalkozói Innovációs Tanács társelnökeként Herbály István közvetlenül be tudja csatornázni a megfelelő helyre. Ennek hatékonyságára máris vannak példák.
Utolsó akkordként egy design thinking módszertannal levezetett workshopra került sor. A MyPro Solutions által levezényelt 3 órás programrészen olyan fontos dolgokkal foglalkoztak a cégvezetők, mint a finanszírozás, a képzett munkaerő hiánya, vagy éppen a vezetői magány. A kérés nélkül érkezett értékelések alapján egyértelműen elmondható, hogy a cégvezetők hasznosnak találták mind az innovációs alprojektet, mind az Inárcson töltött időt, mert kézzelfogható eszközöket, módszereket vittek haza, emellett egy aktív, hasonló gondolkodású emberekből álló közösség tagjaivá is váltak.
A program remélhetőleg folytatódik majd, lehetővé téve az országos kiterjesztést, és a szakmai mentorálás beépítését.
A cikk a Dél-Dunántúli Gazdaság kamarai magazinban jelent meg: https://issuu.com/pbkik/docs/ddgazd_24_10/14