Innováció

EIC Accelerator gyorítósáv – 5. felhívás

A program célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a startupoknak és kis- és középvállalkozásoknak (KKV-knak), amelyek már befejezték vagy hamarosan befejezik egy Eurostars-3-ból finanszírozott projektet, hogy tovább növekedhessenek és fejlődhessenek. A program lehetővé teszi, hogy kihagyja az EIC Accelerator program első lépését (rövid pályázat), és közvetlenül a második lépésre (teljes pályázat) lépjen.

Tovább olvasom »
Megnyílt a jelentkezés a 2027. évi Európai Női Innovátorok Díjára

Az Európai Innovációs Tanács (EIC) és az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) meghirdette a 2027. évi Európai Női Innovátorok Díját. A kezdeményezés olyan női vállalkozókat ismer el, akik úttörő ötleteiket a társadalom, a gazdaság vagy a környezet számára kézzelfogható értéket teremtő innovációkká alakították. A díj célja, hogy európai szinten is láthatóvá tegye a sikeres női innovátorokat, bemutassa vezetői teljesítményüket, és követendő példát állítson a következő generáció elé. Ekaterina Zaharieva, a startupokért, kutatásért és innovációért felelős uniós biztos hangsúlyozta: a női innovátorok kreativitása, bátorsága és elszántsága nemcsak a fejlődést segíti, hanem új lehetőségeket is teremt a jövő generációi számára.

Tovább olvasom »
Xecs 6. felhívás – pályázat elektronikai innovációk támogatására

Az Xecs 6. pályázati felhívása innovatív K+F+I-pályázatokat vár. Bármely, az Elektronikus alkatrészek és rendszerek – SRIA témakörébe tartozó pályázat benyújtható. A támogatott technológiai területek a mikro- és nanoelektronikától, az intelligens elektronikai rendszerek integrációján át a beágyazott és kiberfizikai rendszereken keresztül egészen a komplex rendszerek integrációjáig terjednek.

Tovább olvasom »
Őszi üzleti események az EEN-nel – a divattól a védelmi innovációig

Egy nemzetközi rendezvény akkor válik valódi üzleti lehetőséggé, ha a vállalkozás előre kiválasztott, számára releváns partnerekkel tárgyalhat. Az Enterprise Europe Network (EEN) partnerkereső eseményei ezt teszik lehetővé: a cégek bemutatkozó profiljuk alapján vevőket, beszállítókat, fejlesztési partnereket vagy befektetőket kereshetnek, majd előre egyeztetett találkozókon mérhetik fel az együttműködés lehetőségét. Az őszi programkínálat több, egymástól távoli ágazat szereplőinek kínál nemzetközi kapcsolatépítési alkalmat.

Tovább olvasom »
Az EIC már a védelmi és kettős felhasználású technológiákat is támogatja

Az Európai Innovációs Tanács (EIC) 2026 júniusától beruházásokat nyújt a védelmi és kettős felhasználású technológiák területén, ami stratégiai fordulópontot jelent Európa innovációs politikájában. A változás az EIC 2026-os munkaprogramjának módosításából ered, amelyet a Bizottság 2026. június 17-én fogadott el a Védelmi Mini-Omnibus végrehajtása érdekében.

Tovább olvasom »
Technológiai szolgáltató cégek jelentkezését várja a MANTRA projekt

A MANTRA projekt olyan ökoszisztémát épít, ahol a hagyományos gyártó kkv-k és a technológiaorientált innovátorok összefognak, hogy közösen skálázható megoldásokat hozzanak létre a fenntarthatóság, a hatékonyság és az ellenálló képesség érdekében. Akár technológiai szolgáltatóként, digitális innovátorként, akár zöld megoldások fejlesztőjeként, szakértelme közvetlenül támogathatja a kkv-kat átalakulási útjukon — a MANTRA pedig segít Önnek a kapcsolatépítésben, az együttműködésben és a növekedésben.

Tovább olvasom »
Fókuszban az ISO 14001:2026, valamint a kiberbiztonság és a sürgető NIS2-határidő

A Kamarai Minőségügyi Klub 2026. június 2-i rendezvénye ismét megerősítette: az irányítási rendszerek világa ma már messze nem pusztán tanúsítványokról, auditokról és dokumentációról szól. A szakmai délután középpontjában két, a vállalkozások működését egyre erősebben meghatározó terület állt: az ISO 14001:2026 környezetközpontú irányítási rendszerszabvány új szemlélete, valamint az információbiztonsági és kiberbiztonsági követelmények gyakorlati teljesítése.

Tovább olvasom »