A siker a családban marad – Sikeres generációváltás a SOMAPAK Kft.-nél

 

Immár 8. éve annak, hogy töretlen sikerrel és lelkesedéssel a fiatalok, Bognár József Tamás és Bognár Balázs ügyvezetőként irányítják – a Dél-Dunántúli Gépipar Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagját – a SOMAPAK Kft.-t.

A Kft.-t 1986-ban alapították olasz-magyar vegyesvállalatként, az alapítók között ott volt a ma is aktív édesapa, Dr. Bognár József. Az évek során folyamatosan kerültek a tulajdon részek a Bognár család birtokába, míg végül 1995-ben 100%-os magyar tulajdonba került a vállalat.

A SOMAPAK Kft. fő profilja a csomagolástechnikai-, és egyedi gépek, gyártórendszerek tervezése és gyártása. Alkalmazott technológiáik között megtalálható a CNC forgácsolás, CNC lemeztechnológia, Fiber lézervágási technológia, síklemez-és cső/zártszelvény lézervágás is.

Bognár Balázs, a cég egyik ügyvezetője elmondta, hogy a céghez való kapcsolódásuk már gyerekkorukban kezdődött. Testvérével, Józseffel nagyon sokat voltak a gyárban, figyelték az embereket, gépeket munka közben. Később, a gimnáziumi éveik alatt édesapjukkal rendszeresen jártak magyarországi és külföldi kiállításokra, vásárokra, ahol testközelből beleláthattak az üzleti dolgokba is.

Balázs a gimnázium elvégzése után okleveles gépészmérnök diplomát szerzett, és ezt követően már aktívan részt vett a Kft. életében. Mint elmondta, rengeteg tervük van a jövőre nézve is, új gépeket berendezéseket szeretnének vásárolni, üzemcsarnokokat szeretnének bővíteni, újabb és újabb partnereket szerezni. A fő cél természetesen, hogy a vállalat jó hírnevét meg tudják őrizni azzal, hogy jó és megbízható gépeket gyártanak a továbbiakban is.

Bognár József Tamás a cég másik ügyvezetője hozzátette, hogy ők is, mint ahogy minden jól prosperáló vállalatnál, testvérével együtt végigjárták a szamárlétrát, mindenféle szülői elvárások nélkül, így sajátítva el a sikeres vállalatvezetés alapjait.

József feladata a gyártási, termelési folyamatok irányítása, ütemezése, valamint a gyártástechnológia folyamatos fejlesztése, míg Balázs a gazdasági oldalhoz kapcsolódó feladatokat, tárgyalásokat, megbeszélések lebonyolítását, illetve a beruházásokkal kapcsolatos feladatokat végzi. Természetesen nincs kőbe vésve semmi, ha kell, segítenek egymásnak, kiegészítve a másik munkáját.

József elmondta, hogy az elmúlt években, a világban igen sok helyen megismerhették a SOMAPAK nevet, hiszen gyártottak gépeket többek között: Oroszországba, Dagesztánba, Lengyelországba, Szlovákiába, Romániába, Németországba, még Mexikóba is.

Az alapító Dr. Bognár József elmesélte, hogy izgalmas és néha nehéz utat jártak végig, de ha visszagondol az elmúlt 34 évre, ki lehet mondani, hogy minden percét élvezte. Hozzátette azt is, hogy élete egyik legjobb döntése az volt, hogy 8 évvel ezelőtt a fiaira bízta a cég teljeskörű vezetését, hiszen nekik többek között sokkal frissebb informatikai, gépészmérnöki tudásuk van, amely naprakész tudást kihasználva könnyebben, gyorsabban tudnak reagálni a piac, a gazdaság változásaira. Az édesapa még nem vonult vissza teljesen a cégtől, hiszen az évek alatt megszerzett tudásával, tapasztalatával szívesen segít a fiataloknak, ha megkérik rá. A családi vállalkozásuk egyik legfontosabb stratégiája, hogy mindig hasznos munkát végeztek, mindig a vevői igények maximális kielégítésére törekedtek. József büszkén mesélte, hogy jelenleg 5 unokája van, de hamarosan érkezik a hatodik, így az utánpótlás biztosított. Reményei szerint a cég még legalább további 34 évig fog sikeresen működni!

Gratulálunk a SOMAPAK Kft. sikereihez, és kívánjuk, hogy a plusz 34 év legyen inkább 134!

A Kft.-ről bővebben a http://somapak.hu/ oldalon olvashatnak.

Ha szeretne további sikeres generációváltásokat megismerni, kérjük, tekintse meg a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Youtube csatornáját: https://www.youtube.com/user/pecsikamara/videos