június 17, 2019

„A marketing olyan, mint a legózás, az ember csinálja, élvezi, van eredménye és ez futtatja fel a céget”

„A marketing az a befektetés, az a részvény, amely a cégedből a maximális hasznot fogja kipréselni – semmi más!” Ez volt az utolsó mondata Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő 2010-ben kiadott Kisvállalati Marketing Biblia című könyvének, amely máig hatóan meghatározza a hazai kkv-k vevőszerzését és önmagukról közvetített képét. Wolf Gábor és csapata számos baranyai vállalkozás sikerében közreműködött, legutóbb június közepén tartott helyi cégvezetők számára szakmai előadást egy újfajta vevőpozicionálásról a pécsi Effekt Látogatóközpontban. A bevezetőben említett, majd tíz évvel ezelőtt leírt gondolata a vele készült beszélgetésből is visszaköszön.

Tovább olvasom »
Versenynek indult de „flow” érzés lett!

Jó szülők szeretnénk lenni. Kívülről higgadtak, magabiztosak vagyunk, belülről szétmar az aggódás (és a büszkeség), ahogy látjuk önállósodási törekvéseit a kamasznak. Saját nélkülözhetetlenségünk igazolásaként még mindig kikészítjük reggel a ruhát, a kenyeret megvajazzuk. A kulacs csurig töltve, tízórai a táplálkozási piramisnak megfelel, suliba autóval visszük (12 év felett szigorúan a bejárattól 200 méterre kiszáll, ne égessem őt).

Tovább olvasom »
H2020 INNOSUP-07-2019

A pályázati kiírás célja a kkv-k nagy ipari felhasználókhoz való hozzáférését és a nyílt innovációhoz kapcsolódó problémák (például szellemi tulajdonjog és titkosság, belépési költségek, innovatív partnerek keresése) megoldását segítő hálózatlétrehozása. A hálózat megkönnyíti majd az együttműködést és összekapcsolja az innovatív megoldásokkal rendelkező kkv-kat a felhasználó nagyvállalatokkal. A pályázati kiírásra PIC számmal rendelkező innovációs közvetítő szervezetek jelentkezhetnek és maximum 1,5 millió euró támogatást kérhetnek.

Tovább olvasom »
Egy sikeres Baranyáért

A két héttel ezelőtti Határtalan Baranya című konferencia befejezésével nem állt meg az élet Siklóson. Jelenleg is folynak tárgyalások a résztvevőkkel és előadókkal, a vállalkozók érdeklődését, kérdéseit-kéréseit a Kamara koordinálja.

Tovább olvasom »