Folytatódik az együttműködés az IT-s szervezetek között

Az idei évben szorosabbá vált a megyei IT-s cégeket tömörítő szervezetek között az együttműködés: a kamara Információtechnológiai Bizottságának legutóbbi ülését a MIK Partners Day keretein belül tartotta az I2K klaszter képviselőjének részvételével.

A helyi szervezetek célja közös, a megyének egy olyan IT arculatot kölcsönözni, hogy láthatóvá váljon, milyen sikeres cégek vannak a régióban, és hogy egy jó állásáért nem kell feltétlenül Budapestre költözni. Ennek első lépéseként létrejött az ITpecs.hu weboldal, mely a helyi cégeket hivatott bemutatni. Az első verziónál azonban nem állnak meg a szervezetek, az október 17-ei ülésen megállapodtak annak továbbfejlesztésében, hogy még több funkcióval rendelkezzen az oldal és még több információt lehessen rajta megjeleníteni.

A kamarai bizottság számára fontos az utánpótlás biztosítása, így a korábban elkezdett pályaorientációs tevékenységeket is egyeztették a tagok. Az IT és TI előadások idén a Megyei Pályaorientációs nap (november 19.) és a Széchenyi István Gimnázium hasonló tematikájú rendezvényének keretein belül lesznek megtartva.

A harmadik fontos téma a képzések összehangolása volt. Sokszor nem egyszerű, költség- és időigényes a munkatársak tudásának naprakészen tartása, fejlesztése. Legtöbbször a fővárosba kell küldeniük a munkavállalóikat a cégeknek. A hatékonyság növelése érdekében a helyi cégek összefognak és a fejlesztési igényeik egyeztetésével, és a képzések összehangolásával helybe hozzák a képzéseket a cégeknek.

Az együttműködés a jövőben is folytatódik. A szervezetek decemberben összehangolják az év végi zárórendezvényeiket, hogy teret adjanak a cégek közötti kapcsolatépítésnek.