Saját probléma megoldásából épített vállalkozást
Egyre inkább trend a növényi alapú étkezés, amit sokszor valamilyen ételallergia vagy -intolerancia is nehezít, így e megkötésekkel élők csak ritkán tudnak vendéglőben étkezni. Mind nagyobb az elvárás a vendéglátóhelyek felé is, hogy a kínálatukban legyen vegán vagy „mentes” fogás, ez pedig az elkészítés szigorú követelményei miatt jelentős terhet ró rájuk. Az ilyen helyezetekre jelent megoldást a pécsi Vegadokk Kft. lencsealapú termékcsaládja, amelyből számos „megszokottnak” mondható étel könnyen és gyorsan asztalra tehető, sőt még a fenntarthatóság elvét is követi. Ugyanis hazai alapanyagból készül, használatával szinte nem keletkezik konyhai hulladék, és hűtést sem igényel. Erre építette fel vállalkozását János Csaba, a Vegadokk tulajdonos-ügyvezetője. – A nagyobbik lányunknál még egészen kicsi korában kiderült, hogy gluténérzékeny (cöliákiás). Mint a legtöbb szülő, természetesen mi is nagyon megijedtünk, hogy mit fogunk tudni adni a gyerekünknek enni. Akkor még nem volt kapható ennyi minden a boltokban, nem volt ilyen széles a diétás étkezést biztosító termékválaszték, ami