április 8, 2025

„Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport”

Hirth Ferenc, a Kontakt-Elektro Kft. ügyvezető-tulajdonosa hosszú és eredményes pályafutásával nagyban hozzájárult a helyi gazdaság fejlődéséhez, különösen az elektrotechnikai iparágban. Vezetése alatt a cég nemcsak sikeresen bővítette a termékkínálatát, hanem folyamatosan innovatív megoldásokat kínált a piacon. Hirth Ferenc stratégiai gondolkodása, piaci érzékenysége és vezetői képességei segítettek abban, hogy a vállalkozás évről évre növekedjen és a gyorsan változó iparági környezetben megőrizze a versenyképességét. Ezenkívül elkötelezett volt a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság iránt, és hosszú távú munkahelyeket biztosított számos munkavállaló számára. Vezetésével a cég a sikeres generációváltás útjára lépett, ma már a két fia is aktívan részt vesz a mindennapi termelésben. Nagy szerepe volt a PTE-n indított Tüzelőanyag-cella és hidrogéntechnológia szakember-/szakmérnökképzés elindításában. Hirth Ferenc nemcsak üzleti sikerei, hanem társadalmi szerepvállalásaival is példát mutat a vállalkozói közösség számára. Munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Zsolnay-díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
Fontos, hogy átláthatóan és önazonosan működjünk

Dallos László a Z Elektronika Kft. ügyvezetője. A vállalkozás 1997 óta valósítja meg ügyfelei elektronikai elképzeléseit, teljes körű támogatást nyújtva a tervezéstől a gyártásig. Több évtizedes tapasztalatuk és integrált szolgáltatásaik révén ügyfeleik időt és energiát takaríthatnak meg, hiszen a technológiai beruházásokat a vállalat biztosítja számukra. Termékeik partnereiken keresztül nemcsak Európába, hanem a világ számos pontjára eljutnak, amit versenyképes technológiájuk és a legújabb nemzetközi gyártási szabványoknak való megfelelésük tesz lehetővé. A cég elkötelezett a fenntarthatóság iránt, és célja, hogy termékeiket tartós és értékteremtő módon fenntartható megoldásokkal valósítsa meg. Dallos László munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Angster József-díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
„Hit, energia, kitartás – ezek mind szükségesek a sikerhez”

Cserkúthy László a GLT Delta Kft. alapító tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. A vállalatot 1991-ben alapította Strasser Tiborral közösen, és azóta is vezető szerepet tölt be a cég irányításában. A GLT Delta Kft. egy többgenerációs családi vállalkozás, amely az épületgépészet területén nyújt komplex szolgáltatásokat, beleértve a tervezést, a gyártást és a kivitelezést. A cég különösen ismert innovatív megoldásairól, amelyekkel jelentősen csökkentik a helyszíni kivitelezési időt és a költségeket. Cserkúthy László részt vett a Magyar Épületgépészek Szövetségének alapításában. Szakmai munkájával, elhivatottságával több évtizede támogatja a kamarát, így a mérvadó üzleti közösséget is. Munkáját a kamara Életmű Díjjal honorálta.

Tovább olvasom »
Tapasztalatból és mintákból lehet megtanulni a cégvezetést

Európai szinten is egyedülálló állategészségügyi tevékenységet folytat dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia és dr. Lipthay Tamás vezetésével a mohácsi székhelyű Prophyl Kft. A vállalkozás által fejlesztett ún. SPF-tojásokon termelnek olyan világszerte felhasznált oltóanyagokat, mint a sárgaláz, az influenza, a veszettség, de SPF-tojás eredetű szöveten állítanak elő egyes daganatos betegségek kezelésére szánt készítményeket is. Az elmúlt 20 év munkájának eredményeképp mára Európa egyik legnagyobb SPF-tojás-előállítójává váltak. Az állategészségügyi kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó szolgáltatások terén is jelentős szerepe van a cégnek. Dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Az Év Üzletembere Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
Robbanásveszélyes környezethez fejlesztenek gyújtószikramentes akkumulátorokat Pécsett

Az ipari forradalmak eredményeként bizonyos munkákat hatékonyabban tudunk elvégezni, mint korábban, ugyanakkor az alkalmazott eszközök működtetése megnövekedett energiaigénnyel jár. A gépek térhódításával nemcsak a hatékonyság lett nagyobb, hanem a meghibásodásokból származó kockázat is. Ezenfelül számos iparágban keletkezhetnek robbanásveszélyes gőzök, gázok vagy porok, amiket az ott használt meghibásodott berendezésekben keletkezett szikra berobbanthat, mint például a sújtólég egy bányában. Az ilyen súlyos következmények elkerülésére fejleszt megoldásokat, többek között gyújtószikramentes akkumulátorokat a pécsi ADOTT Solutions Kft.

Tovább olvasom »
Autóteszt: Ludvig Károly– Cupra Tavascan

Az üvegezési munkákkal, üvegek megmunkálásával és üvegfeldolgozással foglalkozó Start Üveges Hungary Kft. ügyvezetője, Ludvig Károly az AutóCity Zrt. elektromos hajtású Cupra Tavascan modelljét próbálta ki. A látványos karosszéria azonnal megragadta a figyelmét.

Tovább olvasom »
Aktívan a villányi térség borturizmusáért

A Villányi borvidéket még ma is inkább magas minőségű vörösborairól ismerik, persze mára fehér és rozéborok terén is jócskán van lehetőségük válogatni a borkedvelő fogyasztóknak. A villányi borok minőségét a 2006 óta működő eredetvédelmi rendszer szavatolja, amelynek szimbóluma a magyar kikerics és amely a „villányi” néven forgalomba hozott borokat classicus–premium–super premium kategóriákba sorolja. A borvidék vezető márkája a premium és a super premium kategóriában elérhető Villányi Franc, amely nemcsak itthon, de a külföldi piacokon is egyre népszerűbbé válik. Az eredetvédett, forgalomba hozott borok száma több mint tízszeresére nőtt az eredetvédelmi rendszer bevezetése óta. A Covid alatti éveket leszámítva 2006-tól 2024-ig egy lassú, de folyamatos növekedés figyelhető meg. Ez a Villány-Siklósi Borút mint szervezet hathatós munkájának is köszönhető.

Tovább olvasom »
Korszerű baromfi húskészítmények Pécsről

Az eFeF Kft. baromfihús továbbfeldolgozásával, csirke- és pulykahús alapanyagú készítmények gyártásával és értékesítésével foglalkozik. A pécsi székhelyű, osztrák tulajdonú cég 1992-ben alakult.  Az elmúlt évtizedek során számos jelentős beruházás valósult meg annak érdekében, hogy a vállalat úgy minőségben, mint mennyiségben megfeleljen a piac igényeinek. Ellenőrzött alapanyagokból, modern technológiával, megalapozott szakmai tudással és megfelelő minőségbiztosítással készülő termékeiket belföldi és külföldi piacokon értékesítik. Az eFeF Kft. által gyártott készítmények glutén- és laktózmentesek, valamint ízfokozó hozzáadása nélkül készülnek.

Tovább olvasom »
Van olyan cég, amely négy csapatot is indít a Pécs–Harkány futóversenyen

Idén már 41. alkalommal rendezte meg a Pécs–Harkány országúti futóversenyt a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) március 9-én. 340 egyéni nevező és 130 (háromfős váltó-) csapat tette meg a 25,6 km-es távot. A sportesemény évről évre egyre népszerűbb a cégek körében, a vállalkozások egyfajta céges csapatépítőként indítanak teameket váltóban, van, aki több trióval is nevez. Freier Balázs versenyigazgató szerint az indulók nemcsak a közös élmény miatt küzdik le a távot, az eredményeket is komolyan veszik.

Tovább olvasom »
Digitalizáció, AI, előre gondolkodás – nyugat-európai színvonalú bútorgyártás Komlón

Tavaly az ötcsillagos, 120 szobás bécsi Hotel Astoria komplett épületberendezését, illetve a 90 szobás grazi Steiermarkhof Hotel bútorait, idén pedig már a hamarosan újranyitó pécsi Hotel Palatinus szobabútorait készítette el az Art-Innova Kft. A közeljövőben egy bécsi 345 lakásos társasházat, valamint a grazi kórház egy részlegét fogják bútorokkal felszerelni, de főbeszállítóként a magyarországi Spar üzletlánc bútorai is folyamatos munkát adnak az egyedi asztalosipari termékeket és arculatokat gyártó komlói vállalkozás számára. A mintegy 70%-ban exportra, német nyelvterületre dolgozó cégnél – ahogy más faipari szereplőknél is – gondot jelent a megfelelő szaktudással rendelkező munkatársak megtalálása, ezért egy sajátos modellt találtak ki a meglévő humán erőforrás megtartására.

Tovább olvasom »