Duális képzés sikere a Matro Kft-ben

Stiftelő gépet és hajtott szerszámtartót tervezett klasztertagunk, a Matro Kft. két duális mérnök hallgatója TDK (TDK-Tudományos Diákköri Konferencia) tanulmányi versenyre, melyből mindkét munkát jól tudják használni a gyár termelési folyamataiban is. Kovács Mátyás dolgozata ráadásul a legjobb lett a kari (PTE MIK) TDK-konferencia gépész szekciójában. Még nagyobb öröm a gépipari vállalat számára, hogy a másik mérnök hallgató, Nadrai Attila az egyetem elvégzése után a Matro Kft. -nél szeretne elhelyezkedni.

„ A tanulóéveim alatt is jól éreztem magamat a cégnél, valamint érdekes problémákkal, feladatokkal volt lehetőségem foglalkozni, ezek a fejlődésemet szolgálták. Úgy gondolom, hogy rengeteg mindent tudok és akarok is megtanulni a Matronál, mellyel napról napra jobb szakember válhat belőlem. A diplomázás egy mérföldkő az életemben, azonban tisztában vagyok vele, hogy nem szabad zsebre tenni a kezemet. Folyamatosan fejlődni kell, és az új dolgokhoz nyitottan kell hozzáállni.”- osztotta meg véleményét Attila a döntésével kapcsolatban.