12 éve népszerű a Gép-ésszel verseny!

A fémes szakmáké volt a főszerep az általános iskolásoknak szóló gépipari szakmaismereti verseny döntőjén.
Idén 12. alkalommal szerveztük meg a Gép-Ésszel szakmaismereti versenyünket. 20 csapat 60 gyerek jelentkezett a versenyre. A verseny második fordulójában egy fogaskerék meghajtású körhintát kellett összeszerelnie a versenyzőknek otthoni/iskolai körülmények között.

Az iparkamara pályaorientációs csapatának szándéka az volt, hogy a gyerekek saját maguk tapasztalják meg az alkotás élményét. A körhinta összeállításához tervezni, mérni, fűrészelni, fúrni, ragasztani, hajlítani kellett. Meg kell tanulniuk a rendelkezésre álló idejük beosztását, meg kell érteniük a csapatmunkában betöltött feladatukat és szerepüket, közben pedig megismerkedtek az áttétes fogaskerék működésének elveivel. Komplex volt a feladat, de a beérkező pályamunkákból látszott, hogy rendkívül ügyesen dolgoztak a gyerekek. A zsűri az értékeléskor a körhinta precizitását, a szakmaiságát, és az összeállítás esztétikus megjelenését egyaránt vizsgálta.

A március 25-én megrendezett döntőn 10 állomáson 7 gépipari vállalkozásnál és 3 gépipari szakmákat oktató középiskolánál 10 gyakorlati feladattal találkoztak a versenyzők. Többek között pneumatikus vezérlést, kisrepülőgép pedálját kellett összeállítani, , gépipari anyag-, és szerszámfelismerést kellett végezniük. Így a döntőn közvetlenül találkoztak a gyermekek a gépiparban használatos eszközökkel, szakszavakkal, esetekkel, alapanyagokkal.

Bízunk benne, hogy kedvet csináltunk gépiparhoz és a pályaválasztás előtt álló gyermekek a döntésük meghozatalakor jó emlékekkel és izgalmas élményekkel gondolnak erre a napra.

A döntő eredménye:

Csapatnév: Iskola: 77 pontból pályamunka pontszáma döntőn elért pontszám összesen Segítő tanár neve:
Fogaskerekek Pellérdi Általános Iskola 71 25 91 187 Balogh Edit
Gép-eszesek Kanizsai Dorottya Általános Iskola Siklós 75 26 82 183 Heidfogelné Seregélyes Edit
BULLS Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 72 25 86 183 Szentkereszti Tamás
Szilajok Magyarmecskei Általános Iskola 75 23 pontazonosság miatt súlyozott pontszám! 81 179 Holczbauer Rolf
Fogaskerekek Dencsháza-Hobol Általános Iskola Hoboli Tagiskolája 76 22 81 179 Farkas Ádám, Vágvölgyi Péter
ANK Gépészei ANK 2. Sz. Ált. Iskolája 72 26 80 178 Berki Timea
MESTER TRIÓ ANK 2. Sz. Ált. Iskolája 71 25 78 174 Berki Timea
Technikusok Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola 74 26 70 170 Borbándiné Szőcs Zsuzsanna
PIG Techno Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola 74 26 68 168 Borbándiné Szőcs Zsuzsanna
Sasuke fanok Versendi Általános Iskola 76 20 70 166 Németh Annamária

A verseny megvalósításában szorosan együttműködő partnereink:

Aquacut Kft

Büttner Kft

GLT Delta Kft

Körber Hungária Kft

Kresz&Fiedler Kft

Matro Kft

Magnus Aircraft

Strauss Metál Kft

Spitzer Silo Pécs Kft

Tóth Dánel tanműhelye – Pécs

Ziehl-Abegg Kft

BMSZC Angster József Szakképző Iskola

BMSZC Simonyi Károly Technikum

BMSZC Zipernowsky Károly Technikum

A 2009-ben indult Gép-Ésszel szakmaismereti verseny célja, hogy felkeltse a 6-7. évfolyamos diákok érdeklődését a gépipari szakmák iránt, hosszú távon hozzájárulva ezzel a gépipari cégek, és ez által a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (DDGK) tagjai munkaerő-igényének kielégítéséhez. A DDGK tagvállalatai évek óta támogatják a verseny sikeres megvalósítását. A Gép-Ésszel verseny szervezője a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.