PBKIK

Javaslat a fuvarozás körében megjelenő körbe-tartozás kezelésére

A gazdaságban a működését illetően kritikus időszak következik, mely több, normális viszonyok között is jelentkező, de ebben a környezetben még jobban felerősödő jelenségeket eredményez. Ilyen a körbe-tartozás újbóli megjelenése, amely beláthatatlan hatással lehet a fuvarozásra is. A megbízó és a megbízott közötti bizalmi viszony megingása és később elvesztése súlyos következményekkel járhat mindkét fél számára. A körbe-tartozás súlyos következménye, hogy azon vállalkozók, vállalkozások részére, amelyek küzdenek a túlélésért és tovább tudnák vinni a gazdaságot a válság után, nem jut elég támogatás vagy a kintlévőségeik miatt lesznek kénytelenek felszámolni vállalkozásukat. Amennyiben egy vállalkozás kintlévőségeink 20%-a nem folyik be, a tevékenység megszüntetése anyagilag kedvezőbb a számára, azonban éppen ennek elkerülése a cél. A körbe-tartozás kezelésére az alábbi javaslatok érkeztek: átgondolandó, hogy az állami-uniós támogatásokat, mentőcsomagokat, új hiteleket stb. csak azon vállalkozások vehessenek igénybe, amelyek amellett, hogy köztartozás mentesek, partnereik felé számláikat határidőre kifizetik (lesznek olyan cégek, amelyek a saját hibájukon kívüli okokból adódóan

Tovább olvasom »
Javaslat minden vállalkozás támogatására

A koronavírus terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések a gazdasági szereplők teljes körét érintették. A személyes kontaktusok számának erőteljes lecsökkenése, a fizikai érintkezés korlátozása a teljes gazdaságra kivetítette negatív hatását.

Tovább olvasom »
Kamarai aktivitások a koronavírus járvány gazdasági kárainak csökkentése, megelőzése érdekében

A koronavírus járvány hihetetlen gyorsan negatív gazdasági hatásokat okozott. Elsőként a személyi szolgáltatások, szállítás, vendéglátás és turizmus szektor, de ma már a kreatív ipar, gépipar, építőipar (szinte minden ágazat) érintett. Két héttel ezelőtt már munkavédelmi, egészségügyi és munkajogi ajánlásokat készítettünk a baranyai vállalkozások számára. Az eltelt rövid időszakban a kamara vezető testületei és a hivatal megfeszített tempóban dolgozik. Feladatunk, hogy mindent megtegyünk, hogy helyben a lehetőségek felmérése mellett javaslatokat és ajánlásokat készítsünk a vállalkozások és helyi önkormányzatok számára. Javaslatok kidolgozása A kereskedelmi és vendéglátóipari szektor terheinek könnyítését szolgáló bérleti díj kedvezmény ajánlást küldtük meg a megyei önkormányzatok és a megyében működő bevásárlóközpontok és irodaházak részére. Ennek alapján a kamara egyeztetve a saját tulajdonú irodaházban működő bérlőkkel, bérleti díj halasztást és kedvezményrendszert dolgozott ki és vezetett be. Március 23-án megküldtük a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszterrel közösen készített ajánláscsomagot a kormány érintett vezetői részére. A szép kártya rendszerrel kapcsolatos javaslatainkat is összeállítottuk. Folyamatosan

Tovább olvasom »