Heti jogász 2025. 25. hét

#eenMinden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 25. héten a Magyar Közlöny 71 – 74. számai jelentek meg.

Bővebben…

NIS2 tájékoztató fórum – Amit a gyártók és beszállítók most tehetnek a megfelelésért

A NIS2 irányelv végrehajtása már nem csak a nagyvállalatokat érinti: a kritikus ágazatok beszállítóira és szolgáltatóira is hatással van. Tudja, hogyan kell megfelelni az új követelményeknek?
Vegyen részt 2025. július 2-án Szekszárdon a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, ahol gyakorlati útmutatást kap a sikeres felkészüléshez és auditáláshoz!

Bővebben…

Heti jogász 2025. 23 – 24. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 23. héten a Magyar Közlöny 65 – 68. számai, a 24. héten a 69 – 70. számai jelentek meg.

Bővebben…

Heti jogász 2025. 21 – 22. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 21. héten a Magyar Közlöny 58 – 61. számai, a 22. héten a 62 – 64. számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/58.

Megjelent: 2025. 05. 19.

 

Új jogszabályok

 

5/2025. (V. 19.) MEKH rendelet

a végfelhasználási energiamegtakarítással kapcsolatos adatszolgáltatásról szóló 17/2020. (XII. 21.) MEKH rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20., 2025. 06. 11., 2025. 06. 12.

 

15/2025. (V. 19.) BM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 13/2020. (V. 5.) BM rendelet és a központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 6/2021. (III. 3.) BM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának Jpe.IV.60.030/2024/13. jogegységi hatályú határozata

Ha a pénzügyi vállalkozás által a 2014-2020. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján a polgári jogi szerződésnek minősülő támogatási szerződéshez kötődően a beruházási támogatásokhoz kapcsolódó előleg visszafizetésének biztosítékaként kiadott „Kezességvállaló nyilatkozat” az egységes működési kézikönyv 82. és 83.1. a) pontja alapján nem felel meg a Korm. rendelet 83. § (1) bekezdés a) pontja szerinti garanciavállaló nyilatkozatnak, de megfelel a 83. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kezességnek, a jognyilatkozat kezességnek minősül. Erre a kezességre a speciális jogszabályok és a kezesi nyilatkozat által nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény kezességre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

 

1154/2025. (V. 19.) Korm. határozat

az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram újraindításáról

 

Módosított jogszabályok

 

17/2020. (XII. 21.) MEKH rendelet

a végfelhasználási energiamegtakarítással kapcsolatos adatszolgáltatásról

Módosítja: 5/2025. (V. 19.) MEKH r.

Hatályos: 2025. 05. 20., 2025. 06. 11., 2025. 06. 12.

 

13/2020. (V. 5.) BM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről

Módosítja: 15/2025. (V. 19.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

6/2021. (III. 3.) BM rendelet

a központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről

Módosítja: 15/2025. (V. 19.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/59.

Megjelent: 2025. 05. 20.

 

Új jogszabályok

 

27/2025. (V. 20.) OGY határozat

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész lemondási idejéről

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

28/2025. (V. 20.) OGY határozat

az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

29/2025. (V. 20.) OGY határozat

a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága tagjának megválasztásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

30/2025. (V. 20.) OGY határozat

a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjának megválasztásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

31/2025. (V. 20.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

Módosított jogszabályok

 

38/2019. (XI. 5.) OGY határozat

a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjainak megválasztásáról

Módosítja: 30/2025. (V. 20.) OGY h.

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

11/2022. (V. 2.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról

Módosítja: 31/2025. (V. 20.) OGY h.

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/60.

Megjelent: 2025. 05. 21.

 

Új jogszabályok

 

6/2025. (V. 21.) MEKH rendelet

a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal részére teljesítendő rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségről szóló 10/2023. (VI. 30.) MEKH rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

5/2025. (V. 21.) KTM rendelet

a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről szóló 3/2024. (IV. 9.) KTM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

14/2025. (V. 21.) NGM rendelet

a nyomástartó berendezések, a töltő berendezések, a kisteljesítményű sűrített gáztöltő berendezések műszaki-biztonsági hatósági felügyeletéről és az autógáz tartályok időszakos ellenőrzéséről szóló 2/2016. (I. 5.) NGM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 05.

 

Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5007/2025/9. határozata

Ha az önkormányzati rendelet utóbb megalkotott és hatályba lépő más, magasabb szintű jogszabállyal ellentétessé válik, akkor az önkormányzatnak módosítania kell rendeletét. A helyi költségvetési rendeletnek valamennyi, az adott költségvetési évben várható teljesítendő bevételeket és a jóváhagyott teljesíthető kiadásokat tartalmaznia kell a magasabb szintű jogszabályok által előírtak szerint.

 

1155/2025. (V. 21.) Korm. határozat

a helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők illetményemeléséhez szükséges forrás biztosításával kapcsolatos intézkedésekről

 

Módosított jogszabályok

 

10/2023. (VI. 30.) MEKH rendelet

a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal részére teljesítendő rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségről

Módosítja: 6/2025. (V. 21.) MEKH r.

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

15/2015. (III. 11.) MvM rendelet

a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről

Módosítja: 5/2025. (V. 21.) KTM r.

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

3/2024. (IV. 9.) KTM rendelet

a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről

Módosítja: 5/2025. (V. 21.) KTM r.

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

2/2016. (I. 5.) NGM rendelet

a nyomástartó berendezések, a töltő berendezések, a kisteljesítményű sűrített gáztöltő berendezések műszaki-biztonsági hatósági felügyeletéről és az autógáz tartályok időszakos ellenőrzéséről

Módosítja: 14/2025. (V. 21.) NGM r.

Hatályos: 2025. 06. 05.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/61.

Megjelent: 2025. 05. 23.

 

Új jogszabályok

 

108/2025. (V. 23.) Korm. rendelet

az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről szóló 163/2023. (V. 8.) Korm. rendeletnek az árfigyelő rendszer bővítésével összefüggő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

15/2025. (V. 23.) NGM rendelet

az árfigyelő rendszerbe tartozó termékkategóriákról és termékekről szóló 11/2023. (VI. 22.) GFM rendeletnek az árfigyelő rendszer bővítésével összefüggő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

Módosított jogszabályok

 

163/2023. (V. 8.) Korm. rendelet

az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről

Módosítja: 108/2025. (V. 23.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

11/2023. (VI. 22.) GFM rendelet

az árfigyelő rendszerbe tartozó termékkategóriákról és termékekről

Módosítja: 15/2025. (V. 23.) NGM r.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/62.

Megjelent: 2025. 05. 26.

 

Új jogszabályok

 

109/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a gázellátás biztonságának megőrzését szolgáló szolidaritási intézkedésekről szóló megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 05. 27. – kivétellel.

 

110/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az Országos Kórházi Főigazgatóság feladatairól szóló 516/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

111/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központnak az Országos Rendőr-főkapitányság szervezetébe történő beolvadásával összefüggő módosításokról

Hatályos: 2025. 05. 27., 2025. 07. 01.

 

112/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezésének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló 104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

113/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről szóló 115/2014. (IV. 3.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

114/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésével, egyes hatósági eljárásokkal és határátkelőhelyekkel kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27., 2025. 05. 31.

 

115/2025. (V. 26.) Korm. rendelet

a harmadik országbeli állampolgárok részére kiállított, magyarországi beutazás céljából elismert okmányok meghatározásáról szóló 328/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1156/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 2025. június 2-13. között Genfben sorra kerülő 113. ülésszakán való részvételről

 

1157/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjprogram megvalósulásához szükséges többletforrás biztosításáról

 

1158/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Határtalanul! program „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című pályázati kiíráshoz szükséges forrásbiztosításról

 

1159/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a kormányzati szektorba nem sorolt, 100%-nál kisebb önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaság adósságot keletkeztető ügyleteihez történő 2025. márciusi előzetes kormányzati hozzájárulásról

 

1160/2025. (V. 26.) Korm. határozat

az önkormányzatok adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteihez történő 2025. márciusi előzetes kormányzati hozzájárulásról

 

1161/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság támogatási kérelmeinek benyújtásához történő hozzájárulásról

 

1162/2025. (V. 26.) Korm. határozat

Magyarország projektjavaslatainak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2024. évi CEF2 Alternatív üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztése második körös pályázati kiírására történő benyújtásáról

 

1163/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a nemzeti minősítésű komolyzenei szervezetek középtávú működéséhez szükséges intézkedésekről

 

1164/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1184/2022. (III. 28.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1165/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Belső Biztonsági Alap Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1556/2022. (XI. 21.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1166/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Térségi fejlesztési feladatokhoz szükséges kötelezettségvállalásokról szóló 1023/2022. (I. 27.) Korm. határozat, valamint a Nyíregyházi Ipari Park közcélú infrastrukturális fejlesztési feladataihoz szükséges kötelezettségvállalásokról szóló 1289/2023. (VII. 17.) Korm. határozat módosításáról

 

1167/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1310/2023. (VII. 24.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1168/2025. (V. 26.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1501/2023. (XI. 16.) Korm. határozat és az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz kiemelt projektjeinek megállapításáról szóló 1042/2024. (III. 4.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1169/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Kecskemét megyei jogú városban egyes földterületek beruházási célterületté nyilvánításáról szóló 1455/2024. (XII. 31.) Korm. határozat módosításáról

 

1170/2025. (V. 26.) Korm. határozat

a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium felújításának és fejlesztésének folytatásáról

 

1171/2025. (V. 26.) Korm. határozat

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1308/2023. (VII. 20.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1172/2025. (V. 26.) Korm. határozat

az EuroVelo 6 és EuroVelo 14 kerékpáros útvonalak fejlesztésének egyes kérdéseiről

 

41/2025. (V. 26.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és az Észak-macedóniai Köztársaság Kormánya közötti stratégiai együttműködési megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

Módosított jogszabályok

 

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Módosítja: 110/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

516/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet

az Országos Kórházi Főigazgatóság feladatairól

Módosítja: 110/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet

a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről

Módosítja: 111/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27., 2025. 07. 01.

 

113/2014. (IV. 3.) Korm. rendelet

az egyes európai uniós jogi aktusokban rögzített bűnügyi, illetve rendészeti tárgyú együttműködés keretében történő információcsere részletes szabályairól

Módosítja: 111/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 111/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezésének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről

Módosítja: 112/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

115/2014. (IV. 3.) Korm. rendelet

a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről

Módosítja: 113/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet

a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27., 2025. 05. 31.

 

330/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet

a határterületről, valamint a határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés és tartózkodás szabályairól

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

43/2013. (II. 19.) Korm. rendelet

a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet

a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló és az azzal kapcsolatos beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

396/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet

a kormányzati képzési és oktatási beszerzésekről

Módosítja: 114/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

328/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet

a harmadik országbeli állampolgárok részére kiállított, magyarországi beutazás céljából elismert okmányok meghatározásáról

Módosítja: 115/2025. (V. 26.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1184/2022. (III. 28.) Korm. határozat

a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1164/2025. (V. 26.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1556/2022. (XI. 21.) Korm. határozat

a Belső Biztonsági Alap Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1165/2025. (V. 26.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1023/2022. (I. 27.) Korm. határozat

a Térségi fejlesztési feladatokhoz szükséges kötelezettségvállalásokról

Módosítja: 1166/2025. (V. 26.) Korm. h.

 

1289/2023. (VII. 17.) Korm. határozat

a Nyíregyházi Ipari Park közcélú infrastrukturális fejlesztési feladataihoz szükséges kötelezettségvállalásokról

Módosítja: 1166/2025. (V. 26.) Korm. h.

 

1310/2023. (VII. 24.) Korm. határozat

a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1167/2025. (V. 26.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1042/2024. (III. 4.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz kiemelt projektjeinek megállapításáról

Módosítja: 1168/2025. (V. 26.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1501/2023. (XI. 16.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1168/2025. (V. 26.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

1455/2024. (XII. 31.) Korm. határozat

a Kecskemét megyei jogú városban egyes földterületek beruházási célterületté nyilvánításáról

Módosítja: 1169/2025. (V. 26.) Korm. h.

 

1308/2023. (VII. 20.) Korm. határozat

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1171/2025. (V. 26.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/63.

Megjelent: 2025. 05. 29.

 

Új jogszabályok

 

116/2025. (V. 29.) Korm. rendelet

egyes haditechnikai tevékenységekhez és védelmi beszerzésekhez kapcsolódó kormányrendeletek jogharmonizációs módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

117/2025. (V. 29.) Korm. rendelet

a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

118/2025. (V. 29.) Korm. rendelet

az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

119/2025. (V. 29.) Korm. rendelet

a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 01., 2025. 07. 28.

 

120/2025. (V. 29.) Korm. rendelet

a felszámolási eljárás során való beszámítás egyes veszélyhelyzeti szabályairól

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

121/2025. (V. 29.) Korm. rendelet

az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 42/2025. (III. 11.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

16/2025. (V. 29.) BM rendelet

belügyminiszteri hatáskörbe tartozó miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 30., 2025. 06. 29., 2025. 07. 28., 2026. 01. 01.

 

4/2025. (V. 29.) HM rendelet

a sportcélú fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának rendjéről szóló 49/2023. (XII. 28.) HM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

16/2025. (V. 29.) NGM rendelet

az automata bankjegykiadó gépek 2025-ben kezdődő, gyorsított telepítésével kapcsolatos egyes kérdésekről

Hatályos: 2025. 06. 06.

 

3/2025. (V. 29.) AB határozat

a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 188/F. § (2) bekezdés c) pontja „a foglalkoztatási jogviszony e jogcímen történő megszüntetése esetén végkielégítés nem jár” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapításáról, megsemmisítéséről, valamint alkalmazásának kizárásáról

 

Kúria Knk.III.39.037/2025/3. végzése

A vagyonnyilatkozat intézményének, illetve az abban megnyilvánuló jogalkotói célnak az ismerete elvárható az országos népszavazáson véleményt nyilvánító választópolgároktól.

 

Kúria Knk.IV.39.039/2025/3. végzése

A jogalkotói egyértelműséget sérti, ha az eredményes népszavazásból fakadó jogalkotási kötelezettségét az Országgyűlés többféle, akár egymással ellentétes szabályozási módon is teljesítheti.

 

1173/2025. (V. 29.) Korm. határozat

a megelőző távoltartás bíróság által megállapított magatartási szabályai végrehajtásának technikai eszközzel történő ellenőrzése biztosításához szükséges forrásokról

 

1174/2025. (V. 29.) Korm. határozat

a Magyarország Kormánya és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület közötti megállapodás előkészítéséről

 

1175/2025. (V. 29.) Korm. határozat

a Homokhátság vízpótlása érdekében szükséges vízügyi fejlesztésekről

 

1176/2025. (V. 29.) Korm. határozat

Százhalombatta város külterületén egyes földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról és állami tulajdonú ingatlan versenyeztetés mellőzésével történő értékesítéséről

 

1177/2025. (V. 29.) Korm. határozat

az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott meddőségkezelési eljárások körének bővítéséről

 

1178/2025. (V. 29.) Korm. határozat

az aszály elleni küzdelem érdekében azonnal végrehajtandó vízvisszatartási intézkedésekről

 

1179/2025. (V. 29.) Korm. határozat

a kábítószer-ellenes intézkedések végrehajtásához szükséges források biztosításáról

 

42/2025. (V. 29.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és Izrael Állam Kormánya közötti, a világűr békés célú kutatása és felhasználása terén történő együttműködésről szóló keretmegállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

Módosított jogszabályok

226/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet

a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló 2016. évi XXX. törvény hatálya alá tartozó haditechnikai eszközök és szolgáltatások részletes paramétereinek meghatározásáról

Módosítja: 116/2025. (V. 29.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet

a haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól

Módosítja: 116/2025. (V. 29.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet

a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól

Módosítja: 117/2025. (V. 29.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet

egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról

Módosítja: 118/2025. (V. 29.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet

a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól

Módosítja: 119/2025. (V. 29.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 06. 01., 2025. 07. 28.

 

42/2025. (III. 11.) Korm. rendelet

az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről

Módosítja: 121/2025. (V. 29.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

50/1996. (XII. 27.) NM rendelet

a népjóléti ágazatba tartozó egyes államigazgatási eljárásokért és igazgatási jellegű szolgáltatásokért fizetendő díjakról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 06. 29.

 

33/1998. (VI. 24.) NM rendelet

a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

40/2000. (XII. 12.) BM rendelet

a belügyi szervek rendelkezésében lévő, lakásnak nem minősülő szállóférőhelyek, lakóegységek használatáról, valamint a bérleti, albérleti díj hozzájárulás szabályairól

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 07. 28.

 

23/2002. (V. 9.) EüM rendelet

az emberen végzett orvostudományi kutatásokról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 06. 29.

 

1/2009. (I. 30.) EüM rendelet

az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 06. 29.

 

22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet

a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány beszerzésére vonatkozó szabályokról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

39/2011. (XI. 15.) BM rendelet

a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének általános szabályairól

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

44/2011. (XII. 5.) BM rendelet

a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet

a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

62/2011. (XII. 29.) BM rendelet

a katasztrófák elleni védekezés egyes szabályairól

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

44/2012. (VIII. 29.) BM rendelet

a lakáscélú munkáltatói kölcsönről

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 07. 28.

 

25/2013. (VI. 24.) BM rendelet

a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

75/2013. (XII. 18.) BM rendelet

a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 07. 28.

 

54/2014. (XII. 5.) BM rendelet

az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

63/2024. (XII. 30.) BM rendelet

egyes belügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

49/2023. (XII. 28.) HM rendelet

a sportcélú fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának rendjéről

Módosítja: 4/2025. (V. 29.) HM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

58/2012. (XI. 27.) BM rendelet

a komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt intézményekről

Hatályon kívül helyezi: 16/2025. (V. 29.) BM r.

Hatályos: 2025. 05. 30.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/64.

Megjelent: 2025. 05. 30.

 

Új jogszabályok

 

  1. évi XXX. törvény

az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának, és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott Megállapodás felmondásáról

Hatályos: 2025. 05. 31. – kivétellel.

 

  1. évi XXXI. törvény

a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló, 2014. március 28-án kelt megállapodás módosításáról szóló 2. számú jegyzőkönyv kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 06. 07.

 

  1. évi XXXII. törvény

a digitális államhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31., 2025. 06. 01., 2025. 06. 02., 2025. 07. 01., 2025. 07. 30., 2025. 10. 01., 2028. 01. 01.

 

  1. évi XXXIII. törvény

egyes családügyi és családtámogatási vonatkozású törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31., 2025. 06. 14.

 

  1. évi XXXIV. törvény

a TB-kiskönyv megszüntetéséről, valamint a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 02., 2025. 06. 28., 2025. 07. 01., 2025. 09. 01., 2026. 01. 01.

 

  1. évi XXXV. törvény

a belügyi feladatellátás hatékonyságát támogató és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet erősítő törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 07., 2025. 06. 15., 2025. 07. 01., 2025. 09. 01., 2025. 11. 17., 2026. 03. 01., 2026. 07. 01.

 

  1. évi XXXVI. törvény

vízgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi XXXVII. törvény

a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi XXXVIII. törvény

a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény, valamint a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi XXXIX. törvény

az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

122/2025. (V. 30.) Korm. rendelet

az MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság divat- és kreatíviparral kapcsolatos egyes feladatainak meghatározásáról szóló 157/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

7/2025. (V. 30.) MEKH rendelet

a villamos energia rendszerhasználati díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2024. (XI. 14.) MEKH rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

7/2025. (V. 30.) NMHH rendelet

a kiskorú felhasználóra tekintettel nyújtott biztonságos szolgáltatással összefüggő részletes szabályokról

Hatályos: 2025. 06. 02., 2026. 01. 01.

 

18/2025. (V. 30.) AM rendelet

a növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

19/2025. (V. 30.) AM rendelet

a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet, valamint a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

15/2025. (V. 30.) ÉKM rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, valamint az egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról szóló 36/2024. (X. 31.) ÉKM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 07.

 

1180/2025. (V. 30.) Korm. határozat

állami tulajdonban álló gazdasági társaság versenyeztetés mellőzésével történő értékesítéséről

 

43/2025. (V. 30.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és Izrael Állam Kormánya közötti, a világűr békés célú kutatása és felhasználása terén való együttműködésről szóló keretmegállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

 

Módosított jogszabályok

 

  1. évi LXVI. törvény

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01., 2025. 10. 01.

 

  1. évi XX. törvény

a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi XII. törvény

a külföldre utazásról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01.

 

  1. évi LXXXIV. törvény

a közúti közlekedési nyilvántartásról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31., 2025. 06. 01., 2025. 10. 01.

 

  1. évi C. törvény

az elektronikus hírközlésről

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi LXII. törvény

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi LXVI. törvény

az Állami Számvevőszékről

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi CLXXXVIII. törvény

az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi CXXX. törvény

a polgári perrendtartásról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 07. 30.

 

  1. évi LIII. törvény

a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi XXXII. törvény

a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi LXX. törvény

az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi CIII. törvény

a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31., 2025. 06. 01., 2025. 06. 02., 2025. 07. 01., 2025. 10. 01.

 

  1. évi LXIX. törvény

Magyarország kiberbiztonságáról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31., 2028. 01. 01.

 

  1. évi LXXIII. törvény

a digitális állammal és az okmányok digitalizációjával összefüggő egyes törvények módosításáról

Módosítja: 2025. évi XXXII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

  1. évi XXXI. törvény

a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Módosítja: 2025. évi XXXIII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 14.

 

  1. évi LXXXIV. törvény

a családok támogatásáról

Módosítja: 2025. évi XXXIII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 14.

 

  1. évi LXXXIX. törvény

az oktatási nyilvántartásról

Módosítja: 2025. évi XXXIII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 14.

 

  1. évi CXXV. törvény

a kormányzati igazgatásról

Módosítja: 2025. évi XXXIII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi XI. törvény

az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

  1. évi LXVI. törvény

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi III. törvény

a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02., 2025. 07. 01.

 

  1. évi XXXI. törvény

a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

  1. évi LXXXIII. törvény

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

  1. évi CLIV. törvény

az egészségügyről

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

  1. évi XXXIX. törvény

a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

  1. évi XXV. törvény

a kémiai biztonságról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

  1. évi CXC. törvény

a nemzeti köznevelésről

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02., 2025. 07. 01., 2025. 09. 01.

 

  1. évi CXCI. törvény

a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

  1. évi CXXIII. törvény

az egészségügyi alapellátásról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

  1. évi CXXV. törvény

a kormányzati igazgatásról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

  1. évi LXXX. törvény

a szakképzésről

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 09. 01.

 

  1. évi XVII. törvény

a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés általános szabályairól

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 28.

 

  1. évi LII. törvény

a pedagógusok új életpályájáról

Módosítja: 2025. évi XXXIV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 02., 2025. 07. 01.

 

  1. évi XXXIV. törvény

a Rendőrségről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 07., 2025. 06. 15., 2025. 07. 01., 2026. 03. 01.

 

  1. évi XCVII. törvény

a légiközlekedésről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CXXV. törvény

a nemzetbiztonsági szolgálatokról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi XXXI. törvény

a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi XXXVIII. törvény

a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CXVI. törvény

az atomenergiáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CLIV. törvény

az egészségügyről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CLIX. törvény

a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi LIV. törvény

az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi LXXXIV. törvény

a közúti közlekedési nyilvántartásról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi XLII. törvény

a víziközlekedésről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi LIV. törvény

a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi C. törvény

az elektronikus hírközlésről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2026. 07. 01.

 

  1. évi I. törvény

a sportról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi XXIV. törvény

a lőfegyverekről és lőszerekről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 07., 2025. 06. 15., 2025. 07. 01.

 

  1. évi CIX. törvény

a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15., 2025. 07. 01.

 

  1. évi CXXXIII. törvény

a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi LXXXIX. törvény

az államhatárról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2026. 03. 01.

 

  1. évi XLVII. törvény

a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15., 2025. 07. 01.

 

  1. évi LXXII. törvény

a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CXXII. törvény

a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CVI. törvény

a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01., 2025. 11. 17.

 

  1. évi CXXVIII. törvény

a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi II. törvény

a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 07.

 

  1. évi XLI. törvény

a személyszállítási szolgáltatásokról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi C. törvény

a Büntető Törvénykönyvről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CLXXX. törvény

az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15., 2025. 07. 01.

 

  1. évi CLXXXI. törvény

a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 07., 2025. 07. 01.

 

  1. évi LXXXVIII. törvény

a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CCXXXV. törvény

az egyes fizetési szolgáltatókról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CCXXXVII. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CCXL. törvény

a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi LXXXVIII. törvény

a biztosítási tevékenységről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi XLII. törvény

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01., 2025. 09. 01.

 

  1. évi CLXXXVIII. törvény

az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi XC. törvény

a büntetőeljárásról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi CXXX. törvény

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

  1. évi XC. törvény

a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi LXX. törvény

a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományának jogállásáról

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 07., 2025. 06. 15., 2025. 07. 01.

 

  1. évi LXXXIV. törvény

a kritikus szervezetek ellenálló képességéről

Módosítja: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi LVII. törvény

a vízgazdálkodásról

Módosítja: 2025. évi XXXVI. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CLXXXIX. törvény

Magyarország helyi önkormányzatairól

Módosítja: 2025. évi XXXVI. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CCIX. törvény

a víziközmű-szolgáltatásról

Módosítja: 2025. évi XXXVI. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

  1. évi CLXV. törvény

a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól

Módosítja: 2025. évi XXXVII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi LXXVI. törvény

a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról

Módosítja: 2025. évi XXXVIII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi CLVI. törvény

a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól

Módosítja: 2025. évi XXXVIII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

  1. évi LXIX. törvény

az állami építési beruházások rendjéről

Módosítja: 2025. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

157/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet

az MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság divat- és kreatíviparral kapcsolatos egyes feladatainak meghatározásáról

Módosítja: 122/2025. (V. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

10/2024. (XI. 14.) MEKH rendelet

a villamos energia rendszerhasználati díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól

Módosítja: 7/2025. (V. 30.) MEKH r.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet

a növényfajták állami elismeréséről

Módosítja: 18/2025. (V. 30.) AM r.

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet

a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról

Módosítja: 19/2025. (V. 30.) AM r.

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet

a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

Módosítja: 19/2025. (V. 30.) AM r.

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

36/2024. (X. 31.) ÉKM rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról

Módosítja: 15/2025. (V. 30.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 06. 07.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

  1. évi XXXI. törvény

a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma Részes Államainak Első Közgyűlése által, 2002. szeptember 10-én, New Yorkban elfogadott, a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló Megállapodás kihirdetéséről

Hatályon kívül helyezi: 2025. évi XXX. tv.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

247/2022. (VII. 11.) Korm. rendelet

a közfoglalkoztatási jogviszony veszélyhelyzet alatti időtartamáról

Hatályon kívül helyezi: 2025. évi XXXV. tv.

Hatályos: 2025. 11. 17.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire itt iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti EU jogász 2025. 21 – 22. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 21 – 22. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 19.)

Megjelent: 2025. 05. 19.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/914 RENDELETE

az (EU) 2016/1011 rendeletnek a referenciamutatókra vonatkozó szabályok hatálya, a harmadik országban található referenciamutató-kezelő által előállított referenciamutatók Unióban való felhasználása és bizonyos jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/925 RENDELETE

a határrégiók fejlesztési és növekedési eszközéről (BRIDGEforEU)

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

A TANÁCS 2025. május 13-i (EU) 2025/939 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága az Osztrák Köztársaság által javasolt két póttagjának kinevezéséről

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A TANÁCS 2025. május 13-i (EU) 2025/940 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága Írország által javasolt egy tagjának kinevezéséről

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (EU) 2025/942 HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás által létrehozott, a héával kapcsolatos közigazgatási együttműködéssel, valamint az adók, vámok és illetékek behajtásával foglalkozó kereskedelmi szakbizottságban az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2025. 05. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/911 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2016/413 végrehajtási határozatnak a Galileo program keretében létrehozott rendszer földi infrastruktúrája földrajzi helyének tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a fizetésképtelenségi eljárásról szóló (EU) 2015/848 rendeletnek az A. és B. melléklete felváltása érdekében történő módosításáról szóló, 2021. december 15-i (EU) 2021/2260 európai parlamenti és tanácsi rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. június 8-i (EU) 2016/1011 RENDELETE

a pénzügyi eszközökben és pénzügyi ügyletekben referenciamutatóként vagy a befektetési alapok teljesítményének méréséhez felhasznált indexekről, valamint a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelv, továbbá az 596/2014/EU rendelet módosításáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/914 RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

A BIZOTTSÁG 2016. március 18-i (EU) 2016/413 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a Galileo program alapján létrehozott rendszer földi infrastruktúrája földrajzi helyének meghatározásáról, az infrastruktúra működéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, valamint a 2012/117/EU végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/911 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 20.)

Megjelent: 2025. 05. 20.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/941 RENDELETE

a gazdasági szervezetekkel kapcsolatos európai uniós munkaerőpiaci statisztikákról, valamint az 530/1999/EK tanácsi rendelet, a 450/2003/EK és a 453/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (EU) 2025/962 HATÁROZATA

az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2021. május és 2028. április közötti időszakra vonatkozó EGT Finanszírozási Mechanizmusról szóló megállapodásnak, a Norvég Királyság és az Európai Unió közötti, a 2021. május és 2028. április közötti időszakra vonatkozó Norvég Finanszírozási Mechanizmusról szóló megállapodásnak, az Európai Gazdasági Közösség és a Norvég Királyság közötti megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvnek, valamint az Európai Gazdasági Közösség és Izland közötti megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvnek az Európai Unió nevében történő megkötéséről

Hatályos: 2025. 05. 12.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/932 RENDELETE

az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/964 RENDELETE

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2024/2642 rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/933 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/958 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2024/1485 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/959 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2018/1542 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/965 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2024/2642 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/899 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet IV. mellékletének a lófélék szállítmányainak az Unióba történő beléptetése céljából engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékében Thaiföldre vonatkozóan szereplő bejegyzés tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/901 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a lófélék kezelése szempontjából alapvető fontosságú vagy a lófélék tekintetében rendelkezésre álló egyéb kezelési lehetőségekkel összehasonlítva járulékos klinikai előnnyel járó, és a lófélékre vonatkozóan hat hónapos élelmezés-egészségügyi várakozási idő hatálya alá tartozó anyagok jegyzékének összeállításáról, valamint az 1950/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/912 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2024/1991 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nemzeti helyreállítási tervek egységes formátuma tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/917 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a határállomásokra és az azokon létesített ellenőrző központokra vonatkozó minimumkövetelmények, valamint a határállomások és ellenőrző pontok jegyzékbe vételéhez alkalmazandó formátum, kategóriák és rövidítések részletes szabályainak megállapításásáról szóló (EU) 2019/1014 végrehajtási rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/920 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2015/1998 végrehajtási rendeletnek a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges bizonyos részletes intézkedések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/924 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Indiából és Törökországból származó egyes öntöttvas áruk behozatalára vonatkozó nyilvántartásbavételi kötelezettség bevezetéséről

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/931 HATÁROZATA

az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/936 HATÁROZATA

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/957 HATÁROZATA

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2024/1484 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/960 HATÁROZATA

a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2018/1544 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/963 HATÁROZATA

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2024/2643 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/966 HATÁROZATA

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2024/2643 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2025. március 5-i (EU) 2025/934 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

a 2000/532/EK határozatnak a hulladékjegyzék elemekhez, illetve akkumulátorokhoz kapcsolódó hulladékokat érintő naprakésszé tétele tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról szóló 10/2011/EU rendeletnek, az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő, újrafeldolgozott műanyagokról és műanyag tárgyakról, valamint a 282/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2022/1616 rendeletnek, valamint az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokra és tárgyakra vonatkozó helyes gyártási gyakorlatról szóló 2023/2006/EK rendeletnek az újrafeldolgozott műanyagok tekintetében történő, továbbá az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak minőség-ellenőrzésével és gyártásával kapcsolatos egyéb kérdések tekintetében történő módosításáról szóló, 2025. február 21-i (EU) 2025/351 bizottsági rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE

az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/932 RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2024. október 8-i (EU) 2024/2642 RENDELETE

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/964 RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2014. március 17-i 269/2014/EU RENDELETE

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/933 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2024. május 27-i (EU) 2024/1485 RENDELETE

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/958 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2018. október 15-i (EU) 2018/1542 RENDELETE

a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/959 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2024. október 8-i (EU) 2024/2642 RENDELETE

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/965 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2021. március 24-i (EU) 2021/404 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek Unióba történő beléptetése tekintetében az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeinek a megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/899 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2019. június 12-i (EU) 2019/1014 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a határállomásokra és az azokon létesített ellenőrző központokra vonatkozó minimumkövetelmények, valamint a határállomások és ellenőrző pontok jegyzékbe vételéhez alkalmazandó formátum, kategóriák és rövidítések részletes szabályainak megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/917 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2015. november 5-i (EU) 2015/1998 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/920 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2014. július 31-i 2014/512/KKBP HATÁROZATA

az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/931 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2014. március 17-i 2014/145/KKBP HATÁROZATA

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések bevezetéséről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/936 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2024. május 27-i (KKBP) 2024/1484 HATÁROZATA

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/957 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2018. október 15-i (KKBP) 2018/1544 HATÁROZATA

a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/960 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2024. október 8-i (KKBP) 2024/2643 HATÁROZATA

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/963 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 21.

 

A TANÁCS 2024. október 8-i (KKBP) 2024/2643 HATÁROZATA

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/966 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2000. május 3-i 2000/532/EK HATÁROZATA

a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. március 5-i (EU) 2025/934 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 06. 09.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A TANÁCS 1999. március 9-i 530/1999/EK RENDELETE

a strukturális keresetfelvételi statisztikákról és a munkaerőköltség-felvételi statisztikákról

Hatályon kívül helyezi: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/941 RENDELETE

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. február 27-i 450/2003/EK RENDELETE

a munkaerőköltség-indexről

Hatályon kívül helyezi: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/941 RENDELETE

Hatályos: 2027. 01. 01.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008. április 23-i 453/2008/EK RENDELETE

a közösségi üres álláshelyekre vonatkozó negyedéves statisztikai adatokról

Hatályon kívül helyezi: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/941 RENDELETE

Hatályos: 2027. 01. 01.

 

A BIZOTTSÁG 2006. december 13-i 1950/2006/EK RENDELETE

az állatgyógyászati készítmények közösségi kódexéről szóló, 2001/82/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban, a lófélék kezelése szempontjából fontos anyagokat, valamint járulékos klinikai előnnyel járó anyagokat tartalmazó jegyzék összeállításáról

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/901 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2027. 05. 21.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 21.)

Megjelent: 2025. 05. 21.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (EU) 2025/961 HATÁROZATA

az Európai Közösség és a Bissau-guineai Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodás végrehajtásáról szóló jegyzőkönyvnek (2024-2029) az Európai Unió nevében történő megkötéséről

Hatályos: 2025. 05. 12.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/968 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2024/2642 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/910 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a flufenacet hatóanyag jóváhagyása meghosszabbításának az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megtagadásáról, valamint az 540/2011/EU és az (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 10.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/922 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Brazíliából származó puhafa rétegelt lemez behozatalára vonatkozó nyilvántartásbavételi kötelezettség bevezetéséről

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/943 HATÁROZATA

az Európai Unió moldovai partnerségi missziójáról (EUPM Moldova) szóló (KKBP) 2023/855 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/967 HATÁROZATA

Svájcnak az összevont virtuális gyakorlóterekre vonatkozó PESCO-projektben való részvételéről

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/969 HATÁROZATA

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2024/2643 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/976 HATÁROZATA

az Európai Unió közel-keleti békefolyamathoz rendelt különleges képviselőjének kinevezéséről

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/919 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a bizonyításfelvételért felelős irányítóbizottság létrehozásáról

Hatályos: 2025. 06. 10.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/921 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az iratkézbesítésért felelős irányítóbizottság létrehozásáról

Hatályos: 2025. 06. 10.

 

AZ EGYESÜLT NEMZETEK EURÓPAI GAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK (ENSZ-EGB) INFORMÁCIÓJA

125. számú ENSZ-előírásáról – Egységes rendelkezések a gépjárműveknek a gépjárművezető előre irányuló látómezője tekintetében történő jóváhagyásáról [2025/891]

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

az 1178/2011/EU rendeletnek, a 923/2012/EU végrehajtási rendeletnek, a 965/2012/EU rendeletnek és az (EU) 2017/373 végrehajtási rendeletnek a pilóta által vezetett, függőleges fel- és leszállásra képes légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó követelmények megállapítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2024. április 10-i (EU) 2024/1111 bizottsági végrehajtási rendelethez

 

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2024. október 8-i (EU) 2024/2642 RENDELETE

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (EU) 2025/968 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

A BIZOTTSÁG 2015. március 11-i (EU) 2015/408 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/910 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 10.

 

A BIZOTTSÁG 2011. május 25-i 540/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/910 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 10.

 

A TANÁCS 2023. április 24-i (KKBP) 2023/855 HATÁROZATA

az Európai Unió moldovai partnerségi missziójáról (EUPM Moldova)

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/943 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 20.

 

A TANÁCS 2024. október 8-i (KKBP) 2024/2643 HATÁROZATA

az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 20-i (KKBP) 2025/969 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 22.)

Megjelent: 2025. 05. 22.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. január 24-i (EU) 2025/1003 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a 8a. cikk (2) bekezdésében, valamint a 10. és 21. cikkben meghatározott átláthatósági követelmények alkalmazásában használandó, a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre vonatkozó azonosító referenciaadatok tekintetében történő kiegészítéséről

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 21-i (EU) 2025/929 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1,2-benzizotiazol-3(2H)-on (BIT) 6. és 13. terméktípusba tartozó biocid termékekben az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint felhasználható létező hatóanyagként történő jóváhagyásáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 21-i (EU) 2025/930 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Fernox Biocide AF10” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 21-i (EU) 2025/935 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a globális értékláncok témára vonatkozó adatkövetelmények technikai előírásainak az (EU) 2019/2152 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról szóló (EU) 2022/918 végrehajtási rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 21-i (EU) 2025/937 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 2,2-dibróm-2-cianoacetamid (DBNPA) létező hatóanyag 6. terméktípusba tartozó biocid termékekben felhasználható hatóanyagként történő jóváhagyásának az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megadásáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2025. május 7-i (EU) 2025/1018 HATÁROZATA

az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak Belgium EGF/2024/003 BE/Van Hool referenciaszámú kérelme nyomán történő igénybevételéről

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

A TANÁCS 2025. május 13-i (EU) 2025/954 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak a 2025. május 13-tól 2030. január 25-ig tartó időszakra történő kinevezéséről, valamint az (EU) 2025/71 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 15-i (EU) 2025/898 HATÁROZATA

az Európai Unió és a Vatikánvárosi Állam közötti monetáris megállapodás mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2024. november 22-i (EU) 2025/906 HATÁROZATA

a Németország által a WestSpiel számára nyújtott SA.48580 (2017/C) számú állami támogatásról

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/918 HATÁROZATA

az Európai Unió és San Marino Köztársaság közötti monetáris megállapodás mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/923 HATÁROZATA

az Európai Unió és a Monacói Hercegség közötti monetáris megállapodás A. mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/926 HATÁROZATA

az Európai Unió és az Andorrai Hercegség közötti monetáris megállapodás mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/913 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2021/1067 végrehajtási határozatnak a rádióspektrum 5 945 – 6 425 MHz frekvenciasávjának vezeték nélküli hozzáférési rendszerek – többek között rádiós helyi hálózatok – (WAS/RLAN-ok) megvalósítására történő harmonizált használatára vonatkozó műszaki feltételek aktualizálása tekintetében való módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2022. június 13-i (EU) 2022/918 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a globális értékláncok témára vonatkozó adatkövetelmények technikai előírásainak az (EU) 2019/2152 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 21-i (EU) 2025/935 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

A TANÁCS 2024. december 10-i (EU) 2025/71 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak a 2025. január 26-tól 2030. január 25-ig tartó időszakra történő kinevezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 13-i (EU) 2025/954 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A BIZOTTSÁG 2021. június 17-i (EU) 2021/1067 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a rádióspektrum 5 945-6 425 MHz-es frekvenciasávjának vezeték nélküli hozzáférési rendszerek – többek között rádiós helyi hálózatok – (WAS/RLAN-ok) megvalósítására történő harmonizált használatáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 20-i (EU) 2025/913 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 23.)

Megjelent: 2025. 05. 23.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/970 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az IPBC 8. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. március 28-i (EU) 2025/1048 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

a Nyugat-balkáni Reform- és Növekedéstámogató Eszköz létrehozásáról szóló (EU) 2024/1449 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a Reform- és Növekedéstámogató Eszközre vonatkozó eredménytábla elemeinek meghatározása révén történő kiegészítéséről

Hatályos: 2025. 05. 24.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/955 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a „Savolainen mustikkakukko” (OFJ) földrajzi árujelzőnek a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/956 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Sal de Rio Maior / Flor de Sal de Rio Maior” (OFJ) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/975 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Transfluthrin emanators UA BPF” biocid termékcsalád 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1072 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2023/594 végrehajtási rendelet I. mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 24.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1093 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2023/1115 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az azon releváns áruk előállítása szempontjából alacsony vagy magas kockázatot jelentő országok jegyzéke tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról, amelyek esetében a releváns termékek nem felelnek meg a 3. cikk a) pontjának

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A TANÁCS 2025. május 15-i (EU) 2025/1069 HATÁROZATA

az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás egyes, a négy alapszabadságon kívül eső területeken folytatott együttműködésről szóló 31. jegyzőkönyvének módosításával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról (07 20 03 01. költségvetési sor – Szociális biztonság)

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/1016 HATÁROZATA

a Spanyol Királyság számára az (EU) 2019/943 európai parlamenti és tanácsi rendelet és az (EU) 2019/944 európai parlamenti és tanácsi irányelv egyes rendelkezéseitől Melilla tekintetében való eltérés engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/944 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a DDA-karbonát 8. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/945 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a nonánsav 2. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/946 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az oktánsav 4. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/947 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a jód 3. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/952 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az S-metoprén 18. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/953 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a medetomidin 21. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/998 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a bisz-(N-ciklohexil-diazénium-dioxi)-réz (Cu-HDO) 8. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/1039 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Svájc által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt bizonyos teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról

Hatályos: 2025. 05. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/1040 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Dánia, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Franciaország, Lettország, Luxemburg, Hollandia és Szlovákia által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról

Hatályos: 2025. 05. 23.

 

AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A SVÁJCI ÁLLAMSZÖVETSÉG KÖZÖTTI, AZ UNIÓS ÉS A SVÁJCI KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZER ÖSSZEKAPCSOLÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁSSAL LÉTREHOZOTT VEGYES BIZOTTSÁG 2024. december 4-i 1/2024 HATÁROZATA

a megállapodás II. mellékletének, valamint a közös üzemeltetési eljárásoknak és a kapcsolástechnikai szabványoknak a módosításáról [2025/908]

Hatályos: 2024. 12. 04.

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2023. március 16-i (EU) 2023/594 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról és az (EU) 2021/605 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1072 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 24.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 26.)

Megjelent: 2025. 05. 26.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/973 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a bizonyos termékek és anyagok ökológiai termelésben való használatának engedélyezéséről és ezek jegyzékének összeállításáról szóló (EU) 2021/1165 végrehajtási rendelet módosításáról és helyesbítéséről

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/999 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Hydrocid 306” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1085 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit és baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeiben a Kanadára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 16-i (EU) 2025/1014 HATÁROZATA

a Spanyol Királyság számára az (EU) 2019/943 európai parlamenti és tanácsi rendelet és az (EU) 2019/944 európai parlamenti és tanácsi irányelv egyes rendelkezéseitől a Baleár-szigetek tekintetében való eltérés engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/949 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a dekánsav 4. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/950 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az 1R-transz-fenotrin 18. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/951 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a polivinilpirrolidon-jód 1. és 3. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1021 AJÁNLÁSA

a közlekedési szegénységről: a megfizethető, hozzáférhető és méltányos mobilitás biztosítása

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a 648/2012/EU, az 575/2013/EU és az (EU) 2017/1131 rendeletnek a harmadik országbeli központi szerződő felekkel szembeni túlzott kitettség csökkentését és az uniós elszámolási piacok hatékonyságának javítását célzó intézkedések tekintetében történő módosításáról szóló, 2024. november 27-i (EU) 2024/2987 európai parlamenti és tanácsi rendelethez

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a belarusz helyzetre és Belarusznak az Ukrajna elleni orosz agresszióban való részvételére tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2012/642/KKBP határozat módosításáról szóló, 2025. február 24-i (KKBP) 2025/391 tanácsi határozathoz

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a belarusz helyzetre és Belarusznak az Ukrajna elleni orosz agresszióban való részvételére tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 765/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2025. február 24-i (EU) 2025/392 tanácsi rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2021. július 15-i (EU) 2021/1165 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

bizonyos termékek és anyagok ökológiai termelésben való használatának engedélyezéséről és ezek jegyzékének összeállításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/973 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2021. március 24-i (EU) 2021/404 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek Unióba történő beléptetése tekintetében az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeinek a megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1085 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 27.)

Megjelent: 2025. 05. 27.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. május 26-i (EU) 2025/1081 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2024/1485 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1005 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Bohotin” oltalom alatt álló eredetmegjelöléshez kapcsolódó termékleírás uniós módosításának az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1009 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Berthoud” hagyományos különleges termék termékleírását érintő módosítás jóváhagyásáról

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1013 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az „Erzincan Tulum Peyniri” (OEM) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1015 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, az (EU) 2017/891 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet és az (EU) 2017/892 bizottsági végrehajtási rendelet egyes rendelkezéseitől a rendkívül kedvezőtlen meteorológiai események által a gyümölcs- és zöldségágazatban okozott egyedi problémák megoldása érdekében eltérő, Spanyolországra vonatkozó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedésekről

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1017 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/2115 európai parlamenti és tanácsi rendelet és az (EU) 2022/126 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet egyes rendelkezéseitől a rendkívül kedvezőtlen meteorológiai események által a gyümölcs- és zöldségágazatban, valamint a borágazatban okozott egyedi problémák megoldása érdekében eltérő, Spanyolországra vonatkozó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedésekről

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1019 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Lactic Acid Teatdip Products” biocid termékcsalád 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1020 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Pérail” (OFJ) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1022 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Miel de Asturias” (OFJ) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1043 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a hangyasav 6. terméktípusba tartozó biocid termékekben felhasználható létező hatóanyagként történő jóváhagyásának az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megadásáról

Hatályos: 2025. 06. 16.

 

A TANÁCS 2025. május 26-i (KKBP) 2025/1070 HATÁROZATA

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2024/1484 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/971 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a tagállami kifizető ügynökségek által a 2024-es pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott, a 2014-2022-es programozási időszakban az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott kiadásokat érintő számlák elszámolásáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/972 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a tagállami kifizető ügynökségek által a 2024-es pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) finanszírozott kiadásokat érintő számlák elszámolásáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/997 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a tagállami kifizető ügynökségek által a 2024. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott, a KAP stratégiai terv keretében a 2023-2027-es időszakban az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott kiadásokat érintő számlák elszámolásáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1089 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2023/2447 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/1097 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a ragadós száj- és körömfájás magyarországi és szlovákiai kitöréseivel kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2025/672 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2024. május 27-i (EU) 2024/1485 RENDELETE

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 26-i (EU) 2025/1081 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A TANÁCS 2024. május 27-i (KKBP) 2024/1484 HATÁROZATA

az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 26-i (KKBP) 2025/1070 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2447 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1089 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. március 31-i (EU) 2025/672 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a ragadós száj- és körömfájás magyarországi és szlovákiai kitöréseivel kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedésekről és az (EU) 2025/613 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/1097 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 28.)

Megjelent: 2025. 05. 28.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. május 27-i (EU) 2025/1098 RENDELETE

a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 36/2012/EU rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2025. május 27-i (EU) 2025/1106 RENDELETE

az Európa biztonságát az európai védelmi ipar megerősítése révén szolgáló cselekvési eszköz (SAFE) létrehozásáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2025. május 27-i (EU) 2025/1094 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 36/2012/EU rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2025. május 28-i (EU) 2025/1111 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2020/1998 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 27-i (EU) 2025/1047 RENDELETE

az (EU) 2023/1803 rendeletnek az IFRS 9 nemzetközi pénzügyi számviteli standard és az IFRS 7 nemzetközi pénzügyi beszámolási standard tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/1108 RENDELETE

a nyers gyémántok nemzetközi kereskedelmében a kimberley-i folyamat tanúsítási rendszere végrehajtásáról szóló 2368/2002/EK tanácsi rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 27-i (EU) 2025/1041 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Kínai Népköztársaságból származó adipinsav behozatalára vonatkozó nyilvántartásbavételi kötelezettség bevezetéséről

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 27-i (EU) 2025/1042 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Kínai Népköztársaságból származó, vasból vagy ötvözetlen acélból készült, ónnal lemezelt vagy azzal bevont síkhengerelt termékek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1113 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1484/95/EK rendeletnek a baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó, valamint a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árak meghatározása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A TANÁCS 2025. május 27-i (KKBP) 2025/1096 HATÁROZATA

a szíriai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2013/255/KKBP határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2025. május 27-i (KKBP) 2025/1107 HATÁROZATA

a PESCO keretében kidolgozandó projektek listájának összeállításáról szóló (KKBP) 2018/340 határozat módosításáról és aktualizálásáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A TANÁCS 2025. május 28-i (KKBP) 2025/1110 HATÁROZATA

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2020/1999 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A TANÁCS 2025. május 27-i (KKBP) 2025/1095 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a szíriai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2013/255/KKBP határozat végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1049 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Románia által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1050 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Magyarország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben szereplő teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1051 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Lengyelország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1052 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Szlovénia által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1053 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a Cseh Köztársaság által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1054 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Bulgária által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1055 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Svédország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1056 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Litvánia által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1057 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Ausztria által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1058 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Olaszország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1059 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Portugália által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1060 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Málta által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1061 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Ciprus által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1062 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Horvátország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1063 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Spanyolország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 19-i (EU) 2025/1064 HATÁROZATA

az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Finnország által benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének negyedik referencia-időszakára vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1046 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

annak elismeréséről, hogy a Svédország által az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv 31. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott jelentés pontos adatokat tartalmaz a szóban forgó tagállamban történő árpa-, lóbab-, repce-, rozs-, tritikálé-, búza- és sárgaborsó-termesztésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mértékének meghatározására

Hatályos: 2025. 06. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1083 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2024/2207 végrehajtási határozatnak a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedések tekintetében való módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1109 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a kiskérődzők pestisének vírusával való fertőzöttség romániai előfordulásával összefüggő egyes vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2025/638 végrehajtási határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 2025. május 20-i (EU) 2025/1114 HATÁROZATA

a tartalékképzési kötelezettség be nem tartása esetén alkalmazott szankciók közzétételével kapcsolatos bizonyos határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskör átruházásáról (EKB/2025/16)

Hatályos: 2025. 06. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 21-i (EU) 2025/1099 AJÁNLÁSA

a kis méretű, közepes piaci tőkeértékű vállalatok fogalommeghatározásáról

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2012. január 18-i 36/2012/EU RENDELETE

a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról és a 442/2011/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 27-i (EU) 2025/1098 RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2012. január 18-i 36/2012/EU RENDELETE

a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról és a 442/2011/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 27-i (EU) 2025/1094 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2020. december 7-i (EU) 2020/1998 RENDELETE

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 28-i (EU) 2025/1111 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 13-i (EU) 2023/1803 RENDELETE

az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 27-i (EU) 2025/1047 RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 17.

 

A TANÁCS 2002. december 20-i 2368/2002/EK RENDELETE

a nyers gyémántok nemzetközi kereskedelmében a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 23-i (EU) 2025/1108 RENDELETE

Hatályos: 2025. 06. 17.

 

A BIZOTTSÁG 1995. június 28-i 1484/95/EK RENDELETE

a kiegészítőimportvám-rendszer végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályoknak és az irányadó áraknak a baromfihús- és tojáságazat, valamint a tojásalbumin tekintetében történő megállapításáról, valamint a 163/67/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1113 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A TANÁCS 2013. május 31-i 2013/255/KKBP HATÁROZATA

a szíriai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 27-i (KKBP) 2025/1096 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A TANÁCS 2018. március 6-i (KKBP) 2018/340 HATÁROZATA

a PESCO keretében kidolgozandó projektek listájának összeállításáról

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 27-i (KKBP) 2025/1107 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A TANÁCS 2020. december 7-i (KKBP) 2020/1999 HATÁROZATA

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 28-i (KKBP) 2025/1110 HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A TANÁCS 2013. május 31-i 2013/255/KKBP HATÁROZATA

a szíriai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2025. május 27-i (KKBP) 2025/1095 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2024. augusztus 29-i (EU) 2024/2207 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes sürgősségi intézkedésekről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 22-i (EU) 2025/1083 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. március 25-i (EU) 2025/638 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a kiskérődzők pestisének vírusával való fertőzöttség romániai előfordulásával összefüggő egyes vészhelyzeti intézkedésekről és az (EU) 2025/525 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 26-i (EU) 2025/1109 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett EU hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. hírleveleire a  https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

Az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldal, melyen a fenti jogszabályok magyar nyelven is elérhetők, a következő címen található https://eur-lex.europa.eu/homepage.html?locale=hu

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti jogász 2025. 19 – 20. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 19. héten a Magyar Közlöny 52 – 54. számai, a 20. héten az 55 – 57. számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/52.

Megjelent: 2025. 05. 07.

 

Új jogszabályok

 

1131/2025. (V. 7.) Korm. határozat

az Aszályvédelmi Operatív Törzsről

Hatályos: 2025. 05. 08.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/53.

Megjelent: 2025. 05. 08.

 

Új jogszabályok

 

91/2025. (V. 8.) Korm. rendelet

a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint a környezetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 624/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

92/2025. (V. 8.) Korm. rendelet

az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet, valamint a komplex felzárkózási képzésekről szóló 311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

93/2025. (V. 8.) Korm. rendelet

a drogériai termékek árának csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről

Hatályos: 2025. 05. 19.

 

94/2025. (V. 8.) Korm. rendelet

a mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos különleges viszonossági intézkedésekről

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

95/2025. (V. 8.) Korm. rendelet

a pénzügyi szektor egyes intézményei panaszkezelésének eljárásával, valamint panaszkezelési szabályzatával kapcsolatos részletes szabályokról

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

6/2025. (V. 8.) NMHH rendelet

a peren kívüli vitarendezési testületekre vonatkozó részletes szabályokról szóló 4/2024. (III. 21.) NMHH rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 11., 2025. 06. 01.

 

15/2025. (V. 8.) AM rendelet

a dohányágazat támogatását érintő miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

16/2025. (V. 8.) AM rendelet

a kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről szóló 60/2023. (XI. 15.) AM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 11.

 

17/2025. (V. 8.) AM rendelet

a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervből megvalósuló Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 17/2024. (IV. 9.) AM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

12/2025. (V. 8.) ÉKM rendelet

a közutak építéséről

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

13/2025. (V. 8.) ÉKM rendelet

az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet, valamint a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

2/2025. (V. 8.) AB határozat

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet 5. § (5) bekezdés a) és b) pontjainak „2023. szeptember 7. napjáig benyújtott igénybejelentés alapján” szövegrészei, az (5c) bekezdés a) pontja, továbbá az (5c) bekezdés b) és c) pontjainak „2023. szeptember 7. napjáig benyújtott” szövegrészei alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

 

1132/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a terrorizmus elleni küzdelem feladatainak egységes végrehajtási rendjéről szóló 1824/2015. (XI. 19.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

1133/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet címrendi változásainak átvezetéséről

 

1134/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a Magyar Falu Program keretében megvalósuló templom-felújítási alprogram folytatásáról

 

1135/2025. (V. 8.) Korm. határozat

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjainak jelöléséről

 

1136/2025. (V. 8.) Korm. határozat

címrendi kiegészítésről, a Központi Maradványelszámolási Alapból, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő és fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 

1137/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv vidékfejlesztési intézkedéseinek keretében támogatható beruházások számának növeléséről

 

1138/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

1139/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a madárinfluenza járvány megelőzése érdekében a víziszárnyas ágazatnak nyújtott mezőgazdasági csekély összegű támogatásról és az ahhoz szükséges forrás biztosításáról

 

1140/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a 2025. évi MotoGP és Superbike versenysorozat magyarországi futamainak megrendezésével kapcsolatos garanciavállalásról

 

1141/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a 2025. évi MotoGP és Superbike versenysorozat magyarországi futamainak megrendezéséhez szükséges további kormányzati intézkedésekről

 

1142/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

 

1143/2025. (V. 8.) Korm. határozat

a Magyarország Kormánya és a Sierra Leone-i Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

 

34/2025. (V. 8.) ME határozat

a Magyarország és Kirgizisztán között az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról

 

35/2025. (V. 8.) ME határozat

a Magyarország és Kirgizisztán között a kiadatásról szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról

 

36/2025. (V. 8.) ME határozat

a Magyarország és Kirgizisztán között a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról

 

37/2025. (V. 8.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

38/2025. (V. 8.) ME határozat

a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagokról szóló Stockholmi Egyezmény részes államainak konferenciáin való részvételről szóló 66/2012. (VI. 8.) ME határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

Módosított jogszabályok

 

306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet

a levegő védelméről

Módosítja: 91/2025. (V. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

624/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet

a környezetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről

Módosítja: 91/2025. (V. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet

az Útravaló Ösztöndíjprogramról

Módosítja: 92/2025. (V. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet

a komplex felzárkózási képzésekről

Módosítja: 92/2025. (V. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

4/2024. (III. 21.) NMHH rendelet

a peren kívüli vitarendezési testületekre vonatkozó részletes szabályokról

Módosítja: 6/2025. (V. 8.) NMHH r.

Hatályos: 2025. 05. 11., 2025. 06. 01.

 

106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet

a történelmi bázis jogosultságról

Módosítja: 15/2025. (V. 8.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

53/2015. (IX. 14.) FM rendelet

a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programról és az azzal összefüggésben igényelhető csekély összegű támogatások feltételeinek megállapításáról

Módosítja: 15/2025. (V. 8.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

18/2024. (IV. 9.) AM rendelet

a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervből finanszírozott fenntarthatóságot elősegítő alapszintű-jövedelemtámogatás, az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás, valamint a fenntarthatóságot elősegítő, átcsoportosítással nyújtható kiegészítő jövedelemtámogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről

Módosítja: 15/2025. (V. 8.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

60/2023. (XI. 15.) AM rendelet

a kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről

Módosítja: 16/2025. (V. 8.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 11.

 

17/2024. (IV. 9.) AM rendelet

a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervből megvalósuló Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Módosítja: 17/2025. (V. 8.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

6/1998. (III. 11.) KHVM rendelet

az országos közutak kezelésének szabályozásáról

Módosítja: 12/2025. (V. 8.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

25/2013. (V. 31.) NFM rendelet

az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról

Módosítja: 13/2025. (V. 8.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet

a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról

Módosítja: 13/2025. (V. 8.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 2/2025. (V. 8.) AB h.

Hatályos: 2025. 05. 31.

 

1824/2015. (XI. 19.) Korm. határozat

a terrorizmus elleni küzdelem feladatainak egységes végrehajtási rendjéről

Módosítja: 1132/2025. (V. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

1334/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

címrendi kiegészítésről, a Központi Maradványelszámolási Alapból, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról

Módosítja: 1136/2025. (V. 8.) Korm. h.

 

1248/2016. (V. 18.) Korm. határozat

a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1138/2025. (V. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

66/2012. (VI. 8.) ME határozat

a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagokról szóló Stockholmi Egyezmény részes államainak konferenciáin való részvételről

Módosítja: 38/2025. (V. 8.) ME h.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

435/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet

a befektetési vállalkozások, a pénzforgalmi intézmények, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények, az utalványkibocsátók, a pénzügyi intézmények és a független pénzügyi szolgáltatás közvetítők panaszkezelésének eljárásával, valamint panaszkezelési szabályzatával kapcsolatos részletes szabályokról

Hatályon kívül helyezi: 95/2025. (V. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

29/2010. (IV. 7.) KHEM rendelet

az országos közutak építésével kapcsolatos minőségi követelmények megvalósulásának ellenőrzéséről

Hatályon kívül helyezi: 12/2025. (V. 8.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 06. 08.

 

1294/2020. (VI. 11.) Korm. határozat

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjainak jelöléséről

Visszavonta: 1135/2025. (V. 8.) Korm. határozat.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/54.

Megjelent: 2025. 05. 09.

 

Új jogszabályok

 

10/2025. (V. 9.) MNB rendelet

a „Budapest Várnegyed Nemzeti Emlékhely” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról

Hatályos: 2025. 05. 10.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/55.

Megjelent: 2025. 05. 12.

 

Új jogszabályok

 

2025. évi XIII. törvény

a 30 év alatti anyák kedvezményéről

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

2025. évi XIV. törvény

a két gyermeket nevelő anyák kedvezményéről

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

2025. évi XV. törvény

a három gyermeket nevelő anyák kedvezményéről

Hatályos: 2025. 10. 01.

 

2025. évi XVI. törvény

a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj kedvezményéről

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

2025. évi XVII. törvény

a gyermekek egészségének megőrzéséről

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

2025. évi XVIII. törvény

az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről

Hatályos: 2025. 05. 15., 2025. 05. 28., 2025. 09. 01.

 

2025. évi XIX. törvény

a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

2025. évi XX. törvény

az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggésben egyes törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28., 2025. 07. 12.

 

2025. évi XXI. törvény

a közpénzek szabályozásával összefüggő egyes törvények, valamint a számvitelről szóló törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 13., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01., 2025. 10. 01., 2026. 01. 01., 2027. 01. 01., 2028. 01. 01.

 

  1. évi XXII. törvény

orvostudományi kutatással összefüggő törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

2025. évi XXIII. törvény

egyes törvényeknek az ügyvédi tevékenységgel összefüggő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 13., 2025. 07. 01., 2026. 01. 01.

 

2025. évi XXIV. törvény

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

2025. évi XXV. törvény

az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

2025. évi XXVI. törvény

a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

2025. évi XXVII. törvény

a Magyarország és a Szerb Köztársaság között a polgári ügyekben nyújtandó jogsegélyről szóló szerződés kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 05. 13. – kivétellel.

 

2025. évi XXVIII. törvény

a nemzeti joghatóságon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló, az ENSZ Tengerjogi Egyezménye keretében létrejövő Megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 05. 13. – kivétellel.

 

2025. évi XXIX. törvény

az Európa Tanács labdarúgó-mérkőzések és egyéb sportrendezvények biztonságához, biztosításához és az ott nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó integrált megközelítésről szóló Egyezménye kihirdetéséről, valamint az Európa Tanács sporteseményeken, különösen a labdarúgó mérkőzéseken megnyilvánuló nézői erőszakról és nem megfelelő viselkedésről szóló Egyezménye felmondásáról

Hatályos: 2025. 05. 13. – kivétellel.

 

96/2025. (V. 12.) Korm. rendelet

orvostudományi kutatással összefüggő kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

97/2025. (V. 12.) Korm. rendelet

az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

98/2025. (V. 12.) Korm. rendelet

az állami beruházások költségellenőrzésének részletes szabályairól

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

3/2025. (V. 12.) MEKH rendelet

a víziközmű-szolgáltatók és ellátásért felelősök adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 13/2019. (X. 4.) MEKH rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

4/2025. (V. 12.) MEKH rendelet

a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 31/A. § (4) bekezdése szerinti átmeneti díj meghatározására irányuló kérelemhez benyújtandó adatok köréről szóló 22/2023. (XII. 28.) MEKH rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

Módosított jogszabályok

 

1997. évi CLV. törvény

a fogyasztóvédelemről

Módosítja: 2025. évi XVII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

2009. évi LXXXV. törvény

a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról

Módosítja: 2025. évi XVIII. tv.

Hatályos: 2025. 09. 01.

 

1994. évi XXXIV. törvény

a Rendőrségről

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

1997. évi XLVII. törvény

az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

1999. évi LXXV. törvény

a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

2012. évi II. törvény

a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

2012. évi C. törvény

a Büntető Törvénykönyvről

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

2013. évi CCXL. törvény

a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

2017. évi XC. törvény

a büntetőeljárásról

Módosítja: 2025. évi XIX. tv.

Hatályos: 2025. 06. 15.

 

2004. évi LVII. törvény

az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról

Módosítja: 2025. évi XX. tv.

Hatályos: 2025. 05. 28., 2025. 07. 12.

 

2013. évi XXXVI. törvény

a választási eljárásról

Módosítja: 2025. évi XX. tv.

Hatályos: 2025. 05. 28., 2025. 07. 12.

 

2000. évi C. törvény

a számvitelről

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

2011. évi CLXXXIX. törvény

Magyarország helyi önkormányzatairól

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

2011. évi CXCIV. törvény

Magyarország gazdasági stabilitásáról

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 10. 01.

 

2011. évi CXCV. törvény

az államháztartásról

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01., 2026. 01. 01., 2027. 01. 01., 2028. 01. 01.

 

2011. évi CXCVI. törvény

a nemzeti vagyonról

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

2012. évi CXVI. törvény

a pénzügyi tranzakciós illetékről

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 10. 01.

 

2024. évi LXXIV. törvény

Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról

Módosítja: 2025. évi XXI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13., 2025. 06. 01., 2026. 01. 01.

 

1997. évi XLVII. törvény

az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

Módosítja: 2025. évi XXII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

1997. évi CLIV. törvény

az egészségügyről

Módosítja: 2025. évi XXII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

2008. évi XXI. törvény

a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

Módosítja: 2025. évi XXII. tv.

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

1992. évi LXVI. törvény

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Módosítja: 2025. évi XXIII. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

1996. évi XX. törvény

a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról

Módosítja: 2025. évi XXIII. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

2003. évi LXXX. törvény

a jogi segítségnyújtásról

Módosítja: 2025. évi XXIII. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

2003. évi CXXXIII. törvény

a társasházakról

Módosítja: 2025. évi XXIII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

2016. évi XXIX. törvény

az igazságügyi szakértőkről

Módosítja: 2025. évi XXIII. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

2017. évi LXXVIII. törvény

az ügyvédi tevékenységről

Módosítja: 2025. évi XXIII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13., 2025. 07. 01., 2026. 01. 01.

 

1997.évi LXXXIII. törvény

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

Módosítja: 2025. évi XXIV. tv.

Hatályos: 2025. 07. 01.

 

2015. évi LVII. törvény

az energiahatékonyságról

Módosítja: 2025. évi XXV. tv.

Hatályos: 2025. 06. 12.

 

2022. évi XLII. törvény

szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről

Módosítja: 2025. évi XXVI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet

az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálata, valamint az emberen történő alkalmazásra szolgáló, klinikai vizsgálatra szánt orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálata engedélyezési eljárásának szabályairól

Módosítja: 96/2025. (V. 12.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

250/2024. (VIII. 15.) Korm. rendelet

a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség feladatairól és az adathasznosítás-támogatási szolgáltatásokról

Módosítja: 96/2025. (V. 12.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 06. 11.

 

424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet

az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról

Módosítja: 97/2025. (V. 12.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

13/2019. (X. 4.) MEKH rendelet

a víziközmű-szolgáltatók és ellátásért felelősök adatszolgáltatási kötelezettségéről

Módosítja: 3/2025. (V. 12.) MEKH r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

22/2023. (XII. 28.) MEKH rendelet

a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 31/A. § (4) bekezdése szerinti átmeneti díj meghatározására irányuló kérelemhez benyújtandó adatok köréről

Módosítja: 4/2025. (V. 12.) MEKH r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/56.

Megjelent: 2025. 05. 14.

 

Új jogszabályok

 

99/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

a hitelgondozók ügyvezető szervének és az ügyvezető szerv tagjainak a hitelgondozási tevékenység végzéséhez szükséges ismeretekre és tapasztalatra vonatkozó szabályokról

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

100/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

a külképviseletek gazdálkodásáról szóló 626/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

101/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye által fenntartott köznevelési és szakképző intézményeket érintő 2025. évi egyszeri kiegészítő költségvetési támogatásról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

102/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

103/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

104/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01., 2026. 01. 01.

 

105/2025. (V. 14.) Korm. rendelet

az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 50/2025. (III. 24.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

11/2025. (V. 14.) MNB rendelet

a felügyeleti díj megfizetésének, kiszámításának módjáról és feltételeiről szóló 3/2023. (I. 19.) MNB rendelet és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tekintetében lefolytatott egyes engedélyezési és nyilvántartásba vételi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 32/2023. (VII. 19.) MNB rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

5/2025. (V. 14.) IM rendelet

a közjegyzői nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről

Hatályos: 2025. 06. 14.

 

7/2025. (V. 14.) KKM rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 9/2024. (VI. 10.) KKM rendelet jogharmonizációs célú és címrendi módosítással összefüggő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

11/2025. (V. 14.) MK rendelet

a drogériai termékek árának csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 93/2025. (V. 8.) Korm. rendelettel összefüggő kereskedői tájékoztatásról

Hatályos: 2025. 05. 19.

 

13/2025. (V. 14.) NGM rendelet

a települési önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján 2025. május hónapban teljesítendő fizetési kötelezettség összegéről

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

1144/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a BYD Company Limited, a BYD Europe Holding Korlátolt Felelősségű Társaság, a BYD Auto Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság, a BYD Electric Bus & Truck Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság és a BYD Smart Device Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság nagybefektetőkkel való stratégiai együttműködési megállapodás megkötéséről

 

1145/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a szegedi ipari terület bővítésével összefüggő beruházások és infrastruktúra-fejlesztések megvalósításához kapcsolódó további döntésekről

 

1146/2025. (V. 14.) Korm. határozat

az Akkumulátoripari Piacfelügyeleti Hatóság és Kompetenciaközpont létrehozásával kapcsolatos feladatokról

 

1147/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a Magyarország és az Üzbég Köztársaság között a kiadatásról szóló szerződés szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

 

1148/2025. (V. 14.) Korm. határozat

az egyes gyakorlatoknak a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő ingatlanon kívül történő végrehajthatóságáról szóló 1386/2024. (XII. 9.) Korm. határozat módosításáról

 

1149/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a mesterséges intelligenciáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges intézkedésekről szóló 1301/2024. (IX. 30.) Korm. határozatban foglalt feladatok végrehajtásáról

 

1150/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a bevett egyházak közfeladataihoz kapcsolódó rezsiár-növekedés 2025. évi kompenzálásáról

 

1151/2025. (V. 14.) Korm. határozat

az egyházi és a kötelező állami feladatot ellátó nem állami fenntartók közfeladataihoz kapcsolódó rezsiár-növekedés 2025. évi kompenzálásáról

 

1152/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési és szakképző intézményeket érintő 2025. évi egyszeri kiegészítő költségvetési támogatásról

 

1153/2025. (V. 14.) Korm. határozat

a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány tárgyában meghozott kormányhatározat visszavonásáról

 

39/2025. (V. 14.) ME határozat

monitoring bizottságok elnökeinek kinevezéséről és monitoring bizottságok elnökeinek felmentéséről

 

28/2025. NVB határozat

országos népszavazási kezdeményezés hitelesítése tárgyában

 

Módosított jogszabályok

 

626/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet

a külképviseletek gazdálkodásáról

Módosítja: 100/2025. (V. 14.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet

az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról

Módosítja: 102/2025. (V. 14.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet

egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról

Módosítja: 103/2025. (V. 14.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Módosítja: 104/2025. (V. 14.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 15., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01., 2026. 01. 01.

 

3/2023. (I. 19.) MNB rendelet

a felügyeleti díj megfizetésének, kiszámításának módjáról és feltételeiről

Módosítja: 11/2025. (V. 14.) MNB r.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

32/2023. (VII. 19.) MNB rendelet

a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tekintetében lefolytatott egyes engedélyezési és nyilvántartásba vételi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról

Módosítja: 11/2025. (V. 14.) MNB r.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

9/2024. (VI. 10.) KKM rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 7/2025. (V. 14.) KKM r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

1386/2024. (XII. 9.) Korm. határozat

egyes gyakorlatoknak a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő ingatlanon kívül történő végrehajthatóságáról

Módosítja: 1148/2025. (V. 14.) Korm. h.

 

22/2023. (III. 13.) ME határozat

monitoring bizottságok elnökeinek kinevezéséről és monitoring bizottságok elnökeinek felmentéséről

Módosítja: 39/2025. (V. 14.) ME h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

50/2025. (III. 24.) Korm. rendelet

az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról

Hatályon kívül helyezi: 105/2025. (V. 14.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

1286/2020. (VI. 4.) Korm. határozat

a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány alapítói jogainak a Magyar Művészeti Akadémia részére történő ingyenes átruházásáról

Visszavonta: 1153/2025. (V. 14.) Korm. határozat.

 

10/2020. (I. 31.) ME határozat

a Vidékfejlesztési Program monitoring bizottsága és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program monitoring bizottsága elnökének felmentéséről, valamint a monitoring bizottságok elnökének kinevezéséről

Visszavonta: 39/2025. (V. 14.) ME határozat.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/57.

Megjelent: 2025. 05. 17.

 

Új jogszabályok

 

106/2025. (V. 17.) Korm. rendelet

a „Gerecse 50 Teljesítménytúra” megnevezésű rendezvény elhalasztásáról szóló 75/2025. (IV. 10.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

107/2025. (V. 17.) Korm. rendelet

a mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos különleges viszonossági intézkedésekről szóló 94/2025. (V. 8.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

14/2025. (V. 17.) BM rendelet

a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer hatósági tárolása és a fegyverekkel, lőszerekkel kapcsolatos tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

14/2025. (V. 17.) ÉKM rendelet

a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló 47/2024. (XII. 30.) ÉKM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

2/2025. (V. 17.) HM határozat

a 2025. évi gyakorlatok és kiképzések, valamint ezekkel kapcsolatos áthaladások engedélyezéséről szóló 1/2024. (XII. 16.) HM határozat módosításáról

 

Módosított jogszabályok

 

50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet

a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer hatósági tárolása és a fegyverekkel, lőszerekkel kapcsolatos tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjairól

Módosítja: 14/2025. (V. 17.) BM r.

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

47/2024. (XII. 30.) ÉKM rendelet

a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól

Módosítja: 14/2025. (V. 17.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

1/2024. (XII. 16.) HM határozat

a 2025. évi gyakorlatok és kiképzések, valamint ezekkel kapcsolatos áthaladások engedélyezéséről

Módosítja: 2/2025. (V. 17.) HM h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

75/2025. (IV. 10.) Korm. rendelet

a „Gerecse 50 Teljesítménytúra” megnevezésű rendezvény elhalasztásáról

Hatályon kívül helyezi: 106/2025. (V. 17.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

94/2025. (V. 8.) Korm. rendelet

a mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos különleges viszonossági intézkedésekről

Hatályon kívül helyezi: 107/2025. (V. 17.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire itt iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti EU jogász 2025. 19 – 20. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 19. és a 20. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 5.)

Megjelent: 2025. 05. 05.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. január 28-i (EU) 2025/855 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2021/931 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott szabályozástechnikai standardoknak az árukockázati kategóriába sorolt vételi és eladási opciók felügyeleti deltájának kiszámítására szolgáló képlet meghatározása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2025. február 28-i (EU) 2025/870 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a Chicagói Egyezmény rendelkezéseire tett hivatkozások tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 25.

 

A POLITIKAI ÉS BIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 2025. április 29-i (KKBP) 2025/850 HATÁROZATA

az Európai Unió ukrajnai polgári biztonsági ágazati reformra vonatkozó tanácsadó missziója (EUAM Ukrajna) misszióvezetője megbízatásának meghosszabbításáról (EUAM Ukrajna/1/2025)

Hatályos: 2025. 04. 29.

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/853 HATÁROZATA

a mobil berendezésekkel kapcsolatos nemzetközi érdekekről szóló egyezmény sínpályához kötött járművekkel kapcsolatos kérdéseiről szóló luxembourgi jegyzőkönyv alapján létrehozott felügyelő hatóság második ülésén az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2025. 04. 14.

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/852 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a Szlovák Köztársaságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 26. cikke (1) bekezdésének a) pontjától, valamint 168. és 168a. cikkétől eltérő különös intézkedés bevezetésére történő felhatalmazásáról

Hatályos: 2025. 05. 05.

 

A BIZOTTSÁG 2025. április 29-i (EU) 2025/858 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2023/2447 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 05.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a glükozil-heszperidin új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 végrehajtási rendelet módosításáról szóló, 2025. január 30-i (EU) 2025/167 bizottsági végrehajtási rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2021. március 1-i (EU) 2021/931 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a 277. cikk (5) bekezdésének alkalmazásában az egy vagy egynél több lényeges kockázati tényezővel rendelkező származtatott ügyletek azonosítására szolgáló módszert, a kamatlábkockázati kategóriába sorolt vételi és eladási opciók felügyeleti deltájának kiszámítására szolgáló képletet, valamint a 279a. cikk (3) bekezdésének a) és b) pontja alkalmazásában a partner-hitelkockázatra vonatkozó sztenderd módszer keretében az elsődleges kockázati tényezőben vagy az adott kockázati kategóriában a leglényegesebb kockázati tényezőben az ügylet hosszú vagy rövid pozíció jellegének megállapítására szolgáló módszert meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. január 28-i (EU) 2025/855 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 25.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2018. július 4-i (EU) 2018/1139 RENDELETE

a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. február 28-i (EU) 2025/870 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2447 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. április 29-i (EU) 2025/858 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 05.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 6.)

Megjelent: 2025. 05. 06.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/872 IRÁNYELVE

az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló 2011/16/EU irányelv módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

MEGÁLLAPODÁS

Kanada és az Európai Unió között az utasnyilvántartási adatállomány adatainak továbbításáról és kezeléséről

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/851 HATÁROZATA

a Kanada és az Európai Unió közötti, az utasnyilvántartási adatállomány adatainak továbbításáról és kezeléséről szóló megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről

Hatályos: 2025. 04. 14.

 

A TANÁCS ÉRTESÍTÉSE

az Európai Unió és az Elefántcsontparti Köztársaság közötti, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról, az erdészeti irányításról és a fatermékek Európai Unióba irányuló kereskedelméről szóló önkéntes partnerségi megállapodás (FLEGT) hatálybalépéséről [2025/865]

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/808 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2015/408 végrehajtási rendeletnek a gamma-cihalotrinnak, az ipkonazolnak és az oxamilnak a helyettesítésre jelölt anyagként besorolt hatóanyagok jegyzékéből való törlése tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/831 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az „AWPF Calcium Hypochlorite BPF” biocid termékcsalád 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/833 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a lenacil hatóanyagnak az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyása meghosszabbításáról, valamint az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet és az (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/834 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Chlorine” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/835 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Argentínából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámnak az (EU) 2016/1037 európai parlamenti és tanácsi rendelet 18. cikke szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követő kivetéséről

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/839 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az „Oxivir Excel BPF” biocid termékcsalád 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/845 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az elemi vas hatóanyagnak az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, kis kockázatú hatóanyagként történő jóváhagyásáról, valamint az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2025. április 30-i (EU) 2025/864 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Finnország számára megállapított 2025. évi lazachalászati kvótának a 2024. évi túlhalászás miatt történő csökkentéséről

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a Kínai Népköztársaságból származó glioxilsav behozatalára vonatkozó ideiglenes vám kivetéséről szóló, 2025. március 21-i (EU) 2025/591 bizottsági végrehajtási rendelethez

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés részes felei 2026. évi felülvizsgálati konferenciája sikeres kimenetele elősegítésének támogatásáról szóló, 2025. március 27-i (EU) 2025/646 tanácsi határozathoz

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2011. február 15-i 2011/16/EU IRÁNYELVE

az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről és a 77/799/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/872 IRÁNYELVE

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2015. március 11-i (EU) 2015/408 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/808 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2011. május 25-i 540/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/833 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2015. március 11-i (EU) 2015/408 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/833 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2011. május 25-i 540/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 5-i (EU) 2025/845 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 26.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 7.)

Megjelent: 2025. 05. 07.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/866 HATÁROZATA

az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina közötti, az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és Bosznia-Hercegovina büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésért felelős illetékes hatóságai közötti együttműködésről szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről

Hatályos: 2025. 04. 14.

 

MEGÁLLAPODÁS

az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina között az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és Bosznia-Hercegovina büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésért felelős illetékes hatóságai közötti együttműködésről

 

A BIZOTTSÁG INFORMÁCIÓJA

az áruk tir-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény (1975. évi TIR-egyezmény) módosításáról

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 6-i (EU) 2025/842 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelő nyomon követéséről és jelentéséről szóló (EU) 2018/2066 bizottsági végrehajtási rendelet egyes nyelvi változatainak helyesbítéséről

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 6-i (EU) 2025/846 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a természetes személyek határokon átnyúló személyazonosság-megfeleltetése tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 6-i (EU) 2025/847 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az európai digitális személyiadat-tárcák biztonságának megsértésére adott reakciók tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 6-i (EU) 2025/848 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az adattárca-igénybevevők nyilvántartásba vétele tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 6-i (EU) 2025/849 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a tanúsított európai digitális személyiadat-tárcák listájával kapcsolatban a Bizottság és az együttműködési csoport részére benyújtandó információk tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2025. 05. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2025. április 30-i (EU) 2025/859 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2024/2207 végrehajtási határozatnak a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedések tekintetében való módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2025. április 30-i (EU) 2025/871 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2019/450 végrehajtási határozatnak a hőszigetelő fóliákra mint azokra az anyagokra vonatkozó akadályra, amelyek relevánsak a belső levegő minősége szempontjából, a szigetelő üvegezett egységekhez készített, bevonattal rendelkező polietilén-tereftalát alapú fóliákra és más építési termékekre vonatkozó európai értékelési dokumentumok hivatkozásainak közzététele tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a fluortartalmú üvegházhatású gázokról, az (EU) 2019/1937 irányelv módosításáról és az 517/2014/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2024. február 7-i (EU) 2024/573 európai parlamenti és tanácsi rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2024. augusztus 29-i (EU) 2024/2207 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes sürgősségi intézkedésekről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. április 30-i (EU) 2025/859 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2019. március 19-i (EU) 2019/450 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az építési termékekre vonatkozó, a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet támogatására kidolgozott európai értékelési dokumentumok közzétételéről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. április 30-i (EU) 2025/871 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 07.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 8.)

Megjelent: 2025. 05. 08.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. február 3-i (EU) 2025/878 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2022/2059 felhatalmazáson alapuló rendeletben, az (EU) 2022/2060 felhatalmazáson alapuló rendeletben és az (EU) 2023/1577 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott szabályozástechnikai standardoknak az utótesztelésre és az eredményvizsgálatra vonatkozó követelmények technikai részletei, a kockázati tényezők modellezhetőségének értékelésére szolgáló kritériumok, valamint a devizaárfolyam-kockázat és az árukockázat nem kereskedési könyvben történő kezelése tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. február 25-i (EU) 2025/880 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2019/287 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Európai Unió és a Chilei Köztársaság közötti ideiglenes kereskedelmi megállapodásban foglalt különös rendelkezések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 7-i (EU) 2025/854 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a növényi és állati eredetű élelmiszerekben, illetve azok felületén található növényvédőszer-maradékok határértékeinek való megfelelés biztosítására, valamint a fogyasztók ilyen növényvédőszer-maradékokból eredő expozíciójának értékelésére irányuló, a 2026., a 2027. és a 2028. évre vonatkozó többéves összehangolt uniós ellenőrzési programról és az (EU) 2024/989 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 7-i (EU) 2025/881 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2019/1085 és az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek az 1-metilciklopropén hatóanyag jóváhagyási feltételei tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2025. március 14-i (EU) 2025/876 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendelet 35. cikke értelmében vett piaci feltételek fennmaradása az alicantei és az ibizai repülőterek egyes közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásai tekintetében való teljesüléséről szóló (EU) 2019/2174 végrehajtási határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 08.

 

AZ EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI UNIÓ, AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG ÉS TAGÁLLAMAIK, MÁSRÉSZRŐL AZ ÖRMÉNY KÖZTÁRSASÁG KÖZÖTTI ÁTFOGÓ ÉS MEGERŐSÍTETT PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁS ÁLTAL LÉTREHOZOTT PARTNERSÉGI BIZOTTSÁG 2024. október 25-i 1/2024 HATÁROZATA

a közvetítői mechanizmus, az eljárási szabályzat és a magatartási kódex elfogadásáról [2025/861]

Hatályos: 2024. 10. 25.

 

AZ EFTA FELÜGYELETI HATÓSÁG 2025. február 26-i 019/25/COL FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

a víziállatokat érintő egyes betegségek hatásának az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet 226. cikke (3) bekezdésével összhangban történő korlátozására irányuló norvég és izlandi nemzeti intézkedések jóváhagyásáról szóló 203/21/COL felhatalmazáson alapuló határozat II. mellékletének módosításáról [2025/879]

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 3/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/721]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 2/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/722]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 6/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/724]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 15/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/725]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 16/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/726]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 18/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/727]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 11/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) és II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/729]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 25/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/730]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 17/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/731]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 30/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2025/732]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 14/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/733]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 7/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/734]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 13/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/735]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 5/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/736]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 26/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2025/738]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 37/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításáról [2025/739]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 29/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XI. mellékletének (Elektronikus hírközlés, audiovizuális szolgáltatások és információs társadalom) módosításáról [2025/740]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 22/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/741]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 24/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/742]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 27/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2025/743]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 19/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/744]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 20/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/745]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 12/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) és II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/746]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 10/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) és II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/747]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 9/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/748]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. január 9-i 1/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás), X. mellékletének (A szolgáltatásokról általában) és (a 101. cikkben hivatkozott listáról szóló) 37. jegyzőkönyvének módosításáról [2025/749]

Hatályos: 2025. 01. 09.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 4/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/750]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 8/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növényegészségügyi kérdések) módosításáról [2025/758]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 36/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításáról [2025/759]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 32/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2025/760]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 31/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2025/761]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 28/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XI. mellékletének (Elektronikus hírközlés, audiovizuális szolgáltatások és információs társadalom) módosításáról [2025/762]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 33/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2025/763]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 23/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/764]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 20-i 41/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2025/765]

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 35/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2025/766]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 34/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2025/767]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 38/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás XXII. mellékletének (Társasági jog) módosításáról [2025/768]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 39/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodásnak a borkereskedelem technikai akadályainak felszámolásáról szóló 47. jegyzőkönyve módosításáról [2025/769]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 20-i 40/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2025/770]

Hatályos: 2025. 02. 21.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 20-i 42/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2025/771]

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2025. február 7-i 21/2025 HATÁROZATA

az EGT-megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2025/777]

Hatályos: 2025. 02. 08.

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2022. június 14-i (EU) 2022/2059 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az 575/2013/EU rendelet 325bf. és 325bg. cikke szerinti utótesztelési és eredményvizsgálati követelmények technikai részleteit meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. február 3-i (EU) 2025/878 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2022. június 14-i (EU) 2022/2060 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 575/2013 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kockázati tényezők belső modellen alapuló módszer szerinti modellezhetőségének az említett rendelet 325be. cikkének (3) bekezdése szerinti értékelésére vonatkozó kritériumokat, és az említett értékelés gyakoriságát meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. február 3-i (EU) 2025/878 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2023. április 20-i (EU) 2023/1577 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a devizaárfolyam-kockázatnak vagy árukockázatnak kitett nem kereskedési könyvi pozíciók tekintetében a piaci kockázat szavatolótőke-követelményeinek kiszámítására, valamint e pozícióknak az alternatív belső modellen alapuló módszer szerinti kötelező utótesztelési követelmény és eredményvizsgálatra vonatkozó követelmény alkalmazása céljából történő kezelésére vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. február 3-i (EU) 2025/878 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2019. február 13-i (EU) 2019/287 RENDELETE

az Európai Unió és harmadik országok között megkötött egyes kereskedelmi megállapodásokban foglalt kétoldalú védzáradékok és a kedvezmények ideiglenes visszavonását lehetővé tevő egyéb mechanizmusok végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. február 25-i (EU) 2025/880 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 11.

 

A BIZOTTSÁG 2019. június 25-i (EU) 2019/1085 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1-metil-ciklopropén hatóanyagnak a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyása meghosszabbításáról, valamint az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének és az (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének módosításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 7-i (EU) 2025/881 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2011. május 25-i 540/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. május 7-i (EU) 2025/881 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2025. 05. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2019. december 17-i (EU) 2019/2174 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendelet 35. cikke értelmében vett piaci feltételeknek az alicantei és az ibizai repülőterek egyes közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásai tekintetében való teljesüléséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2025. március 14-i (EU) 2025/876 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2025. 05. 08.

 

AZ EFTA FELÜGYELETI HATÓSÁG 2021. július 16-i 203/21/COL FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

a víziállatokat érintő egyes betegségek hatásának az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet 226. cikke (3) bekezdésével összhangban történő korlátozására irányuló norvég és izlandi nemzeti intézkedések jóváhagyásáról és az 58/16/COL-D határozat hatályon kívül helyezéséről [2021/1957]

Módosítja: AZ EFTA FELÜGYELETI HATÓSÁG 2025. február 26-i 019/25/COL FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2024. április 2-i (EU) 2024/989 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a növényi és állati eredetű élelmiszerekben, illetve azok felületén található növényvédőszermaradékok határértékeinek való megfelelés biztosítására, valamint a fogyasztók ilyen növényvédőszer-maradékokból eredő expozíciójának értékelésére irányuló, a 2025., a 2026. és a 2027. évre vonatkozó többéves összehangolt uniós ellenőrzési programról és az (EU) 2023/731 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2025. május 7-i (EU) 2025/854 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 12.)

Megjelent: 2025. 05. 12.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. február 26-i (EU) 2025/693 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az Európai Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak a tagállamokba irányuló kiküldetéseire vonatkozó díjtáblázat felülvizsgálatáról

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 8-i (EU) 2025/863 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban a 2025. március 31. és 2025. június 29. közötti vonatkozási időponttal történő adatszolgáltatás céljára a biztosítástechnikai tartalékok és az alapvető szavatolótőke kiszámítására vonatkozó technikai információk meghatározásáról

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/860 HATÁROZATA

a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott egyes veszélyes vegyi anyagok és peszticidek előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási eljárásáról szóló rotterdami egyezmény Feleinek Konferenciáján az említett egyezménynek és III. mellékletének, valamint az egyezmény Felei Konferenciája eljárási szabályzatának egyes módosításai tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2025. 04. 14.

 

A TANÁCS 2025. április 23-i (EU) 2025/868 HATÁROZATA

a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló stockholmi egyezmény Részes Felei Konferenciájának tizenkettedik ülésén a speciális kivételek meghosszabbítására irányuló kérelmek és az említett egyezmény A. mellékletének módosítására irányuló javaslatok tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

A TANÁCS 2025. április 14-i (EU) 2025/869 HATÁROZATA

a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló bázeli egyezmény Részeseinek tizenhetedik Konferenciáján az egyezménynek és mellékleteinek egyes módosításai tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2025. 04. 14.

 

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 2025. április 24-i (EU) 2025/873 HATÁROZATA

a Központi Bankok Európai Rendszere szolgáltatásainak az illetékes hatóságok általi igénybevételéről szóló (EU) 2022/1981 határozat (EKB/2022/33) módosításáról (EKB/2025/13)

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 2025. április 24-i (EU) 2025/874 HATÁROZATA

a Központi Bankok Európai Rendszere szolgáltatásainak az illetékes hatóságok és az együttműködő hatóságok általi igénybevételéről szóló (EU) 2022/1982 határozat (EKB/2022/34) módosításáról (EKB/2025/14)

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

A BÍRÓSÁG 2025. április 1-i HATÁROZATA

a tárgyalások közvetítése lebonyolításának szabályairól és módjairól [2025/857]

Hatályos: 2025. 06. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 13.)

Megjelent: 2025. 05. 13.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (EU) 2025/886 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2019/796 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2025. 05. 14.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 12-i (EU) 2025/877 RENDELETE

az 1223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az egyes rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok kozmetikai termékekben való felhasználása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 06. 02.

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (KKBP) 2025/887 HATÁROZATA

az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2019/797 határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 14.

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (KKBP) 2025/889 HATÁROZATA

a nonproliferációval és leszereléssel foglalkozó független szellemi műhelyek európai hálózatának támogatásáról

Hatályos: 2025. 05. 12.

 

A TANÁCS 2025. május 5-i (EU) 2025/894 HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió, másrészről a Kenyai Köztársaság, a Kelet-afrikai Közösség tagja közötti gazdasági partnerségi megállapodással létrehozott GPM Tanácsban és vezető tisztviselők bizottságában a GPM Tanács eljárási szabályzatának, a vitarendezésre vonatkozó eljárási szabályzatnak és a választott bírók és közvetítők magatartási kódexének, valamint a vezető tisztviselők bizottsága eljárási szabályzatának elfogadásával kapcsolatban az Európai Unió nevében képviselendő álláspontról

Hatályos: 2025. 05. 05.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 14.)

Megjelent: 2025. 05. 14.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2025. május 13-i (EU) 2025/903 RENDELETE

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 12-i (EU) 2025/900 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit és baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeiben a Kanadára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 12-i (EU) 2025/902 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2023/594 végrehajtási rendelet I. mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A TANÁCS 2025. május 13-i (KKBP) 2025/904 HATÁROZATA

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 13-i (EU) 2025/875 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a közös biometrikus megfeleltetési szolgáltatás működése kezdő időpontjának az (EU) 2019/817 és (EU) 2019/818 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról

Hatályos: 2025. 05. 14.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 15.)

Megjelent: 2025. 05. 15.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 14-i (EU) 2025/882 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/1378 bizottsági végrehajtási rendeletnek egyes ellenőrző szervezeteknek az (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet 46. cikkével összhangban az ökológiai termékek Unióba történő behozatala céljából harmadik országokban ellenőrzések elvégzésére és ökológiai tanúsítványok kiállítására jogosultként való elismerése tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 14-i (EU) 2025/883 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/2325 végrehajtási rendeletnek az ökológiai termékek Unióba történő behozatala tekintetében elismert egyes harmadik országok, ellenőrző hatóságok és ellenőrző szervek tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 18.

 

A TANÁCS 2025. május 12-i (EU) 2025/915 HATÁROZATA

a Kereskedelmi Világszervezetben az elektronikus kereskedelemről szóló megállapodásnak a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezménybe történő belefoglalásával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspont meghatározásáról

Hatályos: 2025. 05. 12.

 

A BIZOTTSÁG 2024. október 31-i (EU) 2025/892 HATÁROZATA

a Franciaország által a Française des Jeux javára végrehajtott SA.56399 és SA.56634 (2021/C) (korábbi 2020/FC) számú intézkedésről

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 14-i (EU) 2025/893 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2022/2191 végrehajtási határozatnak a digitális, továbbfejlesztett, zsinór nélküli távközlési eszközökre, a kis hatótávolságú eszközökre, a műholdas rendszerekre, a széles és szélesebb sávú adatátviteli rendszerekre, a nemzetközi mobil távközlési rendszerekre, a légiforgalmi és meteorológiai radarokra, az 5 és 6 GHz-es WAS-/RLAN-berendezésekre, a vezeték nélküli digitális videoátviteli összeköttetésekre, valamint a fejlett, földi mozgást irányító és ellenőrző rendszerekre vonatkozó harmonizált szabványok tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 12-i (EU) 2025/896 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2023/2447 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

AZ EFTA-ÁLLAMOK ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGÁNAK 2025. január 27-i 1/2025/SC SZÁMÚ HATÁROZATA

a 2021-2028 közötti időszakra vonatkozó EGT Finanszírozási Mechanizmus végrehajtásáról szóló rendelet jóváhagyásáról [2025/907]

Hatályos: 2025. 01. 27.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

az (EU) 2022/2554 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az IKT-kockázatkezelési eszközöket, módszereket, folyamatokat és szabályzatokat, valamint az egyszerűsített IKT-kockázatkezelési keretrendszert meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2024. március 13-i (EU) 2024/1774 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelethez

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (V. 16.)

Megjelent: 2025. 05. 16.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 15-i (EU) 2025/888 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a „Pastel de feijo de Torres Vedras” (OFJ) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2025. 06. 05.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 15-i (EU) 2025/890 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Bahreinből, az Egyiptomból és a Thaiföldről származó folytonosüvegrostszál termékek behozatalára vonatkozó nyilvántartásba vételi kötelezettség bevezetéséről

Hatályos: 2025. 05. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 15-i (EU) 2025/897 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a kikötők jegyzékbe vételének az (EU) 2024/1474 végrehajtási rendelet II. fejezetével összhangban történő jóváhagyásáról

Hatályos: 2025. 05. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 15-i (EU) 2025/916 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Olaszország számára megállapított 2025. évi halászati erőkifejtésnek az előző évben történt túlhalászás miatti csökkentéséről

Hatályos: 2025. 05. 23.

 

A TANÁCS 2025. május 13-i (EU) 2025/938 HATÁROZATA

a Számvevőszék egy tagjának kinevezéséről

Hatályos: 2025. 05. 13.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 14-i (EU) 2025/895 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2023/941 végrehajtási határozatnak a hallásvédőkre, az egyéni zuhanásvédelmi felszerelésre, a hegymászó felszerelésre, térdvédőkre, a kullancscsípés ellen védelmet nyújtó ruházatra, valamint villamosan szigetelő védősisakokra vonatkozó, az (EU) 2016/425 európai parlamenti és tanácsi rendelet támogatása céljából kidolgozott harmonizált szabványok tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 13-i (EU) 2025/909 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2024/2207 végrehajtási határozatnak a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedések tekintetében való módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

A BIZOTTSÁG 2025. május 15-i (EU) 2025/948 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és kecskehimlő bulgáriai előfordulásával kapcsolatos egyes ideiglenes sürgősségi intézkedésekről

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett EU hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. hírleveleire a  https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

Az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldal, melyen a fenti jogszabályok magyar nyelven is elérhetők, a következő címen található https://eur-lex.europa.eu/homepage.html?locale=hu

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti jogász 2025. 17 – 18. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 17. héten a Magyar Közlöny 47 – 49. számai, a 18. héten az 50 – 51. számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/47.

Megjelent: 2025. 04. 22.

 

Új jogszabályok

 

83/2025. (IV. 22.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet, továbbá a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásának, a befogadás és a támogatás mértéke megállapításának, valamint a támogatás megváltoztatásának részletes szabályairól szóló 452/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01., 2025. 05. 22.

 

84/2025. (IV. 22.) Korm. rendelet

az innovációt, a felsőoktatást és a szakképzést érintő kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 23., 2025. 09. 01.

 

10/2025. (IV. 22.) AM rendelet

a mezőgazdasági termesztő berendezésben bekövetkezett viharkárok részbeni kompenzálásáról

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

11/2025. (IV. 22.) AM rendelet

a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

12/2025. (IV. 22.) AM rendelet

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 30., 2025. 11. 01.

 

1124/2025. (IV. 22.) Korm. határozat

a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1527/2023. (XII. 1.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

1125/2025. (IV. 22.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1501/2023. (XI. 16.) Korm. határozat és az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz kiemelt projektjeinek megállapításáról szóló 1042/2024. (III. 4.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

1126/2025. (IV. 22.) Korm. határozat

a 2025. évi Nemzetközi Fair Play Nap és díjátadó gála megrendezéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről

 

1127/2025. (IV. 22.) Korm. határozat

egyes köznevelési intézmények halaszthatatlan férőhelybővítési igényeihez szükséges forrásbiztosításról

 

1128/2025. (IV. 22.) Korm. határozat

a mezőgazdasági termelők mezőgazdasági vízszolgáltatással kapcsolatos 2025. évi terheinek átvállalásáról és a mezőgazdasági vízszolgáltatók vízszolgáltatási díjának központi költségvetésből történő biztosításáról

 

28/2025. (IV. 22.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között az Esztergom és Štúrovo (Párkány) települések közötti, Duna-hidat is magába foglaló közúti kapcsolat nyomvonaláról és határmetszéspontjáról szóló Megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

Módosított jogszabályok

 

96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról

Módosítja: 83/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 22.

 

452/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet

a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásának, a befogadás és a támogatás mértéke megállapításának, valamint a támogatás megváltoztatásának részletes szabályairól

Módosítja: 83/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

19/2012. (II. 22.) Korm. rendelet

a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23., 2025. 09. 01.

 

230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet

a felsőoktatási szakképzésről és a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

283/2012. (X. 4.) Korm. rendelet

a tanárképzés rendszeréről, a szakosodás rendjéről és a tanárszakok jegyzékéről

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet

a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet

a felsőoktatási felvételi eljárásról

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet

a nemzeti felsőoktatási kiválóságról

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet

a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet

a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról

Módosítja: 84/2025. (IV. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 23., 2025. 09. 01.

 

152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet

a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól

Módosítja: 11/2025. (IV. 22.) AM r.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

68/2020. (XII. 23.) AM rendelet

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól

Módosítja: 12/2025. (IV. 22.) AM r.

Hatályos: 2025. 04. 30., 2025. 11. 01.

 

1527/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1124/2025. (IV. 22.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

1501/2023. (XI. 16.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1125/2025. (IV. 22.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

1042/2024. (III. 4.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz kiemelt projektjeinek megállapításáról

Módosítja: 1125/2025. (IV. 22.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 04. 23.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/48.

Megjelent: 2025. 04. 24.

 

Új jogszabályok

 

85/2025. (IV. 24.) Korm. rendelet

nemzeti gyásznap elrendeléséről

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/49.

Megjelent: 2025. 04. 24.

 

Új jogszabályok

 

2025. évi V. törvény

az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő egyes törvénymódosításokról

Hatályos: 2025. 04. 25., 2026. 01. 01.

 

2025. évi VI. törvény

a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Annex 1. és Annex 2. módosításainak kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2025. évi VII. törvény

az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének tagjai közötti partnerségi megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2025. évi VIII. törvény

az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2025. évi IX. törvény

az egyes állami tulajdonban lévő részvénytársaságokkal kapcsolatos törvények módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 25., 2025. 05. 01., 2025. 05. 02.

 

2025. évi X. törvény

az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 25., 2026. 01. 01.

 

2025. évi XI. törvény

a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

86/2025. (IV. 24.) Korm. rendelet

egyes kormányrendeleteknek a fogyatékossággal élő személyeket érintő, az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

87/2025. (IV. 24.) Korm. rendelet

a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság tőkekiegyenlítési rendszeréről

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

88/2025. (IV. 24.) Korm. rendelet

a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 25., 2025. 07. 15., 2025. 08. 01.

 

8/2025. (IV. 24.) MNB rendelet

a „150 éve alakultak meg a területi ügyvédi kamarák” ezüst emlékérme kibocsátásáról

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

9/2025. (IV. 24.) MNB rendelet

a „150 éve alakultak meg a területi ügyvédi kamarák” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

9/2025. (IV. 24.) MK rendelet

a telephely biztonsági tanúsítvány és az egyszerűsített telephely biztonsági tanúsítvány kiadásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj részletes szabályairól

Hatályos: 2025. 05. 25.

 

10/2025. (IV. 24.) MK rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 17/2022. (XII. 1.) MK rendeletnek a 2025. évi felhasználási szabályok megállapításával összefüggő módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

1129/2025. (IV. 24.) Korm. határozat

az EFOP Plusz_6.3.1-23-2024-00001 azonosító számú, „Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása” elnevezésű projekt többletforrásának biztosításáról a kisgyermekes családok anyagi terheinek csökkentése érdekében javasolt intézkedésről

 

1130/2025. (IV. 24.) Korm. határozat

fejezetek közötti és a Központi Maradványelszámolási Alapból történő előirányzat-átcsoportosításról

 

29/2025. (IV. 24.) ME határozat

a Magyar-Örmény Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság magyar társelnökének kinevezéséről

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

Módosított jogszabályok

 

1993. évi III. törvény

a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

1997. évi LXXXI. törvény

a társadalombiztosítási nyugellátásról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2001. évi LXIV. törvény

a kulturális örökség védelméről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2003. évi C. törvény

az elektronikus hírközlésről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2003. évi CXXV. törvény

az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2004. évi I. törvény

a sportról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2004. évi II. törvény

a mozgóképről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2007. évi LXXIV. törvény

a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2007. évi LXXX. törvény

a menedékjogról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2007. évi LXXXVI. törvény

a villamos energiáról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2008. évi XL. törvény

a földgázellátásról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2010. évi CLXXXV. törvény

a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2011. évi CXI. törvény

az alapvető jogok biztosáról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2011. évi CCIV. törvény

a nemzeti felsőoktatásról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2011. évi CCIX. törvény

a víziközmű-szolgáltatásról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2012. évi LXXXVIII. törvény

a termékek piacfelügyeletéről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2013. évi CCXL. törvény

a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2015. évi CV. törvény

a természetes személyek adósságrendezéséről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2016. évi XXX. törvény

a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2018. évi CXXV. törvény

a kormányzati igazgatásról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2019. évi LXXX. törvény

a szakképzésről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2019. évi CVII. törvény

a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2021. évi XCIII. törvény

a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

2023. évi XC. törvény

a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2023. évi C. törvény

a magyar építészetről

Módosítja: 2025. évi V. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

1994. évi XLII. törvény

a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról

Módosítja: 2025. évi IX. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2001. évi XX. törvény

a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról

Módosítja: 2025. évi IX. tv.

Hatályos: 2025. 05. 01., 2025. 05. 02.

 

2010. évi LXXV. törvény

az egyszerűsített foglalkoztatásról

Módosítja: 2025. évi X. tv.

Hatályos: 2025. 05. 25., 2026. 01. 01.

 

2012. évi XLI. törvény

a személyszállítási szolgáltatásokról

Módosítja: 2025. évi XI. tv.

Hatályos: 2025. 05. 09.

 

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

18/2007. (II. 20.) Korm. rendelet

a transzeurópai közúthálózatnak a Magyar Köztársaság területén lévő alagútjaira vonatkozó biztonsági minimumkövetelményekről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet

a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet

az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

174/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet

a közigazgatási és az ügykezelői alapvizsgáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet

a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi mentorokról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet

a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

213/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet

az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, az abban foglaltak alóli mentességekre, az autóbuszos személyszállítási szolgáltatási feltételekre, valamint a közúti személyszállítási üzletszabályzatra vonatkozó szabályokról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet

a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

195/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet

a térségi, az elővárosi, a városi és a helyi működési engedély alapján, valamint a kisvasút és a múzeumvasút által végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet

az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

416/2017. (XII. 18.) Korm. rendelet

a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet

a kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

2018. évi LXXV. törvény

a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

162/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet

a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvényben foglalt kötelezettségek teljesítése ellenőrzésének részletes szabályairól

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

2019. évi LXXX. törvény

a szakképzésről

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet

a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

200/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet

a nemzetközi szervezeteknél nemzeti szakértőként történő foglalkoztatásról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet

a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

191/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet

a gyermekvédelmi intézményben foglalkoztatott személyek pszichológiai alkalmassági vizsgálatáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

98/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet

az Egészséges Budapest Program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Módosítja: 86/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 27.

 

35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet

a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 88/2025. (IV. 24.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 04. 25., 2025. 07. 15., 2025. 08. 01.

 

17/2022. (XII. 1.) MK rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 10/2025. (IV. 24.) MK r.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

2011. évi XLII. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről

Hatályon kívül helyezi: 2025. évi VIII. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

2019. évi XII. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről

Hatályon kívül helyezi: 2025. évi VIII. tv.

Hatályos: 2025. 04. 25.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/50.

Megjelent: 2025. 04. 28.

 

Új jogszabályok

 

32/2025. (IV. 28.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a határon átnyúló sürgősségi egészségügyi együttműködésről szóló keretmegállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2025/51.

Megjelent: 2025. 04. 30.

 

Új jogszabályok

 

2025. évi XII. törvény

a nemteljesítő hitelmegállapodások hitelgondozóiról és a nemteljesítő hitelmegállapodások felvásárlóiról

Hatályos: 2025. 05. 16., 2025. 05. 31.

 

89/2025. (IV. 30.) Korm. rendelet

személyi és közlekedési okmányokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

90/2025. (IV. 30.) Korm. rendelet

az egyes hatósági igazolványok kiállítójáról és egyes hatósági döntésekről szóló 22/2025. (II. 25.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

13/2025. (IV. 30.) AM rendelet

a kéknyelv betegség elleni védekezés szabályairól szóló 31/2009. (III. 27.) FVM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 08.

 

14/2025. (IV. 30.) AM rendelet

az egységes kérelemmel igényelhető egyes agrártámogatások eljárási szabályairól szóló 15/2024. (IV. 9.) AM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

12/2025. (IV. 30.) EM rendelet

az Energiaügyi Minisztériumot érintő hatáskörváltozással összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

11/2025. (IV. 30.) ÉKM rendelet

a XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak és központi kezelésű előirányzatainak kezeléséről és felhasználásáról szóló 24/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

3/2025. (IV. 30.) HM rendelet

a honvédelmi ágazatban bekövetkezett balesetek és baleseti veszélyt jelentő rendellenességek bejelentéséről, kivizsgálásáról és nyilvántartásáról

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

4/2025. (IV. 30.) IM rendelet

egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

4/2025. (IV. 30.) KTM rendelet

a kormányablakok működésének személyi és technikai feltételeiről szóló 13/2024. (XII. 23.) KTM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

10/2025. (IV. 30.) NGM rendelet

a 2026. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről

Hatályos: 2026. 01. 01.

 

11/2025. (IV. 30.) NGM rendelet

a munkavédelmi szakmai képesítések fokáról, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

12/2025. (IV. 30.) NGM rendelet

a Regionális Fejlesztési Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság tulajdonosi joggyakorlójának kijelölése érdekében az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről szóló 1/2022. (V. 26.) GFM rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

26/2025. (IV. 30.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról

Hatályos: 2025. 04. 28.

 

Módosított jogszabályok

 

2009. évi CLXII. törvény

a fogyasztónak nyújtott hitelről

Módosítja: 2025. évi XII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

2013. évi CXXXIX. törvény

a Magyar Nemzeti Bankról

Módosítja: 2025. évi XII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

2013. évi CCXXXVII. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Módosítja: 2025. évi XII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

2017. évi LIII. törvény

a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

Módosítja: 2025. évi XII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

2017. évi LXXVIII. törvény

az ügyvédi tevékenységről

Módosítja: 2025. évi XII. tv.

Hatályos: 2025. 05. 16.

 

146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 89/2025. (IV. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

101/1998. (V. 22.) Korm. rendelet

a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 89/2025. (IV. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet

a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról

Módosítja: 89/2025. (IV. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet

a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról

Módosítja: 89/2025. (IV. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

414/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet

a személyazonosító igazolvány kiadása és az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályairól

Módosítja: 89/2025. (IV. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

31/2009. (III. 27.) FVM rendelet

a kéknyelv betegség elleni védekezés szabályairól

Módosítja: 13/2025. (IV. 30.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 08.

 

15/2024. (IV. 9.) AM rendelet

az egységes kérelemmel igényelhető egyes agrártámogatások eljárási szabályairól

Módosítja: 14/2025. (IV. 30.) AM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

58/1999. (XII. 30.) BM rendelet

az okmányirodák működésének személyi és technikai feltételeiről

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

15/2001. (VII. 5.) BM rendelet

az úti okmányok központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

69/2011. (XII. 30.) BM rendelet

a magánútlevél soron kívüli, sürgősségi, valamint azonnali eljárásban történő kiállításáért fizetendő igazgatási szolgáltatási pótdíj megfizetéséről

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

55/2012. (XII. 28.) KIM rendelet

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény hatálya alá tartozó értesítési szolgáltatásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének szabályairól

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

70/2015. (XII. 21.) BM rendelet

az egységes elektronikuskártya-kibocsátás engedélyezésére irányuló hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról, az ezzel kapcsolatos egyes díjak megállapításának szabályairól, valamint az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezésre irányuló hatósági eljárás díjmentességéről

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

36/2019. (X. 15.) BM rendelet

az állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén elhelyezett szolgáltatásazonosító felhasználásával ellenőrizhető jogosultságok köréről

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

19/2024. (XII. 31.) MK rendelet

az egyes okmányok kiállításával és a postai kézbesítéssel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) EM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

24/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet

a XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak és központi kezelésű előirányzatainak kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 11/2025. (IV. 30.) ÉKM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

32/2017. (XII. 27.) IM rendelet

a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról

Módosítja: 4/2025. (IV. 30.) IM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

11/2018. (VI. 12.) IM rendelet

a bűnügyi költségek előlegezéséről

Módosítja: 4/2025. (IV. 30.) IM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

16/2024. (XII. 6.) IM rendelet

az igazságügyi szakértők statisztikai adatszolgáltatásáról, a képzési hozzájárulás bevallásának és megfizetésének szabályairól, valamint az igazságügyi szakértő által vezetett adattovábbítási nyilvántartásról

Módosítja: 4/2025. (IV. 30.) IM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

13/2024. (XII. 23.) KTM rendelet

a kormányablakok működésének személyi és technikai feltételeiről

Módosítja: 4/2025. (IV. 30.) KTM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet

a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 11/2025. (IV. 30.) NGM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

1/2022. (V. 26.) GFM rendelet

az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről

Módosítja: 12/2025. (IV. 30.) NGM r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

11/2022. (V. 2.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról

Módosítja: 26/20025. (IV. 30.) OGY h.

Hatályos: 2025. 04. 28.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

22/2025. (II. 25.) Korm. rendelet

egyes hatósági igazolványok kiállítójáról és egyes hatósági döntésekről

Hatályon kívül helyezi: 90/2025. (IV. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 05. 01.

 

13/2011. (X. 20.) HM rendelet

a honvédelmi ágazatban bekövetkezett baleseti veszélyt jelentő rendellenességek és a balesetek bejelentéséről, kivizsgálásáról és nyilvántartásáról

Hatályon kívül helyezi: 3/2025. (IV. 30.) HM r.

Hatályos: 2025. 05. 15.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire itt iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.