Új panaszkezelő felület az alvállalkozók védelmére
Az Építési és Közlekedési Minisztérium új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére.
A kormányzat és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) között létrejött, tizenegy pontból álló megállapodás ugyanis egy átfogó, ambiciózus szerződést jelent — nem kevesebb, mint 80–90 milliárd forintos becsült értékű adócsökkentési és adóegyszerűsítési csomagra vonatkozóan. E megállapodás célja egyértelmű: tehercsökkentést biztosítani a gazdaság gerincét képező vállalkozásoknak, miközben a közigazgatási adminisztráció is egyszerűbbé válik.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2026. januárjában és februárjában támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez az Egyesült Arab Emírségekbe, Kamerunba, Szerbiába és Ausztriába. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból.
Ebben a rovatban a több mint 50 országban jelenlévő Enterprise Europe Network üzleti, technológiai és kutatás-fejlesztési és innovációs partnerkereső profiljaiból és üzletember találkozóiból válogatunk az egyes ágazatok szereplői számára.
Karácsonyi Apa–Fia Workshop Pécsen – ahol élmény, tanulás és közös alkotás találkozik!
Hamarosan elindul a B Light 2 pályázati felhívás a Magyarország–Horvátország (Interreg VI-A) együttműködési program keretében, amely a magyar–horvát határ menti térségben működő kis- és középvállalkozások (KKV-k) határon átnyúló együttműködéseit támogatja. A korábbi B Light felhívásokban a vállalkozások jellemzően 150 000– 250 000 euró közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhettek el vállalkozásonként, legfeljebb 80%-os támogatási intenzitással.
A kreatív szakmák akkor működnek igazán hatékonyan, amikor egymásra támaszkodva, közös alkotófolyamatban egyesítik tudásukat. Ezt bizonyítja idén is a SIMONYI DIVATSHOW, amely 2025. december 18-án kerül megrendezésre a Baranya Vármegyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolában. A nagyszabású bemutató egyszerre szakmai gyakorlat, művészeti projekt és közösségi élmény, ahol a fodrász-, kozmetikus-, dekoratőr- és fotográfus tanulók valódi projektmunkában dolgoznak együtt.
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
November 18-19-én a kamara képviselői is részt vettek az RTIT>> projekt keretében megrendezett kétnapos találkozón Szófiában. A projektértekezleten a konzorcium tagjai összegyűltek, hogy áttekintsék a befejezett tevékenységeket, tapasztalatokat cseréljenek, és összehangolják a tudásátadáshoz és az innovációs kapacitások erősítéséhez kapcsolódó jövőbeli lépéseket, különös tekintettel az anyagokra.
2026. január 1-jétől a T1041-es nyomtatvány helyett a 08E jelű űrlappal jelenthető be a biztosítotti jogviszony. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzéteszi a mezőazonosítókkal ellátott nyomtatványkép és a kitöltési útmutató tervezetét, hogy segítse az adózók és szoftverfejlesztők felkészülését az alábbi változásokra.
Az EUIPO Pro Bono programja ingyenes tanácsadást kínál képzett szellemi tulajdonjogi szakértőktől az Ön anyanyelvén.
Tudatos márkaépítésben, stabilabb és versenyképesebb piaci jelenlét megépítésében nyújt segítséget a Pécsiközgáz és a Gazek™ közös, hiánypótló képzési programja, a BrandUP! A programra december 10-ig várják a jelentkezéseket – érdemes időben csatlakozni!
Közeledik a kötelező kivitelezői felelősségbiztosítások évfordulója, melynek kamarai adatszolgáltatásával kapcsolatban az alábbiakat szükséges figyelembe venni.
A #Heti1Helyi karácsonyi különkiadásában a kamara összeállított egy csokrot a rendelhető és ajándékozható ajánlatokból helyi vállalkozóktól, hogy segítsünk a választásban.
Szeptember óta a kamara pályaorientációs tanácsadói minden este ellátogattak az általános iskolák szülői értekezleteire, hogy részletes tájékoztatást adjanak a középiskolai továbbtanulás lehetőségeiről. Az őszi időszakban több mint 740 szülővel találkoztunk személyesen. Felmerül a kérdés, hogy miért vált ez ennyire fontossá?
A Network Projects program nemzetközi kutatási és fejlesztési projektek finanszírozásához biztosít hozzáférést. Rugalmasan működik, és kevés korlátozást szab a projektekben részt vevő szervezetekre.
Ebben a rovatban a több mint 50 országban jelenlévő Enterprise Europe Network üzleti, technológiai és kutatás-fejlesztési és innovációs partnerkereső profiljaiból és üzletember találkozóiból válogatunk az egyes ágazatok szereplői számára.
Az MKIK elindította a SecureBot elnevezésű, díjmentes kiberbiztonsági szolgáltatáscsomagját. Az egyszerű regisztrációt követően díjmentesen használható program az uniós kibervédelmi irányelvnek, a NIS2-nek és a hazai kiberbiztonsági törvénynek való megfelelésben segíti a kkv-kat és jelzi a cégeknek, hogy milyen rosszindulatú, külső támadásoknak lehetnek kitéve.
A kamara a CIRC-UITS nemzetközi projekt aktív partnereként sikeresen mutatta be a kezdeményezést a 2025-ös ELMIA Subcontractor kiállításon. A szakkiállítás Skandinávia legfontosabb találkozóhelye a gyártóipar szereplői számára: több mint ezer kiállító és több tízezer szakmai látogató vesz részt rajta évről évre, hogy megismerje a legújabb technológiákat és ipari innovációkat.
Az Európai Bizottság jelentősen bővíteni szeretné az online fogyasztóvédelmet az EU-ban, többek között szigorúbb szabályokat kíván javasolni az internetes manipuláció ellen, valamint a termékbiztonsági előírások jobb betartatását szorgalmazza – közölte a brüsszeli testület szerdán.