IT-tesztelés, security, NIS2 – a feladatvégzés mellett szemléletet is adnak

Napjainkban nem teljesen azzal a modellel működnek, ahogy azt a cégalapítás előtt megálmodták, de a tulajdonos-cégvezető, Kozák Tibor szerint tudni kell váltani. Tavaly jött létre a Logra Kft., amelynek alapítói egyrészről az IT-tudást, a másik oldalról pedig az üzleti oldalt hozták a vállalkozásba – mindketten több évtizedes tapasztalattal érkeztek a közös cégbe. Alkalmazottak mellett stabil külső specialista szakértői csapatot foglalkoztatnak, ami széles portfólió létrehozására ad lehetőséget. De nem csak e téren szakít a „hagyományos” cégműködéssel a Logra.

Tovább olvasom »
Díjmentes tanácsadás a kamarában: a legjobb szakértők segítenek

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Programot valósít meg Baranyában, ennek keretében díjmentes tanácsadást vehetnek igénybe a megye vállalkozásai november végéig. Jelentkezni néhány adat megadásával lehet a finanszírozással, pályázatokkal, marketinggel, üzletfejlesztéssel, digitalizálással, adózással, iparjogvédelemmel, HR-rel stb. kapcsolatos kérdésekkel. Összeállításunkban az eddigi tapasztalatokat is összegeztük.

Tovább olvasom »
Heti jogász 2025. 41 – 42. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 41. héten a Magyar Közlöny 116 – 117. számai, a 42. héten a 118 – 121. számai jelentek meg.

Tovább olvasom »