Július elejétől változik néhány adószabály

Szombattól könnyítés jön, enyhül a NAV egyik leghátrányosabb szankciója. Az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók két évre felkerülnek a NAV honlapján kihelyezett listára, ami jellemzően automatikus kizárást jelent a költségvetési forrásokból finanszírozott pályázatokból. De mától – évente egyszer, a garanciális szabályok teljesülése esetén és a közzétételi bírság megfizetését követően – le lehet kerülni a listáról. Mától a notórius mulasztó cégek, amelyek bevallási, bejelentési kötelezettségüket még a NAV felhívása ellenére sem teljesítik, a korábbi mulasztási bírság összegének a duplájára, 200 ezer forintra számíthatnak.

Tovább olvasom »
Sikerek a szakképzésben a ZIEHL-ABEGG Kft.-nél

A Dél-Dunántúli Gépipar Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a ZIEHL-ABEGG Kft. évek óta kiemelt figyelmet fordít a szakképzésre és a tehetséggondozásra, melynek eredményességét bizonyítja, hogy nemrégiben egyik tanulójuk, Málovics Zsombor az ország legjobb villanyszerelő tanulói közé került a Szakma Kiváló Tanulója versenyen. Az interjúban Pap András tanműhely vezető és Vancsura Miklós szakoktató osztotta meg gondolatait arról, hogyan támogatják a fiatalokat szakmai fejlődésükben, és milyen módszerekkel készítik fel őket a jövő kihívásaira.

Tovább olvasom »
Pályaorientációs nyári tábor 2025!

Az Iparkamara és a Bv Szakképzési Centrum idén közösen szervezett pályaorientációs tematikus tábort a baranyai vállalkozások és a centrumhoz tartozó intézmények támogatásával, hogy segítséget nyújtsunk a pályaorientáció előtt álló általános iskolásoknak.

Tovább olvasom »
Újjászületés a csomagolóanyagok világában – avagy: hogyan formálta át a generációváltás, a minőségmenedzsment és a kultúraváltás a FILMEX Packaging-et?

A generációváltás, a tanúsítványok, a tudatos vállalatirányítás és a szervezeti kultúra nem csak elméleti fogalmak – a FILMEX Packaging Kft. története élő példa arra, hogy hogyan lehet ezekből növekedési motorokat kovácsolni. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Minőségügyi Klubjának legutóbbi ülésén Piukovics Márk, a cég ügyvezetője osztotta meg tapasztalatait.

Tovább olvasom »
TEÁOR és ÖVTJ kötelezettségek július 1 után

A vállalkozásoknak július 1-ig volt lehetőségük leellenőrizni, hogy a hivatalos nyilvántartóban szereplő tevékenységek mindegyike a 2025. évi besorolás szerinti-e, illetve hogy összhangban állnak-e a vállalkozás által végezni kívánt tevékenységekkel. Az átmeneti időszakban a vállalkozások végezhették tevékenységüket az esetlegesen még nem rendezett kódokkal is.

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2025.07.03.

Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A klaszter szerint A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) az új hazai klaszter minősítési pályázaton az elsők között szerezte meg az akkreditált „Iparági Klaszter” címet. A klaszter 30 együttműködési megállapodással rendelkezik, melyeket hazai és nemzetközi klaszterekkel, valamint tudományos és felsőoktatási intézményekkel kötöttek. Emellett a tagvállalatok közel 100%-os együttműködési aránya, kimagasló exportpotenciálja, bejegyzett iparjogvédelmi oltalmai, valamint az évi 6-8 benchmarking ülés és rendszeres országos marketingmegjelenések is mutatják a hálózat szakmai erejét és aktív jelenlétét. Ez a minősítés nem csak a klaszter kiváló működésének elismerése, minden tagjának, támogatójának és partnerének közös sikere, hanem a klasztertagvállalatok számára is előnyös, hiszen a GINOP Plusz pályázatokon extra pontokat jelenthet nekik. Külön köszönet illeti azokat, akik aktívan részt vettek a minősítési dokumentáció összeállításában, a stratégiai anyagok kidolgozásában, valamint a szervezet évek óta tartó stabil működtetésében. Csirke Balázs klaszter elnök Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter #DDG Megjelent a kamarai

Tovább olvasom »
Aki beteljesítette az álmát és vállalkozó lett

Kálóczy László ipari gépész mester, a Kálóczy és Társa Fémipari Kft. ügyvezetője. A városban és térségében a gépész szakmában e név garancia a minőségi munkára. Munkájára igényes, a kiváló szakembert üzleti partnerei kivétel nélkül elismerik. Precízen kivitelezett munkáival városszerte találkozhatunk. Elhivatottságát jellemzi, hogy fontosnak tartja az utánpótlás nevelését. Folyamatos, magas színvonalon végzett oktatómunkájáért korábban a kamara Szakképzési Díjában részesült. Kálóczy László a megalakulás óta tagja a kamara Mohácsi Elnökségének. Praktikus szemléletmódjával, javaslataival segíti a testület munkáját. Kálóczy László tevékenységét a kamara idén Dr. Fáy Mihály-díjjal (Mohács Gazdaságáért Díj) ismerte el.

Tovább olvasom »