A szakember-utánpótlásukat a saját kezükbe vették

A Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. az elmúlt években jelentős változásokon ment át. Folyamatosan fejlesztettek, újabb és újabb technológiákat vezettek be. Az elmúlt években a régi kazánjaikat, új gáztüzelésű, korszerűen szabályozható melegvizesekre cserélték, amelyek gazdaságos és biztonságos működését távfelügyeleti rendszer segíti. E mellett biomassza – faaprítékkal fűtött – fűtőművet is építettek, amit a cég leányvállalata a Bioenergy-Duna Kft üzemeltet. Jelenleg a Duna parti város 2015 lakásának és 42 egyéb fogyasztójának – óvodák, iskolák, üzletek – fűtéséről gondoskodnak és látják el azokat melegvízzel. Ugyan elsődlegesen a távhőszolgáltatásé a főszerep, azonban időről időre közintézmények épületgépészeti rekonstrukciójával is megbízzák  őket.

Tovább olvasom »
Az egyik tanulójuk ott van a legjobbak között

Szinte nincs olyan szakma, amelyben ne jelentene gondot a szakember-utánpótlás. A hosszúhetényi Götz és Társai Építőipari Kft. is hasonló cipőben jár. Sokkal több munkát is el tudnának vállalni, ha ennek megfelelő ütemben növelhetnék a cég dolgozóinak számát. Az, hogy sokan keresik meg őket, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy pécsi építkezésen találkozom Götz Attilával, a cég egyik tulajdonosával.

Tovább olvasom »
„A közösség ereje előrevisz, ahhoz viszont adni is kell”

Pető Ákos, a Pető és Szálkai Vállalkozásfejlesztő Kft. ügyvezetője a kamara KKV Fejlesztési Bizottságának tagja és az Adóklub elnöke. Rendszeresen és aktívan részt vesz a kamara szakmai tevékenységében: adózással kapcsolatos rendezvényeken előadóként, törvényjavaslatok szakmai véleményezésében mint szakértő. A kamara Címzetes kamarai tanácsos címmel ismerte el Pető Ákos munkáját.

Tovább olvasom »
„Nem hagyjuk egyedül a vállalkozót”

Pohli Krisztina tíz éve dolgozik a kamarában. Kezdetben nemzetközi projektek menedzselése volt a feladata, immár két éve kabinetvezetőként támogatja a kamara szerteágazó feladatainak koordinálását. Tanácsadói munkájával támogatja a vállalkozásokat. Aktív szervezője a kamara IT-s pályaorientációs tevékenységének. A Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai tanácsosi címmel tüntette ki Pohli Krisztinát.

Tovább olvasom »
„Bármilyen szakmában az az első, hogy szeresse, amit választott”

  2003 óta foglalkozik szakképzéssel, duális képzéssel Vörös György kőművesmester, az 1997-ben alapított Vörös Bau Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Elkötelezett a megyei építőipari szak- és felnőttképzés folyamatos fejlesztése, a megfelelő mennyiségű és minőségű szakember-utánpótlás mellett. Évek óta aktívan támogatja a kamara építőipari szakmaismereti versenyét, az Épít-Ésszel versenyt. Vállalkozása tagja az Építőipari Technológiai Klaszternek és alapítója a Pécsi Ágazati Képzőközpontnak. A kamara Baranyai Szakképzési Díjjal ismerte el munkáját.

Tovább olvasom »
Az országban egyedülálló a Pécsi Ágazati Képzőközpont

Az Építőipari Technológiai Klaszter elkötelezett a megyei építőipari szakképzés támogatása, a megfelelő szintű, minőségű és mennyiségű utánpótlás-nevelés megteremtése mellett. A klaszter és a kamara által 5 éve közösen elindított Épít-Ésszel verseny évről évre töretlen népszerűségnek örvend. Annak érdekében, hogy az építőipari szakképzés Baranya megyében egységesen magas színvonalú legyen a Baranya Megyei Szakképzési Centrum, hét klasztertag, valamint a kamara 2022 őszén megalapította a Pécsi Ágazati Képzőközpontot, mely a megyei építőipari szak- és felnőttképzés országosan egyedülálló bázisaként működik. Az Építőipari Technológiai Klaszter munkáját a kamara Baranyai Szakképzési Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
Idén már két nagy kerékpáros esemény lesz Hosszúhetényben

A Mecsek Enduro hegyi kerékpárverseny egy példaértékű összefogás eredménye. A 2022-ben már hatodik alkalommal megrendezett esemény évről évre egyre nagyobb területen zajlik, látogatottsága pedig jelentős turistaforgalmat generál a helyszínek vonzáskörzetében. Mindezt egy amúgy turisztikai holtidőnek számító október végi időpontban teszi. A kamara Baranyai Idegenforgalmi Díjjal tüntette ki a Mecsek Enduro szervezőit.

Tovább olvasom »
Kristóf Péter a Magyar Innovációs Szövetség új régiós igazgatója

Új vezetője van a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ http://innovacio.hu) Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának: dr. Kristóf Péter kapta e civil szakmai megbízatást. A szövetség több mint harminc éve szakmai érdekképviseleti szervezetként működik, mintegy 450 vállalkozást, egyéb jogi személyiséggel rendelkező intézményt tömörít, amelyek a magyar innovációs terület gerincét alkotják. Munkájuk során szorosan együttműködnek a kormányzattal, szakmai és iparági észrevételeik és javaslataik megfogalmazására pedig különféle testületekben betöltött pozícióik révén adódik lehetőségük. A szövetség munkájában az új regionális igazgató az előző négy évben választmányi tagként vett részt.

Tovább olvasom »