Hírlevél – 2025.01.30.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint „A Matro Kft. a kezdetektől fogva szorosan együttműködik a kamara pályaorientációval foglalkozó munkatársaival. Úgy gondoljuk, hogy ez a társadalmi felelősségvállalás fontos eleme, hiszen segíti a fiatalok jövőjének tervezését és hozzájárul a helyi közösség fejlődéséhez is. A ”Gép-ésszel” szakmaismereti verseny fővédnökeként és aktív résztvevőjeként rálátunk arra, hogyan alakul az általános iskolások gépiparral kapcsolatos tudása, érdeklődése. Egész évben szívesen fogadjuk őket üzemlátogatásokon, ahol bemutatjuk a cégünk eszközeit, szakmákat, munkaköröket, munkafolyamatokat, de szó esik a vállalaton belüli karrierutakról is. Duális partnerként, azáltal, hogy a cég közvetlen kapcsolatot ápol a fiatalokkal, lehetősége van gépipari szakemberek kinevelésére is. A korai kapcsolatfelvétel során a tanulók megismerhetik a cég működését, kultúráját, és az európai gépiparban betöltött helyét és helyzetét. Munkavállalóink a kamara pályaorientációs nyári táboraiba évek óta szívesen küldik a gyermekeiket, de örülünk annak is, hogy a tábor programjának cégünk is része volt

Tovább olvasom »
Innovációs Voucher Program 2025

Van egy innovatív ötlete, amellyel szeretne piacra lépni? Érdekli, hogyan tudja ezt gyorsan és hatékonyan megtenni? A Nemzeti Innovációs Ügynökség elindította új, innovációs voucher programját, amellyel hazai KKV-kat támogatnak. A program keretében tanácsadással és támogató szolgáltatásokkal segítenek, hogy a fejlesztései minél könnyebben és gyorsabban elérjék a piacot, ezzel téve cégét még versenyképesebbé. Miért érdemes részt venni a programban? 350 millió forintos keretösszeg 85%-os támogatási intenzitás legfrissebb innovációs tudás Mindezek segítségével cége még versenyképesebbé válik, hiszen felmérések bizonyítják, hogy az innovatív kkv-k 58%-kal hatékonyabban működnek, 2,5-szer több munkavállalót képesek foglalkoztatni, ráadásul 31%-kal magasabb bért fizetnek a nem innováló vállalkozásokhoz képest.

Tovább olvasom »
Heti EU jogász 2025. 3 – 4. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 3. és 4. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.   ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (I. 13.) Megjelent: 2025. 01. 13.   Új jogszabályok   A TANÁCS TÁJÉKOZTATÓJA az Európai Unió, valamint a Chile Köztársaság közötti, a kereskedelemről szóló ideiglenes megállapodás hatálybalépésének időpontjáról [2025/67]   A BIZOTTSÁG 2025. január 7-i (EU) 2025/55 RENDELETE a Franciaország lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 1 és 2 övezet norvég vizein folytatott, foltos tőkehalra irányuló halászatnak az (EU) 2024/2813 bizottsági rendelet hatályon kívül helyezésével történő újbóli engedélyezéséről Hatályos: 2025. 01. 14.   A BIZOTTSÁG 2025. január 7-i (EU) 2025/56 RENDELETE a Franciaország lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 1 és 2 övezet norvég vizein folytatott, közönséges tőkehalra irányuló halászatnak az (EU) 2024/2870 bizottsági rendelet hatályon kívül helyezésével történő újbóli engedélyezéséről Hatályos: 2025.

Tovább olvasom »
Heti jogász 2025. 4. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 4. héten a Magyar Közlöny 4 – 6. számai jelentek meg.

Tovább olvasom »