A világ legfenntarthatóbb ceruzája Baranyában

Nem egy „hagyományos” enterprise europe network-ös történet a pécsi LUNARTIS kreatív ügynökség és a horvátországi Fabula Pencil startup együttműködése, inkább a személyes odafigyelés kitűnő példája. Mégsem hanyagolható el az üzletipartner-közvetítő hálózat szerepe, hiszen az, hogy egy minden résztvevő számára megelégedéssel szolgáló üzleti kapcsolat valósult meg, nagy részben az EEN-nek köszönhető.

Tovább olvasom »
„Dizájnos” előretörés a Kreatív Ipari Klaszternél

Tavaly januárban Debrecenben rendezték meg hazánkban először a „Design for Enterprises” – www.designforenterprises.eu – elnevezésű tréningsorozat egyik elemét, mely a dizájn termékfejlesztésben betöltött stratégiai szerepéről szól. Mivel a rendezvény hasznosnak bizonyult, a helyszínt adó Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közvetlen kapcsolatot épített kamaránk és az olasz főszervező között.

Tovább olvasom »
TOP 100 2017 : Nem változott az élmezőny

A megye gazdasági teljesítményét, a legnagyobb vállalkozások szereplését elemző kiadványban az idei évben sem volt átütő változás az élmezőny sorrendjében. Továbbra is az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózat Zrt. vezeti a listát a Mecsek Füszért Zrt. és a Hauni Hungária Kft. előtt. A TOP 100 kiadványt december 15-én mutatták be Baranya vállalkozói számára a kamara székházában.

Tovább olvasom »
Nyert az Alkalmazott Földtudományi Klaszter pályázata

Az Alkalmazott Földtudományi Klaszter, melynek elnöke, az önkéntes kamarai tag Geochem Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Fedor Ferenc, Cluster Go International pályázati támogatást nyert, EEN partnerkereső szolgáltatás támogatással! Az örömteli hírt az Open4Business nemzetközi üzletember találkozó alatt jelentették be.

Tovább olvasom »
Innovátor kereskedő

Nem gyárt, nem termel, mégis folyamatos innovációs tevékenység jellemzi a bodai Tomelilla Kft.-t. A mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó vállalkozás munkatársai évekkel ezelőtt rájöttek arra, hogy a legteljesebb módon úgy tudják kiszolgálni vevőiket, ha kézzelfogható közelségbe hozzák a legújabb technológiákat, gépeket, módszereket. Ezért amit lehet, kipróbálnak, a más szegmensekben használt berendezéseket mezőgazdasági célra fordítják át, azt szeretnék elérni, hogy hozzáadott értékkel járuljanak hozzá partnereik sikeréhez. Elkötelezettek a folyamatos fejlesztés iránt, ezért partnereik már számos innovációjukat használják a gyakorlatban.

Tovább olvasom »