K+F kedvezmény – így lehet nulla az adó

Már több mint fél éve van velünk az új K+F adókedvezmény és lassan az innovációban érdekelt vállalkozóknak el kell dönteniük, hogy az új vagy a régi adókedvezmény-csomag szerint fizetnek majd adót az év végén. Viszont a szabályozás komplexitása és a különböző kedvezmények összefüggései miatt sokszor nem egyszerű a választás. Miben tud többet az új kedvezmény? Az új adókedvezmény (amely szerint az ezt választó adózók az elszámolható költségeik 10%-át jogosultak a társasági adójukból visszatartani) legnagyobb újdonsága, hogy ezzel az adózó akár a teljes számított társasági adókötelezettségét is lenullázhatja. Ez lényeges előrelépés a többi társasági adókedvezményhez képest, amelyeknél maximálva van a kedvezmény érvényesíthetőségének mértéke (pl. a fejlesztési adókedvezmény esetében legfeljebb a társasági adó 80%-áig csökkenthető az adókötelezettség). Emellett az új K+F kedvezmény rendkívüli vonzereje az is, hogy amennyiben az adózó valamely évben nem tudta érvényesíteni az adókedvezményt (mert pl. nem volt nyereséges), úgy a fel nem használt adókedvezményt a következő három évre

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. augusztus 8.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint A Dovida Kft.-vel 2017 óta vagyok önkéntes kamarai tag. A kamarai kapcsolattartómmal évente többször egyeztetünk, hogy mi a helyzet a cégemmel, miben van szükségem segítségre. Áprilisban komoly problémám akadt az E.ON-nal: felmondták a szerződésem, szerződés nélküli vételezőnek nyilvánítottak és többszörös áron számlázták ki a cégemnek visszamenőlegesen az áramot egy elmaradt nyilatkozat miatt. Több vállalkozóval együtt a kamarához fordultam, akik felkarolták a cégek problémáját és egyeztették a helyzetet a szolgáltatóval. Bár több hónapba telt, de végül megnyugtató választ kaptunk a pórul járt vállalkozásokkal együtt, visszamenőlegesen is elfogadják majd a nyilatkozatunkat. Ezért (is) érdemes kamarai önkéntes tagnak lenni! Csatlakozzon az Ön vállalkozása is a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához! Tímár Krisztián Dovida Kft. ügyvezető #Utánpótlás-nevelés Szeptemberben újra indul támogatott kamarai gyakorlati oktató képzés. #Nemzetközi InnoTrans 2024 – Nemzetközi közlekedéstechnikai szakkiállítás Berlinben. B2B találkozók a technológia jegyében a KOSICT 2024-en.

Tovább olvasom »
Az MVM korrigálja az igazolt mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit

Célt ért kamaránk az MVM-hez és az Energiaügyi Minisztériumhoz az érintett vállalkozások nevében eljuttatott panasza. Augusztus elsején megjelent egy közlemény, amely szerint az MVM azon ügyfelek esetében, akik elmulasztották a nyilatkozattételt az ellátási felárat elengedi, amennyiben az ügyfél az egyetemes szolgáltatásra való jogosultságát utóbb igazolja. EM: Az MVM korrigálja az igazolt mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit | hirado.hu Ehhez a következő nyomtatványok kitöltésére és visszaküldésére van szükség: KSG-ESZ-NY-01-04-07 Felhasznaloi_jognyilatkozat_egyetemes_villamosenergia_szolgaltatas_igenybevetele_celjabol_MVM_ESZ_2024 Nyilatkozat-kisfeszf-vetelezesrol-es-fh-helyek-egyuttes-csatlakozasi-teljesitmenyerol Nyilatkozat-mikrovallalkozasnak-minosulesrol-egyetemes-szolgaltatashoz Amennyiben az ügyfél szeretne ismételten egyetemes szolgáltatásban vételezni, úgy vele újból szerződés köthető, ha ezt az azóta kötött kereskedelmi szerződése is lehetővé teszi. Az erre szolgáló meghatalmazás: N_227_04_Meghatalmazas_fennallo_kereskedelmi_szerzodes_felmondasara_nem _lakossagi_ESZ_MVM_2021 

Tovább olvasom »
TITÁN KFT.

A TITÁN Ipari, Javító, Karbantartó és Szolgáltató Kft. 2005-ben alakult meg. A családi vállalkozás alapításának célja az volt, hogy cementipari és mészművek gépészeti gyártó ill. javító csoportja legyen, de más gépészeti, illetve javítási feladatokban is járatos. Szakembergárdájuk acélszerkezet gyártásban, szerelésben, karbantartási, hegesztési és lakatos munkálatokban több éves gyakorlattal rendelkezik. Munkatársaik a legmagasabb minőségi és biztonsági igények figyelembevételével végzik tevékenységüket.

Tovább olvasom »
IFINANCE KFT.

Az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft. olyan kis- és középvállalatoknak nyújt értékes szolgáltatásokat, amelyek a gazdasági körülmények gyors változásaira hatékonyan szeretnének reagálni, és fejlesztenék pénzügyi működésüket. Gazdasági vezető, kontrolling, pénzügyi management és könyvelési divíziója lefedi a pénzügyek teljes spektrumát. A mai dinamikusan változó üzleti környezetben a hatékony és sikeres működés érdekében gyorsan kell alkalmazkodni a körülményekhez és tudatosan meg kell tervezni a pénzügyeket, hiszen ez minden vállalkozás alapja. Az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft. csapata képes arra, hogy mind stratégiai iránymutatást, mind pedig gazdasági szakértelmet nyújtson, amely a működés és a fejlődés szempontjából kulcsfontosságú. Küldetésük, hogy a magyar kis- és középvállalkozói szektor számára is elérhetővé és gyakorlattá tegyék az élenjáró, legjobb szakmai vállalati pénzügyi módszereket és eszközöket.

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. augusztus 1.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint Hiába vagyunk túl több hőhullámon, a NIS2/Kibertantv felkészülés nyárra is tartogat tennivalókat. Az érintett cégeknél sajnos az idei melegben nincs uborkaszezon. A Kibertantv-hez kapcsolódóan 2024 június 24-én két rendelet is megjelent. Az egyik iránymutatást ad arra, hogy az auditálást végző szervezeteknek milyen kritériumoknak kell majd megfelelniük, míg a másik meghatározza mi alapján kell majd a vállalkozásoknak különböző kategóriába sorolniuk magukat. Minden érintett szervezetnek az Alap osztály kritériumait meg kell valósítania. De lesznek olyanok szervezetek, melyeknek még többet. Hogy tudom eldönteni, hogy melyik osztályba soroljam az elektronikus információs rendszereimet? Nem könnyű, mert sok kérdés nyitott még, de adunk pár jótanácsot. Nyári kalandok a NIS2 világában Nagy Imre Gábor Zetron Kft. információbiztonsági szakértő #Elismerés Fődíj és nemzetközi elismerés a kamara pályaorientációs munkájáért! #Innováció Fiatal vállalkozó vagy egy start-up ötlettel? Szenvedélyesen szeretnéd megoldani a globális kihívásokat, miközben az európai

Tovább olvasom »
Innováció és szakértelem találkozása a webshopok forradalmasításáért

Kamarai tagunk, az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft., a pénzügyi szolgáltatások szakértője, és a technológiai innovációiról híres Hardbit Kft. egyesítették erőiket, hogy egyedülálló megoldást kínáljanak a webshop tulajdonosok számára. Az együttműködés célja, hogy egy integrált és hatékony megoldást nyújtsanak webshop tulajdonos ügyfeleiknek a napi működés során felmerülő kihívások kezelésében. Milyen problémára nyújt megoldást? Az iFinance elismert pénzügyi tanácsadó és könyvelő cég, amely a kis- és középvállalkozások pénzügyi folyamatait segíti a legmagasabb szinten. Csak egyvalamit gondoljunk végig a sok problémából! Egy webshop naponta akár több száz árucikket is elad különböző vásárlóknak, más-más áron. Ennek a lekezelése, könyvelése borzasztó időigényes feladat. És most csak egyet említettünk. – mondja Fazekas Fanni, az iFinance Kft. cégvezetője. Ennek okán elkezdtük a Hardbit Kft. Frézer Vállalatirányítási Rendszerét saját ügyfeleink körében is ajánlani és használni. Az automatikus számlázás és a pénzügyi folyamatok digitalizálása révén a rendszer jelentősen csökkenti az adminisztratív terheket, minimalizálja a hibák lehetőségét, és lehetővé teszi,

Tovább olvasom »