Kiemelt hír

Elhunyt Máy Péter

Máy Péter Ferenc Mohácson született 1966. július 15-én. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1985-87 között a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskolában Dr. Szász János fotóművész osztályában tanult. Az iskola elvégzése után hívták a Magyar Televízióhoz operatőr tanulónak, de ő – saját szavaival élve – „falusi fényképész” szeretett volna lenni. Először a Fényképészeti Szövetkezet üzleteiben dolgozott, majd megnyitotta saját műtermét Bólyon a buszmegállónál.

Tovább olvasom »
Inspiráló változások, jövőképek – megjelent a konferenciakötet

A regionális tudományos és gazdasági gondolkodók olvasztótégelyeként funkcionál és a jövőbe mutató lehetőségekkel is foglalkozott a Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia, amelyet 2024. június 7-8-án immár 4. alkalommal rendezett meg a PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete. A kiváló közgazdász professzor tudományos munkásságának emléket állító tanácskozás elsősorban gazdálkodástani, közgazdaságtudományi kérdéskörökkel foglalkozott, ez évi egyik fontos szlogenje az „Inspiráló változások, jövőképek” volt, amely az előttünk álló kihívások és lehetőségek kapcsán egy tudományos és gazdasági szakemberekből álló nemzetközi közösség gondolkodásmódját tükrözi. A konferencia kulcstémakörei között szerepelt a kkv-k menedzsmentje, különös tekintettel a családi vállalkozások generációváltására; a menedzsment makroökonómiai szempontjai; menedzsment a civil szektorban; regionális és turisztikai menedzsment; menedzsment- és vezetésoktatás, coaching; a jövőbeli irányok, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára. Talán az egyik legérdekesebb jövőképfejtegetés lehet, hogy miként fogja megváltoztatni a mindennapi munkaszervezést, a menedzserek munkáját és a vezető fejlesztési irányokat a mesterséges intelligencia térnyerése.

Tovább olvasom »
Hova küldjük be az MVM-es nyilatkozatot?

Azon mikrovállalkozások, akik 2022. augusztus 1-jén egyetemes szolgáltatásban voltak, de azt követően nyilatkozattételi kötelezettségüket elmulasztották és emiatt ellátási felárat számlázott az egyetemes szolgáltató, az igazolások utólagos benyújtását követően kérhetik, hogy az MVM méltányosságból engedje el az ellátási felárat. Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. és a 2024. június 30-án az MVM Nextbe beolvadt E.ON Áramszolgáltató Kft. a 217/2022. (VI.17.) Korm. rendelet alapján bármikor nyilatkozattételre hívhatta egyetemes szolgáltatásban ellátott nem lakossági ügyfeleit, hogy az egyetemes szolgáltatásra megvan-e a jogosultságuk. A nyilatkozattételi felhívásra minden megkeresett ügyfélnek nyilatkoznia kellett, hogy jogosult vagy sem az egyetemes szolgáltatásra. Ha a nyilatkozattételi felhívásnak az érintett ügyfél nem tett eleget, akkor a Korm. rendeletnek megfelelően az egyetemes szolgáltatási szerződése megszűnt, és a jogosulatlanul vételezett energiát 2022. augusztus 1-ig visszamenőlegesen ellátási feláron számlázták a szolgáltatók. Abban az esetben, ha az ügyfél egyetemes szolgáltatási szerződése azért szűnt meg, mert a felhívás ellenére nem nyilatkozott arról, hogy jogosult erre a szerződésre,

Tovább olvasom »
Gazdasági Havi Tájékoztató – 2024 július

Elkészült az MKIK 2024. július havi Gazdasági Tájékoztatója. Tartalom: Energiaköltségek és energiahatékonyság a KKV szektorban Nemzetközi szervezetek rövid távú prognózisai az Európai Unió, az eurozóna és Magyarország gazdaságáról Nemzetközi tendenciák Gazdasági Havi Tájékoztató magyar nyelven Gazdasági Havi Tájékoztató angol nyelven

Tovább olvasom »
Nem vagy olyan nagy biztonságban, mint gondolod

Az adatvédelem és az átláthatóság képezi az online marketing egyik alapkövét, ami vállalkozói szempontból néha teher, de az ügyfeleink bizalma és a saját működésünk eredményessége is múlik rajta, ezért soha nem szabad félvállról vennünk. A személyes adatok védelmével szemben azonban úgy látjuk indokolatlanul kevés figyelmet kap az eredményadataink, fiókjaink védelme. Az RG-STÚDIÓ az elmúlt években nagy energiát fektetett abba, hogy alaposan megismerje a magyar webshopok technikai és biztonsági beállításait. Ez a vizsgálat kiterjedt több, mint 3000 magyar webáruházra. A célunk elsősorban a szakmai és technikai felkészültség, a hatékony marketing eszközkihasználtság és stratégiai gondolkodásmód feltérképezése volt. Ennek a felmérésnek a váratlan hozadéka lett a felismerés, hogy az online marketing rendszerek jogosultságkezelésében nagyon gondatlanul járnak el a cégvezetők. Számos esetben tapasztaltuk új ügyfeleink esetében, hogy amikor az együttműködéshez szükséges hozzáféréseket szerezzük be, sokszor a tulajdonosnak nincs is adminisztrátori jogosultsága, sőt talán nem is fér hozzá a fiókjaihoz. Ez önmagában még nem piros

Tovább olvasom »
Eszközbeszerzésre, fejlesztésre igényelhetnek támogatást a hazai zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek

Folytatódik az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai pályázati konstrukció. Összesen közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely. Az üzletenként igényelhető, egymillió forint vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint értékű támogatási programnak. A támogatási program további őszi ütemeiben a kávézók, a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

Tovább olvasom »
Az MVM korrigálja az igazolt mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit

Célt ért kamaránk az MVM-hez és az Energiaügyi Minisztériumhoz az érintett vállalkozások nevében eljuttatott panasza. Augusztus elsején megjelent egy közlemény, amely szerint az MVM azon ügyfelek esetében, akik elmulasztották a nyilatkozattételt az ellátási felárat elengedi, amennyiben az ügyfél az egyetemes szolgáltatásra való jogosultságát utóbb igazolja. EM: Az MVM korrigálja az igazolt mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit | hirado.hu Ehhez a következő nyomtatványok kitöltésére és visszaküldésére van szükség: KSG-ESZ-NY-01-04-07 Felhasznaloi_jognyilatkozat_egyetemes_villamosenergia_szolgaltatas_igenybevetele_celjabol_MVM_ESZ_2024 Nyilatkozat-kisfeszf-vetelezesrol-es-fh-helyek-egyuttes-csatlakozasi-teljesitmenyerol Nyilatkozat-mikrovallalkozasnak-minosulesrol-egyetemes-szolgaltatashoz Amennyiben az ügyfél szeretne ismételten egyetemes szolgáltatásban vételezni, úgy vele újból szerződés köthető, ha ezt az azóta kötött kereskedelmi szerződése is lehetővé teszi. Az erre szolgáló meghatalmazás: N_227_04_Meghatalmazas_fennallo_kereskedelmi_szerzodes_felmondasara_nem _lakossagi_ESZ_MVM_2021 

Tovább olvasom »