Nyári diákmunka program 2023
Bértámogatással turizmus-vendéglátás, mezőgazdaság területén, valamint önkormányzati intézményeknél.
Bértámogatással turizmus-vendéglátás, mezőgazdaság területén, valamint önkormányzati intézményeknél.
Módosult az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvény ( Magyar Közlöny 70. szám), melynek következtében az egyéni vállalkozóknak a szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenységi kódokat módosítaniuk kell.
A Magyar Posta Zrt. új partneri programot hirdet, mely keretében lehetőséget biztosítanak önkormányzatoknak, vállalkozásoknak (pl.: élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok) a posta működésében való részvételre. A programra első sorban kisboltosok és helyi vállalkozók jelentkezését várják, akik, ha tevékenységi körükbe felveszik a posta egyes szolgáltatásait (csekkfelvétel, levél-, csomagfelvétel elősegítése), havi 265 ezer forintban részesülhetnek. A szolgáltatói tevékenység felvétele hozzájárul az ügyfélkör bővítéséhez és az árbevétel növeléséhez. Az új modell továbbá lehetőséget teremt a lakosság számára, hogy a postai szolgáltatások továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben legyenek elérhetőek. A programra a Magyar Posta Zrt. weboldalán lehetséges a jelentkezés, ahol további tájékoztató anyagokat találhat a program kialakításáról.
Elkészült az MKIK I. negyedéves Gazdasági Tájékoztatója. Többek között a GDP-ről, a külkereskedelmi termékforgalomról és az inflációról is olvashat a tájékoztatóban.
Az önfoglalkoztatás elősegítése, a munkanélküliség további csökkentése érdekében országos lefedettséggel, új, vállalkozóvá válást támogató program indul júniustól több mint hatmilliárd forint hazai forrásból.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnék együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2023. június 14-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) 85. Benchmarking Klubülését Segesden tartotta a Ferrokov Kft. telephelyén. A fórumtémák a következők voltak: Öko-lábnyom jövőbeli szerepe az exportpiacokon; új szabályok: kiterjesztett gyártói felelősség, koncessziós hulladék gazdálkodás, kötelező belső visszaélés-bejelentés rendszer.
Nyílt Humán Klub ülést szervez a kamara, melynek témája Baranya és Pécs vonzereje, megtartóereje lesz. A rendezvényen baranyai vállalkozások és a kamara vezetői osztják meg véleményüket, javaslataikat a témában, majd a helyi filmipar előtt álló lehetőségek kerülnek terítékre.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a kötelező adatszolgáltatás szakaszos bevezetésére tett javaslatot a márciusban elindított önkéntes adatszolgáltatói tesztidőszak tapasztalatai és az iparági szereplőkkel, Kereskedelmi és Iparkamarákkal folytatott egyeztetések alapján.
A kamara tevékenységének megítéléséhez a valós – nem a virtuális térben menedzselt – tevékenységeink áttekintésén át vezet az út. Köztestületként, a gazdaság önkormányzataként a testületi vezetőkkel elhatározott, fegyelmezett munkavégzés, világos célrendszer és a vállalkozások számára nyújtott kézzelfogható tevékenységek határozták meg a 2022-es évi aktivitásainkat. A mellékelt jelentésben kivonatolva olvashatja széleskörű tevékenységeink beszámolóját. Kérdéseikkel és javaslataikkal továbbra is keressék a hivatalt, Rabb Szabolcs főtitkárt – , 72 / 507-148 Közhasznúsági jelentés 2022