Heti jogász 2024. 44 – 45. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 44. héten a Magyar Közlöny 107 – 108. számai, a 45. héten a 109 – 111. számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/107.

Megjelent: 2024. 10. 28.

 

Új jogszabályok

 

2024. évi XXXIII. törvény

a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének tagállamai, valamint az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 10. 29., – kivétellel.

 

2024. évi XXXIV. törvény

az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia közötti, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás III. mellékletének felváltásáról [2021/1132] szóló, az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia közötti, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodással létrehozott vegyes bizottság 2/2021 határozatának kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

2024. évi XXXV. törvény

a Magyarország és Kanada Ontario tartománya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló együttműködési megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 10. 31. – kivétellel.

 

2024. évi XXXVI. törvény

a Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 10. 29. – kivétellel.

 

2024. évi XXXVII. törvény

a Magyarország Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány között a magyar M80 gyorsforgalmi út és az osztrák S7 fürstenfeldi gyorsforgalmi út magyar-osztrák államhatárnál történő összekötéséről szóló megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 10. 29. – kivétellel.

 

2024. évi XXXVIII. törvény

a Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között, a Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a közúti és vasúti határforgalomnak a határátkelőhelyeken történő ellenőrzéséről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 10. 31. – kivétellel.

 

2024. évi XXXIX. törvény

a pénzügyi közvetítőrendszert érintő és egyéb törvények módosításáról

Hatályos: 2024. 10. 29., 2024. 11. 05., 2024. 11. 14.

 

2024. évi XL. törvény

honvédelmi tárgyú törvények módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2024. évi XLI. törvény

a honvédelmi tárgyú törvények módosításával összefüggésben egyes törvények módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 01., 2024. 11. 02., 2025. 01. 01., 2025. 01. 15., 2025. 02. 28.

 

309/2024. (X. 28.) Korm. rendelet

az Eurolife Healthcare Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” egységesített eljárásrend szerinti megszüntetéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

310/2024. (X. 28.) Korm. rendelet

a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

17/2024. (X. 28.) SZTFH rendelet

egyes, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága feladatkörét érintő, bányászati tárgyú rendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

52/2024. (X. 28.) BM rendelet

a polgári célú pirotechnikai tevékenység feltételeként előírt képesítési követelményekről, a képesítés megszerzésének feltételeiről és az ehhez kapcsolódó képzési tevékenység, valamint a képzési költségek és megtérítésük szabályairól, továbbá a képesítés ellenőrzésének és a képzési tevékenység hatósági felügyeletének a rendjéről

Hatályos: 2024. 11. 12.

 

278/2024. (X. 28.) KE határozat

alkotmánybírói tisztség betöltése alatt szünetelő bírói szolgálati viszony felmentéssel történő megszűnéséről

 

Módosított jogszabályok

 

1994. évi XLII. törvény

a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

1996. évi CXIII. törvény

a lakástakarékpénztárakról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2001. évi XX. törvény

a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2003. évi XXIII. törvény

a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2011. évi CXCV. törvény

az államháztartásról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

2013. évi CXXXIX. törvény

a Magyar Nemzeti Bankról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05., 2024. 11. 14.

 

2013. évi CCXXXVII. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

2014. évi XXXVII. törvény

a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 14.

 

2014. évi LXXXVIII. törvény

a biztosítási tevékenységről

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2020. évi LVIII. törvény

a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

2023. évi LXXXVII. törvény

az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2024. évi VII. törvény

a kriptoeszközök piacáról

Módosítja: 2024. évi XXXIX. tv.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2011. évi XXXIV. törvény

a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről

Módosítja: 2024. évi XL. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2021. évi CXL. törvény

a honvédelemről és a Magyar Honvédségről

Módosítja: 2024. évi XL. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2022. évi XXI. törvény

a honvédelmi adatkezelésekről

Módosítja: 2024. évi XL. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1992. évi LXVI. törvény

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1993. évi III. törvény

a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1993. évi LV. törvény

a magyar állampolgárságról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1996. évi XX. törvény

a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1997. évi XLVII. törvény

az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1997. évi LXXXIII. törvény

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 02., 2025. 01. 01.

 

1998. évi XXVI. törvény

a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1998. évi LXXXIV. törvény

a családok támogatásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

1999. évi LXXXIV. törvény

a közúti közlekedési nyilvántartásról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2000. évi XLII. törvény

a víziközlekedésről

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2003. évi CXXXIII. törvény

a társasházakról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01., 2025. 01. 15.

 

2009. évi XLVII. törvény

a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2011. évi CXXXII. törvény

a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2011. évi CLXVII. törvény

a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2011. évi CXCI. törvény

a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2011. évi CCIV. törvény

a nemzeti felsőoktatásról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01., 2025. 02. 28.

 

2012. évi XXXVI. törvény

az Országgyűlésről

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2013. évi XXXVI. törvény

a választási eljárásról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2013. évi CLXXV. törvény

a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2013. évi CCXL. törvény

a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2015. évi XLII. törvény

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2018. évi CXXV. törvény

a kormányzati igazgatásról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2019. évi CXXII. törvény

a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2020. évi CXXX. törvény

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2020. évi CLXII. törvény

a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2021. évi XCIII. törvény

a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

2021. évi CXLVI. törvény

az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással, területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2025. 01. 15.

 

2024. évi XXIX. törvény

az állam működését érintő egyes törvények módosításáról

Módosítja: 2024. évi XLI. tv.

Hatályos: 2024. 11. 01., 2024. 11. 02., 2025. 01. 01.

 

173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet

a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről

Módosítja: 310/2024. (X. 28.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 10. 29.

 

11/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet

a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések engedélyezéséről és hatósági felügyeletéről

Módosítja: 17/2024. (X. 28.) SZTFH r.

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

12/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet

a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól

Módosítja: 17/2024. (X. 28.) SZTFH r.

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

13/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet

a bányászati hulladékok kezeléséről

Módosítja: 17/2024. (X. 28.) SZTFH r.

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

16/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet

a Kőolaj- és Földgázbányászati Biztonsági Szabályzatról

Módosítja: 17/2024. (X. 28.) SZTFH r.

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

20/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet

a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól

Módosítja: 17/2024. (X. 28.) SZTFH r.

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/108.

Megjelent: 2024. 10. 31.

 

Új jogszabályok

 

9/2024. (X. 31.) MEKH rendelet

a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet és a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak meghatározásának a 2021. április 1. napjával induló árszabályozási ciklusra vonatkozó keretszabályairól szóló 12/2020. (XII. 14.) MEKH rendelet módosításáról szóló 13/2022. (XI. 18.) MEKH rendelet egyes rendelkezéseinek eltérő szöveggel történő hatálybalépéséről

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

55/2024. (X. 31.) AM rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 14/2021. (III. 25.) AM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

56/2024. (X. 31.) AM rendelet

egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 08., 2025. 01. 01., 2025. 03. 01.

 

19/2024. (X. 31.) EM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 15/2023. (VII. 25.) EM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

36/2024. (X. 31.) ÉKM rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról

Hatályos: 2024. 11. 08.

 

11/2024. (X. 31.) KTM rendelet

az anyakönyvi szakvizsgáról szóló 23/2017. (VIII. 7.) MvM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 05., 2025. 01. 01.

 

40/2024. (X. 31.) NGM rendelet

a Türk Befektetési Alap által kibocsátott és kibocsátásra kerülő magyar állami tulajdonú részjegyek tulajdonosi joggyakorlójának kijelöléséről

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

Módosított jogszabályok

 

13/2022. (XI. 18.) MEKH rendelet

a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet és a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak meghatározásának a 2021. április 1. napjával induló árszabályozási ciklusra vonatkozó keretszabályairól szóló 12/2020. (XII. 14.) MEKH rendelet módosításáról

Módosítja: 9/2024. (X. 31.) MEKH r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

14/2021. (III. 25.) AM rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól

Módosítja: 55/2024. (X. 31.) AM r.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

79/2004. (V. 4.) FVM rendelet

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól

Módosítja: 56/2024. (X. 31.) AM r.

Hatályos: 2024. 11. 08., 2025. 01. 01., 2025. 03. 01.

 

13/2018. (VII. 3.) AM rendelet

a Tiszántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről

Módosítja: 56/2024. (X. 31.) AM r.

Hatályos: 2024. 11. 08.

 

19/2022. (VII. 29.) AM rendelet

a vadászvizsgát megelőző tanfolyamról, a vadászvizsgáról, valamint a vadászíjjal, ragadozó madárral, magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsgákról

Módosítja: 56/2024. (X. 31.) AM r.

Hatályos: 2024. 11. 08.

 

15/2023. (VII. 25.) EM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 19/2024. (X. 31.) EM r.

Hatályos: 2024. 11. 01.

 

23/2017. (VIII. 7.) MvM rendelet

az anyakönyvi szakvizsgáról

Módosítja: 11/2024. (X. 31.) KTM r.

Hatályos: 2024. 11. 05., 2025. 01. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/109.

Megjelent: 2024. 11. 04.

 

Új jogszabályok

 

Magyarország Alaptörvénye

(egységes szerkezetben)

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/110.

Megjelent: 2024. 11. 04.

 

Új jogszabályok

 

311/2024. (XI. 4.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

312/2024. (XI. 4.) Korm. rendelet

a csapatmozgásokkal összefüggő szabályokról

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

313/2024. (XI. 4.) Korm. rendelet

honvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényhez kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

314/2024. (XI. 4.) Korm. rendelet

a vagyonfelügyelő és az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelése, valamint a Bérgarancia Alapból történő támogatás-lehívás veszélyhelyzeti szabályairól szóló 291/2024. (X. 3.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 04. 23 órától.

 

11/2024. (XI. 4.) NMHH rendelet

az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről és az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos hatósági eljárásokról szóló 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 11.

 

114/2024. (XI. 4.) ME határozat

a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program monitoring bizottsága, valamint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz monitoring bizottsága elnökének felmentéséről, továbbá e monitoring bizottságok elnökének kinevezéséről

 

435/2024. NVB határozat

a Tolna vármegye 02. számú országgyűlési egyéni választókerületében időközi országgyűlési képviselő-választás kitűzése tárgyában

 

Módosított jogszabályok

 

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Módosítja: 311/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet

a biztonsági okmányok védelmének rendjéről

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

175/2007. (VI. 30.) Korm. rendelet

egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet

a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

294/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet

az önkéntes tartalékos rendszerhez kapcsolódóan, a munkáltatót megillető támogatásokra vonatkozó szabályokról

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

385/2022. (X. 13.) Korm. rendelet

a honvédelmi adatkezelésekről szóló törvény végrehajtásáról

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

428/2022. (X. 28.) Korm. rendelet

a gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettség szabályairól

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

614/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet

a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet

a honvédek jogállásáról

Módosítja: 313/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

291/2024. (X. 3.) Korm. rendelet

a vagyonfelügyelő és az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelése, valamint a Bérgarancia Alapból történő támogatás-lehívás veszélyhelyzeti szabályairól

Módosítja: 314/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 04. 23 órától.

 

20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet

az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről és az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos hatósági eljárásokról

Módosítja: 11/2024. (XI. 4.) NMHH r.

Hatályos: 2024. 11. 11.

 

22/2023. (III. 13.) ME határozat

monitoring bizottságok elnökeinek kinevezéséről és monitoring bizottságok elnökeinek felmentéséről

Módosítja: 114/2024. (XI. 4.) ME h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet

a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól

Hatályon kívül helyezi: 312/2024. (XI. 4.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/111.

Megjelent: 2024. 11. 06.

 

Új jogszabályok

 

315/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

a Magyarország Kormánya és a Zöld-foki Köztársaság Kormánya közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2024. 11. 07. – kivétellel.

 

316/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

az igazgatási szünet elrendeléséről

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

317/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló 510/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

318/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

egyes beruházásokkal összefüggő építési tárgyú kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 07., 2024. 11. 21.

 

319/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet és a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 21.

 

320/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

a digitális állam megvalósításához kapcsolódó egyes szervezetek kijelöléséről

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

321/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

a digitális állampolgárság egyes szabályairól

Hatályos: 2024. 11. 07., 2025. 06. 01.

 

322/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet

a digitális szolgáltatások, a digitális állampolgárság szolgáltatások és támogató szolgáltatások részletes műszaki követelményeiről

Hatályos: 2024. 11. 07., 2024. 11. 22., 2025. 06. 01.

 

12/2024. (XI. 6.) KTM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 4/2024. (IV. 11.) KTM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

12/2024. (XI. 6.) KKM rendelet

a külképviseletek besorolásáról, valamint a tartós külszolgálaton lévőknek járó deviza-alapilletmény és költségtérítés kiszámításának részletes szabályairól szóló 3/2017. (II. 28.) KKM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

11/2024. Jogegységi határozat (Jpe.III.60.035/2023/14.)

a közigazgatási eljárásban a helyi földbizottság állásfoglalásának vizsgálatáról

 

20/2024. (XI. 6.) OGY határozat

a 2025. és 2026. évnek a Magyar Tudomány Évévé nyilvánításáról

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

21/2024. (XI. 6.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

1325/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény hatálya alá tartozó kihelyezettnek, a külképviselet által foglalkoztatott házastársnak, valamint az 57/B. § szerinti vendégoktatói ösztöndíjprogramban részt vevő vendégoktatónak járó devizaárfolyam-kompenzációhoz szükséges forrás biztosításáról

 

1326/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a nyílt forráskódú szoftverek alkalmazásával kapcsolatos intézkedésekről

 

1327/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díj jogcímcsoport kiadási előirányzat túllépésének jóváhagyásáról

 

1328/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 2030 elfogadásáról és megvalósításáról

 

1329/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

egyes egyházi fejlesztésekről

 

1330/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

egyes ingatlanok sportingatlanná minősítéséről

 

1331/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

az Élelmiszeripar Bajnokai Program keretében a PICK SZEGED Szalámigyár és Húsüzem Zártkörűen Működő Részvénytársaság fejlesztési tervei és megvalósításához szükséges forrásokról

 

1332/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

az Európai Unió Régiók Bizottsága Nemzeti Delegáció tagjainak és póttagjainak jelöléséről

 

1333/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

1334/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

címrendi kiegészítésről, a Központi Maradványelszámolási Alapból, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról

 

1335/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a 2014-2020 programozási időszakban IKOP és KEHOP támogatást kapott fejlesztések műszaki tartalomváltozása, a pályázati felhívásokban rögzített százalékos arány csökkentése, valamint a támogatástól való elállás miatt felmerülő forrásszükséglet rendezéséről

 

1336/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1527/2023. (XII. 1.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

1337/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet alapján a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekménnyel érintett szerződések módosításához szükséges többletforrás biztosításáról

 

1338/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a Veszprémi Főegyházmegye veszprémi vár területén található műemlékegyüttesei felújításának és fejlesztésének folytatásához szükséges többletforrás biztosításáról szóló 1105/2024. (IV. 11.) Korm. határozat módosításáról

 

115/2024. (XI. 6.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) között a Nemzetközi Szövetség Budapesti Regionális Hivatalának és Globális Szolgáltató Központjának jogállásáról szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

116/2024. (XI. 6.) ME határozat

a Norvég Királyság és Magyarország között a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2021-2028-as időszakának végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodás, valamint egyrészről az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Nagyhercegség, a Norvég Királyság, másrészről Magyarország között az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2021-2028-as időszakának végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

 

Módosított jogszabályok

 

510/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet

a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről

Módosítja: 317/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

302/2012. (X. 26.) Korm. rendelet

a BBCA Szolnok Biokémia Zrt. Szolnoki Ipari Parkban megvalósuló citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Módosítja: 318/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 21.

 

257/2020. (VI. 3.) Korm. rendelet

a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére szolgáló épületegyüttes rekonstrukciójának megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és a beruházás kiemelten közérdekűvé nyilvánításáról

Módosítja: 318/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet

a rozsdaövezeti akcióterületek kijelöléséről és egyes akcióterületeken megvalósuló beruházásokra irányadó sajátos követelményekről

Módosítja: 318/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet

a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről

Módosítja: 319/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 21.

 

41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet

a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról

Módosítja: 319/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 21.

 

4/2024. (IV. 11.) KTM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 12/2024. (XI. 6.) KTM r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

3/2017. (II. 28.) KKM rendelet

a külképviseletek besorolásáról, valamint a tartós külszolgálaton lévőknek járó deviza-alapilletmény és költségtérítés kiszámításának részletes szabályairól

Módosítja: 12/2024. (XI. 6.) KKM r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

11/2022. (V. 2.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról

Módosítja: 21/2024. (XI. 6.) OGY h.

Hatályos: 2024. 11. 05.

 

2119/2017. (XII. 28.) Korm. határozat

a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórház fejlesztéséről, valamint az ehhez szükséges források biztosításáról

Módosítja: 1329/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1248/2016. (V. 18.) Korm. határozat

a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1333/2024. (XI. 6.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

1186/2019. (IV. 5.) Korm. határozat

a Puskás Kiállítási Központ megvalósításához szükséges egyes intézkedésekről

Módosítja: 1334/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1386/2023. (VIII. 31.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, a Rezsivédelmi Alap fejezet terhére történő, fejezeten belüli és fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról, kötelezettségvállalás engedélyezéséről, továbbá címrendi kiegészítésről és módosításról

Módosítja: 1334/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1156/2024. (VI. 10.) Korm. határozat

az Economic Innovation Partnership Program 2024-2025. évi végrehajtásához szükséges intézkedésekről

Módosítja: 1334/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1202/2024. (VII. 8.) Korm. határozat

fejezetek közötti és fejezeten belüli, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, a Rezsivédelmi Alapból és a Központi Maradványelszámolási Alapból történő előirányzat-átcsoportosításról

Módosítja: 1334/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1527/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1336/2024. (XI. 6.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

1023/2022. (I. 27.) Korm. határozat

a Térségi fejlesztési feladatokhoz szükséges kötelezettségvállalásokról

Módosítja: 1337/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1173/2020. (IV. 22.) Korm. határozat

a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a gödi ipari-innovációs fejlesztési terület infrastruktúra-fejlesztéseiről

Módosítja: 1337/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1384/2021. (VI. 15.) Korm. határozat

az iváncsai ipari-innovációs fejlesztési terület kialakításával összefüggő vízgazdálkodási és víziközmű infrastruktúra-fejlesztések megvalósításához szükséges intézkedésekről

Módosítja: 1337/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1558/2021. (VIII. 5.) Korm. határozat

a Tatabánya-Oroszlány-Tata és térsége víziközmű-hálózatának komplex előkészítése, fejlesztése, hatékonyságának növelése és rekonstrukciója megvalósításához szükséges intézkedésekről

Módosítja: 1337/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

1105/2024. (IV. 11.) Korm. határozat

a Veszprémi Főegyházmegye veszprémi vár területén található műemlékegyüttesei felújításának és fejlesztésének folytatásához szükséges többletforrás biztosításáról

Módosítja: 1338/2024. (XI. 6.) Korm. h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet

egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről

Hatályon kívül helyezi: 320/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet

az elektronikus ügyintézés részletszabályairól

Hatályon kívül helyezi: 321/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet

a központi címregiszterről és a címkezelésről

Hatályon kívül helyezi: 322/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

137/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet

az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható elektronikus aláíráshoz és bélyegzőhöz kapcsolódó követelményekről

Hatályon kívül helyezi: 322/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

466/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet

az elektronikus ügyintézéssel összefüggő adatok biztonságát szolgáló Kormányzati Adattrezorról

Hatályon kívül helyezi: 322/2024. (XI. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 11. 07.

 

1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat

a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről

Visszavonta: 1326/2024. (XI. 6.) Korm. határozat.

 

1604/2016. (XI. 8.) Korm. határozat

a nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséről, valamint a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat végrehajtásából adódó egyes feladatokról

Visszavonta: 1326/2024. (XI. 6.) Korm. határozat.

 

1526/2016. (IX. 29.) Korm. határozat

a horgászati célú Nemzeti Halgazdálkodási és Horgászati Stratégiáról és az Országos Horgászati Hálózati Programról

Visszavonta: 1328/2024. (XI. 6.) Korm. határozat.

 

1791/2019. (XII. 23.) Korm. határozat

az Európai Unió Régiók Bizottsága Nemzeti Delegáció tagjainak és póttagjainak jelöléséről

Visszavonta: 1332/2024. (XI. 6.) Korm. határozat.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire itt iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban (http://njt.hu/) érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

A 2025. évi minimálbér kérdésében országos konzultációt indít az MKIK

Nagy Elek, az MKIK újonnan megválasztott elnöke ígéretéhez híven a 2025. évi minimálbér kérdésében országos kutatást és széleskörű konzultációt indít.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a gazdaság egészét képviselő köztestület vezetőjeként kötelességének érzi azt, hogy a vállalkozások véleményét megkérdezve a kamarai hálózat javaslatai alapján alakítsa ki a gazdaság érdekeit szem előtt tartó kamarai véleményt. A bérpolitika kialakítása során nem hagyható figyelmen kívül a gazdasági szereplők teherbíró képessége, ami szorosan összefügg a vállalkozások termelékenységének kérdésével.

Az MKIK egy átfogó, reprezentatív országos kutatást indít a 2025. évi minimálbér kérdésében, mely során több száz vállalkozást tervez megkérdezni és egy online konzultációt is indít annak érdekében, hogy bárki elmondhassa véleményét ebben a fontos kérdésben.

Töltse ki a kérdőívet 2024. november 20-ig az alábbi linken:

Link: https://kutatas.gvi.hu/index.php/825163?lang=hu

Az összesített eredményt 2024. november 22-én az MKIK eljuttatja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma tagjainak, gazdasági döntéshozóknak és a további érintett partnereknek, valamint elérhetővé teszi a weboldalán.

MNB konjunktúra felmérés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról.

A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnék együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2024. november 18-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe.

https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU

Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva:

https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres

Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket. Az adatgyűjtés statisztikai célból történik. A válaszokat összesítve dolgozzuk fel, amelyekből egyedi adatokat nem tartalmazó elemzéseket kívánunk készíteni. Amennyiben a felmérés kapcsán kérdésük merülne fel, az MNB illetékes munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a e-mail címen keresztül.

Csatlakozás a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Származási Bizonyítvány Akkreditációs Láncához (ICC CO Accreditation Chain)

Örömmel tájékoztatjuk partnereinket, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Származási Bizonyítvány Tanácsa (ICC WCF CO Council) elfogadta Magyarország csatlakozási jelentkezését a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Származási Bizonyítvány Akkreditációs Láncához (ICC WCF CO Accreditation Chain).

Bővebben…

Ismét pályázhatnak egymillió forintos támogatásra a vidéki éttermek

Újra megjelenteti Magyarország Kormánya az összesen 13 milliárd forint értékű, a vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelését célzó támogatási programján belül az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek szóló felhívást. Ez a kör a program indulásakor elsőként pályázhatott az üzletenként lehívható egymillió forint értékű támogatásra. Az iparági visszajelzések alapján ugyanakkor a munkahelyteremtés és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében jelentős volt az igény a felhívás ismételt megnyitására. Az üzemeltetők most december 4-éig adhatják be kérelmeiket.

Bővebben…

Összefoglaló az őszi adócsomag tervezetéről

A Pénzügyminisztérium 2024. október 16-án társadalmi egyeztetés céljából közzétette az egyes adótörvények módosításáról szóló törvénytervezetét. Az október 29-én benyújtott végleges tervezet számos egyéb módosítási javaslatot tartalmaz a korábbi verzióhoz képest. Jelen cikkben olvashat a kifejezetten új, a tervezet korábbi verziójától eltérő jelentősebb módosítási javaslatokról.

Bővebben…

Karriertervezés MI támogatással – vállalkozói ismeretek, agilis tanulás, online mentorálás

Mi az az agilis tanulás? És hogy lehet egy online platformon önállóan, vagy akár csoportban is tanulni? Mindezt mentorok támogatásával? És hogy jön ide a mesterséges intelligencia? Ezekre a kérdésekre adott választ a Career Intelligence projekt workshopja októberben.

Bővebben…