Inspiráló változások, jövőképek – megjelent a konferenciakötet

A regionális tudományos és gazdasági gondolkodók olvasztótégelyeként funkcionál és a jövőbe mutató lehetőségekkel is foglalkozott a Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia, amelyet 2024. június 7-8-án immár 4. alkalommal rendezett meg a PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete. A kiváló közgazdász professzor tudományos munkásságának emléket állító tanácskozás elsősorban gazdálkodástani, közgazdaságtudományi kérdéskörökkel foglalkozott, ez évi egyik fontos szlogenje az „Inspiráló változások, jövőképek” volt, amely az előttünk álló kihívások és lehetőségek kapcsán egy tudományos és gazdasági szakemberekből álló nemzetközi közösség gondolkodásmódját tükrözi. A konferencia kulcstémakörei között szerepelt a kkv-k menedzsmentje, különös tekintettel a családi vállalkozások generációváltására; a menedzsment makroökonómiai szempontjai; menedzsment a civil szektorban; regionális és turisztikai menedzsment; menedzsment- és vezetésoktatás, coaching; a jövőbeli irányok, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára. Talán az egyik legérdekesebb jövőképfejtegetés lehet, hogy miként fogja megváltoztatni a mindennapi munkaszervezést, a menedzserek munkáját és a vezető fejlesztési irányokat a mesterséges intelligencia térnyerése.

Bővebben…

Innovációmenedzsment és innovációs kapacitás felmérés a kamaránál

A Pécs-Baranyai kereskedelmi és Iparkamaránál évek óta elérhető számos, innovációhoz kapcsolódó vállalkozói felmérés. A várhatóan ősszel kiírásra kerülő „KKV-k innovációs képességének támogatása” című (GINOP Plusz 2.1.3-24 kódszámú) felhívás elé érdemes lehet most ezek valamelyikét igénybe venni.

Bővebben…

Heti jogász 2024. 32 – 34. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 32. héten a Magyar Közlöny 80, a 33. héten a 81. és a 34. héten a 82. száma jelent meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/80.

Megjelent: 2024. 08. 08.

 

Új jogszabályok

 

234/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség jogutód nélküli megszüntetéséről és közfeladatainak további ellátásáról

Hatályos: 2024. 08. 09., 2025. 01. 01.

 

235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

236/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a Gazdasági Adattárház működtetéséről és az állam többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok által a Gazdasági Adattárházba történő adatszolgáltatásról

Hatályos: 2024. 09. 07.

 

237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

az építésügyi hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről

Hatályos: 2024. 10. 01.

 

238/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

az építésügyi és az örökségvédelmi hatóságnál foglalkoztatott kormánytisztviselők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó részletes szabályokról

Hatályos: 2024. 10. 01.

 

239/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a vasúti igazgatási szerv kormánytisztviselőjének és munkavállalójának összeférhetetlenségére, valamint érdekeltségi és kötelezettségvállalási nyilatkozatára vonatkozó részletes szabályokról

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

240/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről szóló 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

241/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet, valamint a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

242/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet és a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 11.

 

243/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a Dunakeszin alap- és középfokú oktatási intézmények és kulturális központ létrejöttét célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 224/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

244/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

az ESG tanácsadókat oktató intézményként történő akkreditálás részletes eljárási szabályairól

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

246/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

247/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet

egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09., 2024. 09. 01., 2024. 10. 01.

 

38/2024. (VIII. 8.) MNB rendelet

a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 39/2016. (X. 11.) MNB rendelet és az ügyfél- és partnerminősítés, valamint a fedezetértékelés prudenciális követelményeiről szóló 40/2016. (X. 11.) MNB rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

8/2024. (VIII. 8.) NMHH rendelet

az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 19/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

9/2024. (VIII. 8.) SZTFH rendelet

a bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 6/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 10. 08., 2024. 10. 15., 2024. 12. 01., 2025. 02. 01., 2025. 02. 15.

 

10/2024. (VIII. 8.) SZTFH rendelet

az IoT-eszközök nemzeti kiberbiztonsági tanúsítási rendszeréről

Hatályos: 2024. 08. 11.

 

11/2024. (VIII. 8.) SZTFH rendelet

az ESG tanácsadóként történő akkreditálás eljárási szabályairól és az ESG tanácsadók nyilvántartásáról

Hatályos: 2024. 08. 12., 2025. 06. 30.

 

9/2024. (VIII. 8.) MK rendelet

a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről szóló 7/2013. (II. 26.) NFM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

10/2024. (VIII. 8.) MK rendelet

a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megszüntetésével összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 12. 31., 2025. 01. 01.

 

40/2024. (VIII. 8.) AM rendelet

az agrárminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörök meghatározásáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

41/2024. (VIII. 8.) AM rendelet

egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09., 2024. 08. 13.

 

42/2024. (VIII. 8.) AM rendelet

az arborétumok jegyzékéről szóló 19/2011. (III. 16.) VM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

32/2024. (VIII. 8.) BM rendelet

a 2024/2025. tanév rendjéről

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

33/2024. (VIII. 8.) BM rendelet

a büntetés-végrehajtási szervezet szolgálati szabályzatáról

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

34/2024. (VIII. 8.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrséggel kapcsolatos egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

35/2024. (VIII. 8.) BM rendelet

a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter vezetése, irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányában fennálló ellátási kötelezettségről, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében előállított termékekről és szolgáltatásokról, azok átadás-átvételéről és az ellentételezés rendjéről szóló 9/2011. (III. 23.) BM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

25/2024. (VIII. 8.) ÉKM rendelet

az Építési Beruházási Folyamatok Rendszeréről és a Tervezői Szolgáltatások Rendszeréről, valamint az állami építési beruházások minőségbiztosításában közreműködő, 100%-ban állami tulajdonban álló gazdasági társaság kijelöléséről

Hatályos: 2024. 09. 07., 2025. 03. 06.

 

26/2024. (VIII. 8.) ÉKM rendelet

az építési és közlekedési miniszter által adományozható elismerésekről szóló 14/2023. (VIII. 24.) ÉKM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

14/2024. (VIII. 8.) HM rendelet

a hadiipari kutatással, fejlesztéssel, gyártással és kereskedelemmel összefüggő kiberbiztonsági tanúsítás keretében fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról

Hatályos: 2024. 09. 08.

 

31/2024. (VIII. 8.) KIM rendelet

a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítéséért fizetendő díjakról szóló 8/2023. (VIII. 31.) KIM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 09. 08.

 

32/2024. (VIII. 8.) KIM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 10/2023. (X. 16.) KIM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

26/2024. (VIII. 8.) NGM rendelet

egyes útdíjas rendszerek hálózati elemei felett az államot megillető tulajdonosi jogokat gyakorló és kötelezettségeket teljesítő szervezetek kijelöléséről

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

27/2024. (VIII. 8.) NGM rendelet

a Védelmi Ipari Magántőkealap által kibocsátott és kibocsátásra kerülő állami tulajdonú befektetési jegyek tulajdonosi joggyakorlójának kijelöléséről

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

28/2024. (VIII. 8.) NGM rendelet

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról szóló 20/2009. (X. 9.) PM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

29/2024. (VIII. 8.) NGM rendelet

az ESG tanácsadóként történő akkreditálás követelményrendszeréről

Hatályos: 2024. 08. 09., 2025. 06. 30.

 

30/2024. (VIII. 8.) NGM rendelet

az ESG tanácsadókat oktató intézményként történő akkreditálás követelményrendszeréről, az akkreditált oktató intézményeket tartalmazó nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokról, valamint az ESG tanácsadói képzésről, továbbá a képzés és a vizsga díjáról

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megszüntetéséhez kapcsolódó intézkedésekről és egyes kormányhatározatok módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 09., 2025. 01. 01.

 

1240/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a Szövetséges Reagáló Erőkről

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1241/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokkal összefüggő intézkedésekről

 

1242/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

az Európai Békekeret Magyarországot érintő feladatainak ellátásáról szóló 1714/2021. (X. 12.) Korm. határozat módosításáról

 

1243/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a fejlesztéspolitikai adatbázis és információs rendszer finanszírozásával kapcsolatos kormányhatározatok módosításáról

 

1244/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

egyes vízügyi projektekhez kapcsolódó, szabálytalanságból eredő korrekciók rendezéséhez szükséges forrás biztosításáról

 

1245/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében megvalósuló egyes projektek megítélt támogatásának és összköltségének növeléséről, illetve a TOP_PLUSZ-1.1.1-21-NG1-2022-00002 és a TOP-3.1.1-16-SO1-2019-00009 azonosító számú projektek keretében az ingatlanvásárlás költségtípusra elszámolható 2%-os korláttól való eltérésről

 

1246/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium IV. Béla Király Tagintézménye és Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola részeként megvalósuló uszodakomplexum állami üzemeltetéséhez szükséges intézkedésekről

 

1247/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a Szeged Ipari Park közcélú infrastrukturális fejlesztésének támogatásáról és a szükséges források biztosításáról szóló 1595/2023. (XII. 21.) Korm. határozat módosításáról

 

Módosított jogszabályok

 

335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet

a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet

a kormányzati célú hálózatokról

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

5/2011. (II. 3.) Korm. rendelet

a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programról

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

127/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet

a Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

162/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet

a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvényben foglalt kötelezettségek teljesítése ellenőrzésének részletes szabályairól

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

684/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet

az e-közigazgatással, informatikával, valamint infokommunikációs infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztési programok keretében megvalósuló projektek megvalósításáról és a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. kijelöléséről

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

769/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Földmegfigyelési Információs Rendszerről szóló törvény végrehajtásáról és a kereskedelmi űrfelvétel beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről, valamint ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosítja: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

40/2002. (III. 21). Korm. rendelet

a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól

Módosítja: 237/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 10. 01.

 

52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet

az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről

Módosítja: 240/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról

Módosítja: 241/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet

a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

Módosítja: 241/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet

a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól

Módosítja: 242/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 11.

 

38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet

a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól

Módosítja: 242/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 11.

 

224/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet

a Dunakeszin alap- és középfokú oktatási intézmények és kulturális központ létrejöttét célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Módosítja: 243/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet

a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról

Módosítja: 246/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Módosítja: 247/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 10. 01.

 

256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet

egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Módosítja: 247/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

528/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 247/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

39/2016. (X. 11.) MNB rendelet

a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről

Módosítja: 38/2024. (VIII. 8.) MNB r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

40/2016. (X. 11.) MNB rendelet

az ügyfél- és partnerminősítés, valamint a fedezetértékelés prudenciális követelményeiről

Módosítja: 38/2024. (VIII. 8.) MNB r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

19/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet

az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos részletes szabályokról

Módosítja: 8/2024. (VIII. 8.) NMHH r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

6/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet

a bírósági végrehajtás szervezetéről

Módosítja: 9/2024. (VIII. 8.) SZTFH r.

Hatályos: 2024. 10. 08., 2024. 10. 15., 2024. 12. 01., 2025. 02. 01., 2025. 02. 15.

 

7/2013. (II. 26.) NFM rendelet

a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről

Módosítja: 9/2024. (VIII. 8.) MK r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

7/2013. (II. 26.) NFM rendelet

a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről

Módosítja: 10/2024. (VIII. 8.) MK r.

Hatályos: 2024. 12. 31.

 

33/2021. (VII. 26.) ITM rendelet

az innovációért és technológiáért felelős miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörök, álláshelyek meghatározásáról

Módosítja: 10/2024. (VIII. 8.) MK r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet

a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet

a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

104/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet

a tájfajták állami elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalmazási feltételeiről

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

65/2011. (VII. 11.) VM rendelet

a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

27/2012. (III. 24.) VM rendelet

a gyümölcs tájfajták állami elismeréséről, valamint szaporítóanyagaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

14/2017. (III. 23.) FM rendelet

a gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 13.

 

1/2018. (II. 1.) FM rendelet

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához a 2017/2018-2019/2020 borpiaci években igényelhető támogatásról

Módosítja: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

19/2011. (III. 16.) VM rendelet

az arborétumok jegyzékéről

Módosítja: 42/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

84/2012. (XII. 28.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatáról

Módosítja: 34/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

85/2012. (XII. 28.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról

Módosítja: 34/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

46/2013. (VIII. 16.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrség hivatásos állománya egyéni teljesítményértékelésének ajánlott elemeiről, a minősítés rendjéről és a szervezeti teljesítményértékelésről

Módosítja: 34/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

24/2015. (VI. 15.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjai által szolgálatban birtokban tartható vagyontárgyak, magáncélú telekommunikációs eszközök, készpénz, készpénzt helyettesítő eszközök korlátozásának szabályairól

Módosítja: 34/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

25/2015. (VI. 15.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjainak szolgálatképes állapota megállapítása érdekében a befolyásoltság kiszűrése céljából elvégezhető vizsgálatok köréről és a vizsgálat végrehajtásának szabályairól

Módosítja: 34/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

9/2011. (III. 23.) BM rendelet

a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter vezetése, irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányában fennálló ellátási kötelezettségről, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében előállított termékekről és szolgáltatásokról, azok átadás-átvételéről és az ellentételezés rendjéről

Módosítja: 35/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

14/2023. (VIII. 24.) ÉKM rendelet

az építési és közlekedési miniszter által adományozható elismerésekről

Módosítja: 26/2024. (VIII. 8.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet

a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól

Módosítja: 31/2024. (VIII. 8.) KIM r.

Hatályos: 2024. 09. 08.

 

8/2023. (VIII. 31.) KIM rendelet

a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítéséért fizetendő díjakról

Módosítja: 31/2024. (VIII. 8.) KIM r.

Hatályos: 2024. 09. 08.

 

10/2023. (X. 16.) KIM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 32/2024. (VIII. 8.) KIM r.

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

20/2009. (X. 9.) PM rendelet

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról

Módosítja: 28/2024. (VIII. 8.) NGM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

1605/2016. (XI. 8.) Korm. határozat

az Országos Széchényi Könyvtár informatikai fejlesztéséhez szükséges források biztosításáról

Módosítja: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

1762/2017. (XI. 7.) Korm. határozat

a digitális oktatáshoz szükséges iskolai sávszélesség biztosításáról, a belső WiFi-hálózat kiépítéséről és működtetéséről

Módosítja: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 09., 2025. 01. 01.

 

1422/2020. (VII. 23.) Korm. határozat

a szuper-számítástechnikai infrastruktúra magyarországi fejlesztéséről

Módosítja: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat

a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

1548/2023. (XII. 13.) Korm. határozat

egyes közvetlen uniós pályázatok önerő költségének biztosításáról

Módosítja: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 09., 2025. 01. 01.

 

1324/2011. (IX. 22.) Korm. határozat

a kormányügyeleti rendszer létrehozásáról

Módosítja: 1240/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1714/2021. (X. 12.) Korm. határozat

az Európai Békekeret Magyarországot érintő feladatainak ellátásáról

Módosítja: 1242/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

 

1576/2022. (XI. 28.) Korm. határozat

a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) működésének finanszírozásáról, valamint a fejlesztéspolitikai adatbázis és információs rendszer finanszírozásáról szóló 1596/2019. (X. 16.) Korm. határozat módosításáról

Módosítja: 1243/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

 

1361/2023. (VIII. 3.) Korm. határozat

a Végrehajtás Operatív Program Plusz kereteiben kiegészítő forrás biztosításáról a fejlesztéspolitikai intézményrendszer finanszírozásához

Módosítja: 1243/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

 

1595/2023. (XII. 21.) Korm. határozat

a Szeged Ipari Park közcélú infrastrukturális fejlesztésének támogatásáról és a szükséges források biztosításáról

Módosítja: 1247/2024. (VIII. 8.) Korm. h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet

a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről

Hatályon kívül helyezi: 234/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről

Hatályon kívül helyezi: 237/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 10. 01.

 

487/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet

az építésügyi, az építésfelügyeleti és az örökségvédelmi hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselők és kormánytisztviselők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó részletes szabályokról

Hatályon kívül helyezi: 238/2024. (VIII. 8.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 10. 01.

 

44/2021. (IX. 8.) ITM rendelet

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél történő végrehajtásáról

Hatályon kívül helyezi: 10/2024. (VIII. 8.) MK r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

18/2015. (IV. 10.) FM rendelet

a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Hatályon kívül helyezi: 40/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

26/2010. (III. 19.) FVM rendelet

az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet módosításáról

Hatályon kívül helyezi: 41/2024. (VIII. 8.) AM r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

21/1997. (VII. 8.) IM rendelet

a büntetés-végrehajtási szervezet Szolgálati Szabályzatáról

Hatályon kívül helyezi: 33/2024. (VIII. 8.) BM r.

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

1/2023. (I. 12.) HM rendelet

a hadiipari kutatással, fejlesztéssel, gyártással és kereskedelemmel összefüggő kiberbiztonsági tanúsítás keretében fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról

Hatályon kívül helyezi: 14/2024. (VIII. 8.) HM r.

Hatályos: 2024. 09. 08.

 

76/2016. (XII. 30.) NFM rendelet

az országos közutak használatáért fizetendő útdíjak beszedésére alkalmas elektronikus díjszedési rendszer, a tengelysúly-rendszer és az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer jármű ellenőrzéshez szükséges informatikai eszközei felett az államot megillető tulajdonosi jogokat gyakorló és kötelezettségeket teljesítő szervezet kijelöléséről

Hatályon kívül helyezi: 26/2024. (VIII. 8.) NGM r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

77/2016. (XII. 30.) NFM rendelet

az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer hálózati kommunikációs elemei felett az államot megillető tulajdonosi jogokat gyakorló és kötelezettségeket teljesítő szervezet kijelöléséről

Hatályon kívül helyezi: 26/2024. (VIII. 8.) NGM r.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1125/2013. (III. 13.) Korm. határozat

az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer széles körű használatához szükséges intézkedésekről

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1854/2014. (XII. 30.) Korm. határozat

a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” település-központú kísérleti alprogramjának megvalósításához szükséges források biztosításáról

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1267/2016. (VI. 7.) Korm. határozat

az állami beruházások hatékonyságának növelése érdekében szükséges egyes intézkedésekről

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1830/2016. (XII. 23.) Korm. határozat

az állami beruházások központi nyilvántartásáról és ellenőrzéséről

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1341/2019. (VI. 11.) Korm. határozat

a Digitális Kompetencia Keretrendszer fejlesztéséről és bevezetésének lépéseiről

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1812/2019. (XII. 30.) Korm. határozat

az Idősügyi Infokommunikációs Program folytatásáról

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1189/2017. (IV. 10.) Korm. határozat

a Digitális Jólét Alapcsomag bevezetésével kapcsolatos feladatokról

Visszavonta: 1239/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

1463/2017. (VII. 25.) Korm. határozat

a Magyar Honvédség kijelölt állományának a NATO Reagáló Erőben történő részvételéről

Visszavonta: 1240/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat.

Hatályos: 2024. 08. 09.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/81.

Megjelent: 2024. 08. 15.

 

Új jogszabályok

 

248/2024. (VIII. 15.) Korm. rendelet

az MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság divat- és kreatíviparral kapcsolatos egyes feladatainak meghatározásáról szóló 157/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalról, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap kezelő szervének kijelöléséről szóló 344/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról, továbbá egyes kapcsolódó rendeletek hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

249/2024. (VIII. 15.) Korm. rendelet

a nemzeti adatvagyon hasznosítás egyes intézményi szereplőinek feladatairól és hatásköreiről, valamint a Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak meghatározásáról

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

250/2024. (VIII. 15.) Korm. rendelet

a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség feladatairól és az adathasznosítás-támogatási szolgáltatásokról

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

39/2024. (VIII. 15.) MNB rendelet

a „Főőrség” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról

Hatályos: 2024. 08. 20.

 

12/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelet

az ESG beszámolók, az ESG minősítők és az ESG szoftverek nyilvántartásáról

Hatályos: 2024. 08. 18., 2024. 09. 16.

 

13/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelet

a vállalkozások fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségei teljesítésének részletszabályairól

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

12/2024. (VIII. 15.) EM rendelet

az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és vízbe történő radioaktív kibocsátásokról és azok ellenőrzéséről szóló 15/2001. (VI. 6.) KöM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

27/2024. (VIII. 15.) ÉKM rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, védettségének módosításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

28/2024. (VIII. 15.) ÉKM rendelet

a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16., 2024. 09. 01.

 

29/2024. (VIII. 15.) ÉKM rendelet

a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 20., 2024. 10. 01.

 

15/2024. (VIII. 15.) HM rendelet

az állami célú légi közlekedés szakszemélyzetének szakszolgálati engedélyeiről szóló 16/1998. (X. 28.) HM-EüM együttes rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

8/2024. (VIII. 15.) KTM rendelet

a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről szóló 3/2024. (IV. 9.) KTM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

31/2024. (VIII. 15.) NGM rendelet

az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet, valamint a villamosmű, termelői, magán- és közvetlen vezeték műszaki biztonsági követelményeiről, valamint a feszültség alatti munkavégzés szabályairól szóló 21/2023. (VIII. 30.) GFM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 09. 15.

 

1248/2024. (VIII. 15.) Korm. határozat

a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1158/2023. (IV. 27.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

1249/2024. (VIII. 15.) Korm. határozat

az Európai Unióból származó forrásokra vonatkozó csalás és korrupció elleni stratégia felülvizsgálatáról

 

Módosított jogszabályok

 

157/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet

az MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság divat- és kreatíviparral kapcsolatos egyes feladatainak meghatározásáról

Módosítja: 248/2024. (VIII. 15.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

344/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalról, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap kezelő szervének kijelöléséről

Módosítja: 248/2024. (VIII. 15.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

307/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet

a Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak meghatározásáról, valamint a nemzeti informatikai és e-közigazgatási tevékenység összehangolt biztosításával összefüggő részletszabályokról

Módosítja: 249/2024. (VIII. 15.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

15/2001. (VI. 6.) KöM rendelet

az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és vízbe történő radioaktív kibocsátásokról és azok ellenőrzéséről

Módosítja: 12/2024. (VIII. 15.) EM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

1/2006. (I. 13.) NKÖM rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről

Módosítja: 27/2024. (VIII. 15.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

27/2005. (X. 7.) NKÖM rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről

Módosítja: 27/2024. (VIII. 15.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

53/2011. (VIII. 25.) NEFMI rendelet

egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről

Módosítja: 27/2024. (VIII. 15.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet

a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól

Módosítja: 28/2024. (VIII. 15.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 08. 16., 2024. 09. 01.

 

45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet

a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról

Módosítja: 29/2024. (VIII. 15.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 08. 20., 2024. 10. 01.

 

16/1998. (X. 28.) HM-EüM együttes rendelet

az állami célú légi közlekedés szakszemélyzetének szakszolgálati engedélyeiről

Módosítja: 15/2024. (VIII. 15.) HM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

3/2024. (IV. 9.) KTM rendelet

a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről

Módosítja: 8/2024. (VIII. 15.) KTM r.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet

egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Módosítja: 31/2024. (VIII. 15.) NGM r.

Hatályos: 2024. 09. 15.

 

21/2023. (VIII. 30.) GFM rendelet

a villamosmű, termelői, magán- és közvetlen vezeték műszaki biztonsági követelményeiről, valamint a feszültség alatti munkavégzés szabályairól

Módosítja: 31/2024. (VIII. 15.) NGM r.

Hatályos: 2024. 09. 15.

 

1158/2023. (IV. 27.) Korm. határozat

a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1248/2024. (VIII. 15.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 16.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

266/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet

a Magyar Formatervezési Tanácsról

Hatályon kívül helyezi: 248/2024. (VIII. 15.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

17/2005. (III. 26.) GKM rendelet

a Magyar Formatervezési Díjról

Hatályon kívül helyezi: 248/2024. (VIII. 15.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 18.

 

607/2021. (XI. 5.) Korm. rendelet

a nemzeti adatvagyon hasznosításával összefüggő egyes részletszabályokról

Hatályon kívül helyezi: 250/2024. (VIII. 15.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 09. 01.

 

1470/2022. (IX. 30.) Korm. határozat

a 2021-2027 programozási időszakra, valamint a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv végrehajtására vonatkozó csalás és korrupció elleni stratégia elfogadásáról

Hatályon kívül helyezi: 1249/2024. (VIII. 15.) Korm. h.

 

1540/2022. (XI. 15.) Korm. határozat

az Európai Unióból származó forrásokra vonatkozó csalás és korrupció elleni stratégia elfogadásáról

Hatályon kívül helyezi: 1249/2024. (VIII. 15.) Korm. h.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2024/82.

Megjelent: 2024. 08. 22.

 

Új jogszabályok

 

251/2024. (VIII. 22.) Korm. rendelet

a hatósági jogalkalmazást elősegítő egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 30., 2025. 02. 01.

 

252/2024. (VIII. 22.) Korm. rendelet

a térségi fejlesztési tanácsok törvényességi felügyeletének szabályairól

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

253/2024. (VIII. 22.) Korm. rendelet

a tudományos és innovációs, a technológiai, az ipari és a logisztikai parkokról szóló 161/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

254/2024. (VIII. 22.) Korm. rendelet

közszolgáltatások ellenértékének rendezésével kapcsolatos szabályokról

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

255/2024. (VIII. 22.) Korm. rendelet

a tanárképzés rendszeréről, a szakosodás rendjéről és a tanárszakok jegyzékéről szóló 283/2012. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

256/2024. (VIII. 22.) Korm. rendelet

az egyes állami tulajdonú gazdasági társaságok működésének észszerűsítésével kapcsolatos intézkedésekről szóló 216/2024. (VII. 31.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

36/2024. (VIII. 22.) BM rendelet

a szabadságvesztés, az elzárás, a rendbírság helyébe lépő elzárás, a letartóztatás és a szabálysértési elzárás végrehajtását foganatosító büntetés-végrehajtási intézetek kijelölésének szabályairól szóló 16/2018. (VI. 7.) BM rendelet, valamint a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak élelmezési ellátásának élelmezési szakmai és táplálkozás-egészségügyi követelményeiről szóló 13/2022. (IV. 29.) BM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 25.

 

30/2024. (VIII. 22.) ÉKM rendelet

a közút területén veszteglő járművek elszállításának, tárolásának és értékesítésének szabályairól

Hatályos: 2024. 11. 20.

 

31/2024. (VIII. 22.) ÉKM rendelet

az építményinformációs modell (BIM) alapú tervezés és műszaki megvalósítás feltételrendszeréről

Hatályos: 2024. 09. 21., 2028. 07. 01.

 

1251/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

az ENSZ Közgyűlés 79. ülésszakán való magyar részvételről

 

1252/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

a kormányablakokban dolgozó kormánytisztviselők részére történő ruházati költségtérítés juttatáshoz szükséges forrás biztosításáról

 

1253/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

Heves városban egyes földterületek beruházási célterületté nyilvánításáról

 

1254/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

az Európai Határregisztrációs Rendszer, valamint az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedéseket koordináló munkacsoport létrehozásáról szóló 1538/2018. (X. 30.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

1255/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

a lélegeztetőgépek rendeltetésszerű működéséhez szükséges alkatrészeknek a Jordán Hásimita Királyság részére történő adományozásáról

 

1256/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

a Magyarország közúti határátkelőhelyeinek teljes körű fejlesztéséről és komplex rendezéséről szóló 1750/2021. (X. 27.) Korm. határozat módosításáról

 

1257/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

egyes, Miskolc városát érintő közútfejlesztésekről

 

1258/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról szóló 1505/2022. (X. 20.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2024. 08. 23., 2024. 09. 01.

 

1259/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

az egyes folyamatban lévő egyházi célú fejlesztések megvalósításához szükséges többletforrás biztosításáról szóló 1486/2023. (XI. 9.) Korm. határozat módosításáról

 

1260/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról, valamint kormányhatározat módosításáról

 

1261/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat

a Nemzeti Energia- és Klímatervhez készült stratégiai környezeti vizsgálat társadalmi véleményezésének megkezdéséről

 

Módosított jogszabályok

 

139/1991. (X. 29.) Korm. rendelet

a közúti járművezetők utánképzéséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet

a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet

a magyar légtér igénybevételéről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

271/2007. (X. 19.) Korm. rendelet

a vasúti társaságok kötelező baleseti kárfedezeti képességének biztosításáról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet

a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

203/2009. (IX. 18.) Korm. rendelet

a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkaköröket betöltő munkavállalókkal szemben támasztott egészségügyi követelményekről és az egészségügyi vizsgálat rendjéről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

6/2010. (I. 21.) Korm. rendelet

a vasúti társaságok nem vasúti balesetből eredő károk fedezésére szolgáló kötelező kárfedezeti képességének biztosításáról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

169/2010. (V. 11.) Korm. rendelet

a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

179/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet

a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet

a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet

a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30., 2025. 02. 01.

 

93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet

az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet

a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

195/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet

a térségi, az elővárosi, a városi és a helyi működési engedély alapján, valamint a kisvasút és a múzeumvasút által végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet

a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet

az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

532/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet

a légiközlekedési hatóság kiegészítő eljárásjogi szabályairól

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

284/2018. (XII. 21.) Korm. rendelet

a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont kijelöléséről és feladatainak meghatározásáról

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

246/2019. (X. 24.) Korm. rendelet

a vasúti vizsgaközpont kijelöléséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

247/2019. (X. 24.) Korm. rendelet

a hajózási vizsgaközpont kijelöléséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

38/2021. (II. 2.) Korm. rendelet

a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

133/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet

a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről

Módosítja: 251/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

161/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet

a tudományos és innovációs, a technológiai, az ipari és a logisztikai parkokról

Módosítja: 253/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 30.

 

283/2012. (X. 4.) Korm. rendelet

a tanárképzés rendszeréről, a szakosodás rendjéről és a tanárszakok jegyzékéről

Módosítja: 255/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

216/2024. (VII. 31.) Korm. rendelet

egyes állami tulajdonú gazdasági társaságok működésének észszerűsítésével kapcsolatos intézkedésekről

Módosítja: 256/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

16/2018. (VI. 7.) BM rendelet

a szabadságvesztés, az elzárás, a rendbírság helyébe lépő elzárás, a letartóztatás és a szabálysértési elzárás végrehajtását foganatosító büntetés-végrehajtási intézetek kijelölésének szabályairól

Módosítja: 36/2024. (VIII. 22.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 25.

 

13/2022. (IV. 29.) BM rendelet

a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak élelmezési ellátásának élelmezési szakmai és táplálkozás-egészségügyi követelményeiről

Módosítja: 36/2024. (VIII. 22.) BM r.

Hatályos: 2024. 08. 25.

 

1538/2018. (X. 30.) Korm. határozat

az Európai Határregisztrációs Rendszer, valamint az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedéseket koordináló munkacsoport létrehozásáról

Módosítja: 1254/2024. (VIII. 22.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 23.

 

1750/2021. (X. 27.) Korm. határozat

Magyarország közúti határátkelőhelyeinek teljes körű fejlesztéséről és komplex rendezéséről

Módosítja: 1256/2024. (VIII. 22.) Korm. h.

 

1505/2022. (X. 20.) Korm. határozat

az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról

Módosítja: 1258/2024. (VIII. 22.) Korm. h.

Hatályos: 2024. 08. 23., 2024. 09. 01.

 

1486/2023. (XI. 9.) Korm. határozat

egyes folyamatban lévő egyházi célú fejlesztések megvalósításához szükséges többletforrás biztosításáról

Módosítja: 1259/2024. (VIII. 22.) Korm. h.

 

1246/2024. (VIII. 8.) Korm. határozat

a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium IV. Béla Király Tagintézménye és Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola részeként megvalósuló uszodakomplexum állami üzemeltetéséhez szükséges intézkedésekről

Módosítja: 1260/2024. (VIII. 22.) Korm. h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

51/2005. (III. 24.) Korm. rendelet

a területfejlesztés intézményei törvényességi felügyeletének részletes szabályairól

Hatályon kívül helyezi: 252/2024. (VIII. 22.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 10. 31.

 

1029/2024. (II. 22.) Korm. határozat

lélegeztetőgépek rendeltetésszerű működéséhez szükséges alkatrészek NATO járványügyi célalapja számára történő adományozásáról és azok Jordán Hásimita Királyságban történő felhasználásáról

Visszavonta: 1255/2024. (VIII. 22.) Korm. határozat.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire itt iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban (http://njt.hu/) érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.