Vállalkozások

VÖRÖS BAU KFT.

A cég 1997-ben alakult meg. Társas- és családi házakon át a középületekig mindent épít, a kivitelezést kulcsrakész átadással vállalja. Szolgáltatásai a megvalósíthatósági tanulmánytól a megvalósulási dokumentációig terjednek. Vállalja az egyes feladatok műszaki vezetését és lebonyolítását, illetve kulcsrakész kivitelezését. Megbízható alvállalkozókat alkalmaz, beszállítói minőségi termékeket gyártó és forgalmazó cégek.

Tovább olvasom »
VONALSZERVÍZ KFT.

A vállalkozás grafikai tervezéssel, kivitelezéssel foglalkozik. A tulajdonos – Melegh Andrea – legfrissebb sikereit selyemfestményeivel, kiállításaival és a selyemfestés technika oktatásával érte el. Főbb termékei: selyemfestmények, egyedi kendők, sálak, igényes lakástextíliák, csempék, kerámia- és üvegtárgyak rendelésre, arculattervezés, kirakatrendezés.

Tovább olvasom »
VÖLGYSÉG SZAKMUNKÁSKÉPZŐ IPARI SZOLG.KFT

Tevékenység: A céget 1996-ban alapították fő tevékenysége a szakoktatás. Elsősorban asztalos és gépipari szakmát tanuló fiatalokkal foglalkozik. Évek óta kiemelkedő létszámú szakmunkás tanulóval vesz részt a duális szakképzésben jó eredménnyel. Ügyvezető igazgatója, Balogh Péter 2015-ben szerezte a bútorasztalos mestervizsgát. Az MKIK mestervizsga-bizottsági országos bútorasztalos és épületasztalos elnöki kinevezését 2016-ban kapta meg. A vállalkozás honlapja: www.volgysegszaki.hu Kamara tagja védjegy: 2010.09.26. Kamarai regisztrációs szám: PB11289229

Tovább olvasom »
Voban Kft.

Tevékenység: Célunk a városok, közutak tisztaságáért küzdő cégek segítése szakismerettel és kiváló minőségű seprűinkkel, melyek 25 éves gyártási gyakorlat, valamint egy állandó újító, javító szellem gyümölcsei. Seprűink állandó fejlesztése következtében vállalatcsoportunk az ágazatban vezető szerepre tett szert, s termékeink szerte Európában referenciaként szolgálnak.   A vállalkozás honlapja: http://www.voban.hu/ Kamarai regisztrációs szám: PB13174334

Tovább olvasom »
VITÉZ-PETERÁCZ RENÁTA ANETTA

Tevékenység: Vitéz – Peterácz Renáta kozmetikus mester, profi sminkes tanúsítvánnyal is rendelkezik. 2002-ben lépett a kozmetikusi pályára, mely számára nem munka, hanem hivatás és hobby is egyben. Pályája során mindig fontos volt számára, hogy folyamatosan képezze magát, számos továbbképző tanfolyamon és szakmai konferencián vett részt az elmúlt években. 2013 szeptemberében saját szalont nyitott, mely az Audrey Szalon nevet viseli. Tíz év alatt a cukorpasztás szőrtelenítés szakértője lett. 2022-ben a kozmetikus tanulók gyakorlati képzésébe is bekapcsolódott.

Tovább olvasom »
VINOLIVA KFT.

A VinOliva Kft. elsősorban a negyedévente 10 000 példányban megjelenő Pécsi Borozó, a Pannon Borrégió gasztronómiai és bormagazinjának kiadójaként ismert. A print magazinhoz tartozik a pecsiborozo.hu weboldal, amely lazább, blog-megjelenésben tudósít a borrégió borgasztronómiai eseményeiről, történéseiről. Pécs első boriskolájában saját kialakítású, magyar, angol és német nyelvű kurzusok mellett a WSET tanfolyamait is kínálják, együttműködésben a Central European Wine Institute-tel.

Tovább olvasom »
VINETWORK KFT.

A ViNetwork Kft. internet szolgáltatás nyújt saját mikrohullámú hálózaton ViNet néven.  Specialitásuk, hogy olyan helyeken is tudnak szélessávú szolgáltatást nyújtani, ahol a nagy szolgáltatók már nem, vagy csak nagyon drága kiépítési költség mellett. Partneri megállapodás értelmében pedig optikai hálózaton is tudnak szolgáltatni szinte az egész országban. Internetszolgáltatás mellett igény esetén vállalják az ügyfél teljes informatikai infrastruktúrájának kiépítését, menedzselését, karbantartását is.

Tovább olvasom »
VILLÁNY-SIKLÓSI BORÚT EGYESÜLET

A Villány-Siklósi Borút Egyesület 1994-ben, európai példák alapján, elsőként alakult meg Magyarországon. Kidolgozta a térség borturisztikai koncepcióját, majd bevezette a VinTour – Európai borutak közös értékelési rendszerét. Céljai közé tartozik a történelmi borvidék kultúrájának a megóvása, a Villányi borvidék és települései együttműködésének, összefogásának szervezése, a térség gazdasági és infrastrukturális fejlesztése, szabadidős és kulturális programok megvalósítása.

Tovább olvasom »
VILL-TECHNO VILLAMOSIPARI KFT.

A Vill-techno Villamosipari és Gépészeti Kft (rövid neve: Vill-techno Kft.) 1994-ben alakult a magyarországi villamosipar fontos szereplője, ma már a kivitelezés mellett, kereskedelmi, szolgáltatási és berendezés-gyártási tevékenységet is folytat. Tevékenységét az ország különböző pontjain elhelyezkedő kereskedelmi partnerein keresztül, és szerelési telephelyein végzi.

Tovább olvasom »
VIKI BT.

A családi vállalkozás villanyszereléssel foglalkozik. Magánszemélyek és vállalkozások számára is végzi elektromos hálózatok kiépítését, javítását, átalakítását, illetve felújítását.

Tovább olvasom »