december 6, 2022

Helyi termékek és fenntarthatóság a középpontban a tanulmányúton

A sikeres májusi kiutazást követően, az Eramus+ projekt keretében október utolsó hetében újabb tizenöt Baranya megyei vendéglátós szakembernek és vállalkozónak volt lehetősége tanulmányi látogatást tenni Olaszországban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A tanulmányúton a résztvevők az olaszországi Friuli-Venezia-Giulia tartományára jellemző kitűnő alapanyagokat és azok feldolgozását ismerhették meg.   A projekt az Erasmus+ pályázatán keresztül került megvalósításra a Marco Polo Európai Csoport együttműködésével. Az 5 napos szakmai képzés folyamán betekintést nyertünk a helyi alapanyagokat termelő és feldolgozó, falusi turizmussal foglalkozó családi vállalkozások működésébe és kihívásaiba. Ezen felül megtapasztaltuk azt is, hogy mennyire jól és hatékonyan tud működni a „nulla” kilométeres árubeszerzés, melynek komoly közösségmegerősítő, helyi kis- és középvállalkozások összefogását elősegítő szerepe is van. A tematikus gasztronómiai programokat végigkísérte a fenntarthatóság szemlélete, mely tudatos gondolkodással teljes mértékben beépíthető egy-egy gasztronómiai, turisztikai vállalkozás tevékenységébe. A magas szintű programokat Barbara Bandiziol, a Marco Polo európai projektek programfelelőse készítette elő számunkra, aki külön figyelt

Tovább olvasom »
A „cukrászdaélmény” is vonzza a vendégeket az új Mischlerben

Június végén nyitott Pécsett az új Mischler cukrászda és cukrászműhely, amely hagyományos felszolgálós modelljével újfajta vendégélményt jelent a látogatóknak. Az építészeti megoldásokkal operáló letisztult vendégtér sajátos hangulatot teremt a zajos hétköznapokból kiszakadni vágyók számára, az ízvilágban, összetevőkben és látványban is minőséget képviselő sütemények mellett a tulajdonos, Miszler Miklós szerint ez is szükséges ahhoz, hogy minél többen keressék fel a helyet. Annak ellenére, hogy az alapanyagár-emelkedés naponta kihívások elé állítja a cukrászdát működtető vállalkozást, egyvalamiből nem enged: a prémium minőségből.

Tovább olvasom »
A „jobb minőség”-elv szerint készülnek a borok a Tiffán-pincében

Véget ért az idei szüret Tiffán Imre és fia birtokán Villányban, jelenleg a borkészítés záró fázisában vannak. Márton-napra kihoztak néhány újbort a 2022-es évjáratból, közöttük a rozé és a vörösbor mellett egy fehéret, egy olaszrizlinget is – utóbbit a borkedvelők kívánságára. A családban már a 10. generáció foglalkozik szőlőműveléssel, bortermeléssel, valamint vendégfogadással, vendéglátással, már csak ezért sem jutott soha eszükbe, hogy valami újba kezdjenek. Mert a Covid óta nemcsak az időjárás szeszélyeivel kell megküzdeniük, hanem a mindennapokat egyre inkább átszövő kiszámíthatatlansággal.

Tovább olvasom »
„A siklóernyőzés amellett, hogy megmozgat és kikapcsol, összpontosításra tanít”

Korábban már több extrémebb sportot is űzött Vásárhelyi Balázs, a tervezéssel, -kivitelezéssel, ingatlan-szakértésekkel foglalkozó Pannonhome cégcsoport tulajdonosa, de nehezen tudta összeegyeztetni azokat a családi és üzleti életével. Az elmúlt években sokat futott, ám azt unalmasnak találta, szeretett volna valami újba belevágni, ami egy kis adrenalint ad számára. Néhány éve már kikacsintott a siklóernyőzés felé, ezért 2021 nyarán vett egy nagy lélegzetet és megkeresett egy edzőt. Akkor még nem tudta, hogy mekkora szerelem lesz ez a sport, és azt sem, hogy e tevékenység sem kíméli a szabadidejét, ráadásul totálisan ki van szolgáltatva az időjárásnak is.

Tovább olvasom »
Autóteszt: Dr. Czéh Árpád – Volkswagen ID.5 GTX

Az áramlási citometria, a molekuláris biológia és az élelmiszer/ takarmánybiztonsági analitikai megoldások fejlesztésével foglalkozó Soft Flow Kft stratégiai programvezetője az AutóCity Zrt. Volkswagen ID.5 GTX modelljét próbálta ki. Dr. Czéh Árpád régóta ismeri a márkát, de a Volkswagen elektromos autóival most találkozott először.

Tovább olvasom »
Megvetette lábát Pécsett és gyors ütemben fejlődik az Amphenol

Megnyitása óta évről évre rekordbevételeket könyvelhet el az Amphenol-ASIP, azaz a nemzetközi Amphenol cégcsoport magyarországi szervezete, amely 2019-ben alakult. Idén 48 millió dolláros árbevételre számítanak a vállalatnál, ami a tavalyi bevétel másfélszerese, így az elmúlt két évben megháromszorozták forgalmukat. Az Amphenol a világ egyik vezető csatlakozógyártó vállalatcsoportja, 40 országban van jelen és több mint 90 ezer dolgozót foglalkoztat világszerte. A pécsi gyár európai prémium elektromos autók kiemelt fontosságú akkumulátor-alkatrészének, az ún. Cell Connection System (CCS) – az akkumulátor hőmérsékletét és a cellafeszültséget felügyelő rendszer – gyártásával indult.

Tovább olvasom »
A Michelin-csillagokig és azon túl

Végre a magyar vidéki éttermek is a Michelin éttermi kalauz látókörébe kerültek, ugyanis idén először jelölték meg a Michelin által ajánlott vendéglátóhelyeket. Baranya gasztronómiájának hatalmas elismerést jelent, hogy három megyei étterem: a villányi Sauska 48, a pécsi Morzsa és a hosszúhetényi Hosszú Tányér is felkerült erre a neves listára. Sőt egy negyedik hely, a szintén Hosszúhetényben található Almalomb az ugyancsak újdonságnak számító Zöld Michelin-csillag (Michelin Green Star) minősítést szerezte meg. Ezt a díjat az iparág élvonalába tartozó éttermek közül azoknak ítélik oda, amelyek sokat tesznek a fenntarthatóságért. Íme hát a négy baranyai étterem, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk.

Tovább olvasom »