március 7, 2023

„Már nem félek bizonyos döntéseket meghozni”

Több mint 50 éve készít minőségi asztalosipari termékeket Szentlászlón a Pasztorek család. Pasztorek Zoltán személyében már a harmadik generáció viszi a műhelyt, ami azt is jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben sikeresen legyűrték a felmerülő kihívásokat, problémákat. A mögöttünk álló néhány év új helyzeteket hozott magával, a Covid, tavaly pedig az alapanyag- és nyersanyagárak hirtelen drágulása nehezítette meg a vállalkozás működését. A rengeteg pozitív visszajelzés, a vevők elégedettsége, a sikerélmény azonban mindig újabb lendületet ad a holnapokhoz.

Tovább olvasom »
Eltűnt egy korosztály

Folyamatosan érkeznek a vendégek a pécsi Gulyás Étterembe. Van aki csak egy pohár bort rendel, más a másnapi menü után érdeklődik. A vendéglátóhely vezetőjével, Nagypál Nikolettel az egyik asztalnál foglalunk helyet. – Tanulókkal én kezdtem el foglalkozni, mert azt vettem észre, hogy van egy rés a szakember-utánpótlásban. A fejlesztéseknek pedig egyik fontos eleme, hogy olyan munkatársaink legyenek, akik pontosan értik, mit várunk el tőlük – kezdi beszélgetésünket. – Annak idején azért vágtam bele, mert úgy vettem észre van egy  űr, hiányzik a 40-50 éves korosztály, akik már jelentős tapasztalattal rendelkeznek, akik a nyugdíjba vonulók helyébe léphetnek. Szólt arról is, jelenleg tízen vesznek részt náluk valamilyen szakmai oktatásban, többek között a családja tagjai is.  A tanulóik között van, akit szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatnak, kettő vendéglős tanulójukkal még  tanulószerződést kötöttek, de vannak olyanok is, akik a felnőttképzés keretében vannak náluk, és olyan is, aki részképzésen vesz részt. Mint mondja, miután lehetőség nyílt rá,

Tovább olvasom »
„A tiszta versenyzés megtanítja a mindennapi életben a küzdést, a tenni akarást”

Las Vegasból érkezett a minap a jó hír: Jójártné Szeibert Natália mesterfodrász, hajgyógyász VIP kategóriában az Evening Event Hairstyle munkájával 1. helyezett, Jójárt Natasa Emese fodrász, kéz- és lábápoló-, műkörömépítő mester Junior kategóriában Fantasy look lady category munkájával szintén 1. helyezett lett. De anya és lánya a tavaly év végi moszkvai fodrász világbajnokságon hasonlóan kiváló eredményt ért el: minden számban, amiben indultak, így Jójártné Natasa Prémium kategóriában esküvői frizura és esti esemény frizura, Jójárt Natasa pedig Master kategóriában menyasszonyi frizura és fantázia frizura munkájával első helyezett lett. Ez már a sokadik sikerük, amelynek „titkát” Jójártné Szeibert Natáliával próbáltuk megfejteni.

Tovább olvasom »
„A kerékpározás vagy bármilyen sporttevékenység egyfajta gondoskodás önmagunkról”

Évente mintegy 6–10 ezer kilométert kerékpározik Kutsera Róbert, a Lift Consulting Kft. szervezetfejlesztője. Nagyrészt országúton teszi meg ezt a távolságot, de néha mountain bike-ra pattan, ami egy teljesen új minőséget hoz az életébe. Mint mondja, a kerékpár gyerekkori szerelem számára, a legegyszerűbb menekülési útvonal a városból. Az egyedül töltött órák, a szarvasokkal megélt kalandok, a természet közelsége feltöltődést ad, kiszakít a mindennapokból, amire Róbert szerint mindenkinek szüksége lenne.

Tovább olvasom »
Autóteszt – ifj. Orlovics Gyula – Ford Ranger Raptor

A családi tulajdonban lévő O és R Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.  pénzügyi vezetője a pickup kategória hazai értékesítési listáját vezető Ford Ranger Raptor modelljét próbálta ki. Az FX Autóház tesztautója 3 literes duplaturbós benzinmotorral, és különleges narancssárga fényezéssel érkezett a tesztre.

Tovább olvasom »
„Aki egyszer belekóstol a kesztyűs szakmába, az nem menekül többé”

Legutóbb Rihanna kezén tűnt fel a Super Bowl-on egy pécsi kesztyű a Pécsi Gloves International műhelyéből (már nem először készítettek a világsztárnak kézrevalót), de több hasonló ismertségű művész, pl. Madonna, Katy Perry vagy Ryan Gosling is viselt már pécsi kesztyűt. Mint Schweitzerné Hornicz Bernadett ügyvezető mondja, másfél évtizede együtt dolgoznak a kesztyűs tervezővel, Gáspár Dórával, ezt a megrendelést is ő hozta, de mivel nem volt kellő színű bőr a raktárában, a pécsiekhez fordult.

Tovább olvasom »
Játssz, tanulj, válassz szakmát!

Több, mint 8.000 gyermek és szülő vett részt 2022-ben valamilyen kamarai pályaorientációs programon. A baranyai 113 általános iskolából 103 iskolában jártak a kamara szakemberei. Az összes baranyai gimnázium kérte a kamarai pályaorientációs előadásokat. 9 éve tartó kitartó munka eredményeként már az általános iskolák és a középiskolák is tudják, ha pályaválasztás, akkor Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.

Tovább olvasom »
Kézművesség ezer éve Egerben – legyen Ön is kiállító!

A kamarai „Kézművesség ezer éve és jövője a Kárpát-medencében” elnevezésű hagyományokra épülő kézműves kulturális és gasztronómiai rendezvény április 15-16-án kerül megrendezésre Egerben. Idegenforgalmi attrakciók és szakmai programok nyújtanak személyes, összérzékszervi élményt az ide látogatóknak. A rendezvény keretében látható kiállításokkal bemutatják azt a kamarai gazdaságfejlesztő munkát, amivel a kézművességet a hagyományok tiszteletével a jövőbe integrálják.

Tovább olvasom »