május 2, 2023

Kristóf Péter a Magyar Innovációs Szövetség új régiós igazgatója

Új vezetője van a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ http://innovacio.hu) Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának: dr. Kristóf Péter kapta e civil szakmai megbízatást. A szövetség több mint harminc éve szakmai érdekképviseleti szervezetként működik, mintegy 450 vállalkozást, egyéb jogi személyiséggel rendelkező intézményt tömörít, amelyek a magyar innovációs terület gerincét alkotják. Munkájuk során szorosan együttműködnek a kormányzattal, szakmai és iparági észrevételeik és javaslataik megfogalmazására pedig különféle testületekben betöltött pozícióik révén adódik lehetőségük. A szövetség munkájában az új regionális igazgató az előző négy évben választmányi tagként vett részt.

Tovább olvasom »
A sikeres rendezvénynél nincs jobb marketing

Tulajdonképpen egy partnercég unszolására – amellyel a mai napig szorosan együtt dolgoznak – kezdte el tevékenységét 2011-ben a Tent for Rent Kft. A pécsi vállalkozás kisebb és nagyobb rendezvényekhez ad bérbe eszközöket: rendezvénysátrakat, színpadot, asztalokat, székeket, hang- és fénytechnikai eszközöket, emellett a teljes esemény megszervezését és lebonyolítását is vállalja. Számos falunap, céges rendezvény, közösségi esemény valósult meg általuk beltérben és szabadban, és mint ahogy Lukács Máté tulajdonos mondja, rendezvények tekintetében szinte nincs olyan, amit nem tudnak megoldani vagy megcsinálni.

Tovább olvasom »
Ezüst és arany minősítést kapott a Magyarország étele versenyen a Blöff Bisztró

Tavaly arany minősítést, idén pedig egy ezüst és egy arany minősítést szerzett a Magyarország étele szakácsversenyen a pécsi Blöff Bisztró csapata. Jobban mondva két csapata, hiszen két kollektívát nevezett a Blöff a kiírásra, és a verseny történetében egyedülálló módon mindkét együttes az elsők között végzett. Mint Miseta Zoltán séf, a hely tulajdonosa, az arany fokozatot elért csapat egyik tagja mondja, büszke a teljesítményükre, mert nincs még egy olyan étterem, amely egy szakmai versenyen két csapattal ilyen szinten képviseltetné magát.

Tovább olvasom »
Első versenyükön arany minősítést kaptak a Mischler cukrászai

Arany minősítést kapott és abszolút második helyezett lett a Magyarország étele — Szamos Mátyás Tányérdesszert versenyen a Petőfi emlékév témájára készült „Szabadság most – Petőfi püspökkenyere ma” desszerttel a pécsi Mischler cukrászda két cukrásza. A csapat most vett részt először versenyen, de ahogy Miszler Miklós, a cukrászda tulajdonosa mondja, nem utoljára. Ötletességük, igényességük és precizitásuk meggyőzte a szakmai zsűrit.

Tovább olvasom »
Tervezz a legjobbal, de készülj a legrosszabbra

Mintegy 65 ezer fő vett részt az elmúlt 25 évben a pécsi székhelyű Sikeresrendezvény csapata által szervezett rendezvényeken. A vállalkozás elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a rendezvényszektort ellehetetlenítő Covidjárvány sem tántorította el őket hivatásuktól. Mint Csíkos András ügyvezető mondja, ma is ugyanolyan lelkesedéssel teljesítik partnereik kívánságait, mint a kezdetekben, de a cég működésének stabilitását ma már egy kicsit más alapokra helyezték.

Tovább olvasom »
70-esen cégvezetőként is fitten a sportember

A kocsiban mindig ott van a futófelszerelése, ha túlságosan „összejönnek a dolgok”, a stressz levezetésére így a 70-hez közel is elmegy futni. Ha viszont nem fut, akkor irány az edzőterem vagy a tópart, ugyanis elkötelezett horgász. Nemes Csaba, a Kőház Zrt. tulajdonosának és vezetőjének gyerekkora óta élete szerves része az aktív mozgás, sportja a triatlon lett, az edzősködés mellett évekig ő volt a szakág szövetségi kapitánya. Az athéni olimpián képviselte hazánkat.

Tovább olvasom »
A vállalkozói tapasztalat meghozza a bátorságot is

Melegh Andrea az Enterprise Europe Network követe a Dél-dunántúli régióban. A hálózat szolgáltatásainak sokféleségét hivatott a saját vállalkozói tevékenysége során használni és népszerűsíteni. Ez a feladat részéről nagyfokú nyitottságot igényel, ami értelemszerűen sok esetben együtt jár a komfortzónából való kilépéssel, amihez időnként nagy bátorság is kell.

Tovább olvasom »
Vállalkozóvá válás támogatása

Ismét igényelhető a vállalkozóvá válást elősegítő munkaerőpiaci támogatás. A programba 2023. május 7-ig lehet jelentkezni. A vállalkozóvá válást támogató munkaerőpiaci programban azok vehetnek részt, akik a támogatási kérelem benyújtásakor legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartottak, a vállalkozási kompetenciák elsajátítására irányuló képzést sikeresen elvégzik, és üzleti terv elkészítésével bemutatják az indítani kívánt vállalkozás működésének részleteit. A fenti feltételeknek megfelelő résztvevők ezt követően kérelmet nyújthatnak be a 2 millió forintos tőkejuttatás támogatás igénybevételére, illetve a hat havi kötelező legkisebb minimálbér összegéig terjedő vállalkozóvá válást elősegítő támogatásra. A két támogatási elem csak együtt vehető igénybe. Jelentkezni a kapcsolódó anyagok közül letölthető jelentkezési lap kitöltésével, aláírásával és beküldésével lehet 2023. május 7. napjáig. A részletes tudnivalókat a mellékelt anyagok tartalmazzák. A programmal kapcsolatban további tájékoztatás kérhető a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályán a következő elérhetőségeken: Németh Barbara (72) 896-009, e-mail: , Tihanyi Viktória (72) 896-035, e-mail: , Goron Márta (72) 896-033, e-mail:

Tovább olvasom »
Naprakész tudást kapnak a tanulók az Informatikai Ágazati Képzőközpontban

Hatalmas tempóban fejlődik az IT-világ, ami ma újdonságnak számít, arra holnap már elavult technikaként tekintünk. A tempó, amit ez a szegmens diktál, sokszor a szakemberek számára is követhetetlen, az informatikusok zöme specializálódik és egy-egy részterületen fejleszti tovább magát. Az iskola – legyen az középiskola, technikum vagy egyetem – elvégzése után az IT-szakemberek többségének plusz tanulásra van szüksége ahhoz, hogy munkát tudjon vállalni, a tanintézményben csupán az alapokat sajátítja el, a munkáltatók viszont speciális tudást várnak. Erre jelent megoldást a Pécsett létrehozott Informatikai Ágazati Képzőközpont, amelynek alapítótagjai között a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is szerepel.

Tovább olvasom »