2024-ben 147 milliárd forint értékben lesznek meghirdetve új innovációs és kutatási pályázatok az NKFI Alapból.
Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája összesen 176,263 milliárd forint keretösszeggel tesz javaslatot pályázatok meghirdetésére, illetve kezelésére, amelyből a 2024-ben meghirdetésre kerülő új pályázatok keretösszege 147 milliárd forint.
Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája ezzel együtt is jelentős forrásbővülést hoz a tavalyi mintegy 80 milliárdos kerethez képest, új lendületet adva a Neumann János Program megvalósításának. A Programstratégiában bejelentett programok hozzájárulnak a Kulturális és Innovációs Minisztérium azon fő KFI szakpolitikai célkitűzéséhez, hogy Magyarország 2030-ra a világon a legjobb 25, Európában pedig a legjobb 10 innovátor ország közé kerüljön.
A 2024. évi Programstratégia három területen teljesíti ki az innovációs támogatási rendszert, mondhatni „résmentesíti” azt.
- A vállalati innovációs programok immár valamennyi vállalattípus számára elérhetők, így a startupok, spinoffok és kkv-k mellett a nagyvállalatoknak is kínálnak állami támogatási lehetőségeket. Valamennyi vállalati innovációs programmal szemben elvárás az egyetemekkel, kutatóintézetekkel való együttműködés – azaz az asszociáció megvalósítása.
- A teljes kutatói életpálya átfogó támogatása is megvalósul az NKFI Alap finanszírozásával. A cél az, hogy a köznevelési rendszerben és a szakképzésben tanulóktól kezdve az egyetemi hallgatókon, a doktoranduszokon, a posztdoktori tanulmányokat folytató kutatókon át a szenior kutatókig támogatáshoz jussanak a legtehetségesebb és legkiválóbb magyar egyetemi és kutatóintézeti szakemberek.
- A Programstratégia nagyban hozzájárul a magyar kutatási és innovációs ökoszisztéma nemzetköziesítéséhez, a magyar kutatóknak és innovátoroknak a nemzetközi tudományos és innovációs hálózatokba történő bekapcsolásához. A Programstratégia pályázati portfólióját kiegészíti a Kormányzati Önerő Alap, amely szintén az NKFI Alapon keresztül biztosít 8 milliárd forintos forrást a magyar kutatók nemzetközi beágyazottságának növeléséhez.
A teljes dokumentum letölthető innen (.pdf dokumentum).
Forrás: NKFIH