A fémes szakmáké volt a főszerep az általános iskolásoknak szóló gépipari szakmaismereti verseny döntőjén.
Idén a Gép-Ésszel szakmaismereti versenyünk 10 éve alatt az eddigi legmagasabb létszámban jelentkeztek a csapatok. 51 csapatban, 153 gyerek töltötte ki a 13+1 kérdésből álló szakmaismereti totót, ezt követően a II. fordulóba 19 csapat jutott tovább.
Idén a jubileum alkalmából egy újdonsággal álltak elő a szervezők. A verseny második fordulójában egy hidraulikusan működő robotkart kellett összeszerelnie a versenyzőknek otthoni/iskolai körülmények között. Az iparkamara pályaorientációs csapatának szándéka az volt, hogy a gyerekek saját maguk tapasztalják meg az alkotás élményét. A robotkar összeállításához tervezni, mérni, fűrészelni, fúrni, ragasztani, hajlítani kellett. Meg kell tanulniuk a rendelkezésre álló idejük beosztását, meg kell érteniük a csapatmunkában betöltött feladatukat és szerepüket, közben pedig megismerkedtek a pneumatika és a hidraulika működésének elveivel. Komplex volt a feladat, de a beérkező pályamunkákból látszott, hogy rendkívül ügyesen dolgoztak a gyerekek. A zsűri az értékeléskor a robot precizitását, a szakmaiságát, és az összeállítás esztétikus megjelenését egyaránt vizsgálta. A munkához minden alapanyagot, szerelési útmutatót a Tettye Forrásház Zrt biztosított.
A második fordulóban a robotkar építése mellett a versenyző csapattagok a megye számtalan gépipari vállalkozásainál tettek üzemlátogatást. A cél az volt, hogy ne csak képekben, könyvekben, online felületeken láthassák a vállalkozásokat, hanem a mindennapi közegben, működés közben találkozzanak a szakterületekkel, szakmákkal, munkafolyamatokkal, alapanyagokkal.
A döntőn 10 állomáson 10 gépipari vállalkozásnál 10 gyakorlati feladattal találkoztak a versenyzők. Többek között pneumatikus vezérlést, kisrepülőgép pedálját kellett összeállítani, forgácsolást lehetett kipróbálni egy kis eszterga gépen, gépipari anyag-, és szerszámfelismerést kellett végezniük. Így a döntőn közvetlenül találkoztak a gyermekek a gépiparban használatos eszközökkel, szakszavakkal, esetekkel, alapanyagokkal. Bízunk benne, hogy kedvet csináltunk gépiparhoz és a pályaválasztás előtt álló gyermekek a döntésük meghozatalakor jó emlékekkel és izgalmas élményekkel gondolnak erre a napra.
A döntő eredménye:
1. Mechanik-R | Pécsi Kovács Béla Általános Iskola |
2. Gépesítve | Batthyány Kázmér Általános Iskola Siklós |
3. Törtek | Kodolányi János Általános Iskola Pécsvárad |
4. Solidus | Cserepka János Általános Iskola |
5. Ép-ésszel | Pécs Meszesi Általános Iskola |
6. Mor-Zsák | Szent Mór Iskolaközpont |
7. Menő Csapatnév | PRK Nagyharsányi Általános Iskolája |
8. Spártai Németek | PRK Nagyharsányi Általános Iskolája |
9. KSZP Mechanic | Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola |
10. Acéltrió | Sásdi Általános Iskola |
A gyermekek a cégek jóvoltából rengeteg értékes ajándékkal és élménnyel távoztak. Az első helyezett a Magnus Aircraft Zrt felajánlását, egy sétarepülést is kapott.
Gratulálunk!
A 2009-ben indult Gép-Ésszel szakmaismereti verseny célja, hogy felkeltse a 6-7. évfolyamos diákok érdeklődését a gépipari szakmák iránt, hosszú távon hozzájárulva ezzel a gépipari cégek, és ez által a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (DDGK) tagjai munkaerő-igényének kielégítéséhez. A DDGK tagvállalatai évek óta támogatják a verseny sikeres megvalósítását. A Gép-Ésszel verseny szervezője a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.
Köszönettel tartozunk a cégeknek, vállalkozásoknak, iskoláknak, akik ismét támogatták a rendezvényünket szívükön viselve a Baranya megyei pályaorientációt!
A versenyt támogatta: A DDGK tagjai – Büttner Kft, Forsz Kft, Gépszer Kft, GLT Delta Kft, Hauni Hungária Gépgyártó Kft, Kresz&Fiedler Kft, Matro Kft, Seress Gépipari Kft, Spitzer Silo Kft, Ziehl -Abegg Kft. Továbbá a Magnus Aircraft Zrt, Tettye Forrásház Zrt, PSZC Angster J. Technikum, PSZC Simonyi K. Technikum, Zipernowszky K. Technikum