Szeptembertől pályázható munkahelyi képzési támogatás!

GINOP Plusz-3.2.1-21 “A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” című kiemelt projekt elsődleges célja a vállalkozások veresenyképességének növelése a munkahelyi képzések megvalósításának támogatásával.

A munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján feltételesen vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, melynek keretösszege az első meghirdetési szakaszban 15 milliárd Ft. Támogatás összege képzési költségből és bértámogatásból áll, mely támogatás a munkavállaló egyénekre szól, az összegre a munkáltató jogosult és ez által a hatósági szerződés is a munkáltatóval köttetik. (Bértámogatás igénylése opcionális.)

Képzési támogatás keretében elszámolható:

  • képzési költség támogatása a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatásként;
  • támogatott vállalkozás munkavállalói képzésen történő részvétele miatt kieső munkaidőre jutó bruttó bér de minimis támogatásként.

Mindkét támogatási elem kapcsán a támogatás intenzitása a pályázó vállalat méretétől függ.  A képzési támogatásra és bértámogatásra egyaránt az alábbiak szerint alakulnak:

  • Mikro- és kisvállalkozás 70%
  • Középvállalkozás 60%
  • Nagyvállalat 50%

Egy vállalkozás részére a jelen Hirdetmény alapján (meghirdetési szakaszonként összesen) nyújtható továbbadott támogatás maximális összege:

  • Mikro-, kis és középvállalkozás max. 50 millió Ft
  • Nagyvállalat max. 100 millió Ft

A támogatásra 2021. szeptember 15. napjától nyújtható be kérelem, a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. december 15. napjáig.

Támogatási kérelmek típusai:

Támogatást a vállalkozás önállóan igényelhet, vagy a beszállítói integrátor és a beszállítói együttes kérelmet is benyújthatnak. Ennek megfelelően kétféle kérelem benyújtására van lehetőség:

  • önálló kérelem: a pályázó vállalat kizárólag saját munkavállalói számára valósít meg egy vagy több, belső vagy vásárolt szolgáltatásként megvalósuló „külső” képzést (továbbiakban: külső képzés),
  • együttes kérelem: együttes kérelmet beszállítói integrátor vállalat nyújthat be. Az együttes kérelem a beszállítói integrátor saját munkavállalóinak és a beszállító(k) munkavállalóinak közös képzését tartalmazza. Az ilyen kérelemben foglalt képzések is lehetnek belső, vagy vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzések.

Beszállítói integrátor az a termelő tevékenységet végző vállalkozás, amely főegységeket és/vagy részegységeket állít elő beszállítóktól kapott részegységek felhasználásával. Ezzel egyidejűleg szervezi és koordinálja beszállítóinak tevékenységét, illetve azok számára minőségbiztosítási és logisztikai tevékenységet is végezhet. Integrátor vállalat az adott kész-, vagy félkész termék tekintetében a beszállítói lánc legmagasabb szintjén álló vállalkozás lehet (továbbiakban beszállítói integrátor). Olyan vállalkozás, melynek a bevételeinek több mint 50 százaléka képzési tevékenységből származik, nem lehet beszállítói integrátor.

Beszállító az a vállalkozás, amely a végtermék előállítási, gyártási vagy összeszerelési fázisa során alkatrész(eke)t és/vagy részegység(eke)t és/vagy szerszámot/gyártástechnológiát és/vagy adalékanyagot és/vagy alapanyagot és/vagy know how-t fejleszt, állít elő, gyárt, szerel össze a végtermék gyártója, vagy annak beszállítói integrátora részére (továbbiakban beszállító) (ideértve építőipari főtevékenység esetében az alvállalkozókat is).

A munkáltatóra (támogatott vállalatra) vonatkozó feltételek teljes listája a HIRDETMÉNY 5. pontjában olvasható:
  • Mikro-, kis- és középvállalatok esetében legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), míg nagyvállalatok esetében legalább két lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) rendelkezik a támogatást igénylő. A KKV minősítés alapja a bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet.
  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság, szövetkezet, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezet vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság fióktelepe, kettős könyvvitelt vezető egyéni cég és egyéni vállalkozás.
  • A támogatást igénylő rendelkezik a képzés megvalósításához szükséges önerővel, amely legalább a projekt elszámolható összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett része, erről szóló bankszámla kivonat a kérem kötelező mellékletét kell, hogy képezze. Az önerő lehet saját forrás és egyéb, az államháztartási alrendszereiből származó egyéb támogatás is. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybevett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül.
  • A támogatást igénylőnek a kérelem benyújtásának napján nem áll fenn az Áht. 50.§ (6) bekezdésében foglalt köztartozása.
  • Együttes kérelem esetén a támogatást benyújtó (beszállítói integrátor) rendelkezik a szükséges beszállítói meghatalmazásokkal. A meghatalmazás tartalmazza, hogy a meghatalmazott beszállító integrátori szerepében, teljeskörűen jár el a beszállókat érintő kérelmek vonatkozásában, rendelkeznek a beszállítói és integrátori viszony igazolásához szükséges dokumentumokkal.
  • Ugyanazon vállalkozás többször is benyújthat támogatási kérelmet képzések megvalósítására, amennyiben a korábbi igénylési körben támogatott képzések megvalósultak, és a záró elszámolást benyújtotta.
A Képzőkre vonatkozó feltételek teljes listája a HIRDETMÉNY 6. pontjában olvasható:
  • A képzőintézmény rendelkezik legalább egy teljes lezárt üzleti évvel (ebbe beleértendő a lezárt költségvetési év is);
  • A képzőintézmény adózás előtti eredménye a legutolsó lezárt üzleti évben meghaladja az 1 millió Ft-ot (költségvetési szerv és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvényhatálya alá tartozó képzőintézmény esetén nem kell alkalmazni);
  • A képzőintézmény rendelkezik (1) a választott képzéstípusnak megfelelő, (2) OSAP adatlappal vagy a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe (FAR) történő adatszolgáltatással igazolt, (3) az adott képzés típusában legalább 100 résztvevő befejezett képzését igazoló referenciával; Ennek igazolása a referencia képzést egyértelműen azonosító FAR képernyőfotóval, vagy amennyiben ilyen az adott képzés kapcsán nem állhat rendelkezésre, OSAP adatlappal történhet, a kérelem kötelező mellékleteként benyújtandó.
  • A képzőintézményre a felnőttképzési államigazgatási szerv a kérelem benyújtását megelőző két évben az aktuális minimálbért meghaladó összegű hatósági bírságot nem szabott ki.
  • A képzőintézmény rendelkezik a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: Fktv.) 2020. január 01-től hatályos állapot szerinti bejelentéssel, engedéllyel.

Kapcsolódó tartalmak:

HIRDETMÉNY – GINOP Plusz-3.2.1-21 – A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül

MEGVALÓSÍTHATÓ KÉPZÉSEK a Kamarai Oktatási Központ szervezésében