Külső forrás

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A jogszabályváltozás igényét vállalkozói kezdeményezésre a pécsi kamara jelezte a nemzeti kamarának, mely elkészítette az előterjesztést.

Tovább olvasom »
Vállalkozások regionális munkaerő támogatása

Elindult a „Vállalkozások regionális munkaerő támogatása” program. A munkaadók munkaerőpiaci programban az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalhoz benyújtott kérelem alapján kaphatnak támogatást, ha a munkaerőpiaci program szempontjából hátrányos helyzetű személyt, vagyis 25 éves életkort be nem töltött álláskeresőt, 25-30 év közötti pályakezdő álláskeresőt, 50 év feletti álláskeresőt, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező álláskeresőt, tartósan, legalább 6 hónapja regisztrált álláskeresőt, a közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszavezethető álláskeresőt, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű személyt, vidékies területen élő álláskeresőt, kérelem beadását megelőző 12 hónapon belül csecsemőgondozási díjban, örökbefogadói díjban részesült; illetve gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási díjban, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban, gyermekek otthongondozási díjában részesült, vagy részesülő álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében teljes munkaidőben, vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben. A meghatározott feltételeknek a foglalkoztatás megkezdésének a támogatás iránti kérelemben megjelölt várható időpontjában kell fennállnia. A támogatás folyósítási időtartama legfeljebb 6 hónap lehet. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő

Tovább olvasom »
Új bértámogatási program indul augusztus 15-én

Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló „Vállalkozások regionális munkaerő támogatása” programban. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak. A legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek – például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők munkába állását. Az új program Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető lesz a hónap közepétől. Forrás: https://www.hrportal.hu/hr/uj-bertamogatasi-program-indul-augusztus-15-en-20220810.html További információ: https://pbkik.hu/2022/08/23/hirek/vallalkozasok-regionalis-munkaero-tamogatasa/  

Tovább olvasom »
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételét támogassa a kutatók (felsőoktatási intézmény, egyéb költségvetési kutatóhely, Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató jellegű), Nonprofit kutatóhely, ELKH kutatóintézetei) számára.

Tovább olvasom »
„Minőség-Innováció 2022” – hazai forduló

Magyarország 2013-ban kapcsolódott be az évente megrendezett „Minőség-Innováció” pályázatba, amely az innovációs teljesítmények nemzetközi megmérettetésére ad lehetőséget, elsődlegesen a vevői-fogyasztói igények szempontjait állítva fókuszba. A verseny hazai fordulóját a European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB) Egyesület szervezi. Az általa kiválasztott Nemzeti Díjnyertes projektek vehetnek részt – saját döntésük szerint – a verseny nemzetközi fordulóján.

Tovább olvasom »
Megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz. A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési megállapodást a napokban írta alá Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke és Dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója. 2020. év eleje óta az NTAK-ba − Európában is egyedülálló módon − az összes hazai szálláshely-szolgáltató szálláshelykezelő szoftverén keresztül szolgáltat valós idejű forgalmi, statisztikai adatokat. A most aláírt megállapodás keretében az MTÜ egy biztonságos adattovábbítási csatornán keresztül juttatja el a minden szálláshelytípus által beküldött adatokat a KSH-nak, amely így a jövőben az NTAK információi alapján állítja elő a hivatalos statisztikai adatokat. Az NTAK információi a turizmusstatisztika mellett a szolgáltatás-külkereskedelem és a GDP-számítások

Tovább olvasom »
Széchenyi Kártya Program MAX

Folytatódik a Széchenyi Kártya Program, amely kedvezményes finanszírozási lehetőségeket biztosít a hazai kkv-szektornak. A Kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezet (a folyószámlahitel és a beruházási hitel al-konstrukciójaként).

Tovább olvasom »
Fél év felkészülési időt kaptak a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók az NTAK-adatszolgáltatásra

Elfogadta az országgyűlés a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös kezdeményezésére elindított törvénymódosítást. Ennek értelmében 2023. január 1-jétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (NTAK) felé.

Tovább olvasom »