Jelentős támogatások a szellemitulajdon-védelem terén
2024. január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai kis- és középvállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek vagy magánszemélyek.
2024. január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai kis- és középvállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek vagy magánszemélyek.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. Az 52. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 27.) Megjelent: 2023. 12. 27. Új jogszabályok AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. december 13-i (EU) 2023/2844 RENDELETE a határokon átnyúló polgári, kereskedelmi és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés digitalizációjáról, valamint az igazságügyi együttműködés területén egyes jogi aktusok módosításáról Hatályos: 2024. 01. 16. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. december 13-i (EU) 2023/2845 RENDELETE a 909/2014/EU rendeletnek a kiegyenlítési fegyelem, a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás, a felügyeleti együttműködés, a banki jellegű kiegészítő szolgáltatások nyújtása és a harmadik országbeli központi értéktárakra vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 01. 16. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. december 13-i (EU) 2023/2843 IRÁNYELVE a
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az 52. héten a Magyar Közlöny 190 – 194. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/190. Megjelent: 2023. 12. 27. Új jogszabályok 2023. évi CXXI. törvény az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról Hatályos: 2024. 01. 01., 2024. 01. 04., 2024. 01. 27., 2024. 03. 26. 30/2023. (XII. 27.) MK rendelet a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 17/2022. (XII. 1.) MK rendelet uniós támogatási szabályok változásával összefüggő módosításáról Hatályos: 2023. 12. 28. 154/2023. (XII. 27.) AM rendelet a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet deregulációs szempontú módosításáról Hatályos: 2024. 01. 01. 155/2023. (XII. 27.) AM rendelet a méhállományok
Az EmpoWOMEN exkluzív támogatási programja a mélytechnológiai startupokat vezető női vállalkozóknak szól, kifejezetten a gyengébb innovációs teljesítményű (ún. widening) EU tagállamokból.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. Az 51.héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az 51. héten a Magyar Közlöny 182 – 189. számai jelentek meg.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. Az 50. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 11.) Megjelent: 2023. 12. 11. Új jogszabályok A TANÁCS 2023. december 8-i (EU) 2023/2771 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 1183/2005/EK rendelet 9. cikkének végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 12. A TANÁCS 2023. december 11-i (EU) 2023/2789 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a mianmari/burmai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 401/2013/EU rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 11. A TANÁCS 2023. december 11-i (EU) 2023/2793 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújához Irán által nyújtott katonai támogatásra tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2023/1529 rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 11. A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 28-i (EU) 2023/2738 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a hivatalosan támogatott exporthitelek terén bizonyos iránymutatások alkalmazásáról
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az 50. héten a Magyar Közlöny 176 – 181. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/176. Megjelent: 2023. 12. 11. Új jogszabályok 62/2023. (XII. 11.) MNB rendelet a „Kúria” ezüst emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 12. 11. 11 órától. 63/2023. (XII. 11.) MNB rendelet a „Kúria” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 12. 11. 11 órától. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/177. Megjelent: 2023. 12. 12. Új jogszabályok 542/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram (CEEPUS IV.) multilaterális oktatási megállapodás kihirdetéséről Hatályos: 2023. 12. 13. – kivétellel. 543/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet veszélyhelyzeti rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről Hatályos: 2023. 12. 13., 2024. 01. 01. 544/2023. (XII. 12.)
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 49. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 04.) Megjelent: 2023. 12. 04. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2706 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről („Maras Tarhanasi” [OFJ]) Hatályos: 2023. 12. 24. A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2714 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről („Edremit Körfezi Yesil Cizik Zeytini” [OEM]) Hatályos: 2023. 12. 24. A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2725 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a juhhimlő és a kecskehimlő egyes tagállamokban való előfordulásával kapcsolatos egyes sürgősségi intézkedésekről, valamint az (EU) 2023/2067 és az (EU) 2023/2470 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről Hatályos: 2023. 12. 04. Hatályon kívül helyezett jogszabályok
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 49. héten a Magyar Közlöny 173 – 175. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/173. Megjelent: 2023. 12. 05. Új jogszabályok 531/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 12. 07. 532/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek humánreprodukciós eljárásokkal összefüggő módosításáról Hatályos: 2024. 01. 01., 2025. 01. 01. 533/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet az állami fenntartású egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól és ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 653/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 12. 08. 534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet az államtudományi képzési terület képzéseiről Hatályos: 2023. 12. 06. 535/2023.