Ismét pályázhatnak egymillió forintos támogatásra a vidéki éttermek
Újra megjelenteti Magyarország Kormánya az összesen 13 milliárd forint értékű, a vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelését célzó támogatási programján belül az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek szóló felhívást. Ez a kör a program indulásakor elsőként pályázhatott az üzletenként lehívható egymillió forint értékű támogatásra. Az iparági visszajelzések alapján ugyanakkor a munkahelyteremtés és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében jelentős volt az igény a felhívás ismételt megnyitására. Az üzemeltetők most december 4-éig adhatják be kérelmeiket.
Eszközbeszerzésre, fejlesztésre igényelhetnek támogatást a hazai zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek
Folytatódik az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai pályázati konstrukció. Összesen közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely. Az üzletenként igényelhető, egymillió forint vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint értékű támogatási programnak. A támogatási program további őszi ütemeiben a kávézók, a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.
800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának. Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.
Támogatás a hazai vállalkozások zöld átállásának felgyorsítására -TCTF támogatás
A támogatás célja a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás szempontjából stratégiai jelentőségű beruházási projektek támogatása. A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. (HIPA) által koordinált felhívás keretében a magyarországi vállalkozások adókedvezmény és készpénztámogatás formájában vehetnek igénybe támogatást akár 350 millió euróig, max. 55%-os intenzitással.
MEGJELENT! – 200 millió Ft-os eszközbeszerzési felhívás KKV-k részére – GINOP Plusz-1.2.3-21
Megjelent a 100 milliárd Ft keretösszegű, GINOP Plusz-1.2.3-21 „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” c. eszközbeszerzési pályázat, melynek 1. szakaszában 80 milliárd Ft keretösszegre lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.