Heti EU jogász 2023. 49. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 49. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 04.)

Megjelent: 2023. 12. 04.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2706 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Maras Tarhanasi” [OFJ])

Hatályos: 2023. 12. 24.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2714 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Edremit Körfezi Yesil Cizik Zeytini” [OEM])

Hatályos: 2023. 12. 24.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2725 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és a kecskehimlő egyes tagállamokban való előfordulásával kapcsolatos egyes sürgősségi intézkedésekről, valamint az (EU) 2023/2067 és az (EU) 2023/2470 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 26-i (EU) 2023/2067 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és kecskehimlő bulgáriai előfordulásával kapcsolatos egyes ideiglenes sürgősségi intézkedésekről

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2725 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2470 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes ideiglenes sürgősségi intézkedésekről

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2725 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 05.)

Megjelent: 2023. 12. 05.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2722 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2020/1998 rendelet végrehajtásáról

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 15-i (EU) 2023/2709 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2021/888 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Európai Szolidaritási Testület program nyomonkövetési és értékelési keretének létrehozására vonatkozó rendelkezésekkel történő kiegészítéséről

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 13-i (EU) 2023/2710 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2021/817 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Erasmus+ program nyomonkövetési és értékelési keretének létrehozására vonatkozó rendelkezésekkel történő kiegészítéséről

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 4-i (EU) 2023/2696 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap keretében az (EU) 2021/691 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a kedvezményezettek körében végzett felmérések során követendő eljárások és használandó sablon meghatározásáról

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 4-i (EU) 2023/2701 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az “EuLA hydra-lime 23” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 4-i (EU) 2023/2703 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az “EuLA oxi-lime 23” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2715 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az oltalom alatt álló földrajzi jelzés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (“Huîtres Marennes Oléron”)

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2728 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az oltalom alatt álló eredetmegjelölés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (“Pecorino Crotonese”)

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (KKBP) 2023/2700 HATÁROZATA

az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola létrehozásáról szóló (KKBP) 2020/1515 határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (KKBP) 2023/2721 HATÁROZATA

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2020/1999 határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANK 2023. október 9-i HATÁROZATA

a személyes adatoknak az érintettek tájékoztatása és egyes jogainak korlátozása tekintetében az Európai Beruházási Bank Humánerőforrás-ügyi Igazgatósága általi kezelésére vonatkozó belső szabályok megállapításáról [2023/2717]

Hatályos: 2023. 12. 25.

 

AZ EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG, ÉS MÁSRÉSZRŐL NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA KÖZÖTTI KERESKEDELMI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 8. CIKKE (1) BEKEZDÉSÉNEK S) PONTJÁVAL LÉTREHOZOTT, AZ UNIÓS PROGRAMOKBAN VALÓ RÉSZVÉTELLEL FOGLALKOZÓ SZAKBIZOTTSÁG 2023. december 4-i 1/2023 HATÁROZATA

a kereskedelmi és együttműködési megállapodás I. és II. jegyzőkönyvének elfogadásáról és 47. mellékletének módosításáról [2023/2731]

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló, 2020. december 16-i (EU, Euratom) 2020/2092 európai parlamenti és a tanácsi rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2020. december 7-i (EU) 2020/1998 RENDELETE

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2722 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

A TANÁCS 2020. október 19-i (KKBP) 2020/1515 HATÁROZATA

az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola létrehozásáról, valamint a (KKBP) 2016/2382 határozat hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2023. december 4-i (KKBP) 2023/2700 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A TANÁCS 2020. december 7-i (KKBP) 2020/1999 HATÁROZATA

a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. december 4-i (KKBP) 2023/2721 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 06.)

Megjelent: 2023. 12. 06.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2720 RENDELETE

a 2024-2026-os időszakra szóló, egyes halászati termékekre vonatkozó autonóm uniós vámkontingensek megnyitásáról és kezeléséről

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 27-i (EU) 2023/2724 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

a 134/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendeletnek az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ-EGB) előírásaira való egyes hivatkozások, valamint bizonyos tiszta gázok rendelkezésre állása tekintetében történő módosításáról és helyesbítéséről

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 28-i (EU) 2023/2735 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2020/256 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a “Munkaerő” tárgykörben 2026-ban végzett adatgyűjtés eseti témája tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2707 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2022/1637 végrehajtási rendeletnek a jövedékiadó-felfüggesztéssel exportált jövedéki termékekre és a tartalékokmányok használatára vonatkozó szabályok és eljárások tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2712 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2019/1020 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nemzeti vámrendszerektől a piacfelügyeleti információs és kommunikációs rendszerbe a “szabad forgalomba bocsátás” vámeljárás alá vont termékekre vonatkozóan továbbítandó információk részletei tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2713 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökkel foglalkozó európai uniós referencialaboratóriumok kijelöléséről

Hatályos: 2023. 12. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2742 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egyes Norvégiából származó, az 510/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, mezőgazdasági termékek feldolgozásával előállított áruknak az Unióba történő behozatalára vonatkozó, 2024. évi vámkontingens megnyitásáról

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2755 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit, baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok jegyzékében a Kanadára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ES A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2748 HATÁROZATA

az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről (Belgium kérelme – EGF/2023/002 BE/Makro kérelme)

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

A TANÁCS 2023. november 30-i (EU) 2023/2751 HATÁROZATA

a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének 33. ülésén a segítségnyújtásra szoruló hajók menedékhelyére vonatkozó iránymutatások, a szemlézés és tanúsítás harmonizált rendszere szerinti iránymutatások, az IMO-eszközök végrehajtásáról szóló szabályzat szempontjából releváns eszközök keretében teljesítendő kötelezettségek nem kimerítő listája és a hajók biztonságos üzemeltetéséről szóló nemzetközi szabályzat közigazgatások általi végrehajtására vonatkozó iránymutatások módosításainak elfogadására tekintettel az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 1-i (EU) 2023/2697 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az Olasz Köztársaság és a Francia Köztársaság által az (EU) 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (4) bekezdése alapján négy V300 Zefiro I-F típusú jármű tekintetében benyújtott, az 1302/2014/EU bizottsági rendelet melléklete 4.2.10.2.1. pontjának alkalmazása alóli mentesülésre irányuló kérelem elfogadásáról

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 4-i (EU) 2023/2698 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az 1999/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében az (EU) 2019/1242 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó nehézgépjármű-csoportok szén-dioxid-referenciakibocsátásának meghatározásáról

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2013. december 16-i 134/2014/EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

a 168/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a környezeti teljesítményre, valamint a meghajtóegység teljesítményére vonatkozó követelmények tekintetében történő kiegészítéséről, továbbá V. mellékletének módosításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 27-i (EU) 2023/2724 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2019. december 16-i (EU) 2020/256 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2019/1700 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a többéves gördülő terv kialakítása révén történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 28-i (EU) 2023/2735 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2022. július 5-i (EU) 2022/1637 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2020/262 tanácsi irányelvnek a jövedéki termékek adófelfüggesztés melletti szállításához és szabad forgalomba bocsátást követő szállításához kapcsolódó okmányhasználat tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az adómentességi igazoláshoz használandó űrlap meghatározásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2707 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 26.

 

A BIZOTTSÁG 2021. március 24-i (EU) 2021/404 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek Unióba történő beléptetése tekintetében az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeinek a megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2755 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 07.)

Megjelent: 2023. 12. 07.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2667 RENDELETE

a 767/2008/EK, a 810/2009/EK és az (EU) 2017/2226 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, a 693/2003/EK és a 694/2003/EK tanácsi rendeletnek, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezménynek a vízumeljárás digitalizálása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ES A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2685 RENDELETE

az 1683/95/EK tanácsi rendeletnek a vízumeljárás digitalizálása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2675 RENDELETE

az Uniónak és tagállamainak a harmadik országok által alkalmazott gazdasági kényszerítéssel szembeni védelméről

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2761 HATÁROZATA

az Európai Unió és a Chilei Köztársaság közötti ideiglenes kereskedelmi megállapodásnak az Európai Unió nevében történő aláírásáról

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A TANÁCS 2023. december 7-i (EU) 2023/2765 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2727 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a “PPC Chlorine liquid” egyedi biocid termék uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2737 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába bejegyzett egyik elnevezés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról [“Jabłka grójeckie” (OFJ)]

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2739 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Halitzia Tillirias” (OFJ))

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2746 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Ezine Peyniri” [OEM])

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2753 HATÁROZATA

az Európai Unió által az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításával kapcsolatban képviselendő álláspontról (légi közlekedési ETS)

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2756 HATÁROZATA

Izrael Állammal a polgári légi közlekedés biztonságáról szóló megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdésére való felhatalmazásról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2759 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága a Holland Királyság által javasolt öt tagjának és hat póttagjának kinevezéséről

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A TANÁCS 2023. december 7-i (KKBP) 2023/2764 HATÁROZATA

a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 6-i (EU) 2023/2719 HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás 14. mellékletében meghatározott ökológiai termékek tekintetében elismert egyenértékűség megerősítéséről

Hatályos: 2023. 12. 10.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 5-i (EU) 2023/2711 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

egy tagállam számára az (EU) 2019/1700 európai parlamenti és tanácsi rendelettől a személyekre és a háztartásokra vonatkozó statisztikák bizonyos változóira vonatkozó adatszolgáltatás tekintetében történő eltérések engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 6-i (EU) 2023/2726 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a hajó-újrafeldolgozó létesítmények európai jegyzékének a hajók újrafeldolgozásáról szóló 1257/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti összeállításáról szóló (EU) 2016/2323 végrehajtási határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 10.

 

A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐKKEL FOGLALKOZÓ ALBIZOTTSÁG 2023. november 15-i 1/2023. sz. HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás XVII-C. és XVII-D. mellékletének módosításáról [2023/2651]

Hatályos: 2023. 11. 15.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2013/183/KKBP határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. május 27-i (KKBP) 2016/849 tanácsi határozathoz

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 329/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. augusztus 30-i (EU) 2017/1509 tanácsi rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009. július 13-i 810/2009/EK RENDELETE

a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2667 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008. július 9-i 767/2008/EK RENDELETE

a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra, a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumokra és a tartózkodási engedélyekre vonatkozó információk tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet)

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2667 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A TANÁCS 2003. április 14-i 694/2003/EK RENDELETE

a 693/2003/EK rendeletben előírt egyszerűsített átutazási okmány (FTD) és egyszerűsített vasúti átutazási okmány (FRTD) egységes formátumairól

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2667 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A TANÁCS 2003. április 14-i 693/2003/EK RENDELETE

egyszerűsített átutazási okmány (FTD) és egyszerűsített vasúti átutazási okmány (FRTD) létrehozásáról, valamint a Közös Konzuli Utasítás és a Közös Kézikönyv módosításáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2667 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2017. november 30-i (EU) 2017/2226 RENDELETE

a tagállamok külső határait átlépő harmadik országbeli állampolgárok belépésére és kilépésére, valamint beléptetésének megtagadására vonatkozó adatok rögzítésére szolgáló határregisztrációs rendszer (EES) létrehozásáról és az EES-hez való bűnüldözési célú hozzáférés feltételeinek meghatározásáról, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény, a 767/2008/EK rendelet és az 1077/2011/EU rendelet módosításáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2667 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A TANÁCS 1995. május 29-i 1683/95/EK RENDELETE

a vízumok egységes formátumának meghatározásáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ES A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2685 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 27.

 

A TANÁCS 2023. július 20-i (KKBP) 2023/1514 HATÁROZATA

a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a (KKBP) 2023/422 határozat hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2023. december 7-i (KKBP) 2023/2764 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

A BIZOTTSÁG 2016. december 19-i (EU) 2016/2323 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a hajó-újrafeldolgozó létesítmények európai jegyzékének a hajók újrafeldolgozásról szóló 1257/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti összeállításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. december 6-i (EU) 2023/2726 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 10.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 08.)

Megjelent: 2023. 12. 08.

 

Új jogszabályok

 

A TANÁCS 2023. október 16-i (KKBP) 2023/2740 HATÁROZATA

az Európai Unió és az Örmény Köztársaság közötti, az Európai Unió örményországi missziójának (EUMA) jogállásáról szóló megállapodásnak az Unió nevében történő aláírásáról és megkötéséről

Hatályos: 2023. 10. 16.

 

MEGÁLLAPODÁS

az Európai Unió és az Örmény Köztársaság között az Európai Unió örményországi missziójának (EUMA) jogállásáról

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2760 HATÁROZATA

az Európai Unió és Montenegró közötti, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség által Montenegró területén végzett műveleti tevékenységekről szóló megállapodás megkötéséről

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 4-i (EU) 2023/2763 RENDELETE

a Spanyolország lobogója alatt közlekedő hajók által a Svalbard vizein, valamint az 1 és 2b övezet nemzetközi vizein folytatott, közönséges tőkehalra irányuló halászat tilalmáról

Hatályos: 2023. 12. 09.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 7-i (EU) 2023/2732 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy, a Macleaya cordata keverékéből előállított készítmény valamennyi hízóbaromfifaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Phytobiotics Futterzusatzstoffe GmbH)

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 7-i (EU) 2023/2733 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a diklazurilből előállított (Coxiril) készítmény tojójércék és fácánok takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Huvepharma NV) és az (EU) 2015/46 végrehajtási rendelet helyesbítéséről

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 7-i (EU) 2023/2734 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy, a Saccharomyces cerevisiae DBVPG 48 SF-ből előállított készítmény lovak, tejelő kérődzők és sertések takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Mazzoleni S.p.A.)

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 7-i (EU) 2023/2736 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy, a Bacillus velezensis NITE BP-01844-ből előállított készítmény valamennyi hízóbaromfifaj, tojójércék, tenyészpulykák, kevésbé jelentős tojó- és tenyészbaromfifajok, valamint díszmadarak takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Toa Biopharma Co., Ltd)

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

A TANÁCS 2023. december 4-i (EU) 2023/2754 HATÁROZATA

az Európai Unió által az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás XX. mellékletének (Környezet) ódosítása tekintetében képviselendő álláspontról (tengeri közlekedésre és helyhez kötött létesítményekre vonatkozó ETS)

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A BIZOTTSÁG 2023. december 6-i (EU) 2023/2718 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkcióira vonatkozó, a 2025-2029-es időszakra szóló hálózatstratégiai terv jóváhagyásáról és az (EU) 2019/2167 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2015. január 14-i (EU) 2015/46 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a diklazuril brojlercsirkék, hízópulykák, valamint hízó- és tenyészgyöngytyúkok takarmányadalékanyagaként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Huvepharma NV.)

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. december 7-i (EU) 2023/2733 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2019. december 17-i (EU) 2019/2167 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkcióira vonatkozó, a 2020-2029-es időszakra szóló hálózatstratégiai terv jóváhagyásáról

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2023. december 6-i (EU) 2023/2718 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 28.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett EU hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. hírleveleire a  https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

Az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldal, melyen a fenti jogszabályok magyar nyelven is elérhetők, a következő címen található https://eur-lex.europa.eu/homepage.html?locale=hu

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti jogász 2023. 49. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 49. héten a Magyar Közlöny 173 – 175. számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/173.

Megjelent: 2023. 12. 05.

 

Új jogszabályok

 

531/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

532/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek humánreprodukciós eljárásokkal összefüggő módosításáról

Hatályos: 2024. 01. 01., 2025. 01. 01.

 

533/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

az állami fenntartású egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól és ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 653/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 08.

 

534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

az államtudományi képzési terület képzéseiről

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

535/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

a tartós külszolgálathoz kapcsolódó felkészítésről szóló 238/2017. (VIII. 18.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

536/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

a külképviseletek gazdálkodásáról szóló 626/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet

az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet és a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 10., 2024. 01. 01., 2024. 02. 01.

 

24/2023. (XII. 5.) AB határozat

a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 34. § (3) bekezdésével kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapításáról, valamint a Kúria Kfv.III.37.563/2022/6. számú ítélete és a Szegedi Törvényszék 8.K.700.206/2022/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

 

25/2023. (XII. 5.) AB határozat

a Debreceni Törvényszék 24.B.137/2020/38. számú ítélete, a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.533/2020/84. számú ítélete és a Kúria Bfv.II.976/2021/20. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

 

1529/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

a Kormány ügyrendjéről szóló 1352/2022. (VII. 21.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

1530/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

a vízügyi igazgatási szervezet 2023. április 1. és 2023. június 30. közötti vízkárelhárítási tevékenysége költségvetési fedezetének biztosításáról

 

1531/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény hatálya alá tartozó kihelyezettnek, a külképviselet által foglalkoztatott házastársnak, valamint az 57/B. § szerinti vendégoktatói ösztöndíjprogramban részt vevő vendégoktatónak járó devizaárfolyam-kompenzációhoz szükséges forrás biztosításáról

 

1532/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

új munkásszállások kialakítását támogató program indításáról és pénzügyi forrásának biztosításáról

 

1533/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

a ferencvárosi lakótömb rehabilitációjának támogatásához szükséges intézkedésekről szóló 1380/2022. (VIII. 1.) Korm. határozat, valamint a Szeged megyei jogú város közigazgatási területén elhelyezkedő iparterület fejlesztésének támogatásáról szóló 1352/2023. (VII. 31.) Korm. határozat módosításáról

 

1534/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

a Nyíregyháza megyei jogú város külterületén fekvő földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról

 

1535/2023. (XII. 5.) Korm. határozat

a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló egyes projektek megítélt támogatásának és összköltségének növeléséről

 

Módosított jogszabályok

 

182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről

Módosítja: 531/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Módosítja: 532/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet

az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 532/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

339/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet

a humán reprodukciós eljárásokkal kapcsolatos, kötelezően nyilvánosságra hozandó eredményességi adatok, statisztikák köréről, a nyilvánosságra hozatal módjáról és helyéről, továbbá az ellenőrzés módjáról

Módosítja: 532/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01., 2025. 01. 01.

 

653/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet

az állami fenntartású egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól és ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosítja: 533/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 08.

 

238/2017. (VIII. 18.) Korm. rendelet

a tartós külszolgálathoz kapcsolódó felkészítésről

Módosítja: 535/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

626/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet

a külképviseletek gazdálkodásáról

Módosítja: 536/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

25/2013. (V. 31.) NFM rendelet

az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról

Módosítja: 22/2023. (XII. 5.) ÉKM r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet

a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról

Módosítja: 22/2023. (XII. 5.) ÉKM r.

Hatályos: 2023. 12. 10., 2024. 01. 01., 2024. 02. 01.

 

1352/2022. (VII. 21.) Korm. határozat

a Kormány ügyrendjéről

Módosítja: 1529/2023. (XII. 5.) Korm. h.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

1380/2022. (VIII. 1.) Korm. határozat

a ferencvárosi lakótömb rehabilitációjának támogatásához szükséges intézkedésekről

Módosítja: 1533/2023. (XII. 5.) Korm. h.

 

1352/2023. (VII. 31.) Korm. határozat

a Szeged megyei jogú város közigazgatási területén elhelyezkedő iparterület fejlesztésének támogatásáról

Módosítja: 1533/2023. (XII. 5.) Korm. h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet

az államtudományi képzési területen szerezhető képesítések jegyzékéről és a képzések képzési és kimeneti követelményeiről

Hatályon kívül helyezi: 534/2023. (XII. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 06.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/174.

Megjelent: 2023. 12. 06.

 

Új jogszabályok

 

537/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet

a 2024. évi igazgatási szünet elrendeléséről

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

538/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet

a Magyar Export-Import Bank Zrt. által az állam készfizető kezessége mellett vállalható garanciák, valamint a deviza- és kamatcsere ügyletek pótlási- és kamatköltségei feltételeiről és részletes szabályairól szóló 435/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

539/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet

a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságról szóló 250/2014. (X. 2.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

540/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet

a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről szóló 102/2021. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

541/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet

a részvénytársasági részvénykönyv vezetésével összefüggő egyes kérdésekről szóló 67/2014. (III. 13.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

49/2023. (XII. 6.) BM rendelet

a “Magyarország és a Szerb Köztársaság államhatárán a határvonal megjelölésének, a határjelek felújításának és karbantartásának 2020-2022. évi munkálatairól” című zárójegyzőkönyv és a “Magyarország és a Szerb Köztársaság államhatára – Kiegészítés és módosítás a határleíráshoz, a határtérképekhez és a koordináta-jegyzékhez E és F határszakaszok 2022.” című határokmány jóváhagyásáról

Hatályos: 2023. 12. 14.

 

28/2023. (XII. 6.) MK rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 17/2022. (XII. 1.) MK rendelet tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos címrendi kiegészítéssel és felhasználási szabályokkal összefüggő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

8/2023. (XII. 6.) PM rendelet

a meghatározott cselekmények végrehajtása során közreműködő szervezetek és a romlandó dolgok értékesítése kapcsán közreműködő kereskedők igénybevételének részletes szabályairól szóló 5/2018. (II. 28.) NGM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

Kúria közleménye

a Nemzeti Választási Bizottság határozata helybenhagyásáról

 

1536/2023. (XII. 6.) Korm. határozat

a meteorológiai tevékenységgel összefüggő állami feladatok ellátásának átalakításához szükséges intézkedésekről

 

1537/2023. (XII. 6.) Korm. határozat

köznevelési intézmény kárenyhítésének biztosításához szükséges fejezetek közötti átcsoportosításról és egyéb intézkedésekről

 

1538/2023. (XII. 6.) Korm. határozat

a regionális villamosenergia-tőzsde kialakításához szükséges intézkedésekről

 

1539/2023. (XII. 6.) Korm. határozat

a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

1540/2023. (XII. 6.) Korm. határozat

a Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

 

Módosított jogszabályok

 

435/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Magyar Export-Import Bank Zrt. által az állam készfizető kezessége mellett vállalható garanciák, valamint a deviza- és kamatcsere ügyletek pótlási- és kamatköltségei feltételeiről és részletes szabályairól

Módosítja: 538/2023. (XII. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet

a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről

Módosítja: 539/2023. (XII. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

250/2014. (X. 2.) Korm. rendelet

a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságról

Módosítja: 539/2023. (XII. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

102/2021. (III. 3.) Korm. rendelet

a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről

Módosítja: 540/2023. (XII. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

67/2014. (III. 13.) Korm. rendelet

a részvénytársasági részvénykönyv vezetésével összefüggő egyes kérdésekről

Módosítja: 541/2023. (XII. 6.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

17/2022. (XII. 1.) MK rendelet

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Módosítja: 28/2023. (XII. 6.) MK r.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

5/2018. (II. 28.) NGM rendelet

a meghatározott cselekmények végrehajtása során közreműködő szervezetek és a romlandó dolgok értékesítése kapcsán közreműködő kereskedők igénybevételének részletes szabályairól

Módosítja: 8/2023. (XII. 6.) PM r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat

a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1539/2023. (XII. 6.) Korm. h.

Hatályos: 2023. 12. 07.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/175.

Megjelent: 2023. 12. 07.

 

Új jogszabályok

 

18/2023. (XII. 7.) IM rendelet

a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet módosításáról

Hatályos: 2024. 02. 06.

 

Balmazújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2023. (XII. 7.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló 2/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 08.

 

Balmazújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2023. (XII. 7.) önkormányzati rendelete

a 2022. évi költségvetés végrehajtásáról

Hatályos: 2023. 12. 08.

 

Módosított jogszabályok

 

14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet

a bírósági ügyvitel szabályairól

Módosítja: 18/2023. (XII. 7.) IM r.

Hatályos: 2024. 02. 06.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire a https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban (http://njt.hu/) érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

TrustChain nyílt pályázati felhívás – Gazdaság és demokrácia témában

Felhívás minden fejlesztőnek, innovátornak, kutatónak, kkv-nak és vállalkozónak! A TrustChain harmadik nyílt felhívásában összesen 1.755.000 eurót osztanak szét (legfeljebb) 15 kiválasztott projekt között.

Bővebben…

Heti EU jogász 2023. 48. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 48. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XI. 27.)

Megjelent: 2023. 11. 27.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2663 RENDELETE

az általános tarifális preferenciák rendszerének alkalmazásáról szóló 978/2012/EU rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 19-i (EU) 2023/2639 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2021/1153 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiválasztott, határokon átnyúló megújulóenergia-projektek listájának létrehozásával történő kiegészítéséről szóló (EU) 2022/2202 felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2620 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a kénből égetés útján előállított kén-dioxid 4. terméktípusba tartozó biocid termékek hatóanyagaként történő felhasználásának az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 21-i (EU) 2023/2656 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egyes áruk Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolásáról

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2619 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a sósav 2. terméktípusba tartozó biocid termékekben történő felhasználására vonatkozó jóváhagyás érvényességi idejének az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő meghosszabbításáról

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

Módosított jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2012. október 25-i 978/2012/EU RENDELETE

az általános tarifális preferenciák rendszerének alkalmazásáról és a 732/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2663 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2022. augusztus 29-i (EU) 2022/2202 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2021/1153 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiválasztott, határokon átnyúló megújulóenergia-projektek listájának létrehozásával történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 19-i (EU) 2023/2639 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XI. 28.)

Megjelent: 2023. 11. 28.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2673 IRÁNYELVE

a 2011/83/EU irányelvnek a távollevők között kötött pénzügyi szolgáltatási szerződések tekintetében történő módosításáról és a 2002/65/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2671 HATÁROZATA

az 1313/2013/EU határozatnak a rescEU átmeneti időszakának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

a korlátozó intézkedésekről szóló egyes tanácsi rendeletek humanitárius célú mentességre vonatkozó rendelkezések beillesztése érdekében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 15-i (EU) 2023/2652 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2022/2292 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a méz, a hús, a nagymértékben finomított termékek, a zselatinkapszulák és a halászati termékek Unióba történő beléptetésére, valamint a magántanúsítványra vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról és helyesbítéséről, továbbá az (EU) 2021/630 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a határállomásokon végzett hatósági ellenőrzések alól mentesített összetett élelmiszer-készítményekre vonatkozó magántanúsítási követelmények tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2628 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a guanidino-ecetsavnak és egy guanidino-ecetsav-készítménynek tenyészcsirkék és tojójércék esetében takarmányban és ivóvízben, valamint brojlercsirkék esetében ivóvízben való, takarmány-adalékanyagként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Alzchem Trostberg GmbH) és az (EU) 2016/1768 végrehajtási rendelet helyesbítéséről és módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2632 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Corynebacterium stationis KCCM 80235 fermentációjával előállított dinátrium-5&# 039-inozinát valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2643 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a hangyasav 2., 3., 4. és 5. terméktípusba tartozó biocid termékekben az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint felhasználható hatóanyagként történő jóváhagyásáról

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2653 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Kínai Népköztársaságból származó melamin behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vámnak az (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikkének (4) bekezdése szerinti új exportőrre vonatkozó felülvizsgálatot követő kivetéséről szóló (EU) 2023/1776 végrehajtási rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 21-i (EU) 2023/2654 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Vit färsksaltad Östgötagurka” [OFJ])

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 21-i (EU) 2023/2658 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Cebola da Madeira” [OEM])

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2659 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Kínai Népköztársaságból származó egyes polietilén-tereftalátok behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2688 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit, baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok jegyzékében a Kanadára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2680 HATÁROZATA

a szomáliai nemzeti hadsereg halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszerelésekkel való támogatása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2682 HATÁROZATA

a Guineai-öbölben zajló tengeri védelmi műveletekben részt vevő parti államok katonai szereplőinek és haditengerészetének támogatása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

korlátozó intézkedésekről szóló egyes tanácsi határozatoknak a humanitárius kivételekre vonatkozó rendelkezések beillesztése érdekében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2687 HATÁROZATA

az Afrikai Uniót célzó általános támogatási program formájában, az Európai Békekeret keretében megvalósuló, a 2022 és 2024 közötti időszakra szóló támogatási intézkedésről szóló (KKBP) 2022/667 határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2689 HATÁROZATA

az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója által kiképzett ukrán fegyveres erők halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszerelésekkel, valamint platformokkal való támogatása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről szóló (KKBP) 2022/2245 határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2622 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az ezüst-cink-zeolit 4. terméktípusba tartozó biocid termékekben az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint felhasználható létező hatóanyagként történő jóváhagyásának megtagadásáról

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2626 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2021/260 végrehajtási határozat I. és II. mellékletének a bakteriális vesebetegséggel (BKD) és a fertőző hasnyálmirigy-elhalással (IPN) kapcsolatban Dániában alkalmazandó nemzeti intézkedések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2695 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2023/2447 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 28.

 

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 2023. november 21-i (EU) 2023/2684 HATÁROZATA

a 2024-ben történő érmekibocsátás mennyiségének engedélyezéséről (EKB/2023/28)

Hatályos: 2023. 11. 28.

 

Módosított jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2011. október 25-i 2011/83/EU IRÁNYELVE

a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2673 IRÁNYELVE

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013. december 17-i 1313/2013/EU HATÁROZATA

az uniós polgári védelmi mechanizmusról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2671 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A TANÁCS 2004. február 19-i 314/2004/EK RENDELETE

a zimbabwei helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2009. december 22-i 1284/2009/EU RENDELETE

a guineai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2011. február 4-i 101/2011/EU RENDELETE

a tunéziai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2013. május 2-i 401/2013/EU RENDELETE

a mianmari/burmai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről és a 194/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2015. október 1-i (EU) 2015/1755 RENDELETE

a burundi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2017. november 13-i (EU) 2017/2063 RENDELETE

a venezuelai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2019. május 17-i (EU) 2019/796 RENDELETE

az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2019. október 14-i (EU) 2019/1716 RENDELETE

a nicaraguai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2021. július 30-i (EU) 2021/1275 RENDELETE

a libanoni helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2694 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2022. szeptember 6-i (EU) 2022/2292 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2017/625 európai parlamenti és a tanácsi rendeletnek az élelmiszer-termelő állatok és egyes, emberi fogyasztásra szánt áruk szállítmányainak az Unióba történő beléptetésére vonatkozó követelmények tekintetében történő kiegészítéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 15-i (EU) 2023/2652 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2021. február 16-i (EU) 2021/630 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2017/625 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a határállomásokon végzett hatósági ellenőrzések alól mentesített egyes árukategóriák tekintetében történő kiegészítéséről és a 2007/275/EK bizottsági határozat módosításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 15-i (EU) 2023/2652 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2016. október 4-i (EU) 2016/1768 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a guanidino-ecetsav brojlercsirkék, elválasztott malacok és hízósertések takarmányadalékanyagaként történő felhasználásának engedélyezéséről, valamint a 904/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2628 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 18.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 14-i (EU) 2023/1776 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Kínai Népköztársaságból származó melamin behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vámnak az (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követő kivetéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2653 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2021. március 24-i (EU) 2021/404 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek Unióba történő beléptetése tekintetében az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeinek a megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2688 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2010. október 25-i 2010/638/KKBP HATÁROZATA

a guineai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2011. január 31-i 2011/72/KKBP HATÁROZATA

a tunéziai helyzet tekintetében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2011. február 15-i 2011/101/KKBP HATÁROZATA

a zimbabwei helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2011. március 21-i 2011/173/KKBP HATÁROZATA

a bosznia-hercegovinai helyzetre vonatkozó korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2012. október 15-i 2012/642/KKBP HATÁROZATA

a belarusz helyzetre és Belarusznak az Ukrajna elleni orosz agresszióban való részvételére tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2013. április 22-i 2013/184/KKBP HATÁROZATA

a mianmari/burmai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2014. március 17-i 2014/145/KKBP HATÁROZATA

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések bevezetéséről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2015. október 1-i (KKBP) 2015/1763 HATÁROZATA

a burundi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2017. november 13-i (KKBP) 2017/2074 HATÁROZATA

a venezuelai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2019. május 17-i (KKBP) 2019/797 HATÁROZATA

az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2019. október 14-i (KKBP) 2019/1720 HATÁROZATA

a nicaraguai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2021. július 30-i (KKBP) 2021/1277 HATÁROZATA

a libanoni helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2023. április 28-i (KKBP) 2023/891 HATÁROZATA

a Moldovai Köztársaságot destabilizáló tevékenységekre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2023. július 20-i (KKBP) 2023/1532 HATÁROZATA

az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújához Irán által nyújtott katonai támogatásra tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2686 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2022. április 21-i (KKBP) 2022/667 HATÁROZATA

az Afrikai Uniót célzó általános támogatási program formájában, az Európai Békekeret keretében megvalósuló, a 2022 és 2024 közötti időszakra szóló támogatási intézkedésről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2687 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A TANÁCS 2022. november 14-i (KKBP) 2022/2245 HATÁROZATA

az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója által kiképzett ukrán fegyveres erők halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszerelésekkel, valamint platformokkal való támogatása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2689 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2021. február 11-i (EU) 2021/260 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a víziállatokat érintő egyes betegségek hatásának enyhítését célzó nemzeti intézkedéseknek az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet 226. cikke (3) bekezdésével összhangban történő engedélyezéséről és a 2010/221/EU bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2626 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2447 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2695 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 28.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK IRÁNYELVE

a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról

Hatályon kívül helyezi: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2673 IRÁNYELVE

Hatályos: 2026. 06. 19.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XI. 29.)

Megjelent: 2023. 11. 29.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2674 RENDELETE

az 1217/2009/EK tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági számviteli információs hálózatnak mezőgazdasági fenntarthatósági információs hálózattá való átalakítása tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2644 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Weizmannia koagulans DSM 32789 által termelt tejsavnak a víziállatok és a kifejlett bendővel nem rendelkező kérődzők kivételével valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2645 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Paenibacillus lentus DSM 33618 által termelt endo-1,4-béta-mannanázt tartalmazó készítmény valamennyi hízó-, tojó- vagy tenyészbaromfifaj, elválasztott malacok, kevésbé jelentős sertésfélékhez tartozó elválasztott malacok, hízósertések és kevésbé jelentős hízósertések takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Elanco GmbH)

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2646 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Lentilactobacillus buchneri DSM 32650 készítmény valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2647 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Bacillus subtilist (DSM 5750) és Bacillus paralicheniformist (DSM 5749) tartalmazó készítmény hízóborjak, tenyészbárányok és hízóbárányok, valamint tenyésztésre szánt és hízlalás céljából tartott, kevésbé jelentős kérődző fajok takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről, továbbá az (EU) 2017/2308 végrehajtási rendeletnek az említett készítmény szopós malacokra vonatkozó engedélyezési feltételei tekintetében történő módosításáról (az engedély jogosultja: Chr. Hansen A/S)

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2649 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a “Hokoex” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2660 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a glifozát hatóanyagnak az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyása meghosszabbításáról, valamint az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 22-i (EU) 2023/2665 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 22-i (EU) 2023/2666 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Irish Grass Fed Beef” [OFJ])

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 22-i (EU) 2023/2681 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Achill Island Sea Salt” (OEM))

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2708 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2023/594 végrehajtási rendelet I. és II. mellékletének módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2677 HATÁROZATA

az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója által kiképzett ukrán fegyveres erők támogatása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről szóló (KKBP) 2023/231 határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2678 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága a Németországi Szövetségi Köztársaság által javasolt egy tagjának kinevezéséről

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2679 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága az Észt Köztársaság által javasolt egy tagjának és egy póttagjának kinevezéséről

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A TANÁCS 2023. november 9-i (EU) 2023/2692 HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján létrehozott, a közúti közlekedéssel foglalkozó szakbizottságban a 2. típusú intelligens menetíró készülékre vonatkozó műszaki előírások kiigazítása tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról

Hatályos: 2023. 11. 09.

 

A TANÁCS 2023. november 23-i (EU) 2023/2702 HATÁROZATA

az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő, a Galileo-műholdaknak az Amerikai Egyesült Államok területéről történő indítására vonatkozó biztonsági eljárások meghatározásáról szóló megállapodásra irányuló tárgyalásoknak az Európai Unió nevében történő megkezdésére való felhatalmazásról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2630 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a Procalx termék engedélyezésének feltételeivel kapcsolatos, az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megoldatlan kifogásokról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2634 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a Biobor JF biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezésével kapcsolatban Lengyelország gyógyszerek, orvostechnikai eszközök és biocid termékek nyilvántartásba vételéért felelős hivatala által az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2648 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az ezüst-zeolit 4. terméktípusba tartozó biocid termékekben az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint felhasználható létező hatóanyagként történő jóváhagyásának megtagadásáról

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2672 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az “INTEROX Biocidal Product Family 2” biocid termékcsalád engedélyezésének feltételeivel kapcsolatos, az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 36. cikke szerinti megoldatlan kifogásokról

Hatályos: 2023. 11. 29.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2019. december 19-i (EU) 2020/262 tanácsi irányelvhez

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2009. november 30-i 1217/2009/EK RENDELETE

az Európai Unióban működő mezőgazdasági üzemek jövedelmére és üzleti tevékenységére vonatkozó számviteli adatok gyűjtésére szolgáló hálózat létrehozásáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2674 RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2017. december 13-i (EU) 2017/2308 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy Bacillus subtilist (DSM 5750) és Bacillus licheniformist (DSM 5749) tartalmazó készítmény szopós malacoknak szánt takarmány-adalékanyagként történő engedélyezéséről (az engedély jogosultja: Chr. Hansen A/S)

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2647 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2011. május 25-i 540/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2660 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

A BIZOTTSÁG 2023. március 16-i (EU) 2023/594 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról és az (EU) 2021/605 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2708 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

A TANÁCS 2023. február 2-i (KKBP) 2023/231 HATÁROZATA

az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója által kiképzett ukrán fegyveres erők támogatása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 27-i (KKBP) 2023/2677 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XI. 30.)

Megjelent: 2023. 11. 30.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2631 RENDELETE

az európai zöldkötvényekről és a környezeti szempontból fenntarthatóként forgalmazott kötvényekre és a fenntarthatósághoz kapcsolódó kötvényekre vonatkozó opcionális közzétételekről

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2661 IRÁNYELVE

az intelligens közlekedési rendszereknek a közúti közlekedés területén történő kiépítésére, valamint a más közlekedési módokhoz való kapcsolódására vonatkozó keretről szóló 2010/40/EU irányelv módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2668 IRÁNYELVE

a munkájuk során azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2009/148/EK irányelv módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU, Euratom) 2023/2516 KÖZLEMÉNYE

az Európai Unió 2023. évi pénzügyi évre vonatkozó 3. számú költségvetés-módosításának végleges elfogadásáról

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2662 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2017/447 végrehajtási rendeletnek a Bacillus subtilist (DSM 5750) és Bacillus licheniformist (DSM 5749) tartalmazó, hízópulykáknak szánt készítmény engedélyezési feltételei tekintetében történő módosításáról (az engedély jogosultja: Chr. Hansen A/S)

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2691 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 474/2006/EK rendeletnek az Unióban működési tilalom vagy működési korlátozás alá tartozó légi fuvarozók listája tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (EU) 2023/2704 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a “GHC Chlor” egyedi biocid termék uniós engedélyezéséről

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

A POLITIKAI ÉS BIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 2023. november 28-i (KKBP) 2023/2690 HATÁROZATA

az Európai Uniónak a földközi-tengeri térségben folytatott katonai művelete (EUNAVFOR MED IRINI) engedélyének megerősítéséről (EUNAVFOR MED IRINI/4/2023)

Hatályos: 2023. 11. 28.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 144/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2541]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 145/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2542]

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 146/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2543]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 147/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2544]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 148/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2545]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 149/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2546]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 150/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2547]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 151/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2548]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 152/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2549]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 153/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) módosításáról [2023/2550]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 154/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) és IV. mellékletének (Energia) módosításáról [2023/2551]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 155/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás II. mellékletének (Műszaki előírások, szabványok, vizsgálatok és tanúsítás) és IV. mellékletének (Energia) módosításáról [2023/2552]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 156/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2023/2553]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 157/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2023/2554]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 158/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2023/2555]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 159/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2023/2556]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 160/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról [2023/2557]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 161/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XI. mellékletének (Elektronikus hírközlés, audiovizuális szolgáltatások és információs társadalom) módosításáról [2023/2558]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 162/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2023/2559]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 163/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XIII. mellékletének (Közlekedés) módosításáról [2023/2560]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 164/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XV. mellékletének (Állami támogatás) módosításáról [2023/2561]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 165/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XVIII. mellékletének (Munkahelyi egészségvédelem és biztonság, munkajog, valamint nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód) módosításáról [2023/2562]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 166/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításáról [2023/2563]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 167/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításáról [2023/2564]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 168/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításáról [2023/2565]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 170/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XXI. mellékletének (Statisztika) módosításáról [2023/2567]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 171/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XXI. mellékletének (Statisztika) módosításáról [2023/2568]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 172/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XXI. mellékletének (Statisztika) módosításáról [2023/2569]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 174/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás egyes, a négy alapszabadságon kívül eső területeken folytatott együttműködésről szóló 31. jegyzőkönyvének módosításáról [2023/2570]

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 175/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásnak a borkereskedelem technikai akadályainak felszámolásáról szóló 47. jegyzőkönyve módosításáról [2023/2571]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 176/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásnak a borkereskedelem technikai akadályainak felszámolásáról szóló 47. jegyzőkönyve módosításáról [2023/2572]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 173/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XXI. mellékletének (Statisztika) módosításáról [2023/2617]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 2023. június 13-i 169/2023 HATÁROZATA

az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XX. mellékletének (Környezet) módosításáról [2023/2566]

Hatályos: 2023. 06. 14.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló (EU) 2017/892 végrehajtási rendelet és a 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a szőlőből készült termékek kategóriái, a borászati eljárások és az azokhoz kapcsolódó korlátozások tekintetében történő végrehajtására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 606/2009/EK rendelet módosításáról szóló, 2018. június 7-i (EU) 2018/1146 bizottsági végrehajtási rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2010. július 7-i 2010/40/EU IRÁNYELVE

az intelligens közlekedési rendszereknek a közúti közlekedés területén történő kiépítésére, valamint a más közlekedési módokhoz való kapcsolódására vonatkozó keretről

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2661 IRÁNYELVE

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009. november 30-i 2009/148/EK IRÁNYELVE

a munkájuk során azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2668 IRÁNYELVE

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2017. március 14-i (EU) 2017/447 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a Bacillus subtilist (DSM 5750) és Bacillus licheniformist (DSM 5749) tartalmazó készítmény kocák, elválasztott malacok, hízósertések, tenyészborjak és hízópulykák takarmány-adalékanyagaként való engedélyezéséről, valamint az 1453/2004/EK, a 2148/2004/EK és a 600/2005/EK rendelet módosításáról (az engedély jogosultja: Chr. Hansen A/S)

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2662 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2006. március 22-i 474/2006/EK RENDELETE

a Közösségen belül működési tilalom alá tartozó légi fuvarozóknak a 2111/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. fejezetében említett közösségi listájának létrehozásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 29-i (EU) 2023/2691 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XII. 01.)

Megjelent: 2023. 12. 01.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2693 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Új-Zéland és egyes tagállamok illetékes hatóságai által aláírt megállapodás alapján automatikusan kicserélendő információknak a 2011/16/EU tanácsi irányelv egyes rendelkezéseiben meghatározott információkkal való egyenértékűsége megállapításáról

Hatályos: 2023. 12. 21.

 

A TANÁCS 2023. november 30-i (KKBP) 2023/2705 HATÁROZATA

a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedésének megakadályozásáról szóló 1540 (2004) sz. ENSZ BT-határozat végrehajtásával összhangban a biológiai biztonság és védelem Ukrajnában való megerősítésének támogatásáról szóló (KKBP) 2019/1296 határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

A TANÁCS 2023. november 27-i (EU) 2023/2716 HATÁROZATA

a Régiók Bizottsága a Spanyol Királyság által javasolt két tagjának és négy póttagjának kinevezéséről

Hatályos: 2023. 11. 27.

 

A POLITIKAI ÉS BIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (KKBP) 2023/2730 HATÁROZATA

az Indiai-óceán nyugati térségében és a Vörös-tengeren a tengeri védelemhez való hozzájárulás céljából folytatott európai uniós katonai művelethez (EUNAVFOR ATALANTA) az EU-erők parancsnokának kinevezéséről és a (KKBP) 2023/1457 határozat hatályon kívül helyezéséről (EUNAVFOR ATALANTA/4/2023)

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2669 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2022/2191 végrehajtási határozatnak a fül közelében vagy az emberi test közvetlen közelében használt, vezeték nélküli kommunikációs eszközökre vonatkozó harmonizált szabványok tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (EU) 2023/2683 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az (EU) 2019/904 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egyszer használatos műanyag italpalackok újrafeldolgozottműanyag-tartalmával kapcsolatos adatok kiszámítása, ellenőrzése és bejelentése tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2023. 12. 04.

 

A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2699 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az “Északi-tengeri – mediterrán” törzshálózati folyosón található (az EuroCap-Rail projekt részét képező), Brüsszel és Luxembourg közötti, határokon átnyúló TEN-T vasúti összeköttetésről

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

Módosított jogszabályok

 

A TANÁCS 2019. július 31-i (KKBP) 2019/1296 HATÁROZATA

a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedésének megakadályozásáról szóló 1540 (2004) sz. ENSZ BT-határozat végrehajtásával összhangban a biológiai biztonság és védelem Ukrajnában való megerősítésének támogatásáról

Módosítja: A TANÁCS 2023. november 30-i (KKBP) 2023/2705 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

A BIZOTTSÁG 2022. november 8-i (EU) 2022/2191 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a rádióberendezésekre vonatkozóan a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv támogatása céljából kidolgozott harmonizált szabványokról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. november 27-i (EU) 2023/2669 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A POLITIKAI ÉS BIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 2023. július 13-i (KKBP) 2023/1457 HATÁROZATA

az Indiai-óceán nyugati térségében és a Vörös-tengeren a tengeri védelemhez való hozzájárulás céljából folytatott európai uniós katonai művelethez (EUNAVFOR ATALANTA) az EU-erők parancsnokának kinevezéséről és a (KKBP) 2023/311 határozat hatályon kívül helyezéséről (EUNAVFOR ATALANTA/2/2023)

Hatályon kívül helyezi: A POLITIKAI ÉS BIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 2023. november 30-i (KKBP) 2023/2730 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett EU hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. hírleveleire a  https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

Az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldal, melyen a fenti jogszabályok magyar nyelven is elérhetők, a következő címen található https://eur-lex.europa.eu/homepage.html?locale=hu

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti jogász 2023. 48. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 48. héten a Magyar Közlöny 169 – 172. számai jelentek meg. A 171. Magyar Közlönyben jelent meg az egyes adótörvények módosításáról szóló salátatörvény, valamint az a kormányrendelet, amely a KKV-k tekintetében a kamatstopot 2024. április 1. napjáig hosszabbítja meg.

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/169.

Megjelent: 2023. 11. 27.

 

Új jogszabályok

 

2023. évi LXXIII. törvény

a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény végrehajtásáról

Hatályos: 2023. 12. 05.

 

2023. évi LXXIV. törvény

a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2022. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2023. 12. 05.

 

2023. évi LXXV. törvény

a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024. évi egységes költségvetéséről

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2023. évi LXXVI. törvény

a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs és egyéb célú módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 30., 2023. 12. 12., 2024. 01. 01., 2024. 07. 01., 2024. 09. 01., 2025. 01. 01.

 

2023. évi LXXVII. törvény

a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

Módosított jogszabályok

 

1994. évi XLII. törvény

a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

1997. évi LXXXIII. törvény

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

1998. évi LXXXIV. törvény

a családok támogatásáról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01., 2024. 07. 01., 2025. 01. 01.

 

2001. évi XX. törvény

a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2023. 11. 30., 2023. 12. 12.

 

2001. évi CXX. törvény

a tőkepiacról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2004. évi XXXIV. törvény

a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2007. évi CXXXVIII. törvény

a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2009. évi CXXII. törvény

a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2009. évi CLXII. törvény

a fogyasztónak nyújtott hitelről

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2013. évi CXXXIX. törvény

a Magyar Nemzeti Bankról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2013. évi CCXXXV. törvény

az egyes fizetési szolgáltatókról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2013. évi CCXXXVII. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2014. évi XVI. törvény

a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01., 2024. 07. 01., 2024. 09. 01.

 

2014. évi XXXVII. törvény

a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

2014. évi LXXVI. törvény

a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2014. évi LXXXVIII. törvény

a biztosítási tevékenységről

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2023. évi XXVIII. törvény

a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról

Módosítja: 2023. évi LXXVI. tv.

Hatályos: 2024. 07. 01., 2025. 01. 01.

 

2011. évi CCIX. törvény

a víziközmű-szolgáltatásról

Módosítja: 2023. évi LXXVII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

2021. évi XC. törvény

Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről

Hatályon kívül helyezi: 2023. évi LXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 05.

 

370/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet

az önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltató társaságok további működésének biztosításával kapcsolatban a veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó egyes szabályokról

Hatályon kívül helyezi: 2023. évi LXXVII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

485/2023. (X. 31.) Korm. rendelet

a víziközmű-szolgáltató társaságok működésének biztosításával kapcsolatban a veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó egyes szabályokról

Hatályon kívül helyezi: 2023. évi LXXVII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/170.

Megjelent: 2023. 11. 29.

 

Új jogszabályok

 

20213. évi LXXVIII. törvény

az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a World Aquatics Magyarországon működő intézményeire való kiterjesztéséről

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

2023. évi LXXIX. törvény

Magyarország Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Kormánya között a minősített adatok védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről

Hatályos: 2023. 11. 30. – kivétellel.

 

2023. évi LXXX. törvény

a Magyarország Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről

Hatályos: 2023. 11. 30. – kivétellel.

 

2023. évi LXXXI. törvény

a felsőoktatást érintő képesítések elismeréséről szóló globális egyezmény kihirdetéséről

Hatályos: 2023. 11. 30. – kivétellel.

 

2023. évi LXXXII. törvény

a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról

Hatályos: 2024. 07. 01., 2024. 12. 13.

 

29/2023. (XI. 29.) GFM rendelet

a HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság tulajdonosi joggyakorlójának kijelölésével összefüggésben és egy tulajdonosi joggyakorlói kijelölés hatályon kívül helyezése érdekében az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről szóló 1/2022. (V. 26.) GFM rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

30/2023. (XI. 29.) GFM rendelet

a gazdaságfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről szóló 9/2023. (VI. 5.) GFM rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

31/2023. (XI. 29.) GFM rendelet

az állami tulajdonú légi jármű tulajdonosi joggyakorlójának kijelöléséről szóló 21/2021. (XI. 19.) NVTNM rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

1518/2023. (XI. 29.) Korm. határozat

egyes ingatlanok és ingatlan tulajdoni hányadok sportcélú ingatlanná, valamint sportingatlanná minősítéséről

 

1519/2023. (XI. 29.) Korm. határozat

a 4614 jelű összekötő út nyomvonalának módosítását érintő beruházás előkészítéséről

 

1520/2023. (XI. 29.) Korm. határozat

a Tokaji Borvidék Területfejlesztési Koncepciójáról és Területfejlesztési Programjáról

 

Módosított jogszabályok

 

2001. évi XLVI. törvény

a konzuli védelemről

Módosítja: 2023. évi LXXXII. tv.

Hatályos: 2024. 07. 01., 2024. 12. 13.

 

1/2022. (V. 26.) GFM rendelet

az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről

Módosítja: 29/2023. (XI. 29.) GFM r.

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

9/2023. (VI. 5.) GFM rendelet

a gazdaságfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről

Módosítja: 30/2023. (XI. 29.) GFM r.

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

1999. évi XIX. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Kormánya között a minősített védelmi információk kölcsönös védelméről szóló, Londonban, 1998. szeptember 7-én aláírt Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről

Hatályon kívül helyezi: 2023. évi LXXIX. tv.

Hatályos: a Magyarország Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Kormánya között a minősített adatok védelméről szóló egyezmény 17. cikk (1) bekezdésében meghatározott időponttól.

 

21/2021. (XI. 19.) NVTNM rendelet

állami tulajdonú légi jármű tulajdonosi joggyakorlójának kijelöléséről

Hatályon kívül helyezi: 31/2023. (XI. 29.) GFM r.

Hatályos: 2023. 11. 30.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/171.

Megjelent: 2023. 11. 30.

 

Új jogszabályok

 

2023. évi LXXXIII. törvény

az egyes adótörvények módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30., 2024. 01. 01., 2024. 01. 29., 2024. 02. 28., 2024. 07. 01., 2024. 12. 01., 2025. 01. 01., 2027. 01. 01., 2028. 07. 01.

 

2023. évi LXXXIV. törvény

a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 31.

 

518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet

a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

519/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról

Hatályos: 2023. 11. 30. 23 órától.

 

520/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet

az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 30/2023. (II. 3.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 11. 30. 23 órától.

 

521/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet

a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvénynek a veszélyhelyzet ideje alatt a személyvédelemmel összefüggő eltérő alkalmazásáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

522/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet

egyes hitelezési és befektetési tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

523/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet

egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra vonatkozó szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

18/2023. (XI. 30.) MEKH rendelet

az önkormányzatok hulladékról szóló törvény szerinti, 2024. évre vonatkozó indokolt költségei mértékének megállapításáról

Hatályos: 2023. 12. 08., 2024. 01. 01.

 

19/2023. (XI. 30.) MEKH rendelet

a koncesszori alvállalkozók 2024. évre vonatkozó indokolt költségei mértékének megállapításáról

Hatályos: 2023. 12. 08., 2024. 01. 01.

 

23/2023. (XI. 30.) EM rendelet

a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének 2024. évi megállapításáról

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

17/2023. (XI. 30.) IM rendelet

a központi névjegyzék, valamint egyéb választási nyilvántartások vezetéséről szóló 17/2013. (VII. 17.) KIM rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

Knk.VII.39.092/2023/4. számú végzés

a Nemzeti Választási Bizottság 68/2023. számú határozatának felülvizsgálatáról

 

Knk.I.39.095/2023/6. számú végzés

a Nemzeti Választási Bizottság 74/2023. számú határozatának felülvizsgálatáról

 

Knk.II.39.102/2023/2. számú végzés

a Nemzeti Választási Bizottság 40/2023. számú határozatának felülvizsgálatáról

 

Knk.II.39.103/2023/2. számú végzés

a Nemzeti Választási Bizottság 41/2023. számú határozatának felülvizsgálatáról

 

1521/2023. (XI. 30.) Korm. határozat

a Károli Gáspár Református Egyetem új egyetemi campusának létrehozását szolgáló beruházásnak az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény alkalmazása alóli mentesítéséről

 

1522/2023. (XI. 30.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról

 

1523/2023. (XI. 30.) Korm. határozat

a Gazdaság-újraindítási Akcióterv végrehajtása érdekében Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó intézkedési lista jóváhagyásáról szóló 1495/2021. (VII. 23.) Korm. határozat módosításáról

 

Módosított jogszabályok

 

1995. évi CXVII. törvény

a személyi jövedelemadóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30., 2024. 01. 01.

 

1996. évi LXXXI. törvény

a társasági adóról és az osztalékadóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01.

 

2010.évi LXXV. törvény

az egyszerűsített foglalkoztatásról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2012. évi CXLVII. törvény

a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01.

 

2007. évi CXXVII. törvény

az általános forgalmi adóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01., 2024. 12. 01., 2025. 01. 01., 2028. 07. 01.

 

2016. évi LXVIII. törvény

a jövedéki adóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30., 2024. 01. 01.

 

2008. évi LXVII. törvény

a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

2011. évi CIII. törvény

a népegészségügyi termékadóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

2012. évi CLXVIII. törvény

a közművezetékek adójáról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2014. évi XXII. törvény

a reklámadóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

2020. évi XLV. törvény

a kiskereskedelmi adóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

1990. évi C. törvény

a helyi adókról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

1990. évi XCIII. törvény

az illetékekről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2018. évi LII. törvény

a szociális hozzájárulási adóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01.

 

2019. évi CXXII. törvény

a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01.

 

2017. évi CL. törvény

az adózás rendjéről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30., 2024. 01. 01., 2024. 02. 28., 2024. 07. 01., 2025. 01. 01., 2027. 01. 01.

 

2017. évi CLI. törvény

az adóigazgatási rendtartásról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 02. 28., 2025. 01. 01.

 

2017. évi CLIII. törvény

az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30., 2024. 01. 01., 2024. 01. 29., 2024. 07. 01.

 

2000. évi C. törvény

a számvitelről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01.

 

2010. évi CXXII. törvény

a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

2020. évi CXXX. törvény

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30.

 

2010. évi XC. törvény

egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2011. évi CXCV. törvény

az államháztartásról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2013. évi XXXVII. törvény

az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2023. 12. 30.

 

2023. évi LIX. törvény

a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01., 2024. 01. 01.

 

2015. évi CXC. törvény

a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

2017. évi XCI. törvény

az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet

az extraprofit adókról

Módosítja: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

1990. évi C. törvény

a helyi adókról

Módosítja: 2023. évi LXXXIV. tv.

Hatályos: 2023. 12. 31.

 

1996. évi LXXXI. törvény

a társasági adóról és az osztalékadóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIV. tv.

Hatályos: 2023. 12. 31.

 

2000. évi C. törvény

a számvitelről

Módosítja: 2023. évi LXXXIV. tv.

Hatályos: 2023. 12. 31.

 

2017. évi CL. törvény

az adózás rendjéről

Módosítja: 2023. évi LXXXIV. tv.

Hatályos: 2023. 12. 31.

 

2018. évi LII. törvény

a szociális hozzájárulási adóról

Módosítja: 2023. évi LXXXIV. tv.

Hatályos: 2023. 12. 31.

 

241/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet

a természetes személyek adósságrendezési eljárásában a méltányolható lakásigény, továbbá lakásbérleti vagy lakáshasználati díj meghatározásáról

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet

az egészségbiztosítási szervekről

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet

a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

274/2018. (XII. 21.) Korm. rendelet

a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával kapcsolatos egyes szabályokról

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet

a kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

672/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományát érintő egyes személyügyi kérdésekről

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

568/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet

a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet

a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról

Módosítja: 518/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

782/2021. (XII. 24.) Korm. rendelet

a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról

Módosítja: 522/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

415/2022. (X. 26.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzetre tekintettel a mikro-, kis- és középvállalkozásokat érintő negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében szükséges intézkedésekről

Módosítja: 522/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

471/2022. (XI. 21.) Korm. rendelet

egyes gazdasági tárgyú intézkedésekről

Módosítja: 522/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

89/2023. (III. 22.) Korm. rendelet

gazdasági, finanszírozási tárgyú intézkedésekről

Módosítja: 522/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

8/2023. (VI. 2.) EM rendelet

a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének megállapításáról

Módosítja: 23/2023. (XI. 30.) EM r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

17/2013. (VII. 17.) KIM rendelet

a központi névjegyzék, valamint egyéb választási nyilvántartások vezetéséről

Módosítja: 17/2023. (XI. 30.) IM r.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

1495/2021. (VII. 23.) Korm. határozat

a Gazdaság-újraindítási Akcióterv végrehajtása érdekében Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó intézkedési lista jóváhagyásáról

Módosítja: 1523/2023. (XI. 30.) Korm. h.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

49/1979. (XII. 6.) MT rendelet

a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között Washingtonban, az 1979. évi február hó 12. napján aláírt, a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről

Hatályon kívül helyezi: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

441/2023. (IX. 27.) Korm. rendelet

a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról

Hatályon kívül helyezi: 2023. évi LXXXIII. tv.

Hatályos: 2023. 12. 01.

 

500/2023. (XI. 9.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról

Hatályon kívül helyezi: 519/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 11. 30. 23 órától.

 

30/2023. (II. 3.) Korm. rendelet

az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról

Hatályon kívül helyezi: 520/2023. (XI. 30.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 11. 30. 23 órától.

 

5/2023. (IV. 6.) MEKH rendelet

az önkormányzatok hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerinti indokolt költségei mértékének megállapításáról

Hatályon kívül helyezi: 18/2023. (XI. 30.) MEKH r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

4/2023. (IV. 6.) MEKH rendelet

a koncesszori alvállalkozók indokolt költségei mértékének megállapításáról

Hatályon kívül helyezi: 19/2023. (XI. 30.) MEKH r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Magyar Közlöny 2023/172.

Megjelent: 2023. 12. 01.

 

Új jogszabályok

 

524/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

a nyugellátások és egyes más ellátások 2024. január havi emeléséről

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

525/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő további eltérő alkalmazásáról és a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 450/2022. (XI. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 484/2022. (XI. 29.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

527/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

a HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaságnak a Hungaroring Versenypálya és az ahhoz kapcsolódó létesítmények Stratégiai Fejlesztési Program keretében történő fejlesztésével összefüggő beruházás lebonyolítói, műszaki ellenőrzési, valamint az ahhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatási feladatok elvégzésére vonatkozó kijelöléséről

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

528/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

az Egységes Digitális Kapu rendelet végrehajtásához kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02., 2023. 12. 12.

 

529/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló 388/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 09., 2024. 01. 01., 2024. 01. 31.

 

530/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet

a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság szabályozott és központi elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatainak és tevékenységének az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére történő átadásához kapcsolódóan egyes kormányrendeletek módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02., 2024. 01. 01.

 

61/2023. (XII. 1.) MNB rendelet

a Magyar Nemzeti Bank egyes hatósági döntéseivel kapcsolatos hatáskörgyakorlás, valamint a hatáskör gyakorlója helyettesítésének, kizárásának részletes szabályairól szóló 56/2022. (XII. 22.) MNB rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

20/2023. (XII. 1.) MEKH rendelet

a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

27/2023. (XII. 1.) MK rendelet

az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről szóló 29/2013. (VI. 12.) NFM rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 06., 2024. 01. 01.

 

1524/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2022. évig tartó Intézkedési Tervéről szóló 1187/2020. (IV. 28.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

1525/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

a Kecskemét Déli Iparterület bővítésével összefüggő közúti infrastruktúra-fejlesztések előkészítéséhez és megvalósításához szükséges további intézkedésekről

 

1526/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

a Központi Maradványelszámolási Alap előirányzatból, a Rezsivédelmi Alap fejezet terhére történő, fejezetek közötti és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról

 

1527/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

1528/2023. (XII. 1.) Korm. határozat

a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1056/2016. (II. 17.) Korm. határozat módosításáról

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

Módosított jogszabályok

 

83/1987. (XII. 27.) MT rendelet

a rokkantsági járadékról

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

111/1992. (VII. 1.) Korm. rendelet

az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

173/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet

a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

219/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet

az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról szóló törvény végrehajtásáról

Módosítja: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

484/2022. (XI. 29.) Korm. rendelet

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő további eltérő alkalmazásáról és a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 450/2022. (XI. 9.) Korm. rendelet módosításáról

Módosítja: 525/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet

egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról

Módosítja: 526/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

160/2010. (V. 6.) Korm. rendelet

az integrált ügyintézési és tájékoztatási pont kialakításáról, működtetéséről, valamint a működtető és az érintett szervek együttműködésének rendjéről

Módosítja: 528/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 12.

 

84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet

egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről

Módosítja: 528/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 12.

 

451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet

az elektronikus ügyintézés részletszabályairól

Módosítja: 528/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 12.

 

307/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet

a Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak meghatározásáról, valamint a nemzeti informatikai és e-közigazgatási tevékenység összehangolt biztosításával összefüggő részletszabályokról

Módosítja: 528/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

388/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet

az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól

Módosítja: 529/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01., 2024. 01. 31.

 

335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet

a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről

Módosítja: 530/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet

a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról

Módosítja: 530/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet

egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről

Módosítja: 530/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2023. 12. 02., 2024. 01. 01.

 

451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet

az elektronikus ügyintézés részletszabályairól

Módosítja: 530/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

56/2022. (XII. 22.) MNB rendelet

a Magyar Nemzeti Bank egyes hatósági döntéseivel kapcsolatos hatáskörgyakorlás, valamint a hatáskör gyakorlója helyettesítésének, kizárásának részletes szabályairól

Módosítja: 61/2023. (XII. 1.) MNB r.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet

a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól

Módosítja: 20/2023. (XII. 1.) MEKH r.

Hatályos: 2023. 12. 17.

 

29/2013. (VI. 12.) NFM rendelet

az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről

Módosítja: 27/2023. (XII. 1.) MK r.

Hatályos: 2023. 12. 06., 2024. 01. 01.

 

1187/2020. (IV. 28.) Korm. határozat

az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2022. évig tartó Intézkedési Tervéről

Módosítja: 1524/2023. (XII. 1.) Korm. h.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

1203/2017. (IV. 10.) Korm. határozat

a Modern Városok Program keretében a Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztéséről

Módosítja: 1526/2023. (XII. 1.) Korm. h.

 

1664/2021. (IX. 28.) Korm. határozat

egyes gazdaságvédelmi célú források átcsoportosításának első üteméről és a 2022. év során történő biztosításáról

Módosítja: 1526/2023. (XII. 1.) Korm. h.

 

1056/2016. (II. 17.) Korm. határozat

a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Módosítja: 1528/2023. (XII. 1.) Korm. h.

Hatályos: 2023. 12. 02.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

692/2021. (XII. 9.) Korm. rendelet

a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. január havi emeléséről

Hatályon kívül helyezi: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

161/2022. (IV. 28.) Korm. rendelet

a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. július havi kiegészítő emeléséről

Hatályon kívül helyezi: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

375/2022. (X. 5.) Korm. rendelet

a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. november havi kiegészítő emeléséről

Hatályon kívül helyezi: 524/2023. (XII. 1.) Korm. r.

Hatályos: 2024. 01. 01.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett MK hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlöny és egyéb hírleveleire a https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

A Magyar Közlöny a www.magyarkozlony.hu oldalról letölthető.

A hivatkozott jogszabályok egységes szerkezetű szövege a Nemzeti Jogszabálytárban (http://njt.hu/) érhetők el.

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.

Heti jogász 2023. 47. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 47. héten a Magyar Közlöny 164 – 168. számai jelentek meg.

Bővebben…

Heti jogász 2023. 45 – 46. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 45. héten a Magyar Közlöny 156 – 159, a 46. héten a 160 – 163. számai jelentek meg.

Bővebben…

Heti EU jogász 2023. 44. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 44. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (X. 30.)

Megjelent: 2023. 10. 30.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2225 IRÁNYELVE

a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 2008/48/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 11. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2431 RENDELETE

a 2007/2/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv téradatkészletek és -szolgáltatások interoperabilitására vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 1089/2010/EU rendelet módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 19.

 

A BIZOTTSÁG 2023. július 25-i (EU) 2023/2450 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az (EU) 2022/2557 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek alapvető szolgáltatásokat tartalmazó jegyzék megállapítása révén történő kiegészítéséről

Hatályos: 2023. 11. 19.

 

AZ EURÓPAI TANÁCS 2023. október 27-i (EU) 2023/2454 HATÁROZATA

az Európai Központi Bank Igazgatósága egy tagjának kinevezéséről

Hatályos: 2023. 10. 27.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2447 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről

Hatályos: 2023. 10. 30.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

az Európai Központi Bank Igazgatósága egy tagjának kinevezéséről szóló, 2023. október 24-i (EU) 2023/2433 európai tanácsi határozathoz

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2010. november 23-i 1089/2010/EU RENDELETE

a 2007/2/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv téradatkészletek és -szolgáltatások interoperabilitására vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2431 RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 19.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008. április 23-i 2008/48/EK IRÁNYELVE

a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

Hatályon kívül helyezi: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2225 IRÁNYELVE

Hatályos: 2026. 11. 20.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (X. 31.)

Megjelent: 2023. 10. 31.

 

Új jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2405 RENDELETE

a fenntartható légi közlekedés egyenlő versenyfeltételeinek biztosításáról (ReFuelEU Aviation)

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2413 IRÁNYELVE

az (EU) 2018/2001 irányelvnek, az (EU) 2018/1999 rendeletnek és a 98/70/EK irányelvnek a megújuló energiaforrásokból előállított energia előmozdítása tekintetében történő módosításáról, valamint az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 26-i (EU) 2023/2364 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2438 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Huile d’olive du Languedoc” [OEM])

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 24-i (EU) 2023/2439 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Huitre de Normandie” [OFJ])

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 30-i (EU) 2023/2457 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit, baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok jegyzékében a Kanadára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 01.

 

A TANÁCS 2023. október 16-i (EU) 2023/2408 HATÁROZATA

az Európai Unió által az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás által létrehozott, a héával kapcsolatos igazgatási együttműködéssel, valamint az adók, vámok és illetékek behajtásával foglalkozó kereskedelmi szakbizottságban képviselendő álláspontról

Hatályos: 2023. 10. 16.

 

A POLITIKAI ÉS BIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 2023. október 25-i (KKBP) 2023/2443 HATÁROZATA

a rafahi határellenőrzést segítő európai uniós misszió (EU BAM Rafah) misszióvezetőjének kinevezéséről (EU BAM Rafah/2/2023)

Hatályos: 2023. 10. 25.

 

A TANÁCS 2023. október 23-i (EU) 2023/2446 HATÁROZATA

a Bangladesi Népi Köztársasággal kötendő partnerségi és együttműködési megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdésére való felhatalmazásáról

Hatályos: 2023. 10. 31.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 27-i (EU) 2023/2440 HATÁROZATA

az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének keretében a légijármű-üzemeltetők számára a 2024. évben kiadható kibocsátási egységek uniós szintű mennyiségéről

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2023. július 28-i (EU) 2023/2424 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

az (EU) 2018/1240 európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikkének (5) és (6) bekezdésének megfelelően az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszerben szereplő kérdések tartalmának és formájának kidolgozásáról és az előre meghatározott kérdések további csoportjának meghatározásáról

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

AZ AKCS-EU NAGYKÖVETEK BIZOTTSÁGÁNAK 2023. október 25-i 2/2023 HATÁROZATA

az AKCS-EU Nagykövetek Bizottsága 3/2019 határozatának az AKCS-EU partnerségi megállapodás 95. cikkének (4) bekezdése szerinti átmeneti intézkedések elfogadása céljából történő módosításáról [2023/2453]

Hatályos: 2023. 11. 01.

 

A KERESKEDELMI FORMÁCIÓBAN ÜLÉSEZŐ EU-MOLDOVAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSULÁSI BIZOTTSÁG 2023. október 6-i 1/2023. sz. HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás XXVIII-B. mellékletének (A távközlési szolgáltatásokra alkalmazandó szabályok) és XXVIII-C. mellékletének (A postai és futárpostai szolgáltatásokra alkalmazandó szabályok) módosításáról [2023/2434]

Hatályos: 2023. 10. 06.

 

Módosított jogszabályok

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2018. december 11-i (EU) 2018/2001 IRÁNYELVE

a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2413 IRÁNYELVE

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2018. december 11-i (EU) 2018/1999 RENDELETE

az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról, valamint a 663/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 94/22/EK, a 98/70/EK, a 2009/31/EK a 2009/73/EK, a 2010/31/EU, a 2012/27/EU és a 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2009/119/EK és az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv módosításáról, továbbá az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2413 IRÁNYELVE

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1998. október 13-i 98/70/EK IRÁNYELVE

a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről, valamint a 93/12/EGK tanácsi irányelv módosításáról

Módosítja: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2413 IRÁNYELVE

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A TANÁCS 1987. július 23-i 2658/87/EGK RENDELETE

a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 26-i (EU) 2023/2364 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 20.

 

A BIZOTTSÁG 2021. március 24-i (EU) 2021/404 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek Unióba történő beléptetése tekintetében az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeinek a megállapításáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. október 30-i (EU) 2023/2457 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 01.

 

AZ AKCS-EU NAGYKÖVETEK BIZOTTSÁGÁNAK 2019. december 17-i 3/2019 HATÁROZATA

az AKCS-EU partnerségi megállapodás 95. cikkének (4) bekezdése szerinti átmeneti intézkedések elfogadásáról (2020/2)

Módosítja: AZ AKCS-EU NAGYKÖVETEK BIZOTTSÁGÁNAK 2023. október 25-i 2/2023 HATÁROZATA

Hatályos: 2023. 11. 01.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A TANÁCS 2015. április 20-i (EU) 2015/652 IRÁNYELVE

a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti számítási módszerek és jelentéstételi követelmények meghatározásáról

Hatályon kívül helyezi: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 18-i (EU) 2023/2413 IRÁNYELVE

Hatályos: 2025. 01. 01.

 

 

**************************************************************

Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XI. 3.)

Megjelent: 2023. 11. 03.

 

Új jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2023. augusztus 17-i (EU) 2023/2429 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldségágazatra, egyes feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékekre, valamint a banánágazatra vonatkozó forgalmazási előírások tekintetében történő kiegészítéséről, valamint az 1666/1999/EK bizottsági rendelet, az 543/2011/EU és az 1333/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2023. augusztus 17-i (EU) 2023/2430 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a gyümölcs- és zöldségágazat, egyes feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek, valamint a banánágazat forgalmazási előírásoknak való megfelelésének ellenőrzésére vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2441 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a kibocsátási egységek ingyenes kiosztásához szükséges klímasemlegességi tervek tartalma és formátuma tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 26-i (EU) 2023/2451 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egyes áruk Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolásáról

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 26-i (EU) 2023/2452 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (“Salinate de Turda” (OFJ))

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2458 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2018/2019 végrehajtási rendeletnek a Fagus sylvatica bizonyos, az Egyesült Királyságból származó, ültetésre szánt növényei, valamint az (EU) 2020/1213 végrehajtási rendeletnek az említett, ültetésre szánt növények Unió területére való behozatalára vonatkozó növényegészségügyi intézkedések tekintetében történő módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 06.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2469 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2023/594 végrehajtási rendelet I. és II. mellékletének módosításáról

Hatályos: 2023. 11. 04.

 

A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2470 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes ideiglenes sürgősségi intézkedésekről

Hatályos: 2023. 11. 03.

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. február 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvhez

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26-i 2014/25/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvhez

 

A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE

a Vízuminformációs Rendszer megreformálásának céljából a 767/2008/EK, a 810/2009/EK, az (EU) 2016/399, az (EU) 2017/2226, az (EU) 2018/1240, az (EU) 2018/1860, az (EU) 2018/1861, az (EU) 2019/817 és az (EU) 2019/1896 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2004/512/EK és a 2008/633/IB tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. július 7-i, (EU) 2021/1134 európai parlamenti és tanácsi rendelethez

 

Módosított jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2018. december 18-i (EU) 2018/2019 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2016/2031 rendelet 42. cikke értelmében magas növényegészségügyi kockázatot jelentő növények, növényi termékek és egyéb anyagok ideiglenes jegyzékének és az Unióba való behozatal tekintetében az említett rendelet 73. cikkében előírt növényegészségügyi bizonyítvány követelménye alól mentesülő növények jegyzékének létrehozásáról

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2458 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 06.

 

A BIZOTTSÁG 2020. augusztus 21-i (EU) 2020/1213 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az (EU) 2018/2019 végrehajtási rendelet mellékletéből törölt egyes növények, növényi termékek és egyéb áruk Unióba történő behozatalára vonatkozó növényegészségügyi intézkedésekről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2458 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 06.

 

A BIZOTTSÁG 2023. március 16-i (EU) 2023/594 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról és az (EU) 2021/605 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről

Módosítja: A BIZOTTSÁG 2023. október 31-i (EU) 2023/2469 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 04.

 

Hatályon kívül helyezett jogszabályok

 

A BIZOTTSÁG 2011. június 7-i 543/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2023. augusztus 17-i (EU) 2023/2429 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 2011. december 19-i 1333/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

a banánra vonatkozó forgalmazási előírások megállapításáról, e forgalmazási előírásoknak való megfelelés ellenőrzéséről és a banánágazatban a tájékoztatásokra vonatkozó követelményekről

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2023. augusztus 17-i (EU) 2023/2429 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

A BIZOTTSÁG 1999. július 28-i 1666/1999/EK RENDELETE

a szárított szőlő egyes fajtáinak minimális forgalmazási jellemzői tekintetében a 2201/96/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról

Hatályon kívül helyezi: A BIZOTTSÁG 2023. augusztus 17-i (EU) 2023/2429 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Hatályos: 2023. 11. 23.

 

 

**************************************************************

 

A fenti kivonat a Wolters Kluwer Kft. által megjelentetett EU hírlevél alapján készült. A Wolters Kluwer Kft. hírleveleire a  https://lrhungary.wolterskluwer.com/hirlevel-leiratkozas-feliratkozas oldalon iratkozhat fel.

Az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldal, melyen a fenti jogszabályok magyar nyelven is elérhetők, a következő címen található https://eur-lex.europa.eu/homepage.html?locale=hu

 

Az információhoz jutást a Dél-Dunántúlon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network iroda támogatja.